Kassák Lajos

Kassák Lajos (1887-1967)

1887. március 20-án született Érsekújváron (Szlovákia).

Apja önpusztító alkat; anyja a Mutter, a munkásasszony jelképe, aki sem önmagával, sem a környezetével nem köt alkut (Levelek anyámhoz). A körülmények, a család, a környezet elleni lázadás tizenkét éves kora körül következik be; félbeszakítja iskolai tanulmányait. Lakatosinasnak szegődik, majd vasmunkás lesz angyalföld különböző gyáraiban. 1909-ben Szittya Emillel és Gödrössel, a faszobrásszal gyalog elindulnak, hogy bejárják Európát. Ezt írja le az Egy ember élete Csavargások című része. Párizsból visszatoloncolják őket.

Feleségül veszi Simon Jolánt, a háromgyerekes munkásasszonyt, aki egyúttal a korszak jelentős előadóművésze is. 1919-ben beigazolódni látszik a messianisztikus forradalomvárás. Nyáron azonban már éles polémia bontakozik ki Kassák és Kun Béla között. Kun Béla a művészet pártos, napi szintűen elkötelezett voltát kéri számon az íróktól, Kassák a művészet öntörvényűsége mellett száll síkra. Kassák lapját betiltják, s a megélt élmények egy életre eltávolítják Kassákot a bolsevik típusú baloldaltól, s a hivatalos baloldallal nem is találja meg a hangot.

1919 végén Bécsbe emigrál. ’26-ig ott él, majd hazatér. Az avantgárd terjesztése tölti ki életét. Simon Jolán halála után (1938) feleségül veszi Kárpáti Klárát.

1945 után az elsők között kap Kossuth-díjat, a fordulat évét követően azonban elhallgattatják. A hatvanas évek elejétől kapcsolódhat be a művészeti életbe. Újrafelfedezését nemzetközi szinten is párizsi kiállításának köszönheti.

1967. július 22-én Budapesten halt meg.

Kassák Lajos a magyar avantgárd világszínvonalú képviselője. Költő, prózaíró, festő, irodalomszervező. Életének legjellemzőbb vonása a tudatos önépítés.

Kassák a századforduló magyar társadalmának mélyéről jött, s kezdő íróként a Népszava költőinek vonzáskörébe került. Szemléletének Ady és a Nyugat hatása, valamint nyugat-európai csavargó körútja adott egyetemesebb távlatokat. Korai novelláinak és Misilló királysága 1912 című regényének naturalizmusán átüt a nyugtalan útkeresés szándéka. Szociális hevületű lírájában és egyfelvonásosainak szimbolikus nagyításaiban (Isten báránykái, 1914) pedig már a formabontó költő készülődött. Háborúellenes publicisztikáját meghatározták szocialista nézetei. Felfigyelt az avantgárd kibontakozó mozgalmaira, a futurizmusra és az expresszionizmusra. Az izmusok hatására született meg eklektikus, de az avantgárd határozott jegyeit is magán viselő verseskötete, az Eposz Wagner maszkjában 1915, amelyben a kassáki konstruktivitásnak és expresszivitásnak olyan modellértékű költeményei jelentek meg, mint a Mesteremberek és az Örömhöz. A kötet címe jelképes: az eposz a teljességigényt, míg Wagner a modern művészetet szimbolizálja.

A társadalmi feszültségekre érzékenyen reagáló művészeti mozgalom az irodalmon túl a modern képzőművészet, a színház és a zene felé is tájékozódott. E folyamatban vált Kassák az új törekvések meghatározó ideológusává. 1917-től részt vett a politikai harcokban. Sorra jelentek meg expresszionista hangvételű, antimilitarista és erősen szociális indíttatású novellás- és verseskötetei (Egy szegény lélek megdicsőülése, 1918; Khalabresz csodálatos púpja, 1918; Hirdetőoszloppal, 1918), valamint regénye (Tragédiás figurák, 1919). Lapjában és világnézeti különszámaiban manifesztumok, cikkek sorozatát írta a társadalom és a művészetek forradalmi átalakításáért. E tevékenységével teremtette meg a jellegzetesen magyar avantgárd mozgalmat, az aktivizmust. A diktatúrával szembeni fenntartásait röpiratban hirdette meg (Levél Kun Bélához a művészet nevében).

