Wass Albert és a politika

A nemzettudat

kultusza és ellenkultusza

(Előadás a debreceni Wass Albert Napokon, a Református Kollégium Oratóriumában, 2008. június

27-én)

Wass Albert születésének századik, halálának tizedik évfordulójára emlékezünk. Ez anemzetnek áldozott élet és ez az irgalmat nem kérő halál őszinte méltatást érdemel. De a méltatást méltatlanság zavarta és zavarja. Személyes lelkiismereti ügy, hogy valaki elfogadja vagy elutasítja ezt a méltatást. A nyilvános megszólaláshoz azonban nyilvános felelősség tartozik. Most a nyilvános méltatást és elutasítást tesszük mérlegre. Ez már külön síkon bontakozik ki, a szellemi szerep és az életmű hatásának síkján – nevezetesen a nemzettudat kultuszában és ellenkultuszában. Végtére ezzel a kultusszal és ellenkultusszal kell számot vetnünk.

Debrecenben egy cívis hagyományú közösség, a Polgári Casino Egyesület magántámogatásból szoborállítást kezdeményezett Wass Albert évfordulóira. Wass Albert debreceni főiskolásként kezdte az írói pályát – a kezdeményezők a köztéri elhelyezést ezzel és az itteni széles olvasói befogadással indokolták. Ilyen esetben önkormányzati és állami szakhivatali eljárás következik. A városi közgyűlés a Képző- és Iparművészeti Lektorátus engedélyének birtokában 2007. július 5-ére tűzte ki az előterjesztés tárgyalását és a döntést. Ehhez kapcsolva helyi, megyei és országos politikusok nyilatkozatait gyűjtötte össze folyamatosan a Debrecen városi hetilap honlapja: „Az MSZP és az SZDSZ már a közgyűlés előtti napokban kifejezte nemtetszését. Gadus István, az SZDSZ városi képviselője és megyei elnöke szerint tisztázni kell, hogy az író mennyiben szolgálta a hungarizmus gondolatát, és művei milyen irodalmi értéket képviselnek. Tiltakozott az alkotás ellen, mert Wass Albertet 1946-ban háborús bűnökért elítélte a román törvénykezés, és az ítélet még ma is jogerős… Az emlékmű tervét Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő és Zsíros Zsolt városi elnök újabb nyitásnak nevezte a radikális jobboldal felé… A közgyűlésen Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum képviselője az erdélyi író háborús bűnösségéről érdeklődött. Bazsa György, az MSZP városi frakcióvezetője, országgyűlési képviselője kijelentette, hogy nem támogatják a szoborállítást egy olyan ember esetében, aki ellen bírósági ítélet van érvényben egy európai uniós tagállamban. Varga Zoltán szocialista képviselő Wass Albertet hungarista és antiszemita érzelműnek nevezte, majd erre vonatkozóan az író leveleiből idézett… Kósa Lajos polgármester, a Fidesz-MPSZ országgyűlési képviselője és országos alelnöke elmondta, hogy Wass Albertet 1946-ban Romániában a kommunista diktatúra népbírósága ítélte halálra. Szerinte megengedhető, akár a liberalizmus jegyében is, hogy most egy civilszervezet szobrot állíttasson egy neki tetsző írónak… A közgyűlés a javaslatot 31 igen, 14 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett elfogadta.”

