KÁRMÁN JÓZSEF - író (1769–1795)

1769. március 14-én született; apja losonci református lelkész volt. Kármán a vidéken töltött gyermekévek után Pesten folytatott jogi tanulmányokat. Már mint diák kapcsolatba került a Ráday-családdal. 1788-ban Bécsbe ment, egyetemi tanulmányai folytatása végett. Megismerkedett az osztrák főváros csillogó társadalmi életével. Itt szerette meg Markovics grófnőt, akinek férje távol élt Bécstől, s többnyire a kalandorsággal határos, homályos hátterű politikai manipulációkkal és üzletekkel volt elfoglalva. Fennmaradt német nyelvű szerelmi levelezésük, amelyben már feltűnnek Kármán későbbi magyar prózájának szentimentális hangulati elemei. "Tegnap és ma ott ácsorogtam a napon sütköződő sokaság közt. – írja Kármán 1789. április 6.-án kelt levelében szerelmének. – Mindegyik párjával sétált, csak én jártam egyedül. Ez a gondolat elbúsított és eltávoztam, hogy igazán egyedül legyek, magamat kisírjam és álmodozzam. Csak álom volna-e az kedvesem! amit oly mélyen érezek magamban, csak álom volna-e? Éppen oly könnyen enyésznék el az, mint az álom? Ne végy ítéletet egy férfiúról mindegyikre. Egy, sőt sokan, csalók lehetnek, ám azért lehet találni valóságos hűséget. Én nem érdemlek bizodalmatlanságot és legkevésbé tetőled." Székely Józsefnek ez a kármáni széppróza hangulatához igazodó fordítása (1860) semmi kétséget sem hagy afelől, hogy a Markovics grófnővel levelező Kármán személyes érzelmi gyakorlatában is vonzódott a szentimentalizmushoz, s ez a hajlama már a levelek tanúsága szerint is kitűnő stíl-készséggel párosult. Megpróbálták kifürkészni e levelek s Kármán későbbi irodalmi műveinek kapcsolatait, sőt Markovicsnét és Fannit azonosítani; valójában Kármán magyar nyelvű prózája és e levelezés között nincs érdemleges tárgyi-életrajzi összefüggés. Nyilvánvaló viszont a Fanni hagyományainak hangulati-hangvételi-stiláris rokonsága Kármán leveleivel.

Az író minden valószínűség szerint megpróbált Bécsben hivatalt szerezni, felhasználva II. József vallási türelmi politikáját, de kísérlete nem járt sikerrel. {140.} Visszaköltözött Pestre, ahol mint a szabadkőműves páholy tagja, barátságba került a művelt polgári és nemesi körökkel, művészet- és irodalomkedvelő földesurakkal s az itt élő nevesebb tudósokkal. A város műveltebb köreinek találkozóhelye Beleznainé szalonja volt. Valószínűleg itt született az Uránia terve, melyet Kármán tehetős ismerősei támogattak. Előbb azonban Ráday Pál munkatársaként kidolgozta az első magyar színtársulat működési szabályzatát, amely a színjátszás céljaira és feladataira vonatkozó felvilágosodott nézeteket foglalja össze.

Az Uránia 1794-ben indult meg. A negyedévi folyóiratnak mindössze három száma látott napvilágot. A folyóirat cikkeinek nagy részét maga Kármán írta vagy fordította. A szerkesztésben segédkező Pajor Gáspár orvosnövendék mellett Schedius Lajos, az egyetem esztétika tanára egy cikkel járult hozzá a folyóirat tartalmához, s Csokonai küldötte el néhány versét. A folyóirat köré nem toborzódott írói tábor. Kármán korai halála különben is véget vetett a folyóirat létének. Kármán irodalmi pályája is hasonlatos lapjáéhoz: alig egy évig tartott. 1795 nyarán, a Martinovics-per vértanúinak kivégzése után halt meg, miután elhagyta Pestet, titokzatos, legalábbis felderítetlen körülmények között. Lehet, hogy fiatalkorában szerzett betegsége végzett vele, lehet az is, hogy Pestről való távozásában s hirtelen halálában része volt a köztársasági mozgalom elfojtása nyomán támadt személyes aggodalmainak.

