László György (Kalotaszeg): Hazugok keserűsége

Egyszer csak leállt a gépezet, nem volt miről hazudni. A hazugságirányító intézmény vezetősége bénultan nézett ide-oda, ki az ablakon, be az ablakon, nem tudták, mit kezdjenek önmagukkal. Üresen maradtak a lapok oldalai, a hírlapírókat elcsapták, a cégek számláit zárolták a bankok, mert kiderült a háttér-manipuláció kátyúja, a vállalkozók vonogatták a vállukat: nincs hamis információ, amivel manipulálni lehet. Merre tekerjék, facsarják az üzleti stikát, semmi sem jött össze…

– Ki okozta ezt a nagy igazságficamot? – álltak elő a filozófusok. Mert felborult a bevált módszer, az eddigi elvárások mindennapisága. A Főhazudó palotája előtt, amelyet hazudozásból kapart össze, tömeg gyűlt, s az emberek ott maradtak késő éjszakáig.

– Miért jönnek ezek ide? – töprengett a Főhazudó. – Mit akarnak ezek tőlem?

S hogy a tömeg nap nap után egyre türelmetlenebb lett, s már zúgolódott, egy nap elszánta magát, s kiállt a palotája erkélyére, s leszólt:

– Uraim! Elvtársak! Mi járatban erre?

– Főnök – ordibálták fel. – Becsaptál minket. Amikor megválasztottunk, nem azt ígérted, hogy leáll a sóderömlés. Mit akarsz, igazságot szolgáltatni? De kinek? Kit érdekel, hogy miből mi lett, hogy a szülők s keresztszülők már kereszteléskor megígérték, hogy becsületes ember lesz a csemetéjük, tisztességre nevelik, és kocsmatöltelék lett, meg prostituált. A tanító szabadlelkűséget ígért, s pártérdekek ocsmány irányelveit követte, ideológiák rabja lett diákja. Hogy nincs szülő-, sem más embertisztelet, csak a tolvajlás dőzsöl minden dologban, nem érdekel minket. Ezek nem ránk tartozó dolgok. Oldja meg, aki akarja. Nekünk nem kell az igazság. És kinek az igazságát akarod?

A Főhazudó hirtelen nem tudta, mit válaszoljon. Aztán elkezdett hebegni-habogni:

– De hát nem történt semmi különös, csak pillanatnyilag kifogytunk a hazugságból, nincs téma, értitek. Meg kell értsétek, minden kiderült!

– Neked az a kötelességed, hogy legyen téma – ordította a tömeg. – Ne magyarázkodj, szervezd meg az embereiddel. Egy egész had áll rendelkezésedre. Ha akarod, megválasztunk akár királynak is, de ez a helyzet tarthatatlan, hogy az igaz burjánzik köreinkben. Nekünk nem kell az igazság! Az a pipogyáké, a sumákolóké! Nekünk az kell, amit nem értünk. De nekünk van címezve. Köpünk az egyenességre! Nekünk az igazság hazugság! Félrevezet. Eltekeri az agyat. Gondolkozni kötelez. Meghasonlik tőle az egyén. Követeljük, ha már megválasztottunk, hogy elvárásaink szerint tömjétek, mossátok az agyakat. Ne lopakodjon be az értelmezés, a teória. Minek nekünk a tisztességesség?! Még kiderül, hogy te is tisztességes ember szeretnél lenni, miután hazugságon szedted meg magad.

– De hát mit akartok tőlem? – próbálta a Főhazudó. – Mit tehetek én, ha kiürült a kamra, ha mindenről hazudtunk?

– Ne ürüljön ki, az a kötelességed, hogy ne ürüljön ki – ordította a tömeg. – Hazugságot akarunk! Hazugságot akarunk! Nem mellébeszélést! – ordibálták kórusban.

– Holnapra meglesz! – kiáltotta le a Főhazudó. – Feltöltjük a kamrát.

A tömeg, mivel hitt a hazugságnak, hazugnak, meglepően hamar szétoszlott. Hazament.

Másnap valóban elkezdett ömleni a sóder. Hemzsegtek a lapok oldalai. Tévécsatornák öntötték a humbug-pogácsát. S a tömeg boldog volt, mert az ígéret betartatott. Senki, de senki nem kellett attól tartson, hogy a gaztettek, a tolvajlás, a félrevezetés, a gerinctelen mismásolás valaha is kideríttetik. S rettegniük kell a hazudóknak.

Csak a Főhazudó nem tudott aludni éjszaka, rémálmai voltak, rettegett attól a naptól, amikor az igazságot kell hazudnia…

Forrás: KAPU.CC
Fotó: Szabadság.ro
Illusztráció: A hazugok hídja - Nagyszeben