Szergej Jeszenyin válogatott verseiből II.

(A "VERSEK A SZERELEMRŐL" CÍMŰ KÖNYVBŐL)

1

Liget árnyán, zöld fenyőkre hullva
aranylik a hervadt fűzlevél.
Kimegyek én a part magasára,
hol az öböl békésen beszél.
A két hold fény-szarvait ringatva
a víz fodra - kavart, sárga köd.
Tó tükre ring s füvet látok rajta,
bölömbika sír a láp között.
A kaszált rét hangjából kihallom
a hívást, hisz szívem ismeri,
te hívsz engem, barátnőm, halk hangon
álmos partokon bolyongani.
Sok éve nem jártam itt, és annyi
találkozást, válást éltem át,
őrzöm ám, nem hagytam elsuhanni
köd-kezeid fínom hajlatát.

2

Csendes bakfis, mély szelíden érző,
galambom, te lágyan csókoló,
karcsú termet, lassan tovalépő...
benned leltem álmaimat, ó!
Barangoltam falun, városokban,
kerestelek, merre, hol lehetsz?
Józan, vidám kacagással gyakran
szinte rozsba csaltál, hogy nevess.
A kolostorkerítéshez bújva
egy templomba lopództam be, s ott
- míg stóláját lábam elé dobta -
láttam a Nap hogy mosakodott.
Mint barát, álltam a ragyogásban
s egyszerre a csend torkomra ült:
te jöttél be fekete palástban,
lehorgasztott fejjel, egyedül.

3

A tornácról - harangok alatt, át -
gyertyák tömjénillata közé
léptél és én nem bírtam, hogy vállad
s kezed kezem ne érintené.
Oly sok, amit mondani akartam,
ami lelkem nyomta, rágta rég,
de a csendes út a völgykanyarban
füstölgött a tavak lángjaként.
S te némán a völgybe néztél akkor,
hol az alkony fűszál közt lapult,
és kezemre hervadt homlokodról
megritkult, ősz hajad szála hullt.
Ruhádon a redő alig sápadt,
de láttam egy sötét vízmeder
tükrén át, ahogy fogatlan szájad
reményeim mohón falja fel.

4

De nem soká didergett így lelkem
lábhoz simult szárnyakkal. Hamar
új teli kas érzésekre leltem,
s új partokra sodort a vihar.
A szívben a sebnek hege sem lett,
hűlt a vágy, elszállt a szerelem.
De jöttél te újra, ködből sejlett
fény, és oly szép lettél hirtelen.
Kezed magad elé tartva súgtad:
"Nézd csak, milyen fiatal vagyok.
Ez az élet velem rémítget csak,
nem változom, mint a fény s habok."
A kaszált rét hangjából kihallom
a hívást, hisz szívem ismeri,
te hívsz engem barátnőm, halk hangon
álmos partokon - bolyongani.

JOBBÁGY KÁROLY

Forrás