A világirodalom története: A római birodalom

A római irodalomtörténet egészen más szerkezetű, mint a görög. Görök bölcselők vitatkoznak azon, hogy vajon a nyelv physisis vagy thebis, természet vagy mesterség eredménye-e. A görög irodalom teljesen physisis, oly természetesen nőtt ki a görög szellemből, mint a földből a fák; a római irodalom viszont thesis, céltudatos munka eredménye, természetes akadályok legyőzése árán. Az itáliai népek úgy látszik kevés hajlamot éreztek az irodalom kifejezésre. Az etruszk kultúra , mely a rómait megelőzte és részben szellemével , részben görög elemek átközvetítésével erősen befolyásolta, képzőművészetben és az élet finomabb kialakításában magas fokot ért el, anélkül, hogy irodalmi emléket hagyott volna hátra; még csak nyelvemléket is alig. A rómaiak pedig meghódították egész Itáliát és kiépítették világbírásra rendelt mintaállamuk szervezetét, mielőtt az első költő megjelent a színen. És amikor megjelent, ő is görögből fordított. A görög kultúra a világ legnagyobb arányú másodlagoskultúrája. Művészeti és kultúrális ihletést a görögtől kapott, sőt még vallásos formáinak egy részét is. Paradox módon az ókori nép, amelyiknek nemzeti jellege a legerősebb, amelyik nemzetvoltának hatalma alá hajtotta az az egész akkori világot, szellemi téren beérte készen kapott műfajokkal, rabolt szobrokkal és importált istenekkel. Hatalmas és örökértékű birodalma nem nőtt faji és népi gyökereken, nem az volt a célja, hogy önmagát adja, hanem hogy tökéletes legyen az, amit ad, és ha az idegent tökéletesnek találta, habozás nélkül átvette az idegent, anélkül, hogy nemzeti önérzetén csorba esett volna. Itt fejlődött ki a világirodalom legtisztább klasszicizmusa, egggyúttal minden későbbi klasszicizmus mintaképe. A "klasszicizmus" szót kétféle formában szokásos használni: 1. Jelenti egy nép irodalmának legkimagaslóbb és egyben legjellegzetesebb alkotóit. Ilyen értelemben magyar klasszikus Arany János és Petőfi Sándor. 2. Jelenti azt a művészeti és irodalmi irányt, amelynek eszményképei a görög klasszkusok és az őket követő rómaiak. Ilyen értelemben beszélünk magyar klasszicizmusról Berzsenyi és Kölcsey művével kapcsolatban. A klasszicizmus (nem: klassszikus) lényegjegyeaz imitáció elve: a klasszicizáló művészi tökéletesség előtt és ahhoz kíván igazodni. A nagy klasszicizáló művész természetesen nem azért utánozza a nagy mintát, mintha önállóan nem nem tudna kitűnőt alkotni, hiszen, hanem hűségből és tiszteletből. A római irodalom alkotási módszerére nézve másodlagos, de értékére nézve nem másodrendű. A nagy latin költők a görög mintákhoz való ragaszkodásuk dacára is eredetiek, műveikben nemcsak magukat fejezik ki, hanem népüket is. A római irodalom nem puszta függvénye a görögnek, alkotóik mintegy szándékuk ellenére olyasvalamit valósítottak meg, ami a görögtől távol áll és éppen ez a sajátosan latin szépség az, amely még a görögnél is inkább varázsa alatt tartotta az elkövetkező korokat. Forrás: Szerb Antal: A Világirodalom Története, 67-68.oldal. Magvető Kiadó, 1962.