Kik is a skótok valójában?

Kik is a skótok valójában? Erről a kérdésről Roddy Martine, a Caledonia Magazine egyik szerkesztője és írója készített tanulmányt, néhány gondolatot most el is lopnék tőle, hogy megfelelő választ tudjak adni. Mindenek előtt azonban engedjék meg, hogy saját véleményemet és tapasztalatomat is megosszam önökkel. A skót nép – sok támadással ellentétben – nem mogorva és nem indokolatlanul heves patrióta, azt azonban kár tagadni, hogy rajonganak hazájukért, amit végtelenül meg tudok érteni. Egyelőre még nem sikerült kiderítenem, hogy pusztán a turizmus sikeressége érdekében kedvesek minden külföldivel, vagy valóban ilyen közvetlenek. Én nem tapasztaltam egyetlen alkalommal sem a hátsó szándékú, pénzsóvár, a viccekben szereplő „igazi pénzhajhász” skót mentalitást. Lehet, hogy csak szerencsém volt, de be kell vallanom, hogy nem is igazán szeretnék ebben túl mélyen vájkálni: hadd maradjon meg bennem az a szilárd meggyőződés, hogy skót barátaim önzetlenek és kedvesek. A skót nemzet születése A skót nemzet kialakulásának történetét a hatodik és tizennegyedik század közötti időre teszik a kutatók, amikor is számos különböző népcsoport keveredett, létrehozva a pure scot, vagyis a tisztán skót nemzetet. Természetesen, mint ahogy színmagyarság sem létezik, így nem beszélhetünk kristálytiszta skót nemzetről sem. A korai skótok „utó-római”, gaelic (másnéven gael) nyelvet beszélő emberek voltak, akik áthajózva Írországból megszállták a nyugati partszakaszokat. Az eredeti, elő-római lakosokat akkoriban pict-eknek hívták, mivel nyelvezetük képi, képszerű, azaz „pictorial” volt. Ez a népcsoport idővel teljesen eltűnt a történelemből, szabályosan nyomuk veszett. Mindez annak tudható be, hogy a különböző népcsoportok idővel keveredni kezdtek, keresztházasságok jöttek létre, amit a kolonizáció is elősegített. A picteknek pedig nem volt írott nyelvük, ami legalább némi fennmaradást jelenthetett volna. Ez idő alatt a skandináv viking harcosok megszállták a messzi északi területeket, a nyugati partokat és a part menti szigeteket. Gondolom, belátták, hogy a világ egyik legszebb vidékére csöppentek, ezért nem is vesződtek sokat a további kalandozással, szépen letelepedtek az elfoglalt régiókban. Ezalatt délen, a strathclyde-i briton elnevezésű népcsoport (egy wales-i származású nemzet) és a korai szászok szintén szépen letáboroztak. Az első, igen kezdetleges tengerentúli kereskedelem beindulásával, és hódító Vilmos 1066-os angliai inváziójának köszönhetően, normann származású szerencsevadászok jelentek meg Skóciában. A keveredés genetikailag is nyomon követhető. A mai skótok közt több típus különböztethető meg. Így például a koromfekete hajú, kék szemű gael-ek, azaz a felvidéki skótok. De ott vannak a hosszú lábú, vörös hajú vikingek, a félrevezetően törékeny szászok, a gótikus arcvonású normannok és a szívós, zömök kis kelták, akiket a magyar kocsmákban csak tömör dugódaniknak hívnának. A nemzeti életérzés a színes összetételtől függetlenül erős, még a későbbi időkben, nagy tömegben érkező bevándorlók is beolvadtak a mai skótok közé. Apró adalék, hogy a feljegyzések szerint korábban a népesség alig érte el a százezret, ma meg mondanom sem kell, hogy több millióan élnek Skóciában. Robert the Bruce skót király idejében, akit a Mel Gibson féle Rettenthetetlenből is ismerhetünk, még jobban fellángolt a nemzeti összetartozás. Ez gondolom a filmből és William Wallace történetéből kiderül. Bruce, aki magát a normannok leszármazottjának tekintette, ráadásul vér szerinti rokona volt az angol királynak. Hosszú huzavona után gondolkodás nélkül nekiment az elnyomó, gonosz angol birodalomnak, és visszaverte az inváziót 1314-ben. A korábban is meglévő, törzsi csoportokon, vagyis a klánokon alapuló nemzet ekkor kovácsolódott igazán erős egységes néppé. Az egységben azonban nagyon sokan pontosan tudták, hogy kivel és miért harcolnak. A szabadságért? Nem igazán. Fontosabb volt tartozni valahová, tartozni valakikhez, érezni az egymással való törődést és azt, hogy ők maguk birtokolnak valamit, ami jelen esetben a föld volt. Bruce követői megosztották egymás között