Irodalmunk egyik legtöbbet ígérő tehetsége volt, akinek egyéves írói tevékenysége is kitűnő alkotásokat eredményezett, s valamennyi nemben ígéretes művek változatos sorát. Hiszen Kármán nemcsak szentimentális prózaíró, a Fanni hagyományai érzelmes szerzője, hanem kiváló tanulmányíró, kalandos-mesés történet ügyes bonyolítója s dramatizáló tehetsége is volt. Az érzelmes ellágyulás festője, de logikus racionalista érvelő is. A szenvedés, a bánat költője, fő művében, de pompás humorú, csípősen szatirikus hajlamú író egy másik munkájában. Sokoldalú egyéniség, akinek nemcsak művészi talentuma volt, hanem határozott nézetei is kora irodalmának és társadalmának lényeges kérdéseiről. S még ha okunk van is arra, hogy fordításokat, átdolgozásokat gyanítsunk egyik-másik művében, a huszonhat éves korában meghalt fiatalember feltűnően ragyogó, de rövid, villanásnyi pályája kiemelkedő jelenség a kor irodalmában. Kétségtelenül a Fanni hagyományai a legértékesebb munkája, de többi műve is nagy figyelmet érdemel.

Folyóiratának programját az Uránia Bé-vezetésében vázolta. Felteszi a kérdést: hasznosak-e az ilyesfajta írások? Műveltségére jellemző, hogy e kérdésre Addison és Steele Spectatorjára való hivatkozással válaszol. Az Urániának is volt valami vegyes, szemle-jellege, amennyiben nemcsak szépírói alkotásoknak szánt benne helyet, hanem elegyes tárgyú műveltség-terjesztő cikkek sorozatát is lefordította vagy kivonatolta, különböző forrásokból. Beköszöntő írásában azt a gondolatot is kifejti, hogy a nemzeti nyelv, a gyönyörködtető, de igényes és világos stílus megkönnyíti az olvasó számára a tudományos ismeretszerzést. A társadalom széles rétegeit bevezetni a hasznos és célszerű ismeretek tárházába, műveltséget terjeszteni a polgárosodás érdekében: jellegzetesen felvilágosodott kulturális program. Ebben Kármán törekvései megegyeznek a Bessenyeiéivel.

A feudális Magyarország elmaradott nemesi közönsége legfeljebb a jogi, politikai, geográfiai és teológiai könyveket méltányolta, ezért Kármán a szép-{141.}irodalom olvasóközönségét a műveltebb hölgyek köréből próbálta verbuválni. Felismerte a művészi igényű szép és hasznos tudnivalókat közlő folyóirat ízlésformáló szerepét, a társasági élet finomabb tónusait akarta bevinni a szépirodalomba. A művelt hölgyektől, jövendő olvasóitól a bókot sem sajnálta: "Nem bántjuk a férfiui nemet, ha azt állítjuk, hogy a szép nem az ízlés uralkodónéja." A női közönségtől jótékony hatást vár a férfiúi nemre a hazai nyelv, az irodalom és a korszerű ismeretek megbecsülését illetően, mint ahogy később Vörösmarty a hazafias tettekre való buzdítást kérte számon a magyar hölgyektől. "Gyenge leányka, indulj el kimért utadon" – e szavakkal bocsátotta Kármán az olvasók elé az Uránia első füzetét.

Kármán nézeteinek, művelődési programjának gazdag kifejtését találjuk A nemzet csinosodása című tanulmányában. E műve nemcsak a benne foglalt elvek és nézetek révén érdekes és tanulságos olvasmány, nemcsak dokumentuma az író és általában kora eszméinek, hanem mint irodalmi igényű, művészien kidolgozott esszé is rangos helyet foglal el a magyar értekező próza fejlődéstörténetében. A tanulmány minden illúziótól mentesen térképezi fel a magyar művelődés helyzetét, s megjelöli a költészet és általában az irodalom feladatait. A II. József halála után kibontakozott nemesi-nemzeti mozgalmat s a rá jellemző önelégültséget ártalmasnak tartja, nem egyébnek "egy kis 'sibongás"-nál. A magyar művelődés elmaradottságának mélyebb okait ismeri fel, hogysem bízni tudna a szalmalángú nekilendülések sikerében.

