Gondolatok a szeretetről

Feltétel nélküli szeretet

Sokan úgy gondolják, hogy a szeretetük feltétel nélküli szeretet, mert oly sok "áldozatot" hoznak másokért... Ebben a szemléletben köttetnek emberi kapcsolatok, házasságok, jönnek létre szerelmek, majd mennek is tönkre... Akkor találunk rá a feltétel nélküli szeretetre, mikor átérezzük, hogy ez betölt bennünket, minden porcikánkat, nyugalmat és biztonságot ad a zűrzavaros világban, majd a zűrzavaros világ egyszerre csak eltűnik, már mindennek helye van benne és értelmet nyer minden szándék és minden tett. A feltétel nélküli szeretet megláttatja a világ nem látható dolgait: hisz mindenben ott van és mindent áthat. Aki rezonáns a feltétet nélküli szeretettel, az közelebb jut az önmagában lakozó, mindent átfogó Istenhez, ki útjára bocsájtotta Fiát, a Fényt, a Szeretetet, mely VAN. A feltétel nélküli szeretet nem kérdez, nem okol, nem ad és nem kér áldozatokat, nem követel hitet, nincs benne kétely, nem térít, nem magyarázkodik, csak VAN. És azzal hogy van, gyógyít. Mindent. Ha hagyjuk, hogy szívünket áthassa, s ezáltal eljusson véráramunkon keresztül (képletesen és szó szerint is) minden porcikánkba, sejtünkbe, majd kicsorduljon, és akihez hozzáérünk, azt megérintse, majd áthassa Őt is, s majd egy szép napon az egész világot... valahogy számomra így működik a feltétel nélküli szeretet, mindenféle idealizálás nélkül, a maga valóságában.

