Tatiosz bölcsességek III.

Alászállás

Ha leereszkedsz lelked mélységeibe, megtalálod a boldogsággal kevert szomorúságot. Vajon lehetnek-e boldogok a napok, ha nem ismerjük a szomorúságot? Ott van ő mindenben, a lombját hullató fa koronájában, a szirmát vesztő virágban, a medréből visszavonuló tenger hullámában és a felhők mögött lebukó nap búcsúzásában. A hegyek szívében is ott lapul a szomorúság. Bánkódnak, hogy nem nőttek az égig, s ha egykor az egek lábát is súrolták, az évek múlásával ormuk megkopott, színük elhalványult.
Ezt teszi velünk az idő: a szépség is törékeny, mért volna kegyesebb az örömökkel?
Hogy mindeg boldog pillanatba egy csepp szomorúság vegyül - sosem vagyunk maradéktalanul boldogok -, úgy a szomorúság felkészít a boldogabb időkre.
Emberi ez is: alászállás és felemelkedés. Ahogy a nap és az évszakok búcsúznak, majd magukhoz ölelik újra a csillagokat, úgy változandóság honol mindenben: az emberi szívben, a hangulatokban, a körülményekben.

Az ember azt teszi, amire képes

Vajon tudod-e, mi az amire az ember képes?
- Ugye nem tudod. Pedig bizonyára voltál már - hiszen mindenki volt - olyan átkozottul gonosz helyzetben, amikor erődet a kétségbeesésig megfeszítve ezt kívántad: "Bárcsak többet tehetnék valakiért - egy kagylóért, egy füszálért, egy kutyáért, egy emberért"
Tudom, voltál már olyan helyzetben, amikor "valaki" - mondjuk egy ember - rádemelte tekintetét, és szemei némán kérleltek: "Segíts nekem!" - Te pedig elfordultál, mert féltél magadtól, hogy te volnál az, aki arra hivatott, hogy őt felemelje...
De mégis szívből kívántad: bárcsak tehetnél "valamit" érte, vagy még annál is többet. Ezért visszanéztél rá, ő pedig ugyanazt a kifejezést viselte arcán, mint az első pillanatban; a könyörgés megkövesült a tekintetében, ami ilyesfélét jelentett: "Nem tudnál mégis tenni valamit értem?"
Talán soha nem féltél még magadtól, mint most - gyönge pillanataid megakadályoztak ebben.
Vajon tudnál-e ezek után lelkiismereted szemébe nézni, tovább hurcolva az érdektelenség bűnét szívedben, amely feketére festi az emberi lelket, és amit sok helyütt a világban önzésnek neveznek. Én csak így becézem "idegen hatalom."
Most pedig arra kérlek, válaszolj a kérdésre:
Az ember mindig azt teszi amire képes?
És te ezt válaszolod: igen.
Ha kevés volt - mondod -, ennyire futotta, a sekély vízbe még senki sem fulladt bele. Ha pedig sok volt - ezt is tőled idézem - a mélybe jutottál, pontosan oda, ahol a felemelkedni vágyót felkaroltad. Az ember törékeny holmi. Érje be hát az eléggel - ezt még mindig te mondod.
De vajon mit jelent a léleknek ez a szó: Elég?

Kalimonasz bölcsessége

Mikor Platón megkérdezte tanítványaitól, mi a három legfőbb dolog, amely az élethez szükséges, Kalimonasz ezt válaszolta:
- Az életem, a fegyver és a szeretet.
- Ha valamelyiktől meg kéne válnod, melyiket hagynád el? - kérdezte tőle Platón.
- A fegyvereket.
- És ha még egyről le kéne mondanod, melyiket hagynád el?
- Az élelmet - válaszolta Kalimonasz. - Fegyver nélkül az ellenség a halálba kerget, élelem nélkül éhen pusztulunk; de ha meggondolod, a halál évezredek óta az élet velejárója. Fegyverrel megvédhetjük, és élelemmel fenntarthatjuk az életünket, de vajon mit kezdenénk egy olyan élettel, amelyből hiányzik a szeretet?

A szív bölcsessége

Elődeink hittek a szív bölcsességében, azt mondták róla: égi adomány.
És még azt is mondták: a jóságnak jóság, a szeretetnek szeretet a jutalma.
A lélek valamennyi nagy képessége jutalomra vágyik: a becsület becsületet vonz; a szelídség tompítja a dühöt; a bátorság tettre buzdítja a halvérűt; a bölcs belátás megfontolásra inti a vakmerőt; a mértékletesség lecsöndesíti a túlzottan sóvárgót; az érdeklődés felpezsdíti az érzéketlent; az adakozó példát mutat a fösvénynek, az előrelátó a tékozlónak.
Élj te is a lélek tudása - a szív bölcsessége szerint!
Álnokok, szemérmetlenek, irigyek, hitszegők, puhányok, felfuvalkodottak álmodnak nagy lélekről. S bár tudják, ostobaság olyan ösvényen haladni, amely sehová sem vezet, mégis csupán álmaikban térnek le róla.
De te tudd: a szeretet útja az egyetlen, amely egyesíti magában a bölcs célt, az okos belátást és a jó szívet.
Tiszta gondolkodás, őszinte, igazlelkü beszéd, tartozkodás és önuralom, kevés szó, szeretetteljes szív - nagy erények, melyek láttán földig hajolnak a fák és felragyognak a csillagok.

Kérdések

Ha tudsz egy szóval úgy fordítani a dolgon, hogy megvilágosodjék a kérdés, akkor mért ködösítesz? Ha tudsz egy mosollyal más arcára mosolyt csalni, akkor mért pártolod a mogorvaságot? Ha tudsz egy kézmozdulattal másokon segíteni, mért tartod karjaidat béna lustaságban? Ha tudsz szeretni, mért várod el, hogy előbb mások szeressenek?

Szerényen tündökölni

Senki sem születik készen: légy azzá, amivé legjobb hajlamaid szerint válhatsz. Ki elindult, s még nem érkezett meg, bíztatóbb a helyzete a soha el nem indulónál.
Soha nem késő elindulni, soha nem késő szeretni.
Mikor arra vágysz, hogy észrevegyenek, megértsenek és szeressenek, tudd, hogy a többiek is erre vágynak.
Miért szeretnek minket a többiek? Amiért egyáltalán szeretni érdemes: magáért szeretetért.
Tanúlj meg szerényen tündökölni, mert ez az emberi.