Arckép: CSÓK ISTVÁN - festőművész

CSÓK ISTVÁN
Sáregres (Pusztaegres), 1865. 02. 13 - Budapest, 1961. 02. 01.

Festő. A modern magyar plein-air festészet egyik vezéralakja.

1882-85 között a budapesti Mintarajziskolában tanult Székely Bertalan, Greguss János és Lotz Károly irányításával. 1886-87-ben a müncheni Képzőművészeti Akadémiára járt, ahol Löfftz és Hackl voltak a tanárai. 1887-től a párizsi Julian Akadémián folytatta tanulmányait. Bouguereau és Robert Fleury voltak a mesterei, de nagyobb hatást gyakorolt rá, akár ottani magyar kortársaira, a mindnyájukat körülfogó művészi szellem és ennek konkrét megnyilvánulása Bastien-Lepage és Dagnan Bouveret alkotásaiban. Csókra különösképpen ez utóbbinak a festészete tett láthatóbb benyomást. Ekkor készült a "Krumplihámozók" című alkotása, mely érdekes vegyületét mutatja a müncheni és párizsi hatásoknak. Ezt a művét 1889-ben Párizsban állította ki először, és kitüntetést, mention honorable-t nyert vele. Művészetének korai korszakában népi tárgyú, erőteljes, rajzos jellegű figurális kompozíciókat készített, majd színgazdag népviseletbe öltözött sokác nőket festett, mint például az 1890-ben, Münchenben készült híres alkotása, az "Úrvacsora", azaz az "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" című festménye, melyet a budapesti Műcsarnokban mutatott be, és amellyel a Párizsi Szalonban 1891-ben III. osztályú aranyérmet, 1894-ben az antwerpeni kiállításon első osztályú aranyérmet, az 1900. évi párizsi világkiállításon pedig I. osztályú aranyérmet nyert.

A következő, 1891-92. évi téli bemutatón a művésznek "Árvák" című képe hozta meg az általános sikert. A budapesti Műcsarnokban az 1000 forintos társulati díjat nyerte meg vele, az állam megvásárolta, és 1894-ben, Bécsben az osztrák állami nagy aranyérmet kapta meg rá, ugyanez évben Antwerpenben az I. osztályú aranyérmet. Münchenben Csók egy ideig a Hollósy-körrel tartott kapcsolatot, később eltávolodott ettől, s csak az első nagybányai nyár legendás híre és rajongó lelkesedése térítette őt újra Hollósy társaságába. 1895-1896-ban a Dunántúlon festette a színes viseletű sokácokat. 1897-ben elvileg már nagybányainak vallotta magát, és egész nyáron a művésztelepen dolgozott. 1897-ben részt vett a nagybányai festők budapesti kiállításán. Ilyen előzmények után festette élete legnagyobb kompozícióját, a "Báthory Erzsébet"-et, amelyet itthon azonban nem fogadtak kellő megértéssel, és a beígért állami vásárlás is elmaradt. Némileg kárpótolta a művészt, hogy 1897-ben a müncheni nemzetközi kiállításon első osztályú aranyérmet nyert a festménnyel. Ebből a korszakból származó nagy kompozícióit, melyek főleg Nagybányán készültek, a kudarcélménytől vezéreltetve feldarabolta, megsemmisítette (Isten hozzád, szerelmem!, Krisztus és Vénusz-másképp: És szabadíts meg minket a gonosztól).

Ezután határozta el, hogy megnősül, és kiköltözik Párizsba. 1903-ban ismét a francia fővárosba ment, életének legboldogabb, ragyogó és harmonikus időszaka volt az itt töltött hét esztendő. A francia impresszionizmushoz hatása alá kerülve (Matisse, Maurice Denis, Van Dongen, Vlaminck, Derain) megfestette a "Műteremsarok" és a "Thámár" című műveit. Az utóbbit 1911-ben a római nemzetközi kiállításon megvásárolta az olasz állam. Olyan nagy sikert aratott, hogy a közoktatásügyi miniszter megvásárolta az Uffizi képtár részére Csók István önarcképét. 1909-ben hazatérve Párizsból Wlassics Tibor portréjával aratott nagy sikert a Műcsarnokban, majd 1917-ben az USA-beli Pittsburgben. Ezért 1911-ben megkapta az állami nagy aranyérmet. 1921-32 között a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára volt. A nyarakat rendszeresen a Dunántúlon, Tolna és Baranya megyében töltötte, s színgazdag képeivel ő tette általánosan ismertté a sárközi és öcsényi parasztság festői viseletét (Öcsényi keresztelő-1902, Mézevők, Teknővájó cigányok-1903). 1905 nyarától kezdve többnyire Mohács környékén dolgozott. A sokác nők pazar ruházata, a vidék frissessége, ragyogó fényei kifogyhatatlan tárházát jelentették az újabb és újabb festői témáknak. Darázs, ez a jobbára sokácok lakta Dunamenti kis község többször megjelenik képein (Darázsi táj-1905, Darázsi részlet-1907). Legtöbbet 1909 körül időzött itt (A darázsi plébános, Darázsi fejfa, A darázsi plébánosnál).

