1956. október 23.

Sztálin-szobor ledöntése

A diktatúra szimbólumát, a Sztálin-szobrot a forradalom kitörése napján, 1956. október 23-án döntötték le. A gigászi méretű szobor törzsét a Blaha Lujza térig vonszolták, ahol szétvágták darabjaira.

Sztálin-szobor felépítése

A személyi diktatúra korában a csatlós országok sem kerültették el, hogy Sztálinnak monumentális emlékműveket állítsanak. Magyarországon 1949. december 20-án, Sztálin születésnapjának előestéjén döntött úgy a vezetés, hogy a diktátornak, – korabeli szóhasználattal a „haladó és békére törekvő lángeszű vezérének” – szobrot emelnek. A meghívásos pályázaton 25 szobrász vett részt, a győztes műről pedig politikusokból és művészekből álló zsűri döntött. A pályázatra benyújtott munkákat a zsűri értékelhetetlennek tartotta: az a benyomása alakult ki, a szobrászok kifejezetten nem szeretnének nyerni, ezért a négy legjobb pályamű alkotóinak újabb fordulót írt ki.

A második pályázatot Mikus Sándor, Kossuth-díjas művész nyerte meg. A tervezett szobor magassága később az eredeti hat méterről nyolc méterre nőtt, így külön műtermet kellett építeni, egy olyat, amibe befér az alkotás. A talapzat további tíz méterrel toldotta meg a szobrot, vagyis Sztálin 18 méter magasról tekintett le a tömegre. A szobor elkészítéséhez a háborúban megsérült és a politikai okok miatt eltávolított bronzalkotások alapanyagait használták fel, többek között Andrássy Gyula vagy Tisza István szobrát is beolvasztották.

A szobor végső helyét nem sokkal felavatása előtt döntötték el. A Dózsa György utat kiszélesítették, ennek következtében lebontották a Regnum Marianum templomot és a Városligeti Színházat. Nemcsak a szobor, hanem a költségek is gigásziak voltak. Az avatásra 1951 decemberében került sor nyolcvanezer ember jelenlétében. A „Felvonulási tér”, az állami ünnepségek színhelye kiegészült a szobor talapzatába épült tribünnel, ahol a vezetők foglaltak el helyüket a felvonulások alatt.

Sztálin-szobor ledöntése

A magyar történelemben a hatalom birtokosai szisztematikusan átrendezték az ország köztereit. A spontán módon ledöntött Sztálin-szobor egyedülálló esemény a „köztérrendezésben”, szimbolikus jelentősége a köztudatban kevésbé élő Gömbös-szobor 1944-es felrobbantásának van még.

A forradalmárok 1956. október 23-án este kezdték meg a diktatúra jelképének elbontását: a szobor nyakába kötelet akasztottak, csörlőkkel, teherautókkal és más erőgépekkel próbálták ledönteni, sikertelenül. Miután a hegesztők megérkeztek az akkor Sztálin térnek nevezett Dózsa György útra, lángvágókkal elválasztották a törzset a csizmától, és rövid idő alatt ledöntötték a szobrot. A tömeg „Sztálin testét” egészen a Blaha Lujza térig vitte, ahol tovább darabolták, pontosabban szétverték. A legnagyobb megmaradt, jelenleg ismert maradvány Sztálin ökle, amely a Nemzeti Múzeumban látható. A „Felvonulási téren” a hatalmas tribünön csak a csizma meredt az égbe, a budapestiek pedig „Csizma térnek” gúnyolták a helyszínt.

A forradalom vérbefojtása után a Kádár-rendszer egészen 1965-ig kivárt, amikor a volt Sztálin-szobortól nem messze felavatták Lenin szobrát.

Képek forrása: www. rev.hu

Lyukas zászló és Kossuth-címer

Beethoven Egmont-nyitánya mellett az 1956-os forradalom meghatározó jelképe a Kossuth-címer és a lyukas piros-fehér-zöld zászló. A Rákosi-címerrel ellátott magyar lobogó teljesen idegen volt a hagyományoktól, a tüntetők már a forradalom első napján kivágták a zászlóból a diktatúra szimbólumát.