Kassák első alkotói korszakában „a cselekvésre, változásra kész, nagyra hivatott Ember nevében írja műveit, és mindent - a forradalmat és ipari civilizációt, a proletárnyomort és a munkás elhivatottságot, a gépeket és a természet világát együtt, egyszerre ábrázolja, az egész mindenséget szeretné magához ölelni” (Béládi Miklós).

A bécsi Ma erős dadaista, majd konstruktivista színeivel a nemzetközi avantgárd jelentős fórumává vált; Kassák pályája kiteljesedett. Költészetének monumentális alkotásai lírai eposzai (Máglyák énekelnek,1920; A ló meghal, a madarak kirepülnek,1922); versesköteteiben, számozott költeményeiben az izmusok szemléleti változásai rögzíthetők (Világanyám,1920; Új versek,1923; Tisztaság könyve, 1926).

A Máglyák énekelnek nagy, feszült képet ad a forradalomról és a vereségről. Költészete a teljes értelmetlenség és káosz érzetét adja vissza, már csak merész képek, ugráló gondolattöredékek maradnak, a vers szövete végképp felfoszlik.

A ló meghal, a madarak kirepülnek 1922-ben a 2x2 folyóiratban jelenik meg. Az epikai váz az 1909-10-es európai csavargás, melyet az Egy ember élete III. könyvében is feldolgozott. A műfaj „parcours” (=átvonulás) típusú vers, az elbeszélő költői én az utazás epikus emlékeit saját személyiségének jegyeivel formálja át.

A vers előzményének, mintájának Apollinaire Égövek és Cendrars Transzszibériai expressz című költeménye tekinthető, ez utóbbit Kassák fordította magyarra.

A ló meghal, a madarak kirepülnek két utazást ír le. Az első a földrajzi, a fizikai út, mely meglehetős pontossággal, lineárisan vonul végig a versen. A másik út a belső utazás, a költővé válás folyamata, illetve a személyiség megtalálásának fázisai. A költővé válás egyes állomásait a kiszólások jelzik („még utóbb is költő lesz belőlem”, „én költő vagyok”, „mert akkor már költő voltam megoperálhatatlanul”, „én csak együgyű költő vagyok csak a hangomnak van éle”). Az utolsó megnyilatkozás a konstruktivizmus, illetve aktivizmus ars poeticája, mely a világ, illetve önmagunk építésére szólít fel. Az önépítés végső fázisa a sokak által dadaistának mondott zárlatban fogalmazódik meg. A csupa nagybetűvel szedett név arra utal, hogy a változó, kiismerhetetlen világban a személyiség - ha megtalálta és fölépítette magát - csak önmagára számíthat.

A sokfelé elágazó gondolati tartalom egyik legfontosabb összetevője a hittétel a forradalom, elsősorban az orosz forradalom mellett. A „szőke tovaris” ódikus-himnikus monológja a jövő felépítésének szkeptikus reményét hordozza. Erre utal vissza bizonyos értelemben a költemény utolsó sora is, mely egyszerre jelzi a történelemből való kiesettséget, a meg nem valósult magyar forradalmat, de a világ irracionalitását is.

Bár az utazás célja mindvégig Párizs, az ottani élményekről szinte alig olvashatunk. Ennek egyik oka ideológiai: az új világ immár nem ott készül, másrészt az „én láttam párist és nem láttam semmit” kitétel a Nyugat első nemzedéke Párizs-kultusza ellen irányul. Ez a fajta támadás jelentkezik a stíluseszközök szintjén is. Kassák elveti a szecessziós-szimbolista látásmódot és stiláris tobzódást. Művéből hiányzik a költői áttétel és stilizálás. „Hozzám szakállasan és vakolatlan érnek el a csodák” - azaz képeinek nagy része a valóság egy az egybeni átadására épül. Ennek fontos eszközei a köznyelvi metonímiák, illetve a szillepszis, azaz a szó eredeti és átvitt értelme egyszerre van jelen. Kassák elméleti írásaiban hangsúlyozza éppen a látszólag értelmetlen szóösszetételek kapcsán, hogy van az emberi érzelmeknek olyan tartománya, melyet a konvencionális lexika képtelen visszaadni. Ezért kerülnek be a műbe a futurizmusban és dadában is használatos „szabad szavak”. A sajátos kassáki építkezést - mely egyszerre költői és emberi program - jól példázza a hosszú vers felütése. A szavak nem a megszokott szintagmatikus rendben, illetve logikai viszonyban kerülnek egymás mellé, hanem mintegy téglákként építkezve, az egész épület áll helyt önmagáért.