Az egész művön végighúzódik a nemzeti önismeret követelése és a nemzeti illúziók elleni küzdelem. "Megbocsáthatatlan hibája az nemzeti íróinknak – mondja a nagy reformerekre emlékeztető könyörtelenséggel – hogy kényeztetik nemzetünket ... Ártalmas ez a szédítés. A dicséret csiklándozása ámító szirén. Amit sokszor hallunk, a szokás végre elhiteti velünk és a habituált hazug végre önnön fillentéseit is elhiszi ... Ne palástoljátok tehát, társaim! hogy messze-messze vagyunk a tökéletességtől, hogy a tudományok dicső halmának derekán még nem járunk, hogy azoknak szeretete még nálunk fel nem ébredett, hogy azok a nemzetek, melyek ezen az ösvényen messze elhaladtak, minket a durva nemzetek rangjába vetettek; esmértessétek meg a beteggel kelevényét és kívántassátok meg véle az egészséget!"

Merészen és hevesen támadja a magyar elmaradottságot. Megállapítja, hogy ennek oka nem az éghajlat, a földrajzi környezet (klíma-elmélet), hiszen ezek rendkívül kedvezőek, hanem az úgynevezett "mezei élet". Ez voltaképpen nem más, mint a feudális nemesség provinciális szemlélete és életmódja. Kitűnő írói eszközökkel, szemléletes, lendületes stílusban vázolja ennek az életmódnak a sajátosságait. A feudalizmusnak ez a művészi elevenségű bírálata olyan társadalmi jelenségre tapint, amely szinte másfél évszázadon keresztül foglalkoztatja a magyar irodalmat. Elég ha Eötvös, Mikszáth, Móricz műveire gondolunk, a magyar kritikai realizmus leggyakrabban alkalmazott motívumaira.

Kármán okfejtése a felvilágosodás eszméinek körében mozog, a kultúra és a társadalom haladását eszmei, művelődési eszközökkel véli elérhetni. Nagy jelentőséget tulajdonít e küzdelemben a költészetnek. A roppant feladathoz mérve kisszerűnek találja a magyar költészetet, "pepecselésnek" nevezi. Türelmetlenségében a nyelvújítás és purizmus ellen fordul, mondván, hogy az nem a dolgok lényegével, hanem csak héjával foglalkozik. A kiutat, fordítások, {142.} utánzások gyártása helyett, az eredeti, újat mondó irodalomban jelöli meg: "Ha felébreszthetném bennök azt a szép tüzet, amely őket nemzeti szerzőkké tisztítaná, formálná! örömest lennék én az a fenkő, amely tompa maga és élesít, az a tűzkő, amely maga nem meleg, de tüzet ad." Ilyen program hirdetéséhez nem csekély hit és optimizmus kellett, hiszen néhány hónap múlva a köztársasági mozgalom bukását követő megtorlások irodalmi életünket szétzilálták, minden haladó kezdeményezés megszűnt, és csak magányos költők hódolhattak a literatúrának, elszigetelten és visszhangtalanul.

A nemzet csinosodása nagyszerű, messzire mutató tanulmány, bár van benne következetlenség, kompromisszumos hajlandóság (például a szelídebb cenzúra dicsérete) – mindez lehet taktikai meggondolás eredménye is. Kármán tartózkodik attól, hogy a politikai harcokba avatkozzék, törekvéseit, javaslatait a kultúra területére szűkíti. Ez nem jelenti azt, hogy nem voltak határozott politikai nézetei. Sőt elszórtan utalásokat találunk nála arra is, hogy meglátta a gazdasági értelemben vett polgárosodás jelentőségét: a parasztság és a szegény nemesség fiait kereskedelmi és ipari pályákra akarta terelni. Az Eldorádó című "mondá"-ban például világosan utal Magyarország gazdasági kiszolgáltatottságára.