Rákosi-címer és magyar zászló

A második világháborút követően a köztársaság kikiáltásának napján (1946. február 1.) vált hivatalos magyar címerré a Kossuth-címer, a történelem során harmadszor. A Kossuth-címer állami jelképként tiszavirág életű volt születésekor 1849-ben valamint 1918-ban, a második világégés után azonban majdnem három évig testesítette meg az államiságot.

A Rákosi-diktatúra megszilárdulásával a fontos állami jelképek formabontáson mentek keresztül. Az alkotmány életbelépésének napján (1949. augusztus 20.) törvényerőre emelkedett a köznyelvben Rákosiról elnevezett új címer, amelyet a magyar zászló közepén is kötelező volt elhelyezni. Egyértelműen szovjet minta alapján készült a címer, a magyar hagyományokból pedig semmit sem merített. A heraldika a korszakban áltudománynak minősült, így egyáltalán nem meglepő, hogy egy kötelező tartalmi elem, a pajzs lemaradt. A hiányosság miatt a diktatúra jelképe nem minősül címernek.

Kossuth-címer	Rákosi-címer pajzs nélkül 1949-1956

A szovjet címer lemásolása nem volt kötelező Kelet- és Közép-Európában. A lengyel vagy a csehszlovák címer kisebb átalakításon ment keresztül, bolgár pedig megőrizte korábbi jelképét a sárkányt, amelyet búzakalász font körbe. A magyar, a román vagy éppen az NDK-s címer viszont a kommunista klisének megfelelően teljesen átalakult.

szovjet címer 1946-1956	román címer 1966-1989
csehszlovák címer 1918-39, 1945-61	csehszlovák címer 1961-1989

Lyukas zászló és Kossuth-címer

A Kossuth-címer visszaállítását az egyetemisták 16 pontos követelése is tartalmazta, a nemzeti szuverenitás jelképe volt, akárcsak a szovjet csapatok kivonása. A megalakult Nagy Imre-kormány a követeléseknek megfelelően törvénybe iktatta a Kossuth-címert, amely ezúttal is rövid ideig maradt az ország államiságának szimbóluma: a forradalom leverésekor Kádár János ugyan megígérte, megőrzi a címert, ígéretét azonban nem tartotta meg. 1957 májusától a Kádárról elnevezett címer vált hivatalossá, amely csak annyival bizonyult szerencsésebb választásnak elődjéhez képest, hogy a (Kossuth-címert imitáló) pajzsot nem felejtették el rátenni.

Kossuth-címer felfestése tankra a forradalom napjaiban	Kádár-címer pajzzsal 1957-1990

Az első lyukas zászló a forradalom első napján, valószínűleg a Bem téren jelent meg, majd végigkísérte a harcokat is. A korabeli fényképeken jól látható, ahogyan a szimpátia kifejezéseként Pest belvárosi ablakaiban leng a forradalom jelképe. Akinek nem volt nemzeti zászlója, középen kivágott lepedőt lógatott ki. A Time magazin 1957. január 7-én megjelent számának címlapján „az év emberének” megválasztott magyar szabadságharcos hátterében is felbukkan a lyukas zászló.

budapesti belváros	Time: „az év embere” címlap 1957. jan. 7.

Az emigrációban élő magyarok és a rendszerváltással elindult megemlékezések a lyukas zászlót választották a forradalom jelképének. Akkora kultusza nem alakult ki, mint a kokárdának, azonban az 1956-os megemlékezések kötelező elemévé vált. A Kossuth-címer a rendszerváltás éveiben még fel-feltűnt, de mivel a demokratikusan összeült parlament a koronás-kiscímert választotta a Kossuth-címerrel szemben, utóbbi teljesen eltűnt az ünnepségekről.