A dadaizmus határán mozgó vizuális kísérletei, kollázsai, mechano-architekturális kompozíciói képzőművészeti pályáját vezették be, melynek sajátos termékei bécsi képarchitektúrái. Technokrata szenvedélyének, konstruktivista érdeklődésének jelentős dokumentuma a Moholy-Nagy Lászlóval összeállított Új művészek könyve 1922. Az ideológus Kassák röpiratok sorozatában jutott el a forradalmi kiábrándulástól a munkásosztály harcának lehetséges új stratégiájáig. Elméleti kötetében (Álláspont. Tények és új lehetőségek, Bécs, 1924) - szemben a kommunisták elképzeléseivel - az osztályharc kiélezése helyett a munkásság ideológiai és pedagógiai felkészítését hangsúlyozta.

Hazatérve az avantgárd megújítására tett kísérletet a többek között Illyéssel és Déryvel szerkesztett Dokumentum című folyóiratában. 1928-tól a szociáldemokrata párttal alakított ki szorosabb kapcsolatot. A mozgalom fiatal értelmiségére támaszkodva indította meg a Munkát.

A gazdasági válság élesedő politikai harcaiban fő műfajai a publicisztika és az irányregény. Munkásmozgalmi nézeteit Napjaink átértékelése 1934 című kötetében összegezte. A művészetnek szociális cselekedetként való felfogása ihlette a korszak irányregényeit (Napok, ami napjaink, 1928; Angyalföld,1929; Marika, énekelj!,1929; Megnőttek és elindulnak, 1931; Munkanélküliek, 1932; A telep,1933; Az utak ismeretlenek,1934; Akik eltévedtek, 1936). A regénysor egyben határozott elmozdulás a szociografikus hűségtől a miliőrajz és a lélektani regény irányába, s egyben a következő generációk életét és vágyait is érzékeltetve.

Törekvéseinek szintéziseként is felfogható önéletrajza, az Egy ember élete, a legjobb magyar memoárok egyike, mely 1928-tól folytatásokban jelenik meg a Nyugatban. „Konok tisztaságigénnyel vall benne gyerekkoráról, vándoréveiről, folyóiratairól, a kor politikai eseményeiről; éles, kegyetlen arcképet rajzolva kortársairól.” (Szabolcsi Miklós) Az emlékirat 1919 végéig, a magyar határ átlépéséig rögzíti az életutat; a folytatással sajnálatos módon adós maradt Kassák.

A fokozatosan elmagányosodó, a kísérletezésekkel felhagyó, elégikus hangra váltó alkotóról a költő vall teljesebben. A változás nyomai már a számozott versek utolsó kötetében érzékelhetők (35 vers, 1931), s válogatott verseinek megjelenésével váltak nyilvánvalóvá (Földem, virágom, 1935). Az Ajándék az asszonynak 1937 és a Fújjad csak furulyádat 1939 az egyén és a társadalom nyomasztó valóságából küzdi ki egy sajátos bukolika hangjait, míg a tépődő lélek a vallásos élményhez kerül közelebb. Bölcselet és líra találkozásából született Kassák bensőséges levélregénye (Anyám címére, 1937). Az évtized végére tovább komorult fölötte az ég (feleségének öngyilkossága, lapjának betiltása, a világháború). Művészeteszménye a babitsi új klasszicizmus felé közeledett, s Móriczhoz hasonlóan a napi politikából való kivonulást hirdette. A 40-es évek legelején verseiben a rezignáció és a magány érzései uralkodnak (Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1941). Regényeiben, újra szaporodó elbeszéléseiben a lírai emlékezés és a moralizálás elemei keverednek (Egy kosár gyümölcs, 1939; Azon a nyáron, 1940; Hídépítők, 1942; Egy álom megvalósul, 1943; Karácsonyiék, 1943). Egy lélek keresi magát 1941 című lélektani regényét képzőművészeti érdeklődése is ihlette. Ennek eredménye szakmailag érett interjúkötete (Vallomás tizenöt művészről, 1942), s festőkről írt portrésorozata (Képzőművészetünk Nagybányától napjainkig, 1947). A háború utolsó évében visszavonult. Az ostrom szorongásairól, a túlélés hitéről lírai naplója tudósít (Kis könyv haldoklásunk emlékére, 1945).

