SHAKESPEARE SZONETTEK a szerelemről... 9.

90. William Shakespeare: XV. szonett

Gyűlölj, ha akarsz, ha valaha most;
Most, hogy a világ a munkámba köt;
Balsors cinkosa, fejem ma taposd,
S ne jövendő hóhéraim között:
Lebírt fájdalom hátvédje, az élre
Ne akkor törj, ha már győzöm a gyászt;
Ne hozz esős reggelt viharos éjre,
Halasztva a tervelt megrohanást.
Ha el akarsz, hagyj, de ne majd, mikor
Már végzett a sok kis keserűség;
Rohammal jöjj; hadd igyam, bár forr,
A balszerencse legvadabb dühét;
És sok más kín, mely ma vigasztalannak,
Vesztésed mellett majd nem látszik annak.


91. William Shakespeare: XCI szonett

Ennek gőgje a rang, annak az ész,
Soknak erős teste, vagy birtoka,
Vagy cifra köntös, korcs divatmű és
S minden szeszély azt a kéjt hozza,
melyben Másoknak agár, sólyom, paripa;
A lélek legjobban gyönyörködik;
De nem ilyet mér az én mérlegem, nem:
Mindent egyetlen fő-jóvá javít:
Szerelmed jobb nekem, mint ősi vér,
Ruhánál gazdagabb, kincsnél nagyobb,
Sólymoknál és lovaknál többet ér:
Veled mindenkinél büszkébb vagyok;
Csak egyben koldus: mindent elvehetsz,
S ezzel a legkoldusabbá tehetsz.


92. William Shakespeare: XCII szonett

De csak tedd, ami kínok kínja, hagyj itt:
Míg élek, biztos birtokom maradsz;
Szerelmeddel életem is kialszik,
Hisz szerelmednek ez függvénye csak.
Így aztán nem ijeszt a legnagyobb rossz,
Hisz végez velem bármelyik kicsi.
Úgy látom, új helyzetem több mosolyt hoz,
Mint szeszélyed rabja, az eddigi:
Nem gyötörhetsz, ingatag tünemény,
Dacod ellen gyilkos gyógyírt találtam;
Ó, mily boldog jövő tárul elém:
Boldog teveled, boldog a halálban!
De mi oly szent-szép, hogy foltot ne félne?
Megcsalhatsz úgy is, hogy nem veszem észre.


93. William Shakespeare: XCIII. szonett

Úgy fogok élni, hűnek tartva téged,
Mint rászedett férj: így szerelmes arcod,
Noha változtál, megjátssza hűséged:
Szemed rajtam csügg, míg szíved csatangol.
Tekintetedbe nem fér gyűlölet,
Így abból nem tudom meg árulásod;
Sok szem körül elmondják a szívek
Álnokságát a mord vagy sunyi ráncok:
De te úgy gyúrattál, hogy arcodat
Ne lakja más, csak édes szerelem,
S bármit tesz benned szív vagy gondolat,
Szemed szava csak édesség legyen.
Éva almája leszel. Gyönyörűség,
Ha külsőd nem tölti mézízű hűség.


94. William Shakespeare: XCIV. szonett

Ki nem árt, bár van benne rá erő,
Ki nem teszi, mit legjobban mutat,
Ki mást megindít, s maga, mint a kő,
Kísérhetetlen és lassú marad,
Méltán örökli az az Ég kegyét
S a föld kincseit joggal rendezi,
Arcán hordja a gazda s úr jegyét,
S a többi mind csak kasznára neki.
A nyár virágát szereti a nyár,
Bár csak magáért van, ha él, ha hal,
De érje csak fertőzés és ragály,
Szebb lesz nála a legrosszabb paraj:
Édes mézet ecetté ront a kontár;
Rothadt liliom büdösebb a gyomnál.


95. William Shakespeare: XCV szonett

Mily édes báj a szégyen, ha tiéd,
Mely, mint illatos rózsát az üszök,
Szennyezi bimbós neved gyönyörét!
Ó, milyen mézbe mártod a bűnöd!
A locska nyelv, mely mindenütt kísér
(S pajzánkodik mulatságaidon),
Csak úgy gyalázhat, hogy közben dicsér:
Nevedtől szentség lesz a rágalom.
Ó, micsoda boldog székhelyre lelt
A bűn, amely épp tebenned lakik,
Hol minden foltot szépség fátyla rejt.
S mind, mit szem láthat, szépül s elvakít!
Vigyázz (drága szív), félj e nagy sikertől,
Csorbul rossz a legélesebb tőr.

Forrás: gondolkodó