Fityisz a kaszásnak

Van egy generáció, amelyik abban a korban cseperedett, amikor a költészetnek nagy ázsiója volt. Ország-világ nézte a szavalóversenyeket, és a beszédtéma az volt, miről írt azon a héten az ÉS. Ez a generáció jól emlékszik az ifjú költők varázsára, Váci Mihályra, Nagy Lászlóra, Juhász Ferencre, Ladányi Mihályra és Baranyi Ferencre. Baranyi Ferenc az idén Kossuth-díjas lett.

Számtalan kötet, és kivételes zenei műveltségén alapuló ismeretterjesztő munkássága nyomán. Voltak délutánok, amikor a Bartók Rádiót kifejezetten Baranyi történeteiért volt érdemes hallgatni, mert minden műről tudott könnyedén valami érdekeset mesélni. (Ma már ő sem mesél, a rádióbéli változások nagyobb dicsőségére.) De így is hihetetlenül sok a dolga. És szilárd véleménye van arról, mitől lehet elfelejteni, hogy az ember hány éves, és ez el is mondta egy szuszra, mint egy monológot.
– Ha az ember 60 után nem gondolja, hogy én már idős ember vagyok, nem illik ezt, vagy azt tenni – már, ha egyáltalán képes rá az ember –, szóval, ha ilyesmin nem studíroz, mert teszi, amit addig is tett, akkor nincs 60 éves tudata. Akkor az ember nem annyi, amennyi papíron, hanem amennyinek érzi magát.

– Egyszer, a prágai filmfesztiválon láttam egy kubai filmet: Francesca és a halál volt a címe. Ez a Francesca tip-top kis öregasszony volt, akiért egyszer eljött a kaszás. De az öregasszony mondta neki: várj egy kicsit, még rendbe kell tennem a házat. A kaszás szépen várakozott kint a kapu előtt. Amikor be akart menni, Francesca mondta, hogy jó-jó, de még a szomszédban segédkeznie kell egy gyerek születésénél. A kaszás meg tovább állt a kapu előtt. És csak várt, csak várt, mert Francescának mindig rengeteg dolga volt.

– Tavaly, amikor 70 éves lettem végiggondoltam, mit akarok még feltétlenül megcsinálni, és milyen kötelezettségeim vannak szerződésben rögzítve. Rájöttem, legalább tízévnyi munkám van. Vagyis 80 éves koromig élnem kell, mert kötelezve vagyok mindenféle teendőre. Hát így aztán én azt mondom a kaszásnak: várj még!

– Le kell fordítanom egy olasz költő szatirikus műveit. Aztán Dante Isteni Színjátékának a Pokol című részét is újra fordítanám. Nem mintha Babits fölé akarnék nőni, de szentségtörő módon egy kis metrikai korrekciót szeretnék végezni.

– Ha rendes ütemben dolgozom, és minden időt rabló tevékenységet kikerülök, akkor meg tudom csinálni, amit szeretnék. Így kicsit önző leszek, mert kénytelen vagyok nemet mondani amúgy kedves embereknek, akik azt kérik, hogy mutassam be a könyvüket. Ezzel persze majd egy csomó sértődést is begyűjtök, de hiába, na: nagyon sok a dolgom.

Forrás: Peredi Ágnes Öreg a nénikéd