J. R. R. Tolkien és a Kalevala

J. R. R. Tolkien valószínűleg századunk egyik legismertebb írója. Kevesen tudják róla, hogy szorgalmasan tanulmányozta a finn nyelvet. A gyűrűk urának történetét részben a Kalevala ihlette, A szilmarilok tündenyelve pedig finn alapokra épül.

Az angol John Ronald Reuel Tolkien (1892—1973) eredetileg nyelvész volt. Már iskolás korában tanulmányozta az óangolt és az angol nyelv történetét. Megismerkedett a kihalt gót nyelvvel is, és ez erős hatást gyakorolt rá. Fantáziája elragadta, és új szavakat kezdett teremteni: játékból kialakított egy „új ősgermán nyelvet”, az újgótot. Tolkien célja nem egy kommunikációt segítő nyelv létrehozása volt, csupán a szépség és a jelentés egyesítése izgatta. Valamivel később kezébe jutott a Kalevala angol fordítása. A finn mitológia, mely egészen más volt, mint az általa korábban megismert germán és antik hitvilág, teljesen elragadta. Elhatározta, hogy megismeri a mű eredeti nyelvét. Talált is egy finn nyelvtant az Oxfordi Egyetem könyvtárában. A finn nyelv rendkívül közel állt nyelvesztétikai elképzeléseihez. Később így beszélt a finn nyelvvel való találkozásáról: „Olyan volt, mintha a pincében régi palackokat találtam volna, melyek tele voltak korábban sosem ízlelt minőségű és aromájú borokkal.” Tolkien azért tanult meg finnül, hogy eredetiben olvashassa a Kalevala egyes részeit. Egy diákklubban előadást is tartott a Kalevaláról, és kifejezte sajnálkozását, hogy az angoloknak nem maradt fenn olyan eredeti mitológiájuk, mint a finneknek. Miután megismerkedett a finn nyelvvel, Tolkien felhagyott az újgóttal kapcsolatos munkájával, és új nyelvet kezdett alkotni a finn alapján. Ebből fejlődött ki később a Tolkien-rajongók számára jól ismert quenya, a tündenyelv. A szilmarilokban és A gyűrűk urában a quenya a tündék ősnyelve: sajátos „tündelatin”, a tündedalok nyelve. Helena Rautala a quenya kutatása során arra a megállapításra jutott, hogy sok közös vonása van a finnel. Például a magánhangzók száma és rendszere is megegyezik. Tizenöt olyan szó is van, melyeknek alakja és jelentése megegyezik finn szavakkal, és több más szó alakja arra utal, hogy a finnből származik. Ha figyelembe vesszük, hogy a quenya szókincs igen kicsi, az egyezések száma feltűnően nagynak tűnik. Tolkien diákkorában messzire jutott nyelve fejlesztésével, és verseket is írt rajta. Természetesen a nyelv nem lehet teljes, ha nincsenek beszélői, és a versek sem érthetőek anélkül a történelem és világ nélkül, amelyről beszélnek. Így Tolkien nyelvének hátteret kezdett vázolni az általa ismert mitológiák alapján. Azonban kitört az első világháború: Tolkien rögtön az egyetem befejezése után a frontra került, ott azonban megbetegedett, és hamarosan hazatért. A kórházban kezdte írni azokat a meséket, amelyből megszületett A szilmarilok. A Kalevala kétszeresen is hatott Tolkienre. Egyfelől ihletet adott egy eposzhoz, melyet Tolkien Angliának szeretett volna teremteni. Elképzelése szerint ennek a kozmogónikus (a világ teremtéséről szóló) mondáktól a romantikus mesékig terjedő, egymáshoz kapcsolódó mítoszokból kell állnia. Ezeket a mítoszokat eredetileg a finn nyelv alapján alkotott quenya nyelven mesélték volna. A quenyául beszélő tündék lennének e mesék hősei, és azt a vidéket ahol kalandjaik játszódtak, Középföldének hívnák. A háború után Tolkien tudományos pályára lépett és végül az angolszász nyelvek professzora lett az Oxfordi Egyetemen. Tudományos munkái mellett verseket publikált és A szilmarilokat írta. 1937-ben jelentette meg híres gyerekkönyvét, A babót. A történet A szilmarilokban megteremtett Középföldén játszódik, ám a későbbi időkben. A könyv rendkívül sikeres volt, követelték Tolkientól a folytatást. Munkához látott, és így született meg valódi főműve, A gyűrűk ura (1954—1955). Tolkien tizenhét éven át dolgozott eposzán. Ahogy munkájával haladt, egyre több kapcsolatot teremtett A babó, A gyűrűk ura és A szilmarilok közé. A távoli meseföldön játszódó, évezredekre nyúló történelemről való víziója egyre tökéletesedett. A szilmarilok sorsa az lett, hogy csupán A gyűrűk ura hátterévé vált. Tolkien szerette volna egyben kiadni A szilmarilokat és A gyűrűk urát, de a kiadók ellenezték. A szilmarilokat furcsa és szörnyű stílusú műnek tartották. A legnagyobb akadály azonban az író perfekcionizmusa volt. Azt akarta, hogy A szilmarilok tökéletes legyen, és illeszkedjen a többi Középfölde-történethez. Így végül is a mű nem