Az Uránia nőnevelő célzatából fakad A módi című igen szellemes prózai rajz mondanivalója: a külföldi divat utánzásának kigúnyolása, a francia szalonélet mesterkélt másolásának kifigurázása. Az egyszerűbb körülményekhez szokott s valójában csak azok közé illő hölgyek nevetségessé és ellenszenvessé válnak az erőltetett külsőségek közepette. Bessenyei Pontyijának társadalomkritikájával találkozunk itt, de Kármán nem a falusias bezárkózás jelszavait hangoztatja, hanem a művelt ember tapintatával és ízlésével, finom iróniával int józan mérséklésre. Itt írja le e merész mondatot, amely belevilágít gondolkodásába: "... szívsebhető gondolat az: hogy az ember szolgáljon az embernek!" Ennek az írásnak párja a didaktikus célzatú Egy új házas levelei barátjához.

Kármán szépírói tehetsége sokoldalúan mutatkozik meg A fejveszteség című dramatizált történetében s A kincsásó című elbeszélésében. A filológia mindkettőben valamely német lovagdráma, illetőleg elbeszélés átdolgozását gyanítja; stílushatások mellett mintha bizonyos grammatikai szabálytalanságok, germanizmusok is ezt igazolnák, bár a fordításszerű átdolgozás, adaptálás Kármánnak elvei ellen való volt. A kincskeresés megszállottait felvilágosodott módon gúnyoló A kincsásó című elbeszélés így is kiváló nyelvi teljesítmény. Az elbeszélés és a dráma műfajának határvonalán álló A fejveszteség már alcímével is ("Egy hazai dramatizált történet") valami eredetiség-igényt jelez. A mű töredék, de csonkán is összehasonlíthatatlanul fejlettebb a művészi gond, tudatos szerkesztés, jellemalkotó erő tekintetében mint a kor lovagregényei és drámái. A cselekmény a Hunyadiak korában játszódik. A párbeszédek archaizálása önálló leleményre, a régiség hangulata iránti fogékonyságra s tudatos stilisztára vall.

A Fanni hagyományai a magyar szentimentalizmus legkiemelkedőbb alkotása, az első modern értelemben vett lélektani regény irodalmunkban. A regény Fanninak, egy vidéki nemeslánynak naplójából és báró L.-néhoz intézett leveleiből áll. Fanni édesanyja meghalt, apja újra megnősült, a lánya szeretet nélkül éli napjait mostohatestvérei között. Egy bálban beleszeret egy {143.} ábrándos természetű, melegszívű, fiatalemberbe, T-ai Józsiba, aki viszonozza érzelmeit. Lelkének másik szövetségese barátnője, a bárónő, akivel a véletlen ismerteti össze. Fanni boldogsága nem sokáig tart. "A kártörülő hír, megrútítva és hazug nagyságával megbővítve vitte esméretségét" a lány apjának tudomására, aki "kegyetlen szemrevetéseket tett" Fanninak, s eltiltotta tőle a vagyontalan T-ai Józsit. A mostohaanya és a mostohatestvérek gúnyos diadala és gőgös szívtelensége kíséri Fanni tragédiáját. A lány – mint majd később Szép Ilonka – "hervad sír felé," s hiába bánja meg kegyetlenségét az apa, hiába hívja a fiút szerelmese betegágyához: Fanni meghal.

A szentimentális irányzat nemcsak eszmei, hanem művészi újdonságot is hozott, mindenekelőtt az elmélyültebb jellem- és környezetábrázolást. A szentimentális tematika meghonosítása a belső, lelki folyamatok érzékletes rajzával jár együtt. A felfokozott "érzékenység", a rendkívüli szenzibilitás okozza a külvilág jelenségeinek, főként a természetnek újfajta szemléletét. A szentimentalizmus maradandó alkotásaiban a természet felfedezésének humanista gondolata uralkodik, a táj szépségének vagy zordságának leírása sohasem öncélú, hanem az emberábrázolást segíti elő, az azonosság vagy az ellentét erejével árnyalja az érzelmek rajzát. A Fanni hagyományaiban számos példát találhatunk erre: "A keskeny és magányos völgy lakosa, mikor a hegynek, mely lakhelyét keríti, tetejére legelőször felhág, látja a térséget, mely lábai előtt elnyúlik, a messzeség homályába borított vidéket és a tárgyakat mint árnyékot szemléli, egy nagy végtelenség és zűrzavar nyíl meg előtte, néz, lát, de semmit meg nem különböztet: – Igy vagyok én most!" Ez a hasonlat nem egyszerű díszítés vagy kivetített hangulat, hanem a fiatal nő szerelemre ébredésének finom érzékeltetése.