A boldogság természete

Tapasztalatom szerint az igazi boldogság legfőbb jellemzője a béke: a belső béke. Ez nem valamiféle "elszállt" érzés. Nem is az érzelem hiánya. Ellenkezőleg, a béke, amiről beszélek, a másokkal való törődésben gyökerezik, és nagyfokú érzékenységet és érzelmet foglal magába. Jóllehet én személy szerint nem állíthatom, hogy ebben nagyon messzire jutottam, de már az is, hogy erre törekszem, a békesség érzésével tölt el. A boldogság legfőbb jellemzője tehát a belső béke. Ez megmagyarázza azt a paradoxont, hogy míg vannak emberek, akik minden anyagi jólét ellenére elégedetlenek, addig mások a legnehezebb körülmények között is boldogok maradnak... ha képesek vagyunk megteremteni belső békénket, akkor bármilyen nehézséget hozzon is számunkra az élet, alapvetően jól fogjuk érezni magunkat. És bár ebben a külső tényezőknek kétségkívül fontos szerepük van, tévedés lenne azt hinnünk, hogy ezek valaha is képesek bennünket tökéletesen boldoggá tenni. Alkatunk, neveltetésünk és életkörülményeink tagadhatatlanul befolyásolják boldogságélményünket. Az sem vitás, hogy bizonyos dolgok hiányában nehezebb elérnünk a boldogságot. Egészség, barátok, szabadság, bizonyos fokú jólét - ez mind hasznos és értékes számunkra. Az egészség önmagáért beszél. Mindannyian egészségesek akarunk lenni. Ugyanígy szükségünk van barátokra is, függetlenül attól, hogy milyen körülmények között élünk vagy éppenséggel mennyire vagyunk sikeresek... A szeretet okozta elégedettség megtapasztalásához barátokra van szükségünk, akik viszonozzák érzelmeinket. Barát persze többféle van. Akad olyan, aki igazából nem a másik emberhez, hanem annak státusához, pénzéhez, hírnevéhez ragaszkodik. De én nem az ilyen felszínes barátokról beszélek, hanem azokról, akik életünk nehéz szakaszaiban mellettünk állnak. A szabadság - vagyis a boldogságra való törekvésnek és saját véleményünk kialakításának, illetve kifejezésének joga - ugyancsak hozzájárul belső békénk megteremtéséhez. Bizonyos társadalmakban, ahol ez nem megengedett, az emberek semmilyen közösségben, még saját családjukban sem érzik magukat biztonságban: mindenütt akadnak besúgók. De aki a gyanakvás légkörében él, kételkedik a másik jó szándékában, és alapvetően senkiben sem bízik, az hogyan lehetne boldog? A jólét - nem is annyira az anyagi javakban megmutatkozó, mint inkább a szellemi és érzelmi gazdagság értelmében vett jólét - szintén jelentős mértékben hozzájárul belső békénk kialakulásához. Itt megint csak a tibeti menekültekre utalnék, akiknek semmijük sem volt, mégis boldogultak valahogy. A fentiek tehát mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyén jól érezze magát. De a belső béke és biztonság érzése nélkül mit sem érnek. Hogy miért? Azért, mert mint láttuk, anyagi javaink gyakran szorongást keltenek bennünk... Nem vagyunk sérthetetlenek: jöhet betegség, fájdalom. Belső béke nélkül tehát nincs esélyünk a tartós boldogságra. Hol találjuk hát a belső békét? Erre nincs recept, de egyvalami bizonyos: külső tényező nem hozhatja létre. Hiába fordulnánk érte orvoshoz, ő legfeljebb valami antidepresszánst vagy altatót írhatna fel nekünk... A belső béke, amely a tartós - és így az értelmes - boldogság előfeltétele, szerintem ugyanúgy érhető el, mint bármi más az életben: először meg kell határoznunk a kiindulópontot és a szükséges feltételeket, azután hozzá kell látnunk ezek szorgalmas munkával történő megvalósításához. Ez kettős feladat: kerülnünk kell azt, ami hátráltat bennünket, és törekednünk kell arra, ami előbbre visz. A belső békéhez szükséges feltételek közül a legfontosabb a hozzáállásunk... Az első lépés a belső béke felé tehát a hozzáállásunk - az, hogy hogyan reagálunk a külső körülményekre. Sántidéva, a szent életű indiai bölcs ezzel kapcsolatban megjegyzi: nincs annyi bőr a világon, amennyivel beboríthatnánk az egész földet, hogy soha többé ne menjen tüske a talpunkba, de nem is kell. Elég egy akkorka darab, amekkora a talpunkat beborítja. Más szóval a külső körülményeken nem mindig tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon igen. A belső béke és így az igazi boldogság másik fő forrását természetesen a boldogság keresése közben végrehajtott cselekedeteink jelentik. Ezek pozitív, semleges vagy negatív hatásúak lehetnek. Ha megnézzük, mi különbözteti meg a tartós boldogságot előmozdító