Bizánc első aranykora

Előzmények

Zénó utóda, I. Anastasius (uralkodott 491 és 518 között) az isauriai dominanciának is véget vetett, és pénzügyi reformjaival tovább növelte az állam bevételeit, megnövelve annak a gazdasági és ezen keresztül katonai erejét is: megszüntette a fejadót (Chrysargyron), és egyfajta jövedelemadót vezetett be, amely a megszüntetett fejadónál jóval igazságosabb volt. Emellett világosan definiálta a pénzek súlyát (ekkoriban az érmék értéke megegyezett a bennük található nemesfémek értékével), ezzel értékálló pénzt hozott létre (az érmék nemesfémtartalmának csökkentése kedvelt bevételnövelő eszköze volt az uralkodóknak, de ez inflációt is okozott, szóval visszaüthetett). Uralkodásakor ugyanakkor kénytelen volt szembesülni azzal az állapottal, amely a következő évszázadokat is jellemezte: két frontos harcra kényszerült: a Balkán szomszédságában megjelentek a szlávok, és egyes bolgár törzsek, akik folyamatos rajtaütéseikkel zaklatták a balkáni tartományokat, keleten pedig a Szasszanida Birodalom tört be Kis Ázsia keleti részébe, de pár éves háború után a felek a korábbi status quo mentén békét kötöttek.

Ezek az események előrejelezték a következő időszakban a birodalmat érintő legnagyobb külpolitikai veszélyeket: a hol fellángoló, hol lecsillapodó bizánci - perzsa ellentétet, és a Balkán destabilizálódását, majd elvesztését. Bizánc tehát egyszerre több fronton is háborúkra kényszerült, de a helyzet ekkor még nem volt kritikus. A szlávok még csak kisebb erőkkel indítottak rablóhadjáratokat, a perzsa támadásokat meg Kis Ázsia hegyei között meg lehetett állítani. Ráadásul ez idő tájt a nyugati birodalom romjain kialakult germán államok is elkezdtek válságba kerülni a nem tisztázott öröklési viszonyok miatt, amely igen kedvező lehetőséget teremetett Bizánc számára, hogy visszafoglalja a birodalom elveszett területeit.

Anastasius halála után a testőrségének parancsnoka, I. Justinus lett a császár (518-527), akinek az életében már jelentős kormányzati szerepet kapott unokaöccse, I. Justinianus (uralkodott 527-565). Justinianus a mai Nis (Naissus) környékén született Petrus Sabbatius néven, latin nyelvű családban. Neveletetésében nagy szerepe volt nagybátyjának, aki örökbe is fogadta valószínűleg, ekkortól kezdve vette fel a Justinianus nevet. 524-ben vette feleségül Theodorát, aki fontos támasza lett az uralkodásban. Justinianus már Justinus életében fontos pozíciókat töltött be és valószínűleg már ekkor a kezében volt a tényleges hatalom, de hivatalosan 527-ben került trónra.

A Justinianusi aranykor

Justinianus uralkodása a birodalom részleges restaurációját eredményezte a nyugati területeken. Visszaszerezte észak Afrika egy részét, Itáliát, és bizonyos területeket az Ibériai félszigeten. Területileg tehát részben helyreállt a Római Birodalom fennhatósága a Mediterráneumban, de mindez leginkább a kedvező külpolitikai körüményeknek és a császár személyének volt köszönhető, amelyet az is mutat, hogy mindez az aranykor csak pár évtizedig tartott, Jusztiniánusz halála után sorra vesztek el a birodalom visszaszerzett területei (Afrika kivételével). Az ideiglenes sikerek és hódítások nagyon megterhelték a birodalom erőforrásait, amely különböző elégedetlenségi mozgalmakban csapódott le később. Ráadásul, a birodalom legfontosabb belső problémáit az uralkodó nem feloldotta, hanem csak elnyomta, így azok a halála után ismét fellángoltak. Jusztiniánusz inkább tekinthető az utolsó nagy formátumú római császárnak, mint tipikus bizánci uralkodónak, és uralkodásának vége a birodalom általakulásának kezdetét is jelentette egy más jellegű, inkább keleti és görög császársággá. Természetesen Jusztiniánusz uralma nem intézhető el ennyivel, nagyon fontos eredményei is voltak.

Gazdaság

A birodalom gazdasága két alapvető tevékenységi körre épült: a mezőgazdaságra, és a távolsági kereskedelemre. Mezőgazdasági szempontból a birodalom Egyiptomtól függött, amely a legfontosabb gabonatermesztő területe volt, és tőle függött a nagyobb városok, többek között a főváros, Konstantinápoly ellátása. Egyiptom birtoklása ezért kulcsfontosságú volt, de az esetleges ellátási problémák kiküszöböléséért jelentősen növelték a gabonatároló kapacitásokat, többek között pont Jusztiniánusz építtette ki Tenedos szigetének (ma Bozca ada, Törökország) nagy gabonatárolóit. A birodalom többi részének mezőgazdasága ekkor még másodlagos jelentőségű volt csak kereskedelmi szempontból. Nagy területek jelentősége inkább a puffer szerepükben rejlett (pl. a Balkán, vagy Kis Ázsia), mint a gazdasági potenciáljukban, bár természetesen a helyiek által befizetett adók fontosak voltak.

