Magyar zenetörténet - Főúri rezidenciák, Az Esterházy–udvar

Az Esterházy-család egymást követő zeneszerető tagjai hatalmas vagyonuk tekintélyes részét áldozták a templomi és világi zeneélet felvirágoztatására. A zenei együttes megteremtője, Esterházy Miklós (1582–1645) még csak trombitásokat és dobosokat foglalkoztatott. Fia, Esterházy Pál (1635–1713), Magyarország nádora hozta létre az első jelentős templomi együttest a kismartoni (ma Eisenstadt) kastélyban. Muzsikusait Bécsből szerződtette, vagy ott képeztette. Maga is hűségesen látogatta a bécsi udvar opera-előadásait, és egyéb zenei eseményeit. Esterházy Pál neve alatt jelent meg 1711-ben egy 55 egyházi kantátából álló gyűjtemény Harmonia CaelestisJesu dulcedo is) énekszólóra és kis hangszeres együttesre íródott, de találunk közöttük duetteket, kórusdarabokat (pl. Pange lingua), valamint többtételes, szóló és kórus váltakozására épülő műveket is. A szólótételek többnyire szoprán szólistát és Kirchentriót foglalkoztatnak, néhány műben az apparátus fúvósokkal egészül ki. címmel, melyet a magyar barokk zene első dokumentumaként tartunk számon. A kantáták többsége (mint a A család Esterházy Pált követő nemzedékei továbbfejlesztették az együttest. Az udvar első jelentős komponistája Gregor Joseph WernerJoseph Haydnnak pályája, sőt, már életében mellőzöttnek érezte magát az ifjú Haydn mellett. Kétségtelenül szerényebb tehetségű, de fáradhatatlan szorgalmú és a konzervatív kontrapunktikus stílusban jártas mesterként tarthatjuk számon. Említésre érdemes, hogy míg Haydn tevékenységének középpontjában a világi hangszeres műfajok és az operák állottak, addig Werner mindenekelőtt az egyházi zene repertoárjának gyarapításán fáradozott. Komponált népies, egyszerű zsánerdarabokat, – jellemző módon egyedül ezek a művek jelentek meg még életében nyomtatásban – holott elsősorban egyházi kompozíciói jelentősek. Haydn Kismartonba kerülése után az idős Werner egyre inkább háttérbe szorult az udvar zenei életében. Nem csoda, ha keserű irígységgel tekintett zseniális utódjára. 1765-ben beadványt is intézett ellene a herceghez, amelyben hanyagsággal, a zenészek iránti túlzott engedékenységgel és az egyházi zene elhanyagolásával vádolta meg Haydnt. Ugyanakkor Haydn megbecsülte elődjét, s 1804-ben az Artaria Zeneműkiadónál kiadatta Werner hat oratórium-előjátékának vonósnégyes változatát. Bécsből érkezett 1728–ban, s csaknem négy évtizeden át, haláláig működött itt karmesterként és komponistaként. Zeneszerzői munkásságát az utókor számára elhomályosította zseniális utódjának 1734-től Esterházy Pál Antal (1711–1762) lett Werner kenyéradója. A herceg jól játszott hegedűn, fuvolán és lanton, emellett szenvedélyes kottagyűjtő volt. Számos kitűnő énekest és hangszerjátékost szerződtetett (többek között Luigi Tomasinit, a zenekar későbbi kiváló koncertmesterét), és 1761-ben ő vette fel Joseph Haydnt a zenekar másodkarmesterének. Egy évvel később bekövetkező halála után öccse Miklós örökölte a hercegi címet, és vette át a kismartoni udvar vezetését. Az Esterházy család zenei tekintetben „Pompakedvelő” Miklósherceg Versailles mintájára kastélyt építtetett a Fertő-tó melletti mocsaras területen. 1766-tól kezdve udvartartásával együtt Eszterházára költözött. A kastély kertjében operaházat hozott létre, amelynek társulatába Velencéből, Bolognából és Bécsből szerződtetett kiváló énekeseket. A herceg magas rangú vendégeinek tiszteletére pompás, zenei eseményekben gazdag ünnepségek sorát rendezte. 1773-ban maga a császárnő, Mária Terézia tett látogatást Eszterházán, amely után állítólag kijelentette: „ahhoz, hogy jó opera-előadást láthassak, Eszterházára kell utaznom”. (1714–1790) uralkodása alatt élte legjelentősebb korszakát, amikor J. Haydn állt a zenekar élén. A Haydn hercegi szolgálatának három évtizedében korábban nem tapasztalt támogatást kapott munkájához. Bár formálisan Esterházy Miklós szolgálatában állt, de a zeneértő uralkodó – felismerve Haydn rendkívüli tehetségét – minden lehetőséget magadott részére a zavartalan komponáláshoz.. A korabeli kulturális központoktól távol, a „világtól” elzártan, szabadon kísértletezve így alkothatta meg eredeti zenei nyelvezetét. Zeneszerzői tevékenységének középpontjában mindenekelőtt a szimfónia, a vonósnégyes és a zongoraszonáta állt. E műfajokban követhetjük nyomon stílusának változását, érését. A hetvenes években a szimfóniák mellett versenyműveket, divertimentókat is komponált a zenekar tagjainak. Werner halála után az egyházi muzsika ellátása is rá várt, később a barytonon jól játszó Miklós herceg számára baryton darabokat írt. Az operaház felépítésével a zenés színház egy időre szinte minden más műfajt háttérbe szorított. Haydn maga kilenc operát komponált, de több mint 60 művet tanított be a kiváló társulatnak. Az 1780-as évektől – hírnevének növekedésével – Haydn egyre gyakrabban tett eleget „külső” megrendeléseknek, és vonósnégyeseket, szimfóniákat írt külföldi kiadók és más arisztokrata főurak részére. Esterházy Milós 1790-ben bekövetkezett halála után Haydn megvált a szolgálattól, mivel Esterházy Antal (1790–94 között uralkodott) feloszlatta a zenekart. (Haydn formálisan haláláig udvari karmester maradt.). „Pompakedvelő” Miklós unokája, II. Miklós Kismartonban szervezte újjá az udvari együttest: a templomi zene ismét rendszeressé vált. Feleségének névnapjára minden évben új misét rendelt; ennek köszönhetjük Haydn 1796 és 1802 között komponált hat miséjét. 1802 után Haydn már semmiféle kapcsolatot nem tartott az Esterházy-udvarral. Utódja Johann Nepomuk Hummel (1778–1837) lett, akinek karmesteri és zeneszerzői működése a hercegi zenekar utolsó felvirágzását jelentette, bár az meg sem közelítette a korábbi évtizedek színvonalát.