Dicső magyar várak! - Babócsa

Babócsa - vártörténet

Babócsa a Dunántúl déli vidékén található, ahol a Rinya a Drávába torkollik. Ha napjainkban erre téved egy vándor, nem gondolná, hogy a történelem évszázadai alatt három erődítmény is létezett egymás közelében.

Az úgynevezett `33-as dombon` a szakemberek feltételeznek egy az Árpád-korból származó kisméretű `motte-várat`, amelyet még a 16. században is használhattak, mert területén jellegzetes török cserépedény-darabok kerültek napvilágra.

A Rinya folyó keleti partjának közelében, az itt nyíló növények miatt természetvédelmi területnek számító "Nárciszos" vagy másképpen "Basakert" már sokkal nagyobb területet foglalt magába. A régészeti kutatások szerint azt már a kora középkorban szálláshelyül választotta a német eredetű Tibold nemzetség. A régészek ásói felszínre hozták a nagyméretű lakóépületet, a bencés apátság és kolostor alapfalait, mely körül temető sírjai helyezkedtek el. Az egész lakóövezetet mély árok és fagerenda-vázas sánc oltalmazta.

A török megszállók tartósan berendezkedtek itt, erre vallanak az addigra már rommá vált kolostor helyén emelt gőzfürdő nyomai, mellette pedig a babócsai aga kisebb méretű lakóháza és fürdője. A korabeli leírásokat megerősítve a régészeti eredmények is kimutatták, hogy az oszmánok a környékbeli lakosság kényszermunkájával vették körbe az épületegyüttest egy hétbástyás palánkvárral.

A harmadik babócsai erődítményt a jelenleg már szabályozott medrében folyó Rinya nyugati partjának közelében kereshetjük fel. Neve a helyi hagyomány szerint "Török-vár". Itt is végeztek ásatásokat, amelyekkel megismerték keletkezését: az a 15. században e területet megszerző Marczaly főnemesi családhoz köthető. Férfiágon való kihalásuk után a vár a Báthoryak tulajdonába került át.

Egy 1490-es birtokosztályos oklevél szerint György főlovászmester, somogyi főispán kapta meg. A török hódoltság idején többször gazdát cserélt, mivel a hadászatilag fontos Szigetvár egyik elővárának számított. A palánkerődítést később részben téglával egészítették ki, a háborús rongálások javításaként. Valószínűleg Zrínyi Miklós, a költő és hadvezér 1664-es téli hadjáratában rombolták le annyira, hogy többé már nem tartották érdemesnek helyreállítani.

Napjainkban mindhárom történelmi emlékhelyet visszafoglalta a természet.

Forrás: Magyar Várak