1956. október 23.: versek, idézetek

Vesszen az önkény, – éljen a törvény!

1956. október 23.: tüntetők jelszava

Tüntetők jelszavai:

Nagy Imrét a kormányba, Rákosit a Dunába!

Aki magyar – velünk tart!

Nem állunk meg félúton, sztálinizmus pusztuljon!

Mindenország katonája, – menjen saját hazájába!

Vesszen az önkény, – éljen a törvény!

Versek:

Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán (részlet)

Piros a vér a pesti utcán,

munkások - ifjak vére folyt,

- a háromszín-lobogók mellé

- tegyetek ki gyászlobogót.

A háromszín-lobogó mellé

tegyetek három esküvést:

sírásból egynek tiszta könnyet,

s a zsarnokság gyűlöletét

s fogadalmat: te kicsi ország

el ne felejtse, aki él,

hogy úgy született a szabadság,

hogy pesti utcán hullt a vér.

Márai Sándor: Mennyből az angyal menj sietve (részlet)

Mennyből az angyal menj sietve

Az üszkös, fagyos Budapestre.

Oda, ahol az orosz tankok

Között hallgatnak a harangok.

Ahol nem csillog a karácsony,

Nincsen aranydió a fákon,

Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.

Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.

Szólj hangosan az éjszakából:

Angyal, vigyél hírt a csodáról.

Idézetek:

Nagy Imre felhívása 1956. november 4-én (5 óra 20 perc)
Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar kormányt.
Csapataink harcban állnak.
A kormány a helyén van.
Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.

részlet Bacsó Péter Tanú című filmjéből

Pelikán: Azért van egy kis rossz érzésem. Miért kell ekkora felhajtást csinálni? Mégiscsak becsaptuk az embereket.

Virág: Ugyan, kit csaptunk be? Magunkat? Mi tudjuk, miről van szó. A kutatókat? Azok örülnek, hogy plecsni van a mellükön. A széles tömegeket? Azok úgyse esznek se narancsot, se citromot, de boldogok, hogy velünk ünnepelhetnek. Az imperialistákat? Az imperialistákat, ühüm, azoknak alaposan túljártunk az eszén. Nem szeretnék most a helyükben lenni! Kiadtuk a jelszót: legyen magyar narancs! És lett magyar narancs. Mi nem ígérgetünk a levegőbe, Pelikán.

röplap, 1956. november 4.

HONFITÁRSAINK! MUNKÁS ÉS PARASZT TESTVÉREINK!

Alulirottak, Apró Antal, Kádár János, Kossa István és Münnich Ferenc miniszterek, Nagy Imre kormányának volt tagjai bejelentjük, hogy 1956. november 1-én megszakítva ezzel a kormánnyal minden kapcsolatunkat, kiléptünk a kormányból és kezdeményeztük a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakítását.

Nagy Imre beszéde halálos ítéletének kihirdetése után

Engedje meg az igen tisztelt Népbírósági Tanács, [hogy] pár szóval indokoljam a kegyelmi kéréssel kapcsolatos álláspontomat. A halálos ítéletet, amelyet rám az igen tisztelt Népbírósági Tanács kirótt, én a magam részéről igazságtalannak tartom, indoklását nem tartom megalapozottnak, és ezért a magam részéről, bár tudom azt, hogy fellebbezésnek helye nincs, elfogadni nem tudom.

Egyetlen vigaszom ebben a helyzetben az a meggyőződésem, hogy előbb vagy utóbb a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály majd felment azok alól a súlyos vádak alól, amelyeknek súlyát most nekem kell viselnem, amelynek következményeként nekem életemet kell áldoznom, de amelyet nekem vállalnom kell. Úgy érzem, eljön az idő, amikor ezekben a kérdésekben nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot lehet szolgáltatni az én ügyemben is. Úgy érzem, súlyos tévedés, bírósági tévedés áldozata vagyok. Kegyelmet nem kérek."

Forrás: Ünnep