Nem a szegényekkel, hanem a szegénység ellen kell harcolni

A felebaráti szeretet prófétája

A francia származású Pierre abbé a felebaráti szeretet prófétája volt. A "hang nélküli emberek" hangja akart lenni erőszaktól, gyűlölettől, közömbösségtől és önzéstől átitatott világunkban. Úgy segített talpra állni sok-sok ezer hajléktalannak, munkanélkülinek, reményvesztett embernek, hogy visszaadta nekik emberi méltóságukat és értelmet adott létüknek. Pierre abbé egész életében a boldogtalanság, a reménytelenség, az igazságtalanság és a kirekesztés ellen harcolt. A megfagyott szívekhez kiáltott, felébresztette a jóléti társadalmak szunnyadó lelkiismeretét, rávilágított a társadalom közömbösségére, embertelenségére, szavakkal és tettekkel hirdette a felebaráti szeretetet. Hitvallása egyetlen gondolatban foglalható össze: a szeretet nem más, mint — a szellemi, lelki, anyagi — értékeink másokkal való megosztása. Kilencvennégy éves korában úgy halt meg, ahogyan egész életében élt: a leginkább szenvedők szolgálatában. Henri Grouès 1912. augusztus 5-én született egy gazdag, mélyen vallásos, lyoni selyemgyáros családban. Szülei nyolc gyermeke közül Henri volt az ötödik. Kamaszkorában két olyan esemény történt, ami döntően meghatározta további életét. Tizenkét évesen egy vasárnap elkísérte édesapját a több évszázados hagyománnyal bíró, egyházi tulajdonban lévő idősek otthonába, ahol a jómódú polgárok a szegények haját és szakállát vágták. Ez a felfedezés, hogy édesapja vasárnaponként a szegényeket szolgálja, katartikus élményt jelentett számára. Az igazi, radikális megtérést azonban tizenhat éves korában élte át egy assisi zarándoklat során. Egy pillanat alatt megértette, hogy Isten a szegények szolgálatába hívja őt. Már ekkor ferences szerzetes szeretett volna lenni, de korára való tekintettel várnia kellett. Tizenkilenc évesen állhatott végül a kapucinusok közé Philippe testvér néven. A rendbelépése előtt - akárcsak Szent Ferenc - szétosztotta minden örökségét és javát a szegények között. 1932-ben vonult be a Crest-i kolostorba, ahol hét évet töltött. 1938-ban szentelték pappá, majd 1939 áprilisában Grenoble-ban lett káplán.

A saját hátán cipelte át

1942 júliusában váratlanul két üldözött zsidó kereste fel és kért tőle segítséget. Reménytelen helyzetüket látva, azonnal cselekedett. Megtanult dokumentumokat hamisítani, így pár hónappal később elkezdhette Svájcba csempészni a zsidókat. Segítette a kötelező munkaszolgálattal szembeszegülőket is. A nácik által üldözöttek között segítségére volt többek között Jacques de Gaulle-nak, a tábornok egyik testvérének is. A menekülő De Gaulle annyira beteg volt, hogy nem tudott lábra állni, ezért az amúgy beteges, gyenge fizikumú szerzetes saját hátán cipelte át a szabadságot és a gyógyulást jelentő országba. Philippe testvér az illegalitásban a Pierre abbé nevet vette fel. Később Spanyolországba szökött, majd Algériában csatlakozott De Gaulle tábornokhoz. A háború után Meurthe-et-Moselle megye független képviselője lett az alsó- és felsőház közös alkotmányozó ülésein, majd 1946 és 1951 között a Nemzetgyűlésben. Az ellenállás nagyra becsült tagjaként a kereszténydemokraták soraiban foglalt helyet. A Világkonföderáció alelnökévé 1947-ben választották. Pierre abbé 1951-ben végleg elhagyta a Bourbon-palotát, hogy életét kizárólag a koldusok és a nyomorban élők szolgálatának szentelje.

