A világ köldöke (Húsvét-sziget)

Kezdjük mindjárt egy félreértés tisztázásával. A sziget nevében szó sincs többes számról, hisz a közvetlen szomszédságában található "Madáremberek szigetének" nevezett sziklaszirteket túlzás lenne annak nevezni. A sziget hivatalos neve egyébként Isla de Pascua (Húsvét sziget), és pedig azért, mert 1722-ben a Holland Nyugat-indiai Társaság Terra Austrálist kutató expedíciójának vezetője, Jacob Roggeveen húsvét vasárnapján fedezte fel. A bennszülöttek nyelvén azonban Rapa Nui-nak azaz Nagy Evező-nek hívják, de elterjedt a költői "A világ köldöke" (Te Pito o Te Henua) megjelölés is.

A Húsvét-sziget rejtélyeiről számtalan néprajzi, antropológiai és régészeti tanulmány látott napvilágot az elmúlt fél évszázad alatt. Ezek jó része ma már a világháló magyar és idegen nyelvű lapjain bárki számára elérhető (lásd a linkgyűjteményt a cikk végén). Ugyanakkor természet- és társadalom-földrajzi szempontból is sok érdekességet rejt magába a sziget múltja és jelene. Az alábbiakban ezeket szeretném bemutatni.

A Húsvét-sziget Chile tartománya. Koordinátái alapján (D. sz. 28° 10', Ny. h. 109°3 0') kiderül, hogy valóban hatalmas távolságok választják el a szárazföldtől, csakúgy, mint a Csendes-óceán többi szigetétől. Területe 166 km². Az 1992-es népszámlálás adatai szerint lakosainak száma 2770, melynek egyharmada chilei tisztviselő és katona. Tíz év alatt 43,1 %-al csökkent lélekszám, a lakások száma viszont megduplázódott (1065 db). Fő vallás a római katolikus, de létezik egy kisebb mormon gyülekezet is. A hivatalos spanyol nyelven kívül, már csak kevesen beszélik a rapanui nyelvet, ami polinéz egyik nyelvjárása. Legnagyobb települése Hangaroa a nyugati parton fekszik. A házak, a középületek, de még az öltözködés is chilei stílusú, azzal a különbséggel, hogy a ruhákon a helyi flóra motívumai bukkannak fel. Szokásos eledel a languszta, tonhal, édesburgonya és a táró.

A sziget közel fekszik a Baktérítőhöz, ennek megfelelően éghajlata kellemes szubtrópusi. Az évi középhőmérséklet 21 °C. Legmelegebb a januártól márciusig terjedő időszak, ami itt nyárnak felel meg, 23-24 °C középhőmérséklettel, míg télen, vagyis július-augusztusban 18°C körüli a közepes hőmérséklet. Az óceán kiegyenlítő hatásának, a hőmérséklet ingadozása igen kicsi, eddig még sosem mértek 30°C-nál melegebbet, de 10°C-nál hűvösebbet sem. Az évi csapadék átlag megközelíti az 1200 mm-t. Éven belüli eloszlása elég egyenletes, valamelyest több eső hull a márciustól júniusig terjedő időszakban.
A sziget domborzatában nincsenek nagy anomáliák, átlagos tengerszintfeletti magasságát tekintve inkább alacsonynak nevezhető. Éppen ebben rejlik a tengerrengéseket követő özönőár (cunami) veszélye, amely pl. az 1960-ban több száz méterre behatolt a szárazföldre és hatalmas pusztítást végzett. Másrészről viszont a viszonylagosan sík felszínek nagy kiterjedése miatt a NASA a Húsvét-szigetet jelölte ki az űrsikló kényszerleszálló pályájának.

Földtani szempontból nagyon érdekes a sziget létrejötte. Az óceánfenéken észak-déli irányban egy hosszanti hasadékból magma áramlik fel, s megszilárdulva ékszerűen taszítja szét nyugatra és keletre a két oldalán elhelyezkedő víz alatti kőzetlemezt. A Húsvét sziget térségében ezt a hatalmas, láthatatlan kéreghasadékot keresztirányban egy másik törésvonal metszi, s a találkozási ponton olyan nagy mennyiségű bazaltláva tör fel, hogy csúcsa a víz fölé tornyosult.

