GLATZ FERENC: Magyar kisebbségek

Tegnap, ma, holnap

Trianon revíziója végbemegy! Így! Nem a magyar nyelvű területigazgatási rendszer visszaállításával az 1918 előtti államterületen, ahogy a magyar területrevíziós elképzelések sok évtizedig gondolták. És nem úgy, ahogy a szomszédos nemzetállamok sokáig gondolták: a térség magyarságának asszimilálásával. Tudomásul kell venni: 2004-2007 között a térség államai és lakóik az Európai Unió polgárai, honfitársak lettek. Szlovákok, románok, szlovének, magyarok, osztrákok és reméljük, hamarosan a szerbek és a horvátok. És tudomásul kell venni, hogy a Kárpát-medencei tömbmagyarság 95%-a most már az új közös hazában él, és reméljük, belátható időn belül honfitársaink lesznek a szerbiai, horvátországi magyarok is. Magyaroknak, nem magyaroknak, tudomásul kell venni, hogy újkori történelmük során először több a közös érdekük, mint az érdekellentétük - mondjuk, ismételjük. S hozzátesszük: az itt élő nemzetek fejlődésében egy korszak lezárulni látszik. Az államnemzeti korszak, amikor az évezred alatt fejlődött helyi közösségek a nemzeti alapú államszervezet megteremtését tekintették fő céljuknak. Érthetően a maguk nyelvi és szokásrendjük kifejlesztése érdekében. A térségben nem sikerült a nemzetek szállásterületi és területigazgatási határait összezárni. Sem asszimilációval, sem a területigazgatási határok ide-oda tologatásával, sem kitelepítéssel. Itt az ideje, hogy előre nézzünk: kialakítsunk a térségben egy új állami kisebbségpolitikai normatívát, amelynek eleget tesz minden állam - így a magyar is - a területén élő nemzeti kisebbségekkel szemben; megújítsuk a nemzeti kisebbségek politikai szervezeteit, amelyeknek főszerepük volt a kisebbségek önazonosságának megőrzésében; és kihasználjuk a térség etnikai kevertségét arra, hogy a térség határokat átlépő nagy vállalkozásaiban - közlekedés, természetgazdálkodás, befektetéspolitika, területfejlesztés stb. - államaink közös jövőképet és terveket alakítsanak ki. (Erről szól az Ezredforduló c. folyóirat itt kézbe adott száma, a határokon túli magyar pártok július 8-i budapesti tanácskozásáról.) És itt az ideje, hogy gondolkozzunk a nemzeti önazonosság-érzés jövőjéről a planetárissá bővülő emberi helyváltoztatás és világszemlélet korában. És itt az ideje, hogy hátra is tekintsünk. A történelemre. Visszatekinteni az elmúlt 180 év kelet-közép-európai történelmében az államnyelvvé fejlődések szükségére: az igazgatás racionalizálásában, az oktatás tömegessé fejlesztésében és ezzel az -alsóbb néprétegek- szociális emelkedésében. Az állami összeütközések okozta deficitekre; a háborúk -eredményére-: emberanyagban, épített környezetben, technikai eszköztárban végbement pusztulásra, a lelki fertőzésre. A generációkra - máig - kiterjedő etnikai-vallási gyanakvásra. És a kölcsönös félelemre. Amelynek anyagi károsító voltát felmérni sem tudjuk. A gyanakvásból keletkező rossz politikai és egyéni döntésekben, a térségben a nemzetközi befektetések elmaradásában. Ki jön most bátorsággal egy nemzeti-etnikai kérdésekben egymással állandóan torzsalkodó térségbe? (Példa erre az 1920 utáni befektetések visszaesése a térségben.) És itt az ideje, hogy új szempontból beszéljünk a térségben a nemzeti kisebbségek történelméről. Nemzetközi összehasonlításban. 