Ausztrál horizont, Dalok ura - könyv

Ha meg kell neveznünk Ausztrália nevezetességei közül néhányat, előkelő helyen – a kenguru, a koala és az operaház után, de biztos, hogy az első öt „helyi érdekű útvesztő” között bolyongva – szerepel a kontinens vörös szíveként is emlegetett Uluru hegy, földünk legnagyobb egy darabból álló sziklatömbje. Meglehet, a helyi idő-járást, a dörgést jobban ismerők megemlítik még legnagyobb jégmadarunkat, a kokaburát, vagy azt az emlőst, amely tojással szaporodik. Előfordulhat azonban, hogy ugyanaz a kokabura- vagy hangyászsün- járatos az Ulurut monolitnak tartja, s nem fogadja el a tényt: olyan hegycsúcsot lát, aminek „gazda-teste” még hat kilométerrel a föld alatt is képes hegyezni a fülét. S ha kortárs ausztrál költők közül kellene megneveznie néhányat, bizonyára bajban lenne. Illetve, lehetett volna nagyobb bajban 1999-ig, az első, Magyarországon megjelent ausztrál költészeti antológia megjelenésének idejéig. Aki a nagy líra-világzengésből Turczi István fordításainak köszönhetően képes kihallani azóta az ausztrál dallamot (Dalok ura, Széphalom, tehát: 1999), annak az is feltűnhet, hogy számos egy-színű, egy-hangú, „kontinentális” irodalmi produktummal szemben a Shapcott-vers előnyére tudja változtatgatni színeit, hangjait. Aki barátságtalanul modi-fikázni kívánja a túlontúl alkalmazkodóképes lírákat, az talán nem kedveli a nevezetes homokkő más és más színekben pompázni tudó reggeleit vagy estéit. Shapcott műveit is képesek át- meg átszínezni a napszakok: s ez nem feltétlenül attól függ, mikor és hol kerül az olvasó kezébe a kötet – melynek címlapját uralja egy az Ulururól készült színes fotó. Ginsberg írta Uluru énekében (’72), hogy ott „az eső zöld levelű vörös homok lesz”. A szín-tivornya egy fenyegetően fakó poézist nem képes befolyásolni, annak befogadásakor talán mindegy, honnan és mikor bámulja meg az ember például az esőt, egy büfékocsiban ülve reggel, vagy este egy esztékás fogorvosi rendelőben. Színlelt analógia, de idekívánkozik: Ginsberg és Shapcott színképeinek sem mindegy, mikor keveredik hozzájuk az ember. Az se számít, hány fakó viszki ecseteli közben a torkunkat, hány fénye-vesztett kardél leng az adott napszakban fölöttünk. Nem meglepő, hogy a halotthalvány költészetek mindezektől függetlenül folyton csak ugyanazt a színt tudják játszani, ugyanabban a formában képesek tündökölni, mint tündöklelni. Hányaveti élményt kínál, fölöklel az olyan litera-túra, melyben (h)egyre megy, milyen fényviszonyok közt vagyunk képesek felkapaszkodni egy-egy csúcsára. Shapcott litera-túravezető úr megtanít, hogy juthatunk el kaméleonként a tápláléklánc csúcsára. Íme ő, a hegycsúcsragadozó: „A nap félretolja a gesztenyafa árnyékát. / Vannak dolgok, amelyeket birtoklunk; / vannak dolgok, amelyek minket birtokolnak.” Nem szimpatizálnék azzal a lomtalanítóval, aki azt mondaná, hogy a versfordításokat talá-lomra nyomták fehér lapokra kék(szerű) színnel. Nem, mert akkor az Ulururól – és végső soron: az ausztrál horizontról – véletlenül lenne elmondható ugyanaz, mint ezekről a kék(szerű) szövegtestekről: kirívó a felszín formagazdagsága, az eső és a szél (lásd Shapcott idő-járása) munkájának nyomai, az erózió vájta barlangok, a hasadékok, repedések, barázdák, a vízgyűjtő gödröcsKék: mind-mind a bennszülöttek, a ma még versfordításokat olvasni szeretők és tudók szent helyei. Egyik legszentebb hely a nő helye a szobában: „Tíz perc. Ő csak ül a gondosan kifényesített / világosságban. A rózsa legalább érte van. / Az asztal letérdel, az üveg összegyűjti / a fény elváló rétegeit”. Azt, hogy az Uluru mit jelent, igazából senki nem tudja. Shapcott és Turczi közös jelentéseiről azonban már lehet „fogalmunk”. Ha ikrecs-kékként becéznénk őket: egyikük a jelentések Régi Látócskája, másikuk Mr. Szem Antikája. Gyakorta összetéveszthetőek: s mi más lenne a fordítás táplálékláncának csúcsa? Kokabura ide, kokabura oda, Uluru tehát már azt is jelentheti: Turczi + Shapcott. Plusz Orpheusz, plusz Hanga. Plusz Spolarich Miklós: külön köszönet szerethető, élhető könyvtervéért. És Neked, Ausztrália, a tojással szaporodó emlősért. Thomas Shapcott: Ausztrál horizont Turczi István versfordításai Orpheusz Kiadó 80 oldal

DALOK URA - KORTÁRS AUSZTRÁL KÖLTŐK ANTOLÓGIÁJA - TURCZI ISTVÁN FORDITÁSA

Rövid leírás:

Előzmények nélküli könyvet ismerhet meg az irodalmi ínyencségekre még fogékony, versbarát olvasó. -Magyarországon ez az első ausztrál költészeti antológia. Története 1987-re nyúlik vissza, amikor az írószövetségi könyvtárban dolgoztam Judith Raphael Buckrich, budapesti születésű, Melbourne-i írónővel. ..Már a közös munka első félidejében tudtuk: nem csak azért lehet fontos, amit csinálunk, mert szűz terület és szembetűnő hiányt igyekszik pótolni. Itt sokkal többről van szó. Kitűnő költők remekül megírt, tanulságosan más emberi és művészeti tartást sugárzó versei kerültek a látóterünkbe. ..Egyre közelebb van Ausztrália. A 30 névnél is bővebb lista idővel 7 költő verseire szűkült. Ennek egyik oka az, hogy ők heten, mint a gonoszok, talán nemzedéki metszetben is érvényesen reprezentálják az elmúlt fél évszázad ausztrál líráját. Annak ellenére, hogy a válogatás célja ennél szerényebb volt: kortárs költők megragadó verseit gyűjteni kötetbe.. (Turczi István)