Kíváncsiság és európai gondolkodás

Zuh Deodáth

A stuttgarti Merkur című folyóirat idei kettős száma – címe szerint – a kíváncsiság problémáját járja körül. És ezt rendkívül sokszínűen teszi, gondolhatja, a lapszámot végigtallózó minden magyar olvasó. Az európai kultúrának amúgy is van valami nagyon mélységes kötődése a kíváncsisághoz. Tudja ezt mindenki, aki valaha részesült alapszintű ókori filozófiaoktatásban, vagy átfutotta bármelyik, az öreg kontinens kultúrhistóriáját áttekintő tankönyv lapjait. De hogyan lehet oly sokszínűen körüljárni a kíváncsiság témáját? Csak úgy, ha tekintettel vagyunk arra, amit a kíváncsiság fogalmának elemzése ad számunkra: az „újra való fogékonyság” mindennapi és történeti helyének megértésében semmire sem megyünk anélkül, hogy tudnánk, mi az, hogy új, újszerű, újdonság. A stuttgarti Merkur idei kettős számának német vagy németül gondolkodó olvasója ezt a kötelező elemzési kört egyszerűen megspórolhatja. Nem kell végigolvasnia a huszonöt cikket, elég belegondolnia a címbe: az újdonsághoz való vonzódás nincs anélkül, hogy számot adnánk arról, mi az, ami új. Az egy kivétellel (Jason Potts) német anyanyelvű szerzők esszéit közreadó gyűjteményes kötet szintű folyóirat első néhány szövege épp az új, az újdonság elméleti megragadásának alappilléreire kíváncsi.

Azonban már a kötetnyitó berlini filozófiatörténész professzor, Volker Gerhardt cikke (Kleine Apologie des Neuen) is igyekszik kiállni amellett, hogy az új dolgok és az újdonság értelme sokkal lényegibb, mint ahogy azt gondolják, mert szélsőségesen triviális. Nemcsak logikailag az egyik legprimitívebb, de történetileg is az egyik legegyszerűbb összetevője mindennapi szemléleteinknek. Az, hogy a hivatalos történetírás mit azonosít be újdonságként, és hogy az emberek számára mi az idő múlását egyszerűen megragadó újszerű, változást felmutató tapasztalat, rendkívül távol áll egymástól. Nem mindennap értékelnek egy új kísérletet felfedezésként, világszenzációként, de minden napot új nap, minden holdciklust új holdciklus, minden reggeli ébredést új reggeli ébredés követ. Ez utóbbiból indul útjára az, amit korábban tárgyaltunk: az újdonság fogalmi elhatárolása a régitől, az összehasonlítás, a tulajdonságok, különbségek, hasonlóságok kiemelése. Ez pedig határozottan emberi vonás, az egyik legegyszerűbb antropológiai belátás.

Ha viszont az újdonság és az ódonság megkülönböztetésének kérdését alapvető emberi tulajdonságnak tekintjük, nehéz helyzetbe kerülünk az európai kultúra megítélésével kapcsolatban. És ezt a problémát már a kötet bevezetője (Karl-Heinz Bohrer és Kurt Scheel) is érezteti. A szerkesztők szerint az, ami az európai fölény korábbi záloga volt, már nem csak vagy soha nem is volt csak európai erény. A távol-keleti kultúrák rohamos fejlődése lehet erre a legjobb bizonyíték. Az újdonságra való törekvés ereje ezekben jóval nagyobb, emellett való fellépésük jóval határozottabb, mint a mai Európában, amelyben a konzervativizmus öröksége, a régi konzerválásának igénye versenyt fut az újdonságra való törekvéssel (lásd még Siegfried Kohlhammer vagy Paul M. Lützerer igen hasonló hangvételű és mondanivalójú cikkét is). „Európa ismét csak a világ kicsiny része” lesz. Mindezt viszont arra visszavezetni, hogy a Nyugattól eltérő módon Keleten a törekvő ember ambíciói „még nem telítettek”, már korántsem olyan egyértelmű.

Főleg azért, mert a kíváncsiság „antropológiai állandó”, annak az alapvető emberi tulajdonságnak a neve, hogy a fejlett fogalmi gondolkodás révén elnagyolt differenciákat és finom különbségeket tegyünk, valamit másnak, sajátosnak vagy általánosnak tudjunk tekinteni. Ennek az értelmezési vonalnak különösen érzékletes példái a kötet második tematikus egységébe tartozó történeti témájú kísérletek. Volker Gerhardthoz hasonlóan például Jürgen Paul Schwindt (Vom Phantasma zur Denkfigur) azt mutatja be igen kimunkált ívű cikkében, hogy az újdonságról való beszéd nem a reneszánsz és nem is a felvilágosodás egyértelmű tematikus állandója. Amit Gerhardt Szolón kapcsán esszéisztikusabban, azt Schwindt Macrobius Szaturnália-ünnepi beszélgetései kapcsán adatoltabban adja elő: az ókori nagy európai kultúrák nemcsak elgondolták, hanem különböző módokon rögzítették azt, hogy az újdonság felfedezése milyen változásokkal jár a múlt megítélésében. Ezt nevezi Schwindt az újdonság triviális tapasztalati sajátossága feldolgozásához, értékeléséhez vezető mozzanatnak, amely így viszont komplexebb antropológiai sajátossággá válik. A fantazmáknak, ezeknek a homályos, az újdonságról folyton-folyvást létrejövő képzeteknek a rendezésére, típusokba sorolására szolgálnak az ókoriak sajátos gondolkodási alakzatai, műfajai: az isten-, hérosz- és személy-katalógusok, majd pedig a szünkriszisz és a dedikáció. Sokan és sokféle módon kívánták értékelni az újdonságot, de már a korai nagy európai kultúrák is azzal tűntek ki, hogy a régi megőrzése és az új felmérése között egyensúlyoztak.

A probléma – úgy tűnik – nem annyira az újdonságra való érzékenység, hanem a feldolgozás elvontsága és alapossága felé való törekvés mennyiségében keresendő. Az újdonságra mindenki érzékeny, de nem mindenki hasonlítja azt össze a régivel, és fektet időt, energiát és pénzt ennek a munkának az elvégzésébe. Talán nem elővigyázatlanság ez utóbbi hozzáállásban keresni az európai kultúra sajátosságát.

Ez a mozzanat pedig sokszor homályban marad. Többek között egy olyan színvonalas kötet bevezetőjében is, amely azt tartja a legfőbb problémának, hogy számot adjon az újdonságra való egyre csekélyebb európai és egyre növekvő távol-keleti érzékenységnek. Egy olyan kötetben, amely a szerkesztett munka „színes rovatába” tartozó, a kötetet záró cikkek témáját (a „divatot”, a „mobiltelefon használati szokásokat”) és nem azok elemzési módját nevezi „komolytalannak”!

Konzerválni és megújítani ugyanis folytonosan versengő igényeket és szándékokat feltételez. Ha témánk ez a versenyhelyzet, akkor Európa egész korán tudott nemcsak e viszony elemeihez, hanem annak teljes perspektívájához használható gondolatokkal szolgálni. Hogy a szellemiek világán kívül ez mennyire hatékony stratégia, az már más, határozottan más kérdés. (Neugier. Vom Euro-päisches Denken. Merkur. Deutsche Zeitschrift für europäisches Denken. Kiad. Karl-Heinz Bohrer és Kurt Scheel. 2008. 712–713. Klett-Cotta, Stuttgart. 739–969.)

Forrás: Korunk 2009 Február