1945 után nagy lendülettel látott munkához. Szerkesztői tevékenysége, megújuló alkotókedve felélesztették avantgárd vonzalmait. Két folyóiratot alapított (Kortárs, Alkotás). A szürrealizmus és a konstruktivizmus hagyományai felé tájékozódott, a történelmi változásokat tükröző lírája a posztexpresszionizmus jegyében idézte a tízes évek ódai hangütéseit (Szegények rózsái, 1949). Prózájában a tragédiákon túljutott társadalom, az egyén önvizsgálatának (Az út vége, 1946; Mögötte áll az angyal,1948) és az új kor dokumentálásának - sematikus vonásoktól sem mentes igénye munkált (Ahogyan elindultak,1949).

A belső száműzetésben a politikai viszonyokat is leleplezte naplója (Szénaboglya, 1955-56, 1988). Művét az öregedés lírájának, kiérlelt művészeti nézeteinek, atmoszférateremtő erejének együttese klasszikus értékűvé avatja. A mellőzöttségben festői ambíciói újra feltámadtak, s megírta avantgárd mozgalmainak történetét (Az izmusok története, Pán Imrével közösen).

Visszatérve az irodalmi életbe, megindult regényeinek életmű-kiadása, összegyűjtötte elbeszéléseit (Boldogtalan testvérek, 1957; Mélyáram, 1960). Egykori formabontó mestereit (elsősorban Cendrars-t) fordította, rendszerezte és kiegészítette munkásságának, alkotóműhelyeinek dokumentumait. Pályájának ismételt megújulását öregkori költészete teremtette meg. Az emlékezés és a mulandóság hétköznapi élményeiből alakította ki szuverén, emelkedett, tárgyias líráját (Költemények, rajzok,1958; Szerelem, szerelem, 1962; Vagyonom és fegyvertáram, 1963; A tölgyfa levelei, 1964; Mesterek köszöntése,1965; Üljük körül az asztalt, 1968).

Kassák hatalmas életművet hagyott maga után. Számos műfajban alkotott maradandót: író és költő, teoretikus és kritikus, szerkesztő és mozgalmi vezér, festő és tipográfus, aki alkalmanként szakértelemmel szól zenéről, színházról, építészetről, filmről, reklámról, fotóról. Folyóiratai modern művészetünknek az európai kultúrával egyenrangút teremtő fórumai. A szocialista művészetek terjesztésére és a munkásművelődésre szánt lapjai - az ideológiai ellentmondásaik ellenére - kritikus történelmi időkben őrizték és gyarapították a progresszív társadalmi és művészeti szellem alapvető értékeit. Műhelyei indítottak el számos fiatal tehetséget, nemegyszer világhírűvé lett alkotókat. Pályájának különös színt ad autodidakta indulása, kemény jelleme és szellemi fölemelkedésének éthosza.

Forrás: Kulturális Enciklopédia

VAGYONOM ÉS FEGYVERTÁRAM

KÖLTÉSZETEM

I.

Mentenem kéne ami menthető
s én csak ülök
súlyosan
akár egy kőtömb
akár az az óriási madár
akit kamaszkoromban megsebeztem és némán vérzett el a füzes árnyékában.
Csendben a világ ismeretlen részének mély csendjében
költeményeimet írom amelyek egyszerre innen és túl vannak az irodalmon
a megszokás törvényein
a hülyék révületén.
Elég volt az ömlesztett szépből
az örökölt effektusokból.
Az én költészetem nem az álmok kusza burjánzásából
hanem a geometria szigorú rendjéből születik
lefejti a gyümölcs héját
megszerkeszti az alaprajzot
térbeállítja a tárgyakat
eltakarítja a múlt romjait
s egy szebb jövendőt ígér.
Íme költészetem valóságlényege
szavaim tartalma
vallomásaim értelmetlennek vélt értelme
tűzeső
és jégcsapok csengése
amik az ellentétek törvénye szerint
egyszerre egymás mellett élnek
és betöltik a világ
ismert
ismeretlen
tájait.