cselekedeteket azoktól, amelyek csak átmeneti jóérzést nyújtanak, akkor azt találjuk, hogy az utóbbiak esetében magának a cselekedetnek nincs pozitív értéke. Például megkívánunk valami édességet, kinézünk magunknak egy divatos ruhadarabot, vagy kipróbálunk olyasmit, amiben még nem volt részünk. Igazából egyikre sincs szükségünk. Egyszerűen csak meg akarjuk szerezni azt a tárgyat, élvezni akarjuk azt az élményt vagy érzést - és különösebb gondolkodás nélkül meg is tesszük. Nem mondom, hogy ez szükségképpen rossz. Az ember természetéből adódóan vágyik a megfoghatóra: látni, tapintani, birtokolni akarunk... Ami a békességhez és tartós boldogsághoz vezető cselekedeteket illeti, nézzük meg például, mi történik, ha valami olyat teszünk, amit fontosnak érzünk. Mondjuk kiötlünk és kemény munkával meg is valósítunk egy közösségünk számára hasznos tervet. Az ilyen típusú cselekvéshez ítélőképességre van szükség. Mérlegelnünk kell a különféle tényezőket, köztük azt, hogy tervünk megvalósítása milyen hatással lesz vagy lehet ránk és másokra. Ebben az értékelési folyamatban automatikusan felmerül az erkölcsösség kérdése, vagyis hogy szándékolt cselekedeteink erkölcsösek-e. Tehát még ha első impulzusunk esetleg arra ösztökél is, hogy célunk elérése érdekében valamilyen hamissághoz folyamodjunk, a mérlegelés során belátjuk, hogy az ilyen viselkedés rövid távon talán eredményes, de hosszú távon csak bajt okoz. Így aztán tudatosan lemondunk erről a lehetőségről, és egy másikat választunk. Ha célunkat kitartó erőfeszítéssel és önfeláldozással érjük el, mérlegelve a számunkra várható rövid távú előnyöket, illetve a mások boldogságát érintő hosszú távú hatásokat, és lemondva az előbbiekről az utóbbiak kedvéért, akkor megtalálhatjuk azt a boldogságot, amelyet béke és igazi elégedettség jellemez... A fentiek alapján fontos, hogy különbséget tegyünk erkölcsös cselekedet és spirituális cselekedet között. Erkölcsös cselekedet az, amivel nem sértjük mások boldogságát, illetve a boldogsággal kapcsolatos várakozását. A spirituális cselekedetet pedig a korábban említett szeretet, együttérzés, türelem, elnézés, alázat, tolerancia, stb. jellemzi; ezek feltételezik a mások jólétével való valamilyen szintű törődést. Azt tapasztaljuk, hogy nem szűk önérdektől vezérelt, hanem másokra tekintettel levő (spirituális) cselekedeteink tulajdonképpen nekünk is javunkra válnak. Mi több, értelmessé teszik az életünket. Nekem legalábbis ez a tapasztalatom. Életutamra visszatekintve határozottan kijelenthetem, hogy a dalai láma tisztségének betöltése, az ezzel járó politikai hatalom és viszonylagos gazdagság mind eltörpül a mellett a boldogság mellett, amit mások megsegítése okozott számomra. Kiállja ez a tétel az elemzés próbáját? Csakugyan a mások javát szolgáló viselkedés kínálja a legjobb utat az igazi boldogsághoz? Gondoljuk csak végig a következőket. Mi emberek társas lények vagyunk. Mások cselekedeteinek következményeként jövünk a világra. Életben maradásunk ugyancsak másoktól függ. Ha tetszik, ha nem, szinte minden pillanatban embertársainkra vagyunk utalva. Éppen ezért nem meglepő, hogy a legtöbb boldogságot kapcsolatainkban találjuk. Abban sincs semmi különös, hogy az szerzi számunkra a legnagyobb örömöt, amikor a másokkal való törődés motivál bennünket. De ez még nem minden. Az önzetlen cselekedetek nemcsak boldogságot hoznak számunkra, hanem szenvedésünket is csökkentik. Nem arról van szó, hogy akinek cselekedeteit mások boldogságának előmozdítása vezérli, azt szükségképpen kevesebb szerencsétlenség éri, mint akit nem ez vezérel. A betegség, a halál, a különféle sorscsapások valamennyiünket egyaránt sújtanak. De a belső békénket aláásó szenvedés, szorongás, frusztráció, csalódottság - határozottan csökken. Másokkal törődve kevesebbet aggódunk magunk miatt, s így szenvedésünket nem érezzük annyira kínzónak. Mit szűrhetünk le mindebből? Először is azt, hogy mivel minden cselekedetünknek egyetemes dimenziója van, amennyiben hatással lehet mások boldogságára, szükségünk van az erkölcsre, amely biztosítja, hogy ne okozzunk rosszat másoknak. Másodsorban pedig azt, hogy az igazi boldogságot olyan spirituális tulajdonságok és képességek teszik, mint a szeretet, együttérzés, türelem, tolerancia, megbocsátás, alázat és így tovább. Ezek biztosítják a boldogságot nekünk és másoknak egyaránt.

