Irán és az iszlám

Irán az iszlám világban

A muzulmán (iszlám) vallást a köztudat az arab világgal azonosítja. Pedig az arabokon kívül számos más nemzetiségű követője van, például Fekete-afrika népei körében és Iránban is.

Iránt 1935-ig Perzsiának nevezte a világ. 1959-ben Mohammed Reza Pahlavi sah bejelentette, hogy országát hivatalosan Iránnak és Perzsiának egyaránt nevezhetik. (Ennek is jelentősége volt akkor, hiszen a sah törekedett megújítani a perzsa kulturális hagyományokat. Ez is kiváltó oka lett Khomeini ajatollah 1979-es forradalmának.) Az ajatollah mindjárt el is rendelte, hogy az ország hivatalos neve: Iráni Iszlám Köztársaság, tehát teokratikus állam, amelyben a iszlám síita irányzata az államvallás.

A vallási értelemben szinte egységes 66,5 milliós országban 89 százalék síita muzulmán (a próféta családjából származónak tartott imámok követője), 9 százalék szunnita muzulmán, csupán egy százalék keresztény (0,04 százalék katolikus) és egy százalék egyéb vallás követője. 1501-ben lett államvallás a síita iszlám, de az ősi perzsa vallás és kultúra mégsem tűnt el nyomtalanul ebben a nagy és gazdag országban.

Ma is a perzsa az irodalmi nyelv, pedig a Korán nyelve az arab. Az iszlám világban máig megmaradt Irán bizonyos mértékű különállása. Az iráni társadalom értelmiségi elitje kissé lenézi az arabokat, hiszen a 2500 évnél idősebb perzsa hagyományt vallja magáénak. A Krisztus előtt 600-tól ismert Óperzsa Birodalmat ugyan Krisztus után a VII. században meghódították az arabok, de a perzsa értelmiség és a hivatalnokok sajátos értékei tovább öröklődtek.

Peter Heine berlini profeszszor megállapítása szerint a legműveltebb középkori iszlám tanítók és írók is perzsa családokból áttértek voltak. Például a 923-ban elhunyt al-Tabari arab történetíró és Korán-kommentátor, vagy a 793-ban meghalt Sibuvaih kiváló arab nyelvész. E perzsa kulturális hagyomány máig tartó hatására utal, hogy az utolsó sah erre igyekezett építeni modernizáló politikáját.

Mindez nem csupán az olajkincsben gazdag országot érintő világpolitika számára lehet tanulságos, hanem a vallásközi párbeszéd számára is. Az évek során számos jele volt annak, hogy Iránnak e téren is megvan a maga külön útja. Ennek példája, hogy Mohamed Khatami volt iráni elnök - akinek nevéhez fűződik Iránban a reformok elindítása, és már korábban is kétszer járt a Vatikánban - 2007 májusában XVI. Benedek pápával találkozott, és részt vett a Pápai Gergely Egyetemen rendezett konferencián, amelynek ez volt a témája: Párbeszéd a kultúrák között: kihívás a békéért.

Természetesen nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a reformokat kezdeményező Khatami elnök elvesztette tisztségét, és utóda nem tűnik érdekeltnek e reformok folytatásában. De a felszíni politikai változások nem oltják ki az évszázados vallási-kulturális hatásokat, folyamatokat. A vallásközi párbeszéd távlatosan munkálja az emberiség békés jövőjét.

Rosdy Pál