II.

Nemcsak a szív énekel most
nem is csak a nyelv.
Szemem kék vize
fogaim kemény fehére
testem klasszikus szerkezete
szellemem felfoghatatlan anyaga
fejem milliónyi hajszála
kezem tíz ujja
akár egy orkeszter
tíz megszállott tagja
egyszerre cseng
hogy hírt adjanak rólam
a világnak.

Énekelek
a fényben
és árnyékban
mindazokért akik szerencsétlenül születtek
vagy később érte őket a szerencsétlenség
a süketekért
a vakokért
a hitetlenekért
az együgyűség áldozataiért
azokért akik halálba ugranak a hegycsúcsról
s azokért is akik nem mernek előbújni a barlangból.

Úgy énekelek
hogy valaki más
sorsa mélyéről visszhangozza
és képessé váljék rá hogy elinduljon
a part felé
ahol korunk anyaméhe vajúdik
ahol a földbevetett mag csírát fog
ahol a magtár kapuja nem tűri a lakatot
ahol a pásztor nem hagyja cserben nyáját
ahol az ember ráismer embertársára
kezébe veszi
az anyagot
a szerszámot
és megalkotja
élete értelmének
vértől piros
szenvedésektől fekete
jegyeit.

SZERÉNY HITVALLÁS

Mi mindent igértek nekem. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam. Az út körbe forog alattam, úgy érzem, vasketrecben élek, ami belül van, az az enyém, ami kívül maradt, konok ellenségem. Így fogamzott meg bennem a lázadás magja, amiből az a szép fa lett, amit közönséges halandók bitófának neveznek.

Átkozott kötelén hányan adták ki lelküket s éppen ezért hányan lettek közülük halhatatlanokká. Egy ideig a juhok tarló földjén kódorognak céltalan, majd új otthonra lelnek, kitárulnak előttük a szívek és agyak, védőik és magasztalóik lesznek. Később a legmagasabb csúcsok magukhoz vonzzák őket olyannyira, hogy a vakok előtt is láthatókká válnak. A mélységet, magasságot egyszerre birtokolják. A mi fülünkkel hallgatóznak, a mi ajkunkkal énekelnek. Felszállnak a madarakkal és visszahullnak az esővel. Megesszük őket kenyér helyett s olykor kirókázzuk, de ez már nem változtat az ő felmérhetetlen, kifürkészhetetlen pályájukon. Mindezt tapasztalatból tudom. Nem mintha magam is halhatatlan lennék, de mert hiszek bennük, az elérhetetlenekben, az utánozhatatlanokban, a semmi létezéséből valókban. Fényjelekkel szólítanak a sötétből, s a magam profán nyelvén válaszolok olyan félreérthetetlenül, mint a gyümölcseivel terhelt fa, mint egy hímszarvas, akit még nem hagyott el a csorda.

Hiszek bennük és tagadom a lehetetlen nem létezhetőségét.

Kihirdetem, hogy nem vagyok szolga, sosem is nyaltam meg senkinek a talpát.

Megígérem, ha majd Istenemhez indulok, nem állok meg félúton.

Nincs okom félelemre. Mi mindentől meghaltam már és mi mindentől újból feltámadtam.

AZ ÉJSZAKA ZŰRZAVARA

Csöngettek.
Egy ló állt az ajtó mögött
mély meghajlással üdvözöltem
ő a jobb lábával szalutált.

Ezüst hajó ringatott tovább.
Messze lehettem már házamtól
mikor hajnalban felébredtem.

Milyen földre vetődtem
kérdeztem bambán.
Miféle emberek élnek itt
kiürítették a tejespoharam
kenyeremet vaskampókkal az asztalhoz szögezték.