Ez a vita és döntés aztán országos és nemzetközi visszhangot keltett. A folytatásnak először a politikai tiltakozás szabott irányt. Becsky Tibor, a Polgári Casino Egyesület elnöke és a Fidesz-MPSZ debreceni városi képviselője többek között Bazsa Györgyöt is meghívta a Wass Albert-szobor alapkövének nyilvános elhelyezésére – már 2008 februárjában. Az alapkövet a Nagyerdő sétányán, a városi irodalmi szoborpark szomszédságában tették le. Bazsa György az MSZP-frakció nevében internetes nyílt levélben válaszolt: „Fenntartásaink és ellenérzéseink megmaradtak, sőt a létrejött helyzetben erősödtek Wass Albert egész alakos szobrának odahelyezése ellen, ahova most, illetve majd teszitek… Mert ez nem más, mint annak demonstrálása, hogy egy hirtelen és módszeresen emblematikussá növesztett személy révén Ti megmutassátok, ki az erősebb… Felállítotok egy megosztó szobrot, amitől a Nagyerdő, a szoborpark sokaknak már nem lesz az, ami eddig volt.” Emeljük ki a tiltakozás támpontjait: „hirtelen és módszeresen emblematikussá növesztett személy”, valamint „egy megosztó szobor”. Becsky Tibor is nyílt levélben érvelt a szoborállítás mellett: „Egy civilszervezet szobrot állít Wass Albertnek… aki a magyarság XX. századi történelméről olyan megrázó emléket állított, mint rajta kívül senki más. Ezért nem képesek elviselni azok, akik a magyarságtudat létezésének is esküdt ellenségei.”

Íme, ezekben az ellentétes minősítésekben érhetjük tetten a Wass Albert szerepéhez és életművéhez kötődő politikai irányultságokat. Egyik oldalon az 1946-os romániai háborús bűnös megbélyegzésről, hungarista és antiszemita érzületről, a radikális jobboldal felé való nyitásról beszéltek úgy, mintha Wass Albert „hirtelen és módszeresen emblematikussá növesztett személye” mindezt valóságos politikai magatartásként és veszélyként hordozná magában. Csak hát ezek a vádak 1945 után, a kommunista birodalomnak alárendelt Romániában és Magyarországon keletkeztek. Kósa Lajos polgármester a közgyűlésen figyelmeztetett is erre: „A diktatúra népbírósági ítéletét nem szabad egy európai uniós tagállam döntéseként hangoztatni”. Másik oldalon Wass Albert szerepét és életművét azért becsülték magasra, mert „a magyarság XX. századi történelméről olyan megrázó emléket állított, mint rajta kívül senki más”. Ezen az oldalon úgy látták, hogy a tagadók és a tiltakozók „a magyarságtudat létezésének is esküdt ellenségei”. Mindkét oldalon megjelent a szerep és az életmű hatásának felnagyítása. Az MSZP és az SZDSZ politikusai a nemzettudat kifejezésének néhány járulékos és kérdéses elemét nagyították fel szélsőségessé és veszélyessé. A Polgári Casino Egyesület és a Fidesz-MPSZ politikusai azt a véleményt osztották, hogy „a magyarság XX. századi történelméről” nemzeti irodalmunkban „senki más nem alkotott ilyen megrázó emléket”. Ebben a viszonylatban merült fel a szembeállítás „magyarságtudat”, illetve „esküdt ellenségei” között. A felnagyítás és a szembeállítás így már megosztásba torkollott. De nem „egy megosztó szoborról” kell beszélnünk. Megosztást az a politikai oldal gerjesztett, ahol Wass Albert szerepének és életművének egészét néhány járulékos és kérdéses elemre hivatkozva szélsőséggel és veszélyességgel vádolták – befogadás helyett a kirekesztést erősítve. Holott a befogadás helyett a kirekesztés a nemzettudat, a nemzeti közösségvállalás kirekesztésének több évtizedes sérelmeit érintette és érinti. Kósa Lajos polgármester az alapkő letételekor a lehetséges megoldást sürgette: „Ez is segíthet abban, hogy az író emlékét megtisztítsák a történelem és különféle indulatok által rárakódott hordaléktól, ami nem engedi, hogy tisztán láthassunk.”

