Michelangelo Buonarroti olasz szobrász, festő, építész és költő

1564 Február 18. (445 éve történt)

Rómában 89 éves korában meghalt Michelangelo Buonarroti olasz szobrász, festő, építész és költő, aki az érett reneszánsz mestere és a barokk művészet atyja volt.

Firenzében kezdte tanulmányait, I. Lorenzo de'Medici volt a mecénása, aki megismertette a kor filozófiai áramlataival. 1496-ban Rómába ment, ahol megalkotta "Piet?" című márványszobrát. Az 1501-ben befejezett szobor Máriát ábrázolja, aki karjában tartja a halott Jézust. Michelangelo esztétikai felfogását - miszerint a lélek szépsége a test szépségében nyilvánul meg - jól tükrözi, hogy Máriát és Jézust fiatalnak ábrázolta. 1501-ben Michelangelo visszatért Firenzébe, ahol Dávid-szobrán dolgozott. 1505-ben Rómába hívták, hogy megtervezze II. Gyula pápa síremlékét, de az nem valósult meg. E helyett megbízták a Sixtus-kápolna mennyezetének kifestésével. 1508-tól 1512-ig festette a bibliai jeleneteket a világ teremtésétől az angyali üdvözletig. 1515-ben elkészült a "Mózes", 1516-ban pedig a "Haldokló rabszolga" című szobra. 1517 és 1534 között Michelangelo ismét Firenzében, a Mediciek sírkápolnájában dolgozott. 1541-ben fejezte be "Utolsó ítélet" című freskójával a Sixtus-kápolnában lévő művét. 1547-től a Szent Péter-bazilika építésének irányítását vette át, amelynek kupoláját az ő tervei szerint építették.


MICHELANGELO Buonarroti

MÉG HA KŐBŐL LENNÉL IS...

Michelangelo kétségkívül az emberiség legnagyobb géniuszainak egyike, "kortalan", "örök" művész, egyetemes lángelme, aki nemcsak magába szívta és kiteljesítette a reneszánsz és (az elsősorban általa kezdeményezett) manierizmus minden tendenciáját és törekvését, de ki is nőtt ezekből, időtlenül érvényessé és meghaladhatatlanná vált. Egyetemessége abban is megnyilvánult, hogy nemcsak szobrászként, festőként és építészként tartozik a legnagyobbak közé, de - jóllehet ez inkább csak szakkörökben tudott - verseivel is halhatatlant, az olasz lírában legfeljebb Dantéhoz mérhetőt alkotott. Verseinek mos megjelent gyűjteménye ugyan nem feltétlenül győzi meg erről olvasóját.
E versek főként szonettek, e rafinált műforma minden ékességével ellátva, vala-mennyi formai sajátosságát felmutatva, ám a gyanútlan olvasó számára sokszor (de nem mindig) hidegnek, "csináltnak" tűnhetnek fel. Csak aki ismeri az olasz költészetet és valóban jó füle van a nagy lírára, az érezhet rá, hogy Michelangelo a Petrarca által populárissá tett, egyúttal az esztétikai szigorból is engedő szonettjei után, egy régebbi, sokkal mélyebb hagyományhoz nyúlt vissza. És éppen a danteihoz, amely egyúttal azt is jelenti, hogy a versek legalább három síkon értelmezendők-értendők. A közvetlen literális mondandó mögött allegorikus minták rajzolódnak ki, méghozzá a reneszánsz neoplatonizmusa értelmében vett allegóriák (a világirodalom legtökéletesebb allegóriái), ezeken túl pedig az egyéni filozófia, világnézet nagyszabású metafizikája. A költő Michelangelo végtelenül sokat titkolt e szonettekbe, sokkal többet, mint időnkénti, szívszorító egyszerűséggel megnyilvánuló egy-egy sora, szakasza sejteni engedik. E sorokban a magával és művével elégedetlen, titáni fájdalmakban égő mester szólal meg, valamint a keserű öreg, aki élete ürességét, a szerelem hiányát panaszolja, vagy Megváltójához szól - esdeklőn.
Nagy, igen nagy költészet a Michelangelóé - minden verskedvelő olvasó figyelmére érdemes. A kötet Rónay György fordításában tartalmazza a műveket, amelyek a 80-as évek elején Michelangelo versei címmel jelentek meg.

Forrás: http://legeza.oszk.hu/sendpage.php?rec=li2555