A "Kerttervezés" és a "Kertművészet" c. tantárgyak megalkotása – Rerrich Béla

A Tanintézetben dolgozott és tanított 1908-tól haláláig Rerrich Béla is, amelynek 1914-től rendes tanára és 1918-1923-között igazgatója volt. A kerttervezést 1907-ig, Rerrich belépéséig a dísznövénytermesztéssel együtt, ill. annak részeként egy fő tanította. Rerrich a "Kerttervezés" és a "Kertművészet" tantárgyak diszciplína- és iskolateremtő első tanára.

Rerrich hazai tanulmányai során az építészeti eklektikán nevelkedett és nem kertépítésznek készült. Későbbi kertművészeti munkáiban megnyilvánuló látásmódját azonban bizonyára meghatározták a híres nagybányai festőiskolában folytatott tanulmányai, ahol Hollósi Simon a mestere. Műegyetemi tanulmányai, műépítészi oklevelének megszerzése után rövid ideig tanársegédként dolgozott Petz Samu mellett, aki a kor eklektikus építészetének kiemelkedő képviselője volt. A kerttel, mint az építészeti alakítás tárgyával és mint feladattal igazán első Angliai tanulmányútja során találkozott. Második szakmai tanulmányútja már kifejezetten ezt a célt szolgálta: megismerni a kertépítészeti alakítás műfaji sajátosságait. 1907-ben a Földművelésügyi Minisztérium ösztöndíjával Versailles-be utazott, hogy az ott működő, Európa-szerte elismert Kertészeti Akadémián kertművészetet és kerttervezést tanuljon. Későbbi kertépítészeti működése szempontjából ez a döntő momentum, innen kezdve módszeresen készült a feladatra.

Versailles-i tanulmányai mellett Párizsban, E. F. André kertépítész műtermében dolgozott, hogy gyakorlati tapasztalatokat szerezzen és tanulmányutakat tett a franciaországi történeti kertek megismerésére. Ezt követően visszatért Angliába T. H. Mawson kerttervező műhelyében részt vett kertépítészeti tervek készítésében, majd beutazta Belgiumot, ahol a közelmúlt szentimentális kert-korszakának számos alkotása található.

1908-ban meghívást kapott a budai Magyar Királyi Kertészeti Akadémiára, hogy kerttervezés előadásokat tartson, amivel megkezdődött tanári pályafutása. Ehhez azonban további ismeretekre és tapasztalatokra volt szükség. Ezért még ebben az évben beiratkozott Európa leghíresebb kertészeti főiskolájára, a Berlin melletti Dahlemben lévő Kertészeti Tanintézetbe, hogy kertművészetet hallgathasson. Oktatott és tanult egyidejűleg, miközben építészeti-tervezői tevékenységét is fenntartotta. Az utolsó egyetemi tanulmányokra 1914-ben került sor, a budapesti Tudományegyetemen botanikát tanult egy évig, miközben kitört az Első Világháború.

Az életút, amelynek során az alkotó építész a magyarországi kortárs kertművészet és a kertészeti felsőoktatás meghatározó személyiségé vált Rerrich tehetsége, alkotói nyitottsága és kreativitása mellett a történeti helyzetből fakadó lehetőségeknek is köszönhető, amelyeket kiváló érzékkel ismert fel és hasznosított.

A századforduló kertművészetét szerte Európában ugyanis az útkeresés jellemezte. A lassan elhalványuló, letűnt romantika után, a tétova eklektika, a historizáló formakeresés mellett az építészetbe szinte berobbanó szecesszió, a kertművészetre is hatással volt, de míg a homlokzatokon és az enteriőrben megjelenő gazdag növényi ornamentika érzéki köntösbe öltözteti az épületet, a kertben mindez a formai burjánzás üres alaprajzi modorrá silányul. A "perec utak" és a szőnyegágyak korszaka ez, ahogy ezt számos közpark és városi dísztér kialakítása mutatja. A századforduló kertépítészetére még mindig az ún. gyűjteményes kertek korszakának öröksége nyomta rá a bélyegét. A kerteket jórészt dendrológusok tervezték és elsősorban a növényismeret, a különleges növények és dekoratív virágültetvények, a szőnyegágyak alkalmazása volt a meghatározó, a téralakítás, a térkompozíció háttérbe szorult, vagy inkább kiüresedett.

Amikor 1908-ban Rerrich megkezdte tanintézeti működését, a felsőfokú iskola mindössze 14 éve létezett és fő feladata a termesztési tárgyak a kertészeti technológiák és a fajtaismeret oktatása volt. A kertművészeti témakörök, amelyek lényegüket tekintve a kertépítészet stíluskorszakainak bemutatását és értékelését tartalmazták, valamint a kerttervezés, amely döntően dendrológiai, növényalkalmazási és kerttechnikai-műszaki ismereteket tárgyalt, fontos, de kiegészítő jelleggel oktatott tananyagok átadását szolgálták a Dísznövénytermesztés c. tantárgy keretében kerültek előadásra. Rerrich első dolga volt, hogy ezeket a meghatározó ismereteket módszeresen összefoglalva önálló tantárggyá formálja és a tantervet kiegészítse az e tárgyak elsajátításához szükséges alapozó tárgyakkal. Rerrichet ebben nyílván építészi vénája és a kor kertépítészetének nem igazán markáns, az építészeti formálásban gyenge vagy téves, modoros irányzatai motiválták.