1919-1938: a térség államaiban a nemzeti kisebbségek statisztikai számbavételéről. A mintegy 3 millió magyar kisebbség mellett hogyan került kisebbségbe mintegy 4-6 millió ukrán, mintegy 5,5 német, 3 millió zsidó (akik a szláv és román területen nemzetiségnek számítottak), azután beloruszok, rutének stb. Hogyan igyekeztek a nagyhatalmak először kollektív jogokat biztosítani nemzeti alapon 1919-1920-ban, és mi lett ennek az eredménye (addig Európa csak a vallási kollektív jogokat ismerte el). Hogyan viselkedtek az új államok a kisebbségekkel szemben. Összehasonlítani a kiterjedt magyar nyelvű irodalom eredményeit Romániáról, Csehszlovákiáról, Jugoszláviáról például a lengyelországi helyzettel. Ahol sokáig szabályos etnikai alapú polgárháború dúlt, létrehozva az első etnikai alapú munkatábort, az első genocídium-szintű népirtásokat lengyelek, ukránok között. A kisebbségek hogyan élték ezt meg a mindennapok szintjén: igazodni az új hatalmakhoz az életben maradás kedvéért, vagy bízni az újabb hatalomváltásban. (Hiszen ez mostanáig, 2007-ig nem volt kizárt...) Összehasonlítani 1920-1992-2007 között a térség magyarságának történelmét a térség német, zsidó, ukrán, szlovák, belorusz kisebbségeinek történelmével. És keresni a magyarság sikertörténetének történelmi magyarázatát. Hiszen az 1920. évi 9-10 millió közötti létszám 1990-ig nőtt 12-12,5 millióra! A háború és az -56-os emigrációk, a kitelepítések, asszimilációk ellenére. Igaz, hogy a magyar nemzet legalább annyira gyarapodott a 20. században, amennyi nem magyart magához asszimilált a 19. században? Miközben a térségben 1920 után a német kisebbség majdhogynem megsemmisült, a zsidóság elpusztult, az ukránok, mint kisebbség, töredékükre zsugorodtak, nem beszélve a ruténekről. A História és a Történettudományi Intézet a magyar (és nem magyar) nemzeti kisebbségek történelmét mindig kiemelten kezelte. Az intézet az 1950-1970-es években a nem magyarokkal (Makkai, Katus, Csatári, Niederhauser, Szász, Tilkovszky és sorolhatnánk más neveket), az 1980-as évektől kiemelten a magyar kisebbségekkel foglalkozott és megindította 1986-ban a trianoni okmánytárt (Ádám Magda, Ormos Mária, Romsics Ignác). A História indulásától (1979) felvállalta nemcsak a trianoni problematika napirendre tűzését (L. Nagy Zsuzsa: A Párizs környéki békék, 1919-20, História, 1979/1.), hanem elfordult a nemzeti kérdés szűkkeblű, belterjes tárgyalásától a történetíráson belül, felvetve Trianon, sőt a nagyhatalmi fenyegetettség, a határokon túli magyar kisebbség, az asszimiláció témáit. (G. F.: Kérdések etnikumról, nemzetről a 20. század végén, História 1982/4-5.). A nemzeti kisebbségek megmaradását a -sokszínűség- továbbélése feltételének tekintve, bevezette a határokat átlépő kultúrnemzet fogalmát Majd elkészült az első olyan történelmi áttekintés, amely a határokon túli magyarok történelmét a magyar történelem szerves részének tekintette (Magyarok a Kárpát-medencében 1987, 1988) és 1992-ben a História külön füzeteként írtuk meg a közép-kelet-európai kisebbségi magatartáskódexet (G. F.: A kisebbségi kérdés Közép-Európában tegnap és ma, História, 1992/11. sz.). Amely a 30 ezer magyar nyelvű példány mellett megjelent angolul, németül, szlovákul, románul és megjárta az Európai Unió bizottságait. (Közben a Történettudományi Intézet 1990-ben önálló csoportot szervezett a határokon túli magyar kisebbségek kutatására, amely Szarka László vezetésével elkészítette az első összefoglaló kronológiát a határokon túli magyarság történetéről 1920-1990 között...) Most, hogy az 1999-ben létrehozott Kisebbségkutató Intézet munkatársai publikálták a Kisebbségi magyar közösségek a 20. században című könyvüket, a szerkesztőség örömmel kérte fel a szerzői kollektívát egy tematikus História-szám összeállítására... És folytatjuk tovább. A jelenről - a megbékélés és a magyarság megmaradásának lehetőségeiről tárgyalva az akadémiai Stratégiai Tanulmányok Program keretében. A múltról pedig - annak tanulságával - a Történettudományi Intézet programjaiban vitatkozva.

Forrás: História - történelmi folyóirat