PÉLDABESZÉD HELYETT

Elítéltek, mert ártatlan voltam. Védekeztem, igaz, hogy nagyon lanyhán, s ők megmagyarázták, nincs nagyobb gonoszság az ártatlanságnál. Mesteri függőhidat és kilenc velencei bárkát ajánlottak fel szökésemhez, de én maradtam. Jézus és Barabás állhattak így Pilátus előtt, s én mosolyogva néztem, hogy a tömeg nem engem, hanem Barabást szabadítja ki a bírák karmai közül.

Elhurcoltak, mert bebizonyították, hogy ártatlanságom valóságos lázadás az emberek általános életmódja ellen. Igazuk van. Acélpenge az ártatlanságom, hosszú évezredek alatt kiagyalt méreg és modern golyószóró, főképpen pedig olyan néma jelkép, amely éjjel és nappal egyformán vádol.

Kigombolt gallérral, nyakkendő nélkül jártam, mintha csak életem, nyomorúságos életem kezdete óta a kötélre várnék, amiről majd úgy csüngök alá, akár anyja köldökzsinórjáról a rothadó gyümölcs.

Abból élek, hogy nem félek a haláltól. Élvezni tudom, ami tilos, s nem azt utálom, aki szolgál, hanem aki szolgálatot követel a gyöngébbtől. Kemény homlokom fájó idegeim bozótját rejti, halak, madarak és dús növényzet élnek sűrűjében, védenek árulóim és rágalmazóim ellen. Miután fejemre hullt ítéletük, a magam céljának mezsgyéjére léptem ismét. Megtaláltam otthonom s a színes asztali abroszt, amivel eltakarhatom fájdalmam. Nem állok meg az örvény szélén, úszom tovább az ár ellen.

Ó, gyönyörű, vad zuhatagok, mossátok el üledékét a múltnak.

MUNKÁSPORTRÉ

Ezt a fejet nem formálta saját képére az Isten
ezt a fejet a tegnap emléke és a ma kétségei gyötrik
ebben a fejben forradalmak magvai csíráznak
erre a fejre régóta lesben áll a hóhér
ezeket a kezeket a teremtés eszméje vezérli
ezek a kezek balról áldottak és megátkozottak jobbról
ezek a kezek lesújtanak és felemelnek egyszerre
ezek a kezek bilincsek nyomait viselik
ezek a kezek nem kulcsolódnak imára
ezek a kezek undorodnak a vértől
ezek a lábak nem csúsznak el egy narancshéjon
ezek a lábak összekötik nyugatot a kelettel
ezek a lábak agyontapossák a sárkány hét fejét
ezek a lábak eljutnak arra a tájra melyről a fej álmodik
ez a szív zsarnokok fegyvereitől sebzett
ez a szív saját parazsától újjászüli önmagát
ez a szív az én szívem ikertestvére
ez az ember olyan amilyen én vagyok
egyazon ég alatt
egyazon dalt
daloljuk
vetésről
aratásról.

FESTMÉNYEIM ELŐTT

Állok a képeim előtt
a képeim előtt
amiket én szültem
nagy erőfeszítéssel
de veríték nélkül
egy jó napom
jó óráján
a világosságban
a csendben
oly távol mindentől
hogy megkülönböztethetetlen
voltam a való világtól.
Ugyanaz a vágy gyötört mint a szüzeket
ugyanaz a mozdulatlanság súlyosodott bennem
mint a kövekben
s mégis a távolság vonzása röpített
egy szín
egy forma
egy vonal felé
melyek az én
halhatatlanságomat
rejtik magukban.

VAGYONOM ÉS FEGYVERTÁRAM

Kedves tárgyaim az asztal üveglapján.
Nagyon szegényes az összbenyomás.
Különböző világtájakról érkezett festéktubusok
barátaim küldték akik feloldani kívánják
magányomat és megértik képeimet
melyek az egyszerűség és tisztaság
nyelvén beszélnek.
Néhány megfakult fénykép összekuszált múltamat idézik.
Fehér papírlapok szétfolyt vércseppek nyomaival.
A költő elvetélt magzatairól vallanak.
És levelek
levelek amiket nem válaszoltam meg s ezért állandóan
nyugtalanítanak.
Ecsetek tollak ceruzák.
Íme az én vérrel be nem mocskolt fegyvereim.

Forrás