A szentimentalizmus érzelmi forrongása, az érzelmi élet és a külső világ új, bensőséges kapcsolata harmonikusan fejeződik ki a napló és a levelek műformájában. Ez a formai fikció a valóságos esemény illúziójának felkeltését is szolgálta; elhitető erejére és az olvasók naivitására egyaránt jellemző, hogy sokan a Fanni hagyományait valódi naplónak gondolták, s azt hitték, hogy szerzője egy fiatal lány. A kisregény cselekményének egyszerűsége s a környezet aprólékos rajza csak fokozza ezt a benyomást. Az ábrázolt szűk világ és a egyszerű cselekmény nem akadálya, hanem hitelességével, a jellemrajz sokrétűségével elősegítője az intenzív elbeszélő módszernek.

Sokat foglalkoztatta az irodalomtudósokat a mű eredetiségének problémája. Számos tanulmány vont párhuzamot a Fanni és a Werther között, holott az irányzat közös voltán és stiláris egyezésének esetlegességein túl nincs különösebb belső kapcsolat e két regény között. A szentimentális regények meglehetősen szűk témaköre okozza, hogy a stílus, a hangulat rokonsága mellett igen gyakran akadnak a különböző művekben egyező cselekménymozzanatok. Egyes irodalomtörténészek (legutóbb Gálos Rezső) a Fanni forrását Nesselrode Die Leiden der jungen Fanny című regényében jelölték meg. A kapcsolatot a szentimentális művek cselekményét jellemző bizonyos fokú egyformaság mellett itt még a hősnő nevének azonossága is valószínűsíti, lényeges hatással még sem lehetett a német regény Kármán művére, erről a Fanni hagyományai epizódjai győzik meg az olvasót.

A magyar valóság realisztikus rajza ugyanis éppen a regény epizódjaiban bontakozik ki. A pletykázó társaság leírása, az apa durva és bárdolatlan {144.} viselkedése s hasonló mozzanatok teszik a szomorú történetet életszerűvé. A magyar vidéki élet színei csillannak meg abban a jellegzetes urambátyámos-uramöcsémes beszélgetésben, amely a szerelmes T-ai és Fanni apja között folyik. Fanni tragédiájának tulajdonképpeni oka abban van, hogy az udvarló vagyoni, családi helyzete nem elégíti ki a nemesi felfogás szerinti követelményeket. "Hol fekszik jószága? neme? hát hol familiája? Nem hallottam én se hírét, se nyomát ..." – így pattog az apa. A környezet durvasága, haszonlesése, az érzékenylelkű fiatal lánnyal szemben tanúsított ridegség űzi a magányba, majd a halálba Fannit. Tragédiája az érzéketlen apa, a szeretet nélküli testvérek, a bátortalanul rajongó szerelmes, a részvéttel viseltető idősebb barátnő, a természet, a táj, a társasösszejövetelek finoman ábrázolt világában teljesedik be.

Az ábrázolt konfliktus is eredetiségre vall. A regény hőséül Kármán fiatal lányt választott. Valóságérzéke mutatkozott meg ebben is, hiszen a női hősben a szentimentális életérzés – különösen a magyar viszonyok között – természetesebben hatott. Emellett alakja alkalmat adott Kármánnak arra, hogy a nők jogai iránt különösképpen érzéketlen feudális erkölcsi normákat leleplezze. A mű konkrétabb társadalmi mondanivalójának hordozója lehetne a szerelmes fiatalember, az ő szerepe azonban ehhez túlságosan elmosódott, halvány (még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy alakja csak Fanni naplójának szavain át mutatkozik meg előttünk). Kármán nyilván azért, hogy a jellegzetesen érzelmi problémát mutassa be, a társadalmi okot óvatosan csak a háttérben szerepelteti, összhangban kompromisszumos hajlamával, amelynek nyomát tanulmányában is fölfedezhetjük.