Rerrich Béla, a Kerttervezés első tanára

Így igen fontosnak tartotta a művészettörténet oktatását, pontosabban a képzőművészetek történetének tanítását összefüggésben a kertművészet történetével. "Itt látja meg a tanítvány azt a szoros összefüggést, melyben a kertművészet a többi művészettel, elsősorban az építészettel párosul, és itt látja be annak rendkívüli nagy fontosságát, hogy az építőművészetből kellő képzést kapjon.". Javasolta "az építészetet három irányban tanítani: mint a különböző korok alaktana, ill. stílustana, mint a kerti építmények tervezése és mint városépítészet".

"A kerti építmények tervezésénél nem az a cél, hogy a tanítvány villákat, házakat tudjon tervezni, …{hanem, hogy} biztos érzéke legyen az építészeti jelleg és az építészeti szép megismeréséhez, valamint elsajátítsa azokat az ismereteket, amelyek a ház és a kert, e szoros egységében összefüggő, két különállónak látszó motívum megértéséhez és azoknak szoros összefüggésben való megoldásához szükségesek.". A kertépítészet-oktatás fontos tényezőjének tartotta továbbá "a városépítészeti ismeretekbe való betekintést, amely elkerülhetetlenül szükséges a kertművész számára". A kertművésznek sokkal nagyobb teret kell kapnia a városépítészetben mint amekkora tere korábban volt, hiszen "a modern nagy város hygieniáját elsősorban a megfelelő zöldfelületi rendszer biztosítja." Bár a fenti ismeretek önálló tárgyként való oktatása csak majd a 60-as évek közepétől indul meg az akkor létesített önálló táj- és kertépítészeti szakon, javaslataival már a 10-es évek végén azokat az elveket fejtette ki, amelyek szerint lényegében a mai tájépítész mérnökképzés is folyik.

A szaktárgyi oktatás fejlesztése mellett fontosnak tartotta az idegen nyelvek oktatását, mert nyelvismeret hiányában a képzés, a tanrendi órák kiegészítéseként feltétlenül szükséges külföldi szakirodalom olvasása nem lehetséges, és ez az önképzés legnagyobb akadálya. Fontosnak ítélte a külföldi tanulmányutakat, "hogy a hallgató a külföldi példákat megtekintve finomítsa és bővítse látókörét."

Rerrich oktató és tervező munkájában szakított a korra jellemző gyűjteményes kertek modorossá vált sematizmusával. A mértani kert hazai megteremtője és elterjesztője, s ezzel a modern európai kertépítészet hazai előfutára volt, akinek elévülhetetlen érdeme, hogy munkája révén a hazai kerttervezés és a kertművészet oktatása ma is lépést tart az európai fejlődéssel. Munkája azonban nemcsak egy stíluskorszak megjelenéséhez kötődött. Általános érvényű megállapítása, hogy "az építészet és a kertművészet lényegét tekintve ugyanaz: alakítás a térben, téralkotás. Az anyag és a kivitelezés különböző, de az alakításhoz szükséges gondolkodási folyamat és a kifejlesztés elvei azonosak" (RERRICH, 1913). Ezt tanította diákjainak is.

Rerrich igazgatóként intenzíven foglalkozott a Tanintézet fejlesztésével is. Az 1897-ben létesült budai növényházak és üzemi létesítmények 25 év alatt tönkrementek, igen rossz műszaki állapotuk miatt felújításuk elkerülhetetlenné vált. Az akkori pénzügyminiszter - Rerrich sürgető felterjesztéseire - végül 1923-ban a felújításhoz és korszerűsítéshez szükséges forrásokat biztosította és Rerrichet bízta meg a tervek elkészítésével és a kivitelezés műszaki irányításával. Ez önmagában is igen nagy feladatot jelentett, és Rerrichnek emellett más építési-tervezési feladatokat is teljesítenie kellett. Igazgatói megbízatását ezért 1923-ban átadta, hogy minden idejét a budai telep építészeti felújítására és korszerűsítésére fordíthassa.

E nagyszabású munkálatok befejeztével, 1928-ban újabb, teljes embert kívánó megbízatás következett, a szegedi fogadalmi templom és egyetemi épületegyüttes. Így Rerrich - bár voltak elképzelései - sosem tért vissza igazgatói megbízatásához. Tanárként azonban az Intézet kötelékében marad és az általa kidolgozott diszciplínákat, a Kerttervezést, a Kertészeti építészettant és a Földméréstan c. tárgyakat mindvégig oktatja. Az ő munkája alapozta meg a mai tájépítész képzést minden tekintetben. Korai halála megakadályozta, hogy minden elképzelését kiteljesítse, de utóda, Ormos Imre értő követője volt és befejezte a feladatot. Rerrich diszciplína-teremtő munkája folytatásaként Ormos létrehozta a Kerttervezési Tanszéket és ezzel a később létrejövő önálló táj- és kertépítészeti szak alapját.

Forrás: Corvinus Egyetem