1925-1931 között festette balatoni tájkép-ciklusát és kislányáról, Züzüről festett több képet (Züzü kakassal, 1912), valamint tájképeket, portrékat, csendéletet egybeolvasztó színdús kompozíciókat. Ezen harmadik korszakában, idehaza érte el művészete tetőpontját. Korai realizmusából, részben párizsi hatásra, a posztimpresszionistákhoz közel járó színes dekorativitást fejlesztett ki.

A MIÉNK művészcsoport egyik alapító tagja volt. 1920-tól a Szinyei Társaságnak, 1949-től a Magyar Képzőművészek Egyesületének volt az elnöke. Öregkori alkotásai közül, a "Háború és Béke" című triptichonja jelentős (1951). 1948-ban és 1952-ben Kossuth-díjjal, később pedig kiváló művészi címmel tüntették ki.

Forrás: http://www.visuart.hu/festmeny_magyar/xx/xx_archivum/eletrajz.php?azonosito=xx_csok_istvan

---

CSÓK ISTVÁN ÉLETÉNEK ADATAI

1865. február 13-án	született a fejérmegyei Pusztaegeresen.
1875-1882.	Reáliskolai tanuló.
1882-1885.	Budapesten a Mintarajziskolát látogatja.
1886-1887.	Münchenben tanul a festőakademián.
1888-1889.	Párizsban a Julian szabadiskolába jár, ahol Bouguerau korrigálja.
1889.	A Krumplitisztítók c. képét a párizsi Szalonban állítja ki, ahol dícsérő megemlítésben részesül.
1890.	Ismét Münchenben tanul.
1890.	A Műcsarnokban, Budapesten, kiállítja az Úrvacsoraosztást.
1891-ben	ugyanazt Párizsban.
1891.	A budapesti Műcsarnokban kiállítja Árvák c. képét.
1891.	Ugyanezt Münchenben a Glaspalastban.
1895.	Báthori Erzsébet c. festményét kiállítja Münchenben.
18-95 és 1896	Budapesten és a Dunántúl fest.
1897.	Nagybányán tartózkodik.
1901.	A veneziai kiállításon szerepel.
1903.	Megházasodik és Párizsba költözik.
1904.	Düsseldorfban állít ki.
1905.	A Műteremsarok a párizsi Szalon kiállításán. Ugyanabban az évben ugyanez a budapesti Műcsarnokban. Ugyanebben az évben gyűjteményes kiállítása a Könyves-Kálmán cég szalonjában.
1908.	Kiállít a Nemzeti Szalonban a magyar impresszionisták és neoimpresszionisták kiállításán.
1909.	Budapestre költözik.
1911.	A római nemzetközi kiállításról a római múzeum megvásárolja Thámar c. képét, a firenzei Uffizi képtár felszólítja, hogy önarcképét küldje be.
1914.	Nagy gyűjteményes kiállítása a budapesti Műcsarnok összes termében.
1917.	A Sanfranciscói nemzetközi kiállításon szerepel.
1922.	Londonban állít ki a nemzetközi festőtársaságban.
1923.	Tanárrá nevezik ki a Képzőművészeti főiskolára. Ugyanebben az évben jókora gyűjteményt küld festményeiből Brüsszelbe.
1926.	Pittsburgban állít ki.
1929.	Ugyanott. Azonkívül részt vett még a bécsi, hágai, stockholmi, barcelonai, velencei nemzetközi kiállításon, Budapesten az Ernst-Múzeumban tizenegyszer, a Fränkel-szalonban állított ki.
Az 1920.	év óta a Szinyei Merse Pál társaság elnöke, melynek számos kiállításán résztvett.
1949.	A Magyar Képző és Iparművész Szövetség elnöke.
1951.	Búcsúzása a Háború és béke c. festményével Ezután látási zavarok, melyek a színlátását befolyásolták, arra kényszerítették, hogy ecsetét letegye. Testi épségét és frissességét, derűs bölcsességét, tréfálkozó kedvét az utolsó percig megőrizte, de festeni sajnos már nem tudott.

Kitüntetései

Hazaiak:

	Az Orsz. Magy. Képzőművészeti társulat nagydíj a Árvák c. képére.
1905.	Lipótvárosi kaszinó díja Műteremsarok c. képére.
1910.	Erzsébetvárosi kaszinó díja, Vámpírok c. képére.
1911-1912.	Állami nagy aranyérem Wlassics Tibor arcképére.
1948.	Kossuth-díj.
1950.	Népköztársasági Érdemrend V. osztálya.
1952.	Kíváló művész címe.
1955.	Magyar Népköztársaság Érdemrendje.

Külföldiek:

1889.	Mention honorable, Párizs, Krumplitisztítókra.
1891.	III. oszt. aranyérem párizsi Szalonban az Úrvacsorára.
1894.	I. oszt. aranyérem Antwerpenben az Úrvacsorára.
1894.	Bécs, állami nagyaranyérem, az Árvákra.
1897.	I. oszt. aranyérem Münchenben a Báthorira.
1900.	Aranyérem Párizsban a Báthorira.
1912.	Állami nagy aranyérem, Amsterdam.
1917.	Nagyaranyérem, Sanfrancisco.
1923.	Lipótrend tisztikeresztje, Brüsszel.

Forrás: Farkas Zoltán: Csók István, Képzőművészeti Alap Kiadóvállalat, Budapest, 1957, 60-61. oldal