győzelmük gyümölcsét, ám azt a nemzeti történeti hűség miatt meg kell jegyezni, hogy ezt követően a hatalmas földterületeket birtokló neves történelmi skót családok, így a Gordonok, a Graham-ek, a Hay-ek, a Lindsay-ek, a Montgomery-k, a Murray-k, a Ramsay-ek és a Sinclair-ek ereiben mind normann vér csörgedezik, egyfajta viking-skót koktélként. Hét évszázad természetesen skótokká tette mindegyik családot, ennek ellenére, ha csak halkan is, de meg kell jegyezni, hogy a függetlenségi háborúban nem kimondottan a skót vér hajtotta őket, sokkal inkább a haszonszerzés lehetősége. A nemzeti szuverenitás kérdése tehát sokkal inkább az egyénekben csapódott le, mintsem a skótok vezetőiben. Az egyének szintjén pedig mindenki másképp vélekedett a dologról, mégis ebben az időben sikerült megtalálni az összhangot. És miért is lenne ez másképpen. Ködös tündérmese azt hinni, hogy minden szabadságharcot pusztán az emberek hősies vágyai indítanak el. Mindegyik mögött van némi számítás. De ez így is van rendjén. Hozzá kell tenni azt is, hogy minden szenvedés és harag ellenére a brit birodalomból a skótok húzták a legtöbb hasznot. Elég csak a gazdagodó kereskedőkre, kalandorokra és a karolinai, virginiai és new englandi gyarmatosítókra gondolni. Az már vitathatóbb, hogy ezzel szemben a késői tizennyolcadik és tizenkilencedik században miért kezdődött meg egy igen határozott populáció-leépítés a skót felföldeken, amely később nagy hatással volt az új világra. Azonban erre is van válasz. Az 1745-ös, sikeres jakobita fellendülés miatt az ősi kisgazdálkodás a skót felföldeken nem volt már kifizetődő, s így piacképes sem, de annál veszélyesebb volt az ottaniak harci kedve miatt. Az egyre szegényedő felföldiek ugyanis nehezen tudtak uralkodni heves vérmérsékletükön, ami időzített bombaként ketyegett akkoriban. Éppen ezért a felföldieket kitelepítették lakóhelyükről, és máshová költözették, sokan közülük pedig emigráltak. Ezt Roddy Martine „skót diaszpórának” nevezi, igen találóan. A skót diaszpóra A skótok szétszóródtak a világban, akárcsak a magyar nép jelentős része egykor. A skótok azonban sokkal szorosabb és sokkal jobban működő nemzeti hálózatot hoztak létre a világon, elég csak Amerikára, Kanadára, Ausztráliára, vagy éppen Új-Zélandra gondolni. És a hálózat működik is. (Amerikában ma is minden évben, április hatodikán óriás ünnepség szokott lenni, a nemzeti Tartan Day alkalmából. Ez az abroath-i nyilatkozat 1320-as évi kikiáltásának évfordulója, amikor is elismerték a skótok jogait. Az ebben megfogalmazott jogok többsége szerepel a híres amerikai függetlenségi nyilatkozatban is, amelynek aláírói majd mind skót származásúak voltak.) Számos skót sikeresen hasznosította tudását. Van aki Malayán vezet gumiültetvényeket, New Yorkban épít felhőkarcolókat, birkafarmokat irányít Ausztráliában, vagy éppen olajkutat fúr Kuwaitban. A skótok számos újságot, folyóiratot, képeslapot és televíziós állomást birtokolnak világszerte. A lengyel gazdaság jelentős részének pénzügyi irányítói, vagy éppen vezetékeket fektetnek Törökországban. Sikeresek külföldön, akárcsak magyarjaink. Pedig ők, akárhol is legyenek, mindig skótoknak tartják és vallják magukat. Hazánkban is szép számmal jelen vannak, minden évben meg is ünnepelik a Mádl Ferenc által a skótok Petőfijének nevezett költőjük, Robert Burns születésnapját, jótékonysági est keretében. Minden évben több millió forintot adnak össze ilyenkor, amellyel a beteg gyerekeket segítik. Ezek is ők. A pénzüket fogukhoz verő skótok. -------------- Neve: skót A skót név egyébként a rómaiaktól származik, akik „scotti”-nak hívták őket, és mivel nem tudni, hogy a korai ősök magukat hogyan nevezték, ez maradt fenn a történelem sodrában. Scotland (Skócia) nem jelent mást, mint a scot-ok földje. A scot-ok voltak pedig azok, akik az ötödik század környékén végül települést alkottak a mostani brit-szigetek északi régióiban. A feljegyzések szerint a skótok eleinte nem skótul, hanem írül beszéltek. A skót nyelvet, mint az indoeurópai nyelvcsoport tagját, csak később jegyezték fel. Részlet Szalay Tamás Lajos: Skócia – a szoknyás férfiak földjén című kötetéből