(Dalai Láma)


Nem adhatod másnak azt, ami neked nincs!


Szeretetet adni, és szeretve lenni – ez az, amiért érdemes élni. Sokan átmennek olyan időszakokon az életben, amikor úgy érzik, nem szeretik őket. Ilyenkor könnyű negatív gondolatokat táplálni, és ha engedjük, hogy tartós legyen, akkor mindez végül boldogtalansághoz és depresszióhoz vezet. . A szeretet az élet energiája. Ez motiválja az embereket, hogy reggel felkeljenek és folytassák. A szeretet ad célt és értelmet az életnek. Bármerre is nézel, azt látod, hogy az emberek a szeretetet keresik… de rossz helyen. Isten a szeretet, és soha nem találják meg azt, amit keresnek, ha nem találják meg Őt. Az emberek különböző módokon keresik a beteljesedést az életben. Ezek a módok először lehet, hogy jónak tűnnek, de végül a sikertelen keresés után az emberek frusztráltak, csalódottak és üresek maradnak. Az egyetlen módja hogy megtalálják az igazi beteljesedést, amit kétségbeesetten keresnek, a szeretetben való járás – a szeretet cselekedetekben való kifejezése mások felé. Miután elköteleztem magam Istennek, sokat hallottam arról, hogy milyen fontos, hogy szeressük egymást. A Biblia szerint akartam élni az életemet, és szeretetben akartam járni, de egyszerűen nem ment. Az akarat megvolt… de erőm nem volt hozzá, hogy kivitelezzem. Alaposan kidolgozott terveim voltak, de nem tudtam megvalósítani őket. A beteljesületlen vágyak gyakran frusztrálnak. Nagyon csalódott voltam és nem tudtam, mi a baj. Türelmetlen voltam az emberekkel, nemigen ment a megbocsátás, törvényeskedő, kemény, ítélkező, nyers és önző voltam – és ez még csak a lista kezdete. Minél inkább próbáltam szeretetben járni, annál inkább nem ment. Aztán kezdtem megérteni, hogy azért nem tudok másokat szeretni, mert soha nem fogadtam el Isten felém irányuló szeretetét. A fejemmel tudtam, hogy a Biblia azt mondja, hogy Isten szeret, de a szívemben nem éreztem a szeretetét. Nem értettem, Isten hogy szerethet olyan tökéletlen embereket, mint amilyenek mi vagyunk. Isten azért szeret, mert szeretni akar – tetszik Neki, ha szerethet. Isten azért szeret, mert az a természete hogy szeressen, és Ő mindig is szeretni fog minket. Nem mindig szereti azt, amit teszünk, de minket szeret. Isten szeretete feltétel nélküli. Valójában nem is tudnánk elmenekülni a szeretete elől. Isten szeretete az az erő, mely megbocsátja bűneinket, meggyógyítja érzelmi sérüléseinket, és helyreállítja összetört szívünket. Idővel megértettem, hogy Isten mélységesen szeret, nem azért, amit Érte teszek, hanem egyszerűen azért, aki vagyok. Végül abbahagytam próbálkozásaimat, hogy cselekedeteimmel próbáljam kiérdemelni a szeretetét. Miután kezdtem elfogadni Isten csodálatos, feltétel nélküli szeretetét, tudtam viszont szeretni Őt, és sokkal szabadabb voltam rá, hogy mások felé is kinyíljak szeretetben. Mivel Isten véget nem érő szeretete volt bennem, tovább tudtam adni másoknak anélkül, hogy attól féltem volna, egyszer elfogy. A világon mindenki vágyik rá, hogy szeressék és elfogadják. Ezt a szükséget Isten szeretete – ez a csodálatos, ingyenes ajándék elégíti ki. Az Ő szeretete belénk árad, és aztán kell, hogy rajtunk átfolyva mások felé is kiáradjon. Most úgy tekintek magamra, mint egy áldással teli tárolóedényre/konténerre. Szeretnék olyan ember lenni, aki Isten szeretetét tudja árasztani a körülötte levő emberek életére. Rájöttem, hogy mindig boldogabb vagyok akkor, amikor úgy döntök, hogy másokat teszek boldoggá. A Bibliában Isten a keresztényeket a föld sójának nevezi. Elvárja tőlünk, hogy a körülöttünk élők életét „megfűszerezzük”. Az egész élet íztelen szeretet nélkül. A szeretet a só, az élet energiája. A szeretet az, amiért érdemes reggel felkelni. Minden nap izgalmas lehet, ha úgy tekintünk magunkra, mint Isten titkos ügynökei, figyelve, mikor tudunk a körülöttünk élők életébe egy kis sót szórni. És tudjuk, hogy mivel minket Isten mélyen szeret, soha nem fogy el a szeretetünk, nem számít mennyit adunk belőle másnak.

---------------

Egy idézet ismeretlen szerzőtől: Nem azt szeretjük akivel le tudjuk élni az életünket, Hanem aki nélkül nem!