François Villon: Az elveszett ifjúság siratása

Siratom ifjúságomat,
melyben sokat hergelődtem,
s mely, hogy a vénség rám szakad,
elrejtőzött a tűnt időben.
Ellovagolt? Gyalog szökött? Nem!
Jaj, hogyan hát? Ki tudja! -- Hopp,
csak úgy elrepült észrevétlen
s kincseiből mit sem hagyott.

Ő elrepült, s itt vagyok én,
gyér tudománnyal, ostobán,
mint áfonya, oly feketén,
s búsan: se pénzem, se tanyám;
sietve megtagad, meg ám,
legutolsó rokonom is:
Akiknek a zsebe sovány,
ahhoz a vér szava komisz.

Pedig nem herdáltam soha
pénzem tivornyákra, se nőkre;
aki gyaláz, nincs igaza:
Barátok nem szidhatnak érte,
hisz nem éltem az ő zsebükre,
ez így van, ezt állíthatom;
tiszta arcnak tiszta a tükre,
hallgasson hát a rágalom.

Szeretem, igaz s szeretek
ma is: de szívem szomorog,
s gyomrom, amelyben ritka vendég
a jó vacsora, úgy korog,
hogy nőre nem gondolhatok.
No, de csókol helyettem az,
aki dús: régi nóta, hogy
megy a tánc, ha tele a has!

Tanultam volna, ó Egek,
ifjúságom bolond korában,
ízlett volna a becsület,
volna most házam, puha ágyam!
De én? Az iskola megett
csavarogtam, bitang fiú ...
Ezt írva most majd megreped
a szívem, olyan szomorú.

Nagyon tetszett, túlságosan,
a Bölcs, ki azt hirdette, mint
tudjuk, hogy: "Örvendezz fiam,
fiatalságod szerint...",
de van tanácsa, amely megint
mást mond, és szavai lerontják
a másikat, s arra int,
hogy "A fiatalság bolondság!"

Napjaim, hogy Jób szavait
idézzem, oly gyorsan repültek,
mint a takács hajói, kit,
mialatt sző, munkája sürget;
ha pecke nem épp szembelüktet,
szakad a szál -- így semmi vészt
nem félek, mit a sors rám küldhet,
hisz a sír mindent elemészt.


Fordította: Szabó Lőrinc

Forrás: Klasszikus Francia Költők I. kötet. 43-45. oldal
A Világirodalom Klasszikusai - Európa Könyvkiadó, 1984