Kármán úgyszólván előzmények nélkül lett mesteri művelője a magyar szépprózának. A Fanni hagyományai tulajdonképpen én-regény (Ich-Roman), hiszen az előrebocsátott megjegyzések után kezdődő napi jegyzések és levelek minden eseményt és érzelmet Fanni tudatán pergetnek keresztül. A napló, illetve a levélforma, kiváltképp a szentimentalizmus gyakorlatában, mindig nyomatékossá teszi az elbeszélés lírai oldalát, kiemeli az érzelmi színeket. Újszerűsége és költői igézete ellenére megvoltak ennek a regényformának a veszélyei: a monotónia az előadásban, az ismétlés kísértése, az epikai elemek elsorvadása, a jellemek elhalványulása. Nem állíthatjuk, hogy a sokféle veszélyt egyenletes biztonsággal kerülte ki Kármán. A regény jellemei, különösen T-ai Józsi, meglehetősen elmosódottak. Kármán regénye mégis sikeres írói vállalkozás. A Fanni hagyományainak szerkezete igen jó művészi arányérzékről tanúskodik, s fejlett nyelvi igényesség jellemzi a művet: Kármán szakít a terjengős előadásmóddal, a nehézkes körmondatokkal; rövid mondatainak sajátos értelmi és zenei tagolásuk, ritmusuk van.

A Fanni hagyományai még a nyelvújítási harcok előtt keletkezett, és az érzelmek, a lelki folyamatok újszerű ábrázolását Kármánnak a hagyományos nyelvkészlettel kellett megoldania. Új szavakkal nem is igen találkozunk szövegében, de az újdonság erejével ható kapcsolatokat tudott teremteni a szavak között. Stílusát a képek és hasonlatok sűrű alkalmazása élénkíti. Kármánt a dallamosság, lírai ihletettség mellett nagyfokú alkotói ökonómia jellemzi.

A Fanni hagyományai fiatal szerzőjének érdemei hosszú évtizedeken keresztül ismeretlenek maradtak. Művének első kiadója, Toldy Ferenc, még valósá-{145.}gos naplónak vélte a művet. A kortársak közül leginkább Csokonai becsülte Kármánt. A nemzet csinosodásának egyes gondolatait ő fejlesztette tovább tanulmányaiban, különösen a költő és a költészet hivatásáról szóló megállapításokat. Kazinczy nem volt elragadtatva az Uránia színvonalától, bár dicsérettel illeti Kármánt és a folyóirat céljait. Irodalmunk fejlődése kárát vallotta annak, hogy Kármán és Kazinczy között nem jött létre közelebbi kapcsolat s hogy az Uránia nem vihetett jelentősebb szerepet az irodalmi életben. Sándor István elismeréssel szólt az Urániáról Magyar Könyvesházában (1803), s megemlékezett róla Pápay Sámuel is (A magyar literatura esmérete, 1808). Tudunk arról, hogy Fáy András még olvasgatta. Ezután azonban Kármán és az Uránia egy időre kihullott az irodalom emlékezetéből, és Toldy szinte újra "felfedezte", amikor kiadta műveit Nemzeti Könyvtárában (1843). Kármán életművének összegyűjtését hosszú időn keresztül megnehezítette, hogy az Uránia szerzői betűjelekkel látták el, vagy jelzés nélkül tették közzé írásaikat. A szerzőség kérdésének eldöntése különösen a vegyes tartalmú kisebb közlemények esetében nehéz, hiszen ezek jobbára idegen munkák fordításai, kompilációk. (Az Uránia fordításai közt megtalálhatjuk A windsori erdő címmel Pope ifjúkori leíró költeményét, az Eliza című írásban pedig egy Raynal és Sterne feldolgozásában ismertté vált történet egy részét, sőt még Petrarcáról is olvashatunk a folyóiratban: Petrarca remetesége címmel.) Abafi Lajos kiadása még Kármán műveként szerepeltet minden névtelen cikket. A szövegkritika szükségességének kérdését először Bodnár Zsigmond vetette fel, majd Szinnyei Ferenc próbálta alapos vizsgálattal tisztázni a névtelen közlemények szerzőségét.

Forrás