jelent meg, és Tolkien a befejezésével töltötte nyugdíjas éveit. A feladat azonban túl nagy volt. Az évtizedek során írt különböző verziók annyira ellentmondásosak voltak, hogy Tolkien maga sem tudta, melyek legyenek a véglegesek. Ráadásul hajlamos volt sokáig csiszolgatni apró részleteket és az általa kitalált szavak etimológiáit. Tolkien halála után fiára, Christopherre maradt a feladat, hogy A szilmarilokból egy többé-kevésbé egységes művet szerkesszen. A munka egy valódi eposz összeállítására emlékeztetett: sok, különböző korú és ellentmondásos részletből kellett egységes művet alkotni. Hasonló problémákkal kellett szembenéznie, mint Elias Lönnrotnak a Kalevala megalkotásakor. Az ihleten kívül Tolkien részleteket is merített a Kalevalából. Ezeket a kölcsönvett részleteket azonban ma már nehéz felfedezni, mivel Tolkien alaposan átdolgozta őket, és így illesztette a saját maga alkotta mitológiába. Világos a hasonlóság a Kalevala Kullervójának és A szilmarilok Túrin Turambarjának története között, de más hasonlóságokat is felfedezhetünk. Például A szilmarilok teremtő istennőjének neve, Ilúvatar a finn Ilmatarra emlékeztet. Néhány alak is hasonló: A szilmarilokban szereplő két kovács Ilmarinenhez hasonló. A szilmarilok címe azokra a varázslatos ékkövekre utal, melyeket a hatalmas tündeherceg idején készítettek, és amelyeket Morgoth, a fekete herceg elrabol és északi erődjébe rejt. A szilmarilok arról szól, miként próbálják meg a tündék visszaszerezni az ékköveket. A szilmarilok és a szampó közötti párhuzam nyilvánvaló. Tolkient kétségtelenül a sampo szó titokzatossága ragadta meg: ennek eredete ugyanis ismeretlen. A szampó és a szilmarilok egyaránt fontos jelképek, és a történet vezérmotívumai. Mindkét eposzban az érték visszaszerzésére épül a cselekmény. Még az égtájak is megegyeznek. A Kalevala hősei Pohjolából (Északföldjéről), a tündék az északi Thangorodrim hegyéről hozzák el kincsüket. Mindkét hely nehezen megközelíthető és mindkettőt szörnyek őrzik. Hasonló az is, hogy a kincs végül mindkét történetben elveszik. A szampó részei szétszóródnak a világban; a szilmarilok közül egy a föld mélyébe, egy a tengerbe és egy az égre kerül. Tolkien szerint A szilmarilok megírásához az egyik lökést Kullervo története adta. Túrin Turambar történetéhez Tolkien nyilvánvalóan a Kullervo-mondakör anyagából merített. Tolkien verzióját akár a Kullervo-történet feldolgozásának is tarthatjuk. Mindkét történetet a keserűség és a végzetszerűség érzése hatja át. Mindkét hős számkivetetett és gyűlölettel teli. Közös témájuk a testvérek közötti, tiltott szerelem, mely oda vezet, hogy a lánytestvér belefojtja magát a folyóba, leleplezve ezzel a kapcsolat valódi természetét. Mind Kullervo, mind Túrin saját kardjába dőlve vet véget életének. Öngyilkosságuk előtt kardjukkal beszélgetnek, majd a markolatot a földbe szúrják és a halálba vetik magukat. Ez az egyetlen eset, amikor Tolkien egyenesen a Kalevalából merít. Bár a hasonlóság nyilvánvaló, a két történet között különbségek is vannak. Tolkien elbeszélése kitalált világának és annak történetének része. A szilmarilok stílusa is más, mint a Kalevaláé, és más hatások is érték. A legfontosabb különbség a két mű világlátásában van. A Kalevala sok magányos hősről és a természetükről szól. Kullervo története az ember rosszaságáról és az egyén lázadásáról, hajlíthatatlanságáról szól. Túrin története viszont a tolkieni kozmológiai keretbe illeszkedik, mely a katolikus hitre támaszkodik. Bár Túrin hevességével bajt okoz, minden rossznak a forrása végül is a sátánra emlékeztető fekete herceg, Morgoth, akinek legsötétebb gonosztetteként éppen Túrin története említődik a mese elején. Bár a finn nemzeti eposz kétségtelenül hatott Tolkienra, a felhasznált anyagot az író beleolvasztotta műve egészébe. Elérte fő célját, hiszen új mitológiát teremtett, ami azonban ősinek is tekinthető, és amely az észak-európai emberről szól. (Vesa Sisättö a Hiidenkivi 1996/5. számában megjelent Kun suomesta tuli haltiakieltä (Amikor a finnből tündenyelv lett) c. írása alapján.)

quenya	finn	magyar
anta-	anta-	ad
et-	eteen	elé, előre
kul-	kulta	arany
gandel, gannel	kannel	kantele (hangszer)
pan-	panna	rak, tesz
rauta	rauta	vas
ruska-	ruska, ruskea	barna
si-	se, siinä	az, ott
skal, hala	kala	hal
snas-, snat-, nasta	nasta	szegecs, gomb, veret
tie	tie	út
terewa, tereva	terävä	éles
tul-	tulla	jön
tun-	tunturi	tarhegy

Forrás: Irodalom - Finnország - EU-25