Maga az alapkőletétel és a gyarapodó közadakozás is jelezte, hogy politikai vitából a nemzettudat kultuszának és ellenkultuszának világába érkeztünk. A szoborállítás ellenzői azonban nem ismerték fel, hogy ebben a szellemi és társadalmi közegben az azonosság és a hovatartozás szabad választáson múlik. Győzni akartak minden áron. A nemzettudat kultusza ellen ezért irodalmi értékrendi és városi köztérszervezési tiltakozást is nyitottak. Borbély Szilárd költő, a Debreceni Egyetem irodalomtörténésze 2008. január 9-én internetes üzenetben kezdte el ezt a tiltakozást: „Wass Albert helyét még sem a szakma, sem az idő nem jelölte ki… Tiltakozunk az ellen, hogy politikai testület saját hatáskörében, ha szimbolikusan is írói rangot adományozzon. Határozottan tiltakozunk Wass Albert szobrának a közgyűlés által kijelölt helyen történő felállítása ellen” – itt „a sétány szimbolikus rangját” említette meg. Ehhez az irodalmi értékrendi tiltakozáshoz száznál több hazai és határon túli értelmiségi csatlakozott – román, szlovák, szerb állampolgárságú magyar közszereplő is. A helyzet sajátos összefüggéseit aztán Völgyesi Zoltán történész, debreceni főiskolai tanár világította meg: „A jobboldal, mint sok mindenben, szoborállításban is most kezdi ledolgozni történelmi hátrányát. Ezt a másik oldalon is tudomásul kellene venni, máris kevesebb félreértés lenne”. A debreceni agora nyilvános irodalmi értékrendi vitája egyébként áprilisra elszürkült, kihalt.

Maradt a tény és a tanulság, hogy 2008-ban a magyar nemzettudat kultuszát poraiból kellene feltámasztani, ugyanakkor az ellenkultuszt erős és hatékony politikai folytonosság táplálja. De ragaszkodjunk a hitelességhez és az igazsághoz! Vajon a magyar nemzettudat ezen ellenkultusza mit véd, és mit támad? Esetünkben Wass Albert szerepében és életművében mellékes részleteket nagyítanak fel – a támadás tehát hiteltelen és súlytalan. Ámde az ellenkultuszt vállaló politikai oldal nagyon is valóságos és súlyos érdeket véd. A mai MSZP és SZDSZ döntéshozói az 1945 utáni nemzet feletti politikai és gazdasági uralom folytonosságának haszonélvezői, kiváltságosai közé tartoznak. Folytonosságról beszélünk. Ez a politikai és gazdasági uralmi folytonosság Kelet-Európában előbb a nemzeti feletti kommunista birodalomba, majd 1989-től a nemzet feletti tőkepiac érdekhálózatába ágyazódott és ágyazódik bele. Ebben a folytonosságban a nemzet feletti uralom jelenti a keretet és az irányultságot. A nemzet feletti uralom a nemzeti önrendelkezés ellen irányul – érdekérvényesítése a fegyveres megszállástól a piacfoglalásig, a szellemi és életmódbeli átformálásig terjedt, terjed. A mai nemzet feletti érdekhálózat, a globalizáció a gazdasági, a tudományos, a műszaki fejlesztésben eredményesen működik. Ezzel persze egyéni emberi érdeket hív elő, és láncol magához.

Ha innen nézzük ezt a viszonylatot – nos, akkor a nemzeti azonosság, a nemzettudat, a közösségvállalás Kelet-Európában folytonos alárendeltséggel, veszteséggel, hátránnyal küszködik. A magyarságra Trianon óta különösen sok teher hárul. A magyar nemzettudat és közösségvállalás így egyedül saját erőforrásaiból meríthet. Lelki, erkölcsi, szellemi erőforrásait tárhatja fel és újíthatja meg, ahogy tudja. Ezek összessége a nemzettudat kultuszában ölt testet. A nemzettudat lelki, erkölcsi, szellemi kultuszát mindenki befogadhatja és képviselheti, hiszen kisebb-nagyobb közösségek őrzik, hagyományozzák, gazdagítják, és élnek vele jóban-rosszban. Mármost aztán az a kérdés, hogy a magyar nemzettudat kultuszával szemben magyar állampolgárok milyen okból és milyen céllal indítanak még ma is ellenkultuszt? Miért tartják fontosnak, hogy felidézzék az 1945 körüli kommunista és antifasiszta politika kultuszát? Miért nem álltak és állnak meg legalább a nemzeti, illetve a nemzet feletti politikai és gazdasági érdekek határánál? Miért nem látják be, hogy a nemzeti azonosságból és közösségvállalásból eredő magatartás természetes – hiszen a családi, a szülőföldi, a nemzeti közösség természetesen keletkezik és működik? A megosztás éppen ebben válik el. Megosztást ugyanis az kezdeményez, aki a természetes emberi közösség rovására érvényesít befolyást, kényszert, erőszakot.