Új emberré születve a felebaráti szeretet gyakorlásában

A mostoha sorsú embereket, elsősorban hajléktalanokat támogató Emmausz közhasznú egyesületet 1949-ben alapította meg. Az Emmausz közösségek, amelyek újrahasznosításból származó anyagok és tárgyak eladásából, valamint lakásépítésből tartják fenn magukat, mára már az egész világot behálózzák. Elsődleges hivatásuk, hogy a szerencsétlenül járt embereknek visszaadják az önbecsülésüket, az emberi méltóságukat és életük értelmét: a felebaráti szeretetet. Éppen ezért a közösség nemcsak szállásokat épít a hajléktalanoknak, nemcsak a sürgősségi ellátásukról gondoskodik, hanem emberhez méltó munkát is próbál biztosítani számukra. A társaság tagjaiból sokan a volt hajléktalanok közül kerülnek ki korra, nemre, társadalmi hovatartozásra való tekintet nélkül. Ezek a társadalmi kivetettségből, a teljes leépüléstől megmentett emberek a közösség iránti hálájukat saját karitatív elköteleződésükkel fejezik ki. Miért pont az Emmausz nevet kapta? Azért, mert a közösség legfőbb célja, hogy az elkeseredett embereknek reményt, s ezzel együtt életüknek értelmet adjon. Épp úgy, ahogy azt a feltámadt Jézus tette az emmauszi tanítványokkal: megjelent nekik és reménnyel töltötte be szívüket. Így vall erről Georges, a közösség egyik tagja, aki akkoriban öngyilkosságra készült: "Meg akarsz halni? Akkor nincs sok veszteni valód - mondta neki Pierre Abbé. - Mielőtt megölnéd magad, gyere, segíts nekem elszállásolni egy családot." Georges pedig a felebaráti szeretet gyakorlásában új emberré született... Az Emmausz közösség egész filozófiája abban áll: értelmet adni az életnek úgy, hogy gondoskodunk másokról.

A jóakarat lázadása

A rendkívül lelkes és energikus szerzetes minden lehetőséget megragadott, hogy pénzt szerezzen missziója számára. 1952-ben például részt vett a Dupla vagy semmi (Quitte ou double) rádiós játékban, hogy anyagilag támogathassa a szegénység elleni harcot. Mind a tizenegy kérdésre jól válaszolt, így szép summával a zsebében távozhatott. 1954-ben különösen hideg tél köszöntött be Franciaországban, hajléktalanok százait fenyegette a fagyhalál. Három héttel az után, hogy egy csecsemő halálra fagyott Párizs utcáin, egy idős asszonyt találtak megfagyva. Az eset mélyen megrázta a szerzetest, és úgy érezte, tenni kell valamit. Február 1-jén a "jóakarat lázadására" szólította fel honfitársait a Radió-Luxembourg (RTL) adón: "Barátaim! Segítség..! Egy nő ma éjjel 3-kor megfagyott a Stébastopol körút járdáján, kezében szorongatva a papírt, mellyel tegnapelőtt kilakoltatták..." Felrázó beszédében 500 ezer takaró, 300 nagy sátor, 200 katalitikus kályha összegyűjtését sürgette. A felhívásra 500 millió francia frank (8,9 millió euró) adomány gyűlt össze...

Egy farönkbe kapaszkodva megmenekült

A nagy szakállú, derekán kötéllel összefogott, durva posztócsuhát viselő, bakancsos pap gyorsan kivívta magának a "legendás hős" és az "igaz" jelzőket. Rendkívüli népszerűségre tett szert. Idős kora és betegsége ellenére még az utóbbi években is támogatta az utcán a szegények ügyét. 2004-ben megkapta Franciaország legmagasabb kitüntetését, a Becsületrend Nagykeresztjét. Munkásságát XI. Piusz pápa óta minden pápa elismerte. II. János Pál négy alkalommal is fogadta őt. Legendáját még életében számos "csoda" gazdagította, mert több életveszélyes helyzetből került ki épségben. Fiatal korában gyakran betegeskedett, tüdőbeteg volt, de csodálatos módon meggyógyult. A háború alatt, amikor embereket menekített Svájcba, egy mély szakadékba zuhant. Nem halt meg. Az 50-es években Indiában túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget, amikor gépe hajtómű nélkül hajtott végre kényszerleszállást. 1963-ban hajótörést élt túl Argentínában, amiben 80 ember veszett oda, ő azonban egy farönkbe kapaszkodva megmenekült. Már halálhírét is bejelentették, amikorra pár nap múlva felbukkant... Pierre abbé, Szent Ferenc tanítványa ki tudta békíteni egymással a leglángolóbb hitet és a legelkötelezettebb tettet. "Az Örökkévaló maga a Szeretet - nem győzte ismételni. - Szolgálni mindenekelőtt azt jelenti: szeretni. Hiú ábránd a boldogságot mások nélkül keresni." "Az élet arra adott idő, hogy ha akarod, megtanulhatsz szeretni..." Az Emmausz közösség napjainkra óriási méreteket öltött: 110 közösséget foglal magába, legalább tizenöt céget és 12 000 hajléktalanszállót működtet Franciaországban. A mozgalom több mint 40 országban 400 szervezetet fog össze.

Bodnár Zita - Új Ember Magazin, 2007. március IV. évf. 3. szám