Amerika ősi kultúrája és rejtélyei

Az amerikai kontinens középső és déli területeinek korai történetéről a régészeti adatok mellett, a szájhagyomány által megőrzött és továbbadott elbeszélések, majd ezeknek a 16. századbeli spanyol krónikások által megörökített írásos forrásanyagai állnak rendelkezésünkre. Addig, amíg az európaiak föl nem fedezték ezt a földrészt, - eddigi tudásunk szerint - ez a kultúra elszigetelten fejlődött, legalábbis az európaiaktól. Talán az ősi civilizációk kapcsán is érdemes elgondolkodnunk, hogy amiről nem tudunk esetleg kapcsolatban áll v. állt egy olyan nagyobb entitással, amellyel - az értékeiről túlontúl meggyőződött Európa - nem mérkőzhet. Mindenesetre az indián kultúrák sajátos és egymáshoz képest sem csekély eltérést mutató, autochton fejlődése egyedi emlékeket hagyott hátra az utókor számára. Az újvilági társadalmak fejlődését jelentős mértékben meghatározták a természeti adottságok: a trópusi esőerdő mellett a sivatagi szárazságú vidékek is megtalálhatók. Vagyis: valószínűtlen a nagy népsűrűség ilyen területeken, a településszerkezet laza, szórt és az egyes nemzetségek nagy megművelhető földterülettel rendelkeztek. Peru és Mexikó fejlett fölművelése már a jól szervezett államhatalom kiépülésének az eredménye volt. A klasszikus maja civilizáció a Petén-térség és a Yucatán-félsziget alföldjein virágzott. Jellegzetes emlékei a templompiramisok, vagyis mészkőből épült sokszobás épületek. A városokon belül, azokat össze is kötve úthálózat épült, az épületeken, lépcsőfeljárókon hatalmas feliratok olvashatók. Talán ókori reklám akár az istenek, akár földi helytartóinak védelmére. A maja hieroglifikus írás; a képírás és a fonetikus írás elemeinek a keveréke, az egyetlen írásrendszer az ősi Amerikában. A tárgyakon olvasható feljegyzések mellett fennmaradtak ősi maja kódexek, amelyek háncspapírból hajtogatott könyvek voltak. Az írás balról jobbra, fentről lefelé olvasható (a majáknak). Feliratok maradtak fenn az ókori dinasztiákról, melyek értelmezését az ún. Hosszú Számlálás naptára tett lehetővé. Más amerikai civilizációkhoz hasonlóan, a maja előkelők is istentől származtatták magukat. Patriarchális társadalom volt, és a nők szerepe, mint ilyenben, afféle élő zálogként értelmezhető, amely szövetségeket hivatott erősíteni házasságkötések által. Az apa-fiú öröklés mellett előfordulhatott a hatalomátruházás is. A társadalom névtelenjeiről nem maradt fönt adat, azért nem látható át világosan a társadalom szerkezete, de valószínűsíthető, hogy a köznép kézművességgel foglalkozott a városokban és földműveléssel az elszórt falusi településeken. Az ősi civilizációk a 7-8. században élték virágkorukat. 800 táján azonban számunkra megmagyarázhatatlan okokból a hanyatlás jelei kezdtek megmutatkozni: abbamaradtak a városi építkezések, nem készültek többé az uralkodók származását és dicsőítését szolgáló magas kőoszlopok. A trópusi esőerdő lassan visszahódította a településeket és a városokat... Vannak föltételezések, amelyek szerint bizonyos helyi kultúrák fennmaradtak néhány városban... De az talán már csak azt a makacs emberi hitet tükrözi vissza, amely nem fogadja el a pusztulást. Villámlátogatás Dél-Amerikában Kr. u 1000-re Huari elnéptelenedett, a birodalom fölbomlott és elveszítette meghatározó szerepét. A Tiahuanaco-kultúrát a helyi kultúrák feléledése követte. A kialakult államokat már világiasabb társadalmi rend jellemzi, már nem a papok és papfejedelmek, hanem a világi fejedelmek irányítása alatt állnak. A városi életmódra való áttérés, a hadviselésre törekvés ezeknek