Ezekre a kérdésekre óvakodunk feltételezéssel válaszolni. Az MSZP és az SZDSZ döntéshozóinak állásfoglalását tekintjük válasznak. Lássuk hát az illetékes választ. Hazánkban 2004. december 5-én népszavazást tartottak a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról. Magyarország 2005-ös európai uniós csatlakozására készülve az önkéntes kettős állampolgárság az elszakított nemzetrészek magyarságának jelentett volna alanyi jogon védettséget – hazai teherviselés nélkül. Az MSZP−SZDSZ kormánykoalíció miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc 2004. novemberi nyilatkozatában elutasította ezt az állampolgári befogadást. Érvelésében találkozott az 1945 körüli kommunista és antifasiszta vádaskodás, a nemzet feletti tőkepiac érdekhálózatának képviselete, továbbá a természetes nemzeti közösségvállalás elleni erőszakosság politikája: „A kettős állampolgárság ügyében azé a múlni nem akaró lelkiismeret-furdalásos és kényszeres rosszérzésé a főszerep, amely a nemzeti megvertség érzéséből, a határon túli magyarság iránti felelősségérzetből és bűntudatból táplálkozik, és azt sugallja, hogy írjuk felül a történelmet… A jobboldalon ma egy nacionalista, klerikális, gazdasági-szociális populizmusba hajló képződmény áll. Le kell verni a jobboldalt!” Kétségtelen tehát, hogy az MSZP és az SZDSZ oldalán a védekezés és a támadás alapja a nemzet feletti politikai és gazdasági uralom folytonosságában, ennek fenntartásában állt és áll.

Itt tartunk. Térjünk vissza most már a nemzettudat kultuszának ahhoz a világához, amelyet Wass Albert szerepe és életműve fejez ki. Wass Albert nevelkedését Erdélyben a Trianont követő nemzeti válság és megmaradási akarat határozta meg. Családi atyai barátként és szellemi mesterként elsősorban Kós Károly hatott rá. Nehéz óráiban gyakran fordult Kós Károly 1921-es nemzeti útmutatásához, a Kiáltó szóhoz: „Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni a helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat. Számba kell vennünk erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni… Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.” Ez az útmutatás bibliai példázatra épült, János evangéliumából: „Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e te? És felele: nem vagyok. Mondanák azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy meg tudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől? És monda: én kiáltó szó vagyok a pusztában.” Nyilvánvaló, hogy János evangéliuma és a Kiáltó szó útmutatása a szétszóratott közösség azonosságát, önszervezését, önépítését szolgálta és szolgálja. Lelki, erkölcsi, szellemi erőforrást teremt ehhez – jelesül a közösségvállalás és a nemzettudat kultuszát. Ez a kultusz az érintett közösséget erősíti, ugyanakkor nem tör más közösség gyengítésére.