A sziget derékszögű háromszöghöz hasonló alakját három vulkán összenövése alakította ki. A régi időkben a Rano Kau vulkán peremének délnyugati magaslata - az Orongo - kultikus szertartási hely volt. A szemközti három kis szigetet inkább riolitlávából épült sziklaszirtnek lehetne nevezni. Ide fészkelnek azok a tengeri vándormadarak, amiknek első tojásait megszerezni hatalmas dicsőséget jelentett. A monda szerint az az ifjú, aki elsőként tért vissza a tojással, egy évig megkülönböztetett tiszteletnek örvendett. Ő volt a Tangata manu, a madárember.
A hatalmas kőszobrokat (moai) bazalttufából faragták ki, fejükön lévő cilinder alakú kalapok (pukaó) pedig vörös vulkáni tufából készültek.

A sziget további érdekességei közé tartoznak a lávabarlangok, amelyek tulajdonképpen lávacsatornák. A lejtőn lassan lefelé hömpölygő lávafolyó levegővel érintkező külső része fokozatosan lehűl, megmerevedik, míg alatta áramlik tova a híg forró láva. A tüzes lávafolyam egyre mélyebbre ágyazza be magát a kőzetbe, fölötte pedig a megszilárdult boltozat alatt forró gázzal teli hosszanti üreg keletkezik. A lávafolyás elapadása után a belső lávapatak is kihűl.A gázok elillannak, és visszamarad egy hosszú kanyargós rendszerint zárt folyosó. Ez legtöbb esetben úgy válik ismertté, hogy valahol beszakad a mennyezete.

Rapa Nui Földünk egyik legszegényebb flórájú darabja. Az őshonos növényzet, amely még az eukaliptusz ültetvények telepítése és a juhtenyésztés elkezdése előtt sem volt számottevő, mára már szinte teljesen kipusztult. Az egyetlen őshonos fa, a toromiró (Sophora toromiro) a század elején kipusztult. Az állatvilág sem dicsekedhet nagy diverzitással: tengeri madarak, kis számú rovarfaj, és néhány gyík őrzi csupán a múlt emlékét. Az őshonos patkányfajt is kiszorította egy az európaiak által behurcolt alfaj.

A helybeliek főleg túrizmus adta lehetőségek kihasználásával keresik a kenyerüket. Ha bárki érdeklődését felkeltette a Húsvét-sziget megannyi látnivalója, titka és érdekessége, látogasson el egyszer ide és stílszerűen a húsvéti ünnepek alkalmával tegye tiszteletét a rapanuik földjén.

Felhasznált irodalom:
Balázs Dénes: A Húsvét-sziget fogságában. Érd 1993.

