A kortárs ír irodalomról

Balázs Imre József

Pimasz és erőteljes: nem rejti el a konfliktusokat, és nem rejti el a félelmeket sem. A kortárs ír prózában mintha egyre hangsúlyosabbá válna a problémahelyzetek színrevitele, és ez nyersen, kevesebb áttétellel valósul meg, mint a korábbi évtizedekben. 1987-ben megjelent esszéjében Colm Tóibín még úgy jellemezte az ír prózát mint amelyben tudatos és szándékos a törekvés a megfoghatatlanságra, az értelmezés előli kitérésre. James Joyce, Samuel Beckett és Flann O’Brien nyomában a paródia, a pastiche hangneme és megközelítésmódja tűnt a legtermékenyebbnek. Rafinált, inventív, és megszállottan önmagával van elfoglalva – összegezte Tóibín az akkori ír próza fő áramának jellegzetességeit.¹ Anélkül, hogy a szerkezeti rafináltság, az utalásos technika teljesen eltűnt volna a frissebb szövegekből, érezhető valamiféle igény a tapasztalati szféra hangsúlyos beléptetésére a próza terébe. Az ír irodalom „politikus” jellege összekapcsolódni látszik az ironikus, a groteszk iránt fogékony beszédmóddal. Nem „nagy történetekről” van szó következésképpen, hanem a periféria, a tabu egyenrangúsítására való törekvésről. A kortárs ír íróknak (ahogy sok más irodalomban is) a test politikája nyújt például olyan megközelítési szempontokat, ahol meg lehet mutatni a huszadik (és tizenkilencedik) századi kultúra, emberi létezés korábban homályban hagyott részleteit. Mindehhez az agressziónak, a halál közelségének olyan elemeit villantják fel a szerzők, amelyek az ír történelem közelmúltjában már-már adottságnak, természeti jelenségnek számíthattak. Ezért is sikerül valószínűleg a megrendítés helyett a megmutatás, a megértetés szintjén kezelniük őket. Ezt a fajta prózát az utóbbi években rangos díjak, a Rooney Prize (Philip Ó Cealláigh, 2006) vagy a Man Booker Prize (John Banville, 2005) is elismerték.

Az ír költészetben ugyancsak érzékelhető a hasonló törekvések jelenléte, de Seamus Heaney vagy Derek Mahon mitologikus alapvetésű versei a szerzők presztízse miatt is árnyékoltabbá teszik az „új autentikusság” versekben való érvényesülését. Jellemző, hogy Adrian Fox például gyakran zenészekkel, képzőművészekkel való együttműködés révén juttatja célba szövegeinek politikai, traumákat feldolgozó üzenetét. Violets című, Rodney Cordnerrel közös projektjének honlapján például ezt olvashatjuk: „Észak-Írország lakóinak többségét valamilyen módon érintették a közelmúlt problémái, és nehezükre esik szembenézni a múltjukkal. Az északír psziché hajlik arra, hogy szőnyeg alá söpörje a konfliktusokat, bízva abban, hogy nem bukkannak elő újra. De ha hátrább lépünk egy lépéssel, és nem térünk ki a múlt elől, talán egy biztonságosabb jövőbe léphetünk majd át, újfajta önbizalommal és erővel.”²

Az ír kultúra, zenéjével, táncaival, mítoszaival kétségtelenül ismert és népszerű világszerte. Ez azonban sablonokat termel, a tradíciók turisztikai-promóciós célú leegyszerűsítését, amelyekkel az íróknak, művészeknek meg kell küzdeniük a jelen tapasztalatait is hasznosítva. Ezenkívül korábbi Nobel-díjasaik apafiguráit sem könnyű figyelmen kívül hagyniuk: William Butler Yeats, George Bernard Shaw, Samuel Beckett és Seamus Heaney valószínűleg akkor is viszonyítási pontot jelentenek a kortárs írók szövegeinek olvasásakor, ha ők maguk nem adnak erre különösebb okot, csupán az olvasó fejében jön létre a kapcsolat a művek között.

Egymás mellett olvasva Sebastian Barry, Patrick McCabe, Emma Donoghue, John Banville, Philip Ó Cealláigh munkáit, mégiscsak körvonalazható valamiféle stratégia, amely a történelemhez és általában a történetekhez való hozzáférhetőséget érinti. Sebastian Barry Korunkban olvasható regényrészletében egy lövészárok a történések színhelye. Hamarosan német katonák ugranak majd be az árokba, de előtte még a várakozásba belefér a reflexió: „A valóság volt ez maga, még nem fabrikáltak viccet belőle, még nem szerkesztettek köré anekdotát, hogy kezelhetőbbé tegyék, még nem írtak belőle újságcikket, még nem formálta történelemmé valami eszes ember. Keletkezésének sivár pillanatában maga volt ez a tiszta igazság, ez az aprócska kis esemény, amely hullát csinálhat belőle és az álmaiból.”³ A szövegek maguk valóban anekdotát, történetet hoznak létre – kezelhetőbbé teszik az eseményeket, de nem az a céljuk egyik itt megjelenő próza esetében sem, hogy túlságosan megkönnyítsék a dolgot. A szöveg megcsináltságára való reflexió mindegyik esetben felbukkan (kizökkentve a belefeledkező olvasatot), ahogy az idézett fenti bekezdésben is. Nem mondanak le arról, hogy az eredeti rémületet, a tapasztalatlansággal ütköző megtapasztalást mutassák meg. Barry és Emma Donoghue esetében egyaránt erről van szó. Másutt a végpont távlata felől, iróniával (Patrick McCabe) vagy rezignációval (John Banville) mutatják a szövegek az abszurditással való szembesülést. Philip Ó Cealláigh pedig az „irodalom” és az „élet” travesztiaszerű egymásra másolásával, az ellentétek ravasz kibillentésével ér el olyan hatást, amely reflektálttá teszi prostituált-novelláját.

Lapzártakor érkezett a hír, hogy a 2007-es Man Booker Prize díjazottja szintén ír szerző: Anne Enright The Gathering (Az összejövetel) című regényéért kapta az elismerést. Enright művei közül magyar nyelven első novelláskötete, A hordozható Szűzmária olvasható.⁴ Az ő esetében is észlelhető a határterületek feltérképezésére való igyekezet, az emberi létezés testi jellegének hangsúlyozása, ugyanakkor az az ironikus, pastiche-szerű írásmód is, amelyik a huszadik század első felének ír prózájához kapcsolja munkáit.⁵

JEGYZETEK

1. Colm Tóibín: Martyrs and Metaphors. Raven Arts Press, Dublin, 1987. Magyarul Takács Ferenc fordításában jelent meg egy részlete: Mártírok és metaforák. Népszabadság, 2002. január 5., 29.

2. http://www.breathofpeace.co.uk/about.htm

3. Dragomán György fordítása

4. Anne Enright: A hordozható Szűzmária. Gondolat Kiadó, Bp., 2007. Orzóy Ágnes fordítása.

5. L. a szerző írásairól szóló összeállítást, valamint a Hordozható Szűzmária, Csajszi, Mi az a kabóca? című Enright-novellákat a Litera.hu irodalmi portálon: http://www.litera.hu/object.e0296912-3315-4e51-a393-dad2eafa1bf7.ivy

Forrás: Korunk 2007 November