Wass Albert tudatosan vállalta az erre irányuló szellemi szerepet és írói munkát. Szerepe és életműve ezen az alapon bontakozott ki. Irodalom és politika viszonyát is ehhez a szerephez és alkotói magatartáshoz igazította. Pályája és sorsa nagy megpróbáltatása előtt, 1942 őszén a lillafüredi írótalálkozón a kultuszteremtő író szerepét és felelősségét fogalmazta meg – összhangban a Kiáltó szó bibliai és erdélyi gondolatával: „Erdélyi ember lévén, tudom a törvényt: minden szándék annyit ér, amennyi tetté valósul belőle… Az író a nemzet lelkének, örömeinek, bánatainak, vágyainak és szenvedéseinek kifejezője. Az író felelős a nemzetért, és ez a felelősség nem politika. Az író hivatásból felelős mindig, míg a politikus hivatalból az. Az író a nemzet fáklyahordozója, mindig egy lépéssel előbb jár, az akadályokra rávilágít… Mondjuk meg úgy, ahogy van: ebbe a küzdelmes erőpróbába nem az írók vitték bele a nemzetet. Talán nem is a politikusok. Rajtunk kívül álló erők sodrása vetett a viharba. De ha már benne vagyunk, akkor kötelességünk odaállni az első sorba, erősíteni a nemzet lelkét, hogy kiállhassa a próbát, amit a történelem eléje állított… Ég a falu, amelyben élünk: Európa. Füstöl a ház, melyben lakunk: az ország. Ha nem vigyázunk nagyon, félős, hogy mire elkészítjük a nagy magyar szótárt, alig lesz, aki magyarul beszéljen. A magyar író feladata az, hogy a nemzetet lelkében megerősítse és ellenállóvá tegye azáltal, hogy szüntelenül táplálja benne a hitet önmaga és jövendője iránt, egyedül saját múltján és saját erkölcsi értékén keresztül… Az író írjon! Nem kell politizálnia. Mert ha magyarul ír, magyar szellemben, lelkiismeretének és felelősségérzetének parancsai szerint, nemzete iránt érzett aggódó hűséggel a szívében: az több mint politika”. Ide nem kívánkozik semmilyen kérdés. Itt a lelki, erkölcsi, szellemi, politikai nyílt egyértelműség és felelősség szólal meg. Tegyük hozzá, hogy Wass Albert a második világháború kellős közepén beszélt így, Kállai Miklós miniszterelnök és Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök társaságában. Értékválasztása és irányválasztása ott és akkor is következetesen érvényesült.

Majd már pályája és sorsa utolsó állomásán, Kanadában, száműzetésben az 1985-ben befejezett Hagyaték vallomásregény búcsúszavában is a nemzettudat kultuszteremtőjeként összegez. Senkit nem támad, hanem az emberi és nemzeti élet teljesedésére biztat: „Ennél a pontnál a krónikás búcsúzik. Eltelt fölötte az idő. Mielőtt azonban útjára indítaná ezt a könyvet, még mondani kíván valamit… Örvendezzetek hát magyarok, bármit is lát szemetek a ma sötétjében: a szabadulás perce közeledik! Ne várjátok azonban, s ne keressétek se ágyuk dörgésében, se hangzatos politikai jelszavakban: az Úr igazsága halkan jár, és békesség kíséri… »Nem sokaság, hanem lélek végez csoda dolgokat«. Ősi tanítás ez, amit a Kárpát-medence nagy horvát-magyar költője és hadvezére vetett papírra évszázadokkal ezelőtt. Tartsátok észben, magyarok, s ti, Kárpát-medencénk testvér népei. Nem nyelv teszi az embert. Az ember lelke emeli rangra a nyelvet, vagy taszítja az útszéli árokba, a használat erkölcsi mércéje szerint.” A nemzettudat kultuszteremtőjeként ő maga mindvégig ezen mérce szerint tette dolgát.

Csak a rend kedvéért zárjuk le most a mérleget a nemzettudat kultuszáról és ellenkultuszáról, Wass Alberthez kötve. Ezt a nemzettudatot és ezt a kultuszt semmivel nem kell magyarázni. Ellenkultuszát semmivel nem lehet védeni. A többi az időre tartozik.

Forrás: Székelyhidi Ágoston Kapu.cc