A cikk származási helye: Sulinet

A Húsvét-sziget kőszobrai

A Csendes-óceán szigetein élő népek közül a húsvét-szigetiek voltak a legügyesebb kőfaragók azoknak a szobroknak a tanúsága szerint, amelyeket ott láthatunk. Mintha az istenek dobtak volna le óriási köveket a földre. Vagy bűnös óriások merevedtek volna kővé. Annyit tudunk, hogy Kr. u. 400-tól az ott élő nép ahukat készített, ami nem más, mint kő sírboltozat, és a szobrok ezeknek a síroknak a díszítései. Az ahu tabu maradt mindaddig, amíg a madaraknak kitett holttestet, meg nem tisztították a madarak és az időjárás. Egészen addig az ideig, amíg csak a csontok nem maradtak, a család a holttest mellett maradt. Amikor ez a "tisztulás" megtörtént, akkor eltemették az ahuban. Az is elképzelhető, ha a szobrok nem is sírokat jelölnek, de mindenesetre az ősök iránti tisztelet kifejeződései. És azért ilyen gigantikusak, mert a törzs bizonyságot akart tenni a gazdagságáról és erejéről. A Ranu Raraku hegy puha vulkanikus kőzetéből faragták őket, de tömegük egyenként mintegy hat tonna! Ahhoz, hogy egy szobor elkészüljön körülbelül harminc férfinak kellett dolgoznia, több mint egy évig. A szobrok felállítása kétféleképpen történhetett a tudósok szerint, csakhogy semmilyen információnk nincs arra nézve, tulajdonképpen miként birkóztak ezzel a feladattal. A legkorábbi szobrok térdeplő férfiakat ábrázoltak, amely talán az isteneknek szóló alázat jele lehetett. Érdekes, hogy ez később megváltozott és 1100-tól a stilizált, hosszúkás arcú, és nagy fülű férfifej vált uralkodóvá, amelynek a felső teste tele van apró mintákkal, amelyek minden bizonnyal tetoválásokat jeleznek. A szobor az ahu kősírboltozat fedőlapján áll, ahol kagylószemével a távolba néz, mintegy vigyáz a telep házaira. E legjobban ismert kőszobor kapott egy kedves becenevet a kutatóitól, úgy hívják: Hosszú fül. Állítólag Hosszú Fül újabb betelepülőket jelez, új kultúrát, amely ötvöződött az eredeti szigetlakók kultúrájával. Első telepesek Új-guineai nép, a lapiták, a fazekasság és navigáció mesterei és a Kr. e. 1000-ben elérték a Fidzsi-szigeteket, majd Tongát és Szamoát is. Leszármazottaik négyszáz évvel később továbbhajóztak kelet felé, hogy új földet keressenek. Erős, kéttörzsű kenuikkal széllel szemben is tudtak hajózni, és sok szigetet értek el és látogattak meg. A lapiták ismertebb neve nem más, mint a "polinézek", amely - nem véletlenül - "sok sziget népének" nevezi őket. Lehet, hogy ők a Húsvét-sziget első telepesei. Forrásaink mindenesetre megengednek egy másik következtetést. Kr.u. 380-ban a Tuamotu-szigetek törzsfőnökének legkisebb fia csúnya családi viszályba keveredett, ezért hajóra szállt néhány követőjével, és elhajózott kelet felé. A nyugati szelek övezetébe sodródtak, hányódtak a tengeren, és amikor már minden reményük elillant, a fedélzeten pedig már nem volt semmilyen élelem, leszámítva néhány sovány és bágyadtan kotkodácsoló csirkét, a tenger végtelenjében megpillantottak végre egy szigetet, amelynek örömükben gyönyörű nevet adtak: Te Pito o Te Henua, a Világ köldöke. Az is lehetséges, hogy az első telepesek az inkák előtti korból keletről, Dél-Amerikából érkeztek. Ki tudhatná, mi az igazság? Annyi biztos, a ... Felfedező ...nem Cook kapitány, aki ötven évet késett vele, hanem Jacob Roggeveen holland admirális volt, aki 1722 húsvétvasárnapján a délkeleti passzátszelek övezetében akadt rá. Döbbenten nézték a gigantikus szobrok hosszú sorát, amelyek a tengernek háttal állnak, fejükön a jellegzetes fejdísszel. Miután kikötöttek, szánalmas körülmények között élő emberekre bukkantak: kőszerszámokat használtak, kicsi, kopott kis kenujaik voltak. Cook kapitánynak annyiban sikerült hozzájárulnia a nagy felfedezéshez, hogy a legénységének egyik tagja beszélt polinézül, akinek sikerült magát megértetnie a szigetlakókkal. Annyit sikerült megtudni, hogy legendáik szerint a kőfaragók leszármazottai, Hotu Matua törzsfőnök hozta őket ide, 22 emberöltővel ezelőtt. A madárember civilizációja A Húsvét-szigeteken hatszáz évig virágzott az élet. Jamszgyökeret, édesburgonyát és banánt termesztettek, de neveltek csirkét is, készítettek kenut, kőalapra építették házaikat, amelyek viszont fából készültek, és náddal födték be. Új kultusz alakult ki 1500-as évektől, a madárember, a Makemake kultusza. Ez körülbelül annyiból állt, hogy versenyfutást rendeztek a kultikus faluból Orongóból a tengerpartig, majd átúsztak a Motu Nui szigetre, hogy megszerezzék a visszatérő kormos csérek első tojásait. Az a törzsfőnök, akinek a törzséhez tartozott a győztes, az lett a vallási vezető, akit adományok illettek meg. Néhány szó megilleti Orongót, a kultikus falut. Minden egyes ház, és a falu környéki sziklák és barlangok tele vannak a madárember legendáját mesélő fafaragásokkal és reliefekkel. A halál szele 1600 urán háború tört ki, kevesebb lett az épületfa, ezért a megrongálódott kenukat nem lehetett helyreállítani, sem új házakat építeni. Erdő nélkül elpusztult a termőföld, elmaradt az aratás, és nagyon ínséges idők köszöntöttek be a falu népére. A háborúban elejtett nőket és gyermekeket a rabtartók megették. Az ahuk ellenség kezébe jutottak, és néhány óriási kőszobrot ledöntöttek. Az európai hajók megjelenése előtti időkből a legendák emlékeznek egy óriási csatára, amelyben a "hosszúfülűek" legyőzték a "rövidfülűeket'. Valószínű, hogy a keletről és a nyugatról népek utolsó leszármazottainak a harcáról van szó, akiket az erdő kipusztulása és az éhínség kényszerített háborúba. 1877-ben a sziget lakossága mindössze száztíz főt számlált, de a riasztóan kicsi szám ellenére fennmaradtak a polinézek, azzal a titokkal együtt, amelyet ők maguk sem tudnak megfejteni többé. Vendégh Eleonóra

A cikk származási helye: HarmoNet