az államalakulatoknak jellemző vonásává vált. A régi Nazca kultúra helyén Dél-Amerika délnyugati partjainál jött létre a Chinca Királyság. A Chincha állam a 15. századig állt fenn, és 1440-1476-ig állta az inkák ostromát, majd azok kezére került. Az ősi nazca és sokkal későbbi utódkultúra az inka különös, megmagyarázhatatlan jeleket hagyott hátra. Ezek a jelek talán inkább jelképek... és megmagyarázhatatlanságuk folytán a 21. század küszöbén felmerül az a gondolat, hogy ezek a különös megegyezések az ábrákban, talán nem is földi térképek, hanem más univerzumokba vezető folyosók... Ezek az ábrák nem egy háncspapírból hajtogatható könyvben találhatóak, nem is egy oszlop, vagy ház feliratai, hanem egy fennsík arculatának céltudatos átalakításának az eredményeképpen születtek, amelyeket csak felülről lehet kivenni. Amikor 1920-ban egy pilóta az Andok fölött repült, lenézve különös ábrákat pillantott meg a Nazca fennsíkon. Megdöbbenésében majdnem elvesztette a gép fölött az önuralmát. Talán a nyolcvanméteres majmot vagy a negyvenhatméteres pókot látta meg először... vagy a többi figurát? A fennsíkot ugyanis félméteres vastagságban grafitszínű, öklömnyi kődarabok borítják. Az ábrák készítői ezeket tolták félre, így előbukkant a sárgás altalaj, mintegy ötvenszer tizenöt kilométeres, gigantikus rajz. Egy amerikai történész Paul Kosok 1940-ben gondosabban megvizsgálta a képződményeket. Első lépésként pontos mérések alapján lekicsinyítette az egyik vonalrendszert. Amit talált, elbűvölhette, mert húsz évig maradt a Nazcán. Először egy stilizált madarat talált - egy kolibrit. Akkor találta meg a nyolcvanméteres majmot, a negyvenhatméteres pókot, csúszómászókat, halakat és egy olyan figurát, amelyet ma a földönkívüli figurájával azonosítanánk, legalábbis arra hasonlít a leginkább. 1946-ban új hívet szerzett magának a Nazca-fennsík egy Maria Reiche nevű német matematikus személyében. Egész életét az ábrák megfejtésének szentelte és egész vagyonát egy alapítvány létrehozására használta föl, amelynek célja az ábrák megóvása. Szénizotópos kormeghatározás szerint az ábrák Kr. e. 700 és Kr. e. 900 között készültek! Rengeteg feltételezés született az ábrák létrejöttének okairól. Maria Reiche szerint, csillagászati naptár és az olyan alakzatok, mint a pók, vagy a majom csillagképeket ábrázolnak, az Oriont és a Nagymedvét. Ez a feltételezés megdőlt, mert Gerald Hawkins csillagászprofesszor egy számítógépes szoftver segítségével ellenőrizték a csillagok pozícióját az elmúlt 6900 évben. A nazcai rajzolatokat csak a levegőből lehet kivenni, és volt, aki ebből kiindulva próbált felépíteni egy elméletet. Az inkák netán hőlégballont már ismerték volna? Ha perui vászonból összevarunk egy gömböt, a kosarát megfonatjuk ajamara indiánok vesszőiből, viszünk egy agyagedényt, amelybe tüzet rakunk... akkor fölemelkedhetünk a levegőbe, és egy darabig talán ott is maradunk... Esetleg a Nazca-kultúra emberei a királyaikat fekete ballonokban engedték a túlvilágra és az ábrák végső emlékeztetők voltak és védőszellemek, hogy mire vigyázzanak a másik világban? Vagy hasonló lenne-e a titok, mint Stonehenge-é? Netán földalatti vízfolyások? Erich von Däniken bizonyára azt mondaná, hogy az ősidőkben idelátogattak az idegenek és ahol landoltak az űrhajóikkal, besüppedt a talaj. Így keletkeztek az első trapezoidok. Aztán földönkívüli barátaink eltávoztak, és a helyiek kezdték visszavárni őket... Addig, amíg nem születik egy tudományosan igazolt feltételezés, ez az elmélet van olyan jó, mint a többi...

A cikk származási helye: HarmoNet