A másik pillért a nagyvárosok, és a távolsági kereskedelemben betöltött szerepük jelentette: Kínától Indián és Közép Ázsián keresztül fontos kereskedelmi útvonalak húzódtak, amelyek közvetítették az ázsiai területek luxuscikkeit (selyem, fűszerek) Európa irányába. Ezek az útvonalak Bizánc területére futottak be, és innen kerültek a nyugatabbi országokba, így a közvetítő kereskedelem révén jelentős bevételhez jutott az állam. Eme transzkontinentális útvonalaknak az idők folyamán több végállomása is volt, azonban ebben az időszakban Antiókia számított a legfontosabb végpontnak. Jusztiniánusz uralkodása előtt már kiéleződtek az ellentétek a Szasszanida Perzsiával, amelyből következően szükség volt arra, hogy a Perzsián keresztül vezető útvonalakat valahogy megpróbálják kiváltani. Az Indiába vezető út kiváltására Etiópiával szövetkeztek, hogy a Perzsa öblöt elkerülve jussanak hozzá az indiai fűszerekhez, azonban az etiópok nem igazán voltak képesek a perzsákkal konkurrálni. Az etióp kapcsolat jelentősége igazából az, hogy nagyobb volumenben megindult az elefántcsont kereskedelem, illetve az, hogy innen terjedt el a pestis, amely majdnem romba döntötte a birodalmat az 540-es években, de erről majd később. A szárazföldi selyemút áthelyezése valamivel nagyobb sikerrel járt, a Kaukázustól északra megalakuló kazár állammal szövetkezve a szárazföldi kereskedelmi útvonalak egy része áttevődött a Kaszpi tengertől északra, így Perzsia kikerülhetővé vált. Ez a fekete tengeri városok jelentőségét is megnövelte, és a fekete tengeri kereskedelemét, amelynek nem utolsósorban a legfontosabb pontján maga Konstantinápoly feküdt. Természetesen nem volt jelentéktelen a mediterrán térség belső kereskedelme sem, amely egész sereg árucikket szállított a birodalom különböző részei között: bort, olivaolajat, textíliákat, faanyagot, sót, egyéb termékeket. A birodalom területi növekedése, illetve az afrikai vandál állam felszámolása megszüntette a Mediterráneum kereskedelmét veszélyeztető barbár kalózkodást, amely szintén a kereskedelmet segítette.

Kultúra

Jusztiniánusz és Theodóra császárné mindketten alacsony származású családban születtek, ezt kompenzálandó nagyon fontos mecénásai voltak a birodalmi kultúrának. Jusztiniánusz adott parancsot és pénzt a Hagia Szófia székesegyház felépítésére, a császári palota és a Szent Apostolok templomának felújítására. Egész sor freskó örökítette meg az uralkodó családot egy sor templomban, pl. a San Vitae templomban Ravennában. Uralma alatt virágzott a történetírás, és az irodalom, ebben a korban keletkeztek pl. Prokópiusz művei. Jusztiniánusz uralma nem kérdéses tehát, hogy a kora bizánci kultúra virágzását eredményezte.

Jogalkotó tevékenység

Jusztiniánusz szerepe ebben is óriási, lényegében ő volt az, aki a római jogot kodifikáltatta, és megjelentette. Ezeket az összegyűjtött törvényeket és rendelkezéseket összefoglalóan Corpus iuris civilis-nek nevezik, amely több könyvből áll.

A pestis

Az 540-es években egy pusztító járvány érte el a birodalmat Egyiptom és Etiópa felől, amely egy évtizedre visszavetette a birodalmat a terjeszkedésben, és egyik fő oka volt annak, hogy a birodalom teljes restaurációja nem sikerült. Kutatások valószínűsítik, hogy ez a járvány ugyanolyan pestis volt, mint amelyik a 13. század közepén érte el Európát, és egészen a 8. század közepéig ismétlődő járványokat okozott Európa és Ázsia szerte. Legnagyobb pusztítást azonban a legsűrűbben lakott területeken végzett, így elsősorban Bizánc szenvedte meg. A járvány a legrosszabb időpontban tört ki, az itáliai hadjárat kellős közepén, amely egy évtizedre megakasztotta a bizánci terjeszkedést. Gazdasági és demográfiai hatása még súlyosabb volt, a lakosság drasztikus csökkenése a munkabérek elszabadulásával és munkaerőhiánnyal járt, és nyilvánvaló hatással volt a besorozható katonák számára is. Összességében a pestist tartják annak az egyik fő okának, hogy nem sikerült a korábbi Római Birodalom helyreállítása.

Forrás