Magyar zenetörténet - Nagyvárosi plébániák, evangélikus főtemplomok

Pozsony

A 18. században gazdasági, politikai, egyházi és kulturális tekintetben Pozsony volt az ország fővárosa. Szerencsés fekvésének és nagyarányú fejlődésének köszönhetően a leggazdagabb várossá vált, ahol az egyházi és világi főurak tartottak fenn palotákat. A több nemzetiségű (magyar, német, szlovák) és felekezetű (katolikus, evangélikus) lakosság kulturális sokszínűsége révén a város zeneélete is jelentősen gazdagodott. A Szent Márton székesegyházfigurális zeneAnton Zimmermann töltötte be a Szent Márton székesegyház orgonista- és karnagyi tisztét.) – a főváros plébániatemplomaként – a 18. században az ország főtemplomává emelkedett, s a koronázási dóm szerepét is átvette. Saját muzsikusainak száma – a püspöki székesegyházakkal összehasonlítva – igen alacsony volt. A káptalan általában 6-7 énekest fizetett, akik hangszeren is játszottak a kisebb ünnepek miséin és vesperásain. Nagy ünnepeken a előadásában a városi toronyzenészek is szerepeltek. A káptalani és a toronyzenészek rendszeresen muzsikáltak a város többi templomában is. Rendkívüli ünnepek alkalmával a zenekart kiegészítették a főúri magánzenekarokból meghívott kisegítőkkel. A legjobb muzsikusok Batthyány József hercegprímás magánzenekarából érkeztek. (Életének utolsó esztendejében

A rendszeres egyházi ünnepek mellett számos kivételes alkalommal rendeztek fényes ünnepséget a városban. Zenei szempontból a legkiemelkedőbb eseményt a királykoronázások jelentették, amikor a bécsi udvari zenekar is Pozsonyban tartózkodott. Ugyancsak díszes ceremóniával emlékeztek meg az uralkodócsalád tagjainak névnapjáról, esküvőjéről, haláláról. Mária Terézia többször is részt vett a Szent Márton székesegyház zenés miséin és körmenetein. Ugyancsak kiemelkedő zenés ünnepségeket tartottak a templomban az országgyűlések idején. A városban lakó főnemesi és polgári családok magánünnepeihez is sokszor kapcsolódott a templomban mondott mise, (nászmise, vagy gyászmise). A dóm zenés istentiszteleteit fontos városi eseménynek tarthatták, legalábbis erre utal, hogy a Pressburger Zeitung rendszeres beszámolókat közölt az elhangzott művekről és előadókról.

Pest–Buda

Az 1770-es évektől kezdve Pozsony mellett az egykori főváros Pest-Buda ismét központi szerepet játszott az ország életében. A várost gyors gazdasági fejlődés jellemezte. Lakosainak száma dinamikusan nőtt. A kormányhivatalok Budára költöztetése (1784, 1786 és 1787) és az egyetem Budára (1777), majd Pestre telepítése (1784) után nagy kulturális fellendülés kezdődött. A városi zeneélet továbbra is az egyházhoz kötődött: a szerzetesrendi templomokon kívül további négy katolikus templomban tartottak rendszeresen zenés istentiszteleteket. Emellett fokozatosan nőtt a világi zenélési alkalmak száma: 1789-től rendeztek „muzsikális akadémiákat”, a város színházaiban egyre gyakrabban adtak elő operákat. A tehetősebb polgárok körében divatba jött a zenetanulás és a házi muzsikálás, ez pedig szükségessé tette a zeneműkiadás megindulását.

A zeneélet centruma a pesti plébánia-templom (a mai Belvárosi Főplébániatemplom) volt. Ennek regens chori állását 1784 és 1791 között Joseph Bengráf töltötte be. Bengráfot a magyar zenetörténetírás pár évtizeddel ezelőtt még elsősorban a legkorábbi magyar táncok szerzőjeként tartotta számon, ugyanakkor meglehetősen gazdag és sokoldalú életművet hagyott hátra. Elsősorban egyházi komponista volt, aki vonósnégyes-sorozatot is írt, de kelendő, divatos dalokat, billentyűs darabokat is közreadott. Kortársai tájékozottságát és zeneszerzői teljesítményét egyaránt nagyra értékelték: az általa meghonosított bécsi repertoárt (pl. Joseph és Michael Haydn, és Franz Anton Novotni műveit) szívesen fogadták, saját kompozícióit pedig a szerző halála után még negyven éven át játszották.

A 18–19. század fordulóján két évtizeden keresztül működött Pest–Budán Georg Druschetzky. 1791 és 1799 között Batthyány József hercegprímás pozsonyi és pesti rezidenciáján volt zenész, majd Budán, József nádor fúvósegyüttesének karmestere lett. Pesti működéséhez kapcsolódnak operái és versenyművei, Budán elsősorban egyházi zenét, valamint sok kamarazenét komponált.

Más városaink egyházzenei élete

Az evangélikus többségű városokban az egyházi zene fejlődése a 17. századi virágkort követően lelassult. Kivételt képez Sopron, ahol az evangélikus gyülekezet főtemplomában nagyobb zenei együttes működött. A helyi muzsikusok kapcsolatot tartottak fenn bécsi és grazi kollégáikkal, a század közepétől pedig tehetségesebb diákjaikat és iskolamestereiket a regensburgi egyetemen taníttatták. A személyes kontaktusnak köszönhetően jutottak el Sopronba Christoph Stolzenberg kantátái. A 114 műből álló kantátasorozat a 18. század közepén, – a Regensburgot ugyancsak megjárt Daniel Knogler kántorsága idején – gyakran elhangzott az ünnepi istentiszteleteken.

Szintén jelentős zenei életet mondhatott magáénak a kőszegi Szent Jakab templom, (ahol a viszonylag kislétszámú egyházi együttest a város toronyzenészei kísérték), valamint néhány felvidéki városunk.

Az erdélyi szász – általában evangélikus többségű - városok kulturális élete a század második felében teljesedett ki. Közülük is kiemelkedett Nagyszeben, amely az erdélyi országgyűlések helyszíneként, és az erdélyi püspökök székhelyeként központi szerephez jutott. Az evangélikus gyülekezet mellett figyelemre méltó volt a város katolikus plébániatemploma is.

Míg a jelentősebb városi templomok sokat áldoztak zenekar fenntartására és az igényes egyházi többszólamúság művelésére, addig a kisebb plébániatempolomok zeneélete – a gyülekezet anyagi helyzetének függvényében – igen eltérő képet mutatott. Hétköznapokon legtöbb helyen „csendes” (zene nélküli), vagy népénekes istentiszteletet mondtak. Átlagos vasár- és ünnepnapokon általában orgonakíséretes énekekek szóltak, vagy Kirchentrióvaltimpani használata is. kísért, szerényebb terjedelmű misék hangzottak el. Kiemelkedő ünnepeken a nagyobb zenekar mellett előírás volt a trombiták és a timpani használata is.

Forrás