2008. október 23., csütörtök
Bódi Kati kiállítása a Színhely Galériában
Átutazóban – s a megmaradó képek
Bódi Kati kiállítása a Színhely Galériában – 2008.
október 16.–29.
„Nagy utazás az életünk” – mondja a kellemes slágerszám, s az előadó igazat énekel. Az életünk csakugyan lehet nagy utazás – térben és időben. Térben vagy időben. Kinek mi adatik meg, kinek mi az alkata: izgő-mozgó vagy elülő-emlékező. Mindegy. Aki nem utazik, azzal nem történik semmi. Nem él. S, hogy észrevegyük a történést magát, az utazást, emlékeznünk kell: jé, előbb ott voltam, s most már itt vagyok. Ja. Van, ki testi érzetekre emlékszik – hőre, horzsolásra vagy az esti szél simogatására–; más hangokra – siketítőkre vagy zsongítókra; ha lelke olyas – transzcendens rémületre vagy elragadtatásra. Animális, fékezhetetlen bűzökre és pára illatokra.
De képekre mindnyájan emlékezünk. Bennünk keletkeznek és változnak, elhalványodnak; vagy megmaradnak, mint a metszett kristály éle. Miért ez a pillanat rögzül s az a másik miért nem? A megállított idő, az örökké talpunk alatt lévő hely a térben megalkotott dolog. Megcsinált. Mű. De nem művi. Minden más változik. Azért készülnek a képek, hogy az idő egy pillanata, azaz az utazás egy pontja megörökítődjék. A bennünk támadt képek folyamatosan épülő sorából kiragadtatik egy – és ezzel átalakítódik. Mássá lesz – nagyon vagy picit: mindegy. Aki pedig ezt az átalakulást irányítani tudja – az a művész. Bódi Kati képes rá. Egyszer csak fogta a családi fényképeket és elkezdett emlékezni a képekre. Az emlékezés körít: az ábrázolaton felül megjelent valami aura –; ezt lefestette és kész lett a közölhető kép. Ami egyszer volt – a fénykép pillanata – a szó szoros értelmében átfestődött Bódi Kati önmaga körüli utazásának fényeivel és árnyaival.
A technika nagyon régi. A XIX. század közepén a festők egy része pályát változtatott, vagyis inkább képcsináló pályáját kiegészítette egy új eszközzel. Sorban nyíltak a fotográfiai műtermek s a reklámtáblára az került fel: festész és fényképész. Nem mást vállaltak mint a korábbi idők festőmesterei: családtagok, kedves lovak, emlékezetre méltó alkalmak megörökítését, de máshogyan csinálták. A fénykép olcsó és gyors, az olajfestéknek száradnia kell. Utóbbit hát nagyobb becsben tartották sokáig: a fényképet kifestették vagy átfestették olajba. De készültek más szerkezetű fotó-festmény kentaurok: az alap egy táj, kartonlemezre csillogó olajjal felecsetelve, s valahol a tájban fölragasztva ott ül egy család. Furcsa feszültség lappang e képekben. Bódi Kati ezt a feszültséget tudta átvinni, átalakítani falra akasztható látványokká, azaz táblaképekké. A képek a szembenézését mutatják, a szembenézését a múlttal; és a szembenézését a festészettel. Az alapul vett fényképfelvételek nem beillesztés céljából készültek, véletlenül vagy akartan kiválasztott időhelyeket mutatnak – s ebből emelődnek el, helyeződnek át máshova. Ha mi nézegetjük a magunk családi képgyűjteményét valami bennünk is felsejlik, valamit érzünk, de megcsinálni, előhozni nem tudjuk önnön nézetünket. A festő megteremtette a maga világát. A festő kiállít: beenged minket a világába. A néző elgondolkodik: mit is tegyen az emlékeivel. Akár meg is festetheti. Bódi Kati kiállítása október 29.-ig meglátogatható a Színhely Galériában (Várfok utca 12.) keddtől péntekig, 15 – 19 óra között.
Forrás: Szabó Béla István Gondola
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése