Bölcseletek és aforizmák Hamvas Bélától

Hamvas Béla: A holnapban élünk

Senki közülünk nem él a mának és a mában és a pillanatban. Mindnyájan ma a holnapot éljük - holnap: a holnaputánt. Sorsunkat a jövőbe vetjük: azt hisszük holnap érünk el oda, ahol aztán már igazán el lehet kezdeni élni. Mert azt senki sem gondolja komolyan, hogy amit ma csinál, az teljes értékű élet.

Hamvas Béla: Barátság

Minden barátság azzal a homályos érzéssel kezdődik, hogy valahol már találkoztunk.
Mintha régen testvérek lettünk volna. Méginkább, mintha ikrek lettünk volna. S ezért a találkozás, csak viszontlátás.
Amikor pedig az ember barátjától elszakad, tudja, hogy ez a távozás csak látszat. Valahol együtt marad vele úgy, ahogy együtt volt vele a találkozás előtt.

Hamvas Béla: Bizalom?

Az ember azzal a bizalommal születik meg, hogy itt otthon lesz és magával hozott életét kedvére élheti.
Ehelyett valószínűleg életének első öt percében észreveszi, hogy nemcsak hogy nem élheti, hanem mintha a világ egész ereje arra összpontosulna, hogy a benne lévő életet kikezdje és aláássa, destruálja és megfojtsa, elnyomja és összetörje.

Hamvas Béla: A hatalom hazugságára a nép hazugsága

Kiderült, hogy a demokráciának a nép önkormányzatához semmi köze, hanem hatalmi kisebbségi csoport kormányzati hazugsága.
A nép teljesen függetlenül attól, hogy valamely tétel igaz, vagy sem, sőt személyes véleményétől is függetlenül, szavazatát a hatalom nyomásának irányában fogja leadni, vagyis a hatalom hazugságára a válasz a nép hazugsága.

Hamvas Béla: Apparátus

Eszméket gyártani csak azért, hogy az embert el lehessen nyomni és ki lehessen zsákmányolni. Ez már a múlté. A Nagyinkvizitor helyébe ma már az apparátus lépett. A megoldás kitűnő. Már prédikálni sem kell. Már ideológiára sincs szükség. Az apparátus felelősség nélkül, dicsőség nélkül van. Előnye, hogy az emberből automatikusan kiírtja az öntudatot és az önérzetet.

Hamvas Béla: Létrendszer és léthazugság

Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.

Hamvas Béla: Íme a cédrus

Íme a cédrus. Fa áll itt, a sok közül egy. Nincs belőle kettő. Elszigetelt egyetlenségében abszolutizálta magát. Senkihez és semmihez nem hasonlít. Saját ideje van, saját helye, itt áll, beágyazva a világba, népébe és vallásába, hűségben földjéhez és végzetéhez, szakrális egyszeriségében. Nem tudja, hogy mi az abszolút szellem és mi a kinyilatkoztatás, mi a nyugalom és mi az elcsendesedett tó víztükre, amin nincs egyetlen habfodor. Amit lát, nem az egész egyszerre csupán egyetlen perspektíva, s az sem tiszta. Egyetlen pillanatig sem áll meg, folyton dolgozik önmaga megvalósításán, semmiben sem bizonyos, folyton inog és tévelyeg és káprázik és téved és csalódik, de úgy, ahogy senki más, csak ő.

Hamvas Béla: Blöff-többség, vagyis demokrácia

Ehhez még csak annyit kell megjegyezni, hogy a világ nem az igazságra hivatkozik. Amire a világ hivatkozni szokott, az a többség. A többséget úgy szerzi meg, hogy aki nem áll melléje, attól az élet lehetőségeit megvonja, lázadónak bélyegzi és a társadalomból kizárja. A többségi véleménynek az igazsághoz semmi köze, de a korrupt közösségben az az igazság funkcióját végzi. A helyzetet bonyolítja, hogy a többség - a világ minél korruptabb, annál kevésbé tényleges - csupán politikai többség, részben félrevezetett, részben becsapott, részben terrorizált és egyéb politikai trükkel létrehozott, a valódi többség ellenére koholt statisztikai blöff-többség, vagyis demokrácia.

Hamvas Béla: Poeta sacer

A járvány úgy kezdődött, hogy mindenki trónkövetelő lett. Úgy folytatódott, hogy mindenki elkezdett igényt támasztani a papságra, aztán az arisztokráciára, aztán a tudásra. Nem nagy dolog, szóltak. Mindenkiből lehet uralkodó, pap, tudós, művész. Mindnyájan egyenlők vagyunk, mindnyájan mindent tudunk, és ha nem tudjuk, megtanuljuk. Mintha megtanulható lenne a királyság, a főnemesség és a papság.
Amikor a királyok ezt hallották, leköszöntek; a papok, a tudósok, a katonák, az államférfiak szintén. Volt néhány, aki szavát fölemelte, azt szétmarcangolták. A többi azt mondta: ha ez nektek uralom, legyetek uralkodók; ha ez nektek nemesség, legyetek nemesek. Mit tehettek?
Később a járványnak már evangéliuma is támadt, és megindult a világ nagy átfestése visszafelé, beszennyezni mindent, ami tiszta, lerángatni azt, ami nagy, eltaposni, akinek feje kiemelkedik és megmérgezni azt, ami egészséges. Így vész és veszett el az állam, a nemzet, a nép, a munka, a gazdagság, a vallás, a szerelem, a szépség, az erő, a háború, a játék, az ízlés, az igazság...

Hamvas Béla: Az öröm beszennyezése

Sok millió előszobában folyik az emberi örömnek ez a beszennyezése.
Beszélhetsz neki mézről és virágról, a szerelemről és a csillagokról, és az öröm imájáról, amely előtt az égi csarnoknak minden kapuja kitárul.
Ez itt hivatal, itt nem szabad beszélgetni, és nem szabad kopogtatni, és várni kell, amíg az írnok bent a kenyérhéjat rágcsálja, és az ablakon kibámul, és el kell merülni a béna és sötét nemlétezésben, és tűrnie kell, hogy az örömre szomjas szívet megpörköljék, mindezt meg nem fellebbezhető hatalommal, évezredes hagyománnyal, a magasabb közérdek nevében.

Hamvas Béla: Optimizmus?

Mintegy száz évvel ezelőtt néhány költő és gondolkodó elkezdte hirdetni, hogy a lét, szenvedés.
A tanítás régi volt, és mégis meglepő. Az elsők akik erről beszéltek: Byron, Leconte de Lisle, Schoppenhauer, Poe, Kierkegaard, Baudelaire, azt mondták, amit az őskíniak, a hinduk, az egyiptomiak, a görögök, az őskeresztények.

A tanítás hamar terjedt, és az életöröm-felfogást rongyokra tépte.
Ma már nagyobbára mindenki tudja, hogy semmi okunk sincs az élet szép, igaz, jó, nemes és vidám voltában hinni.

A dolog nem azon múlik, hogy arcunk megráncosodik, mint ötezer éve a kínaiaké; nem attól, hogy a boldogság használt el bennünket; szemünket megtörik, agyunk elfárad, gerincünk meghajlik, elkezdünk unatkozni, magunkra maradunk és meghalunk, mint a görögök, hinduk, régi keresztények.
Az öregasszony csontos, bütykös, aszott, száraz, remegő keze nem azért ilyen, mert sokat dolgozott.
A kéz, az öröm után nyúlt.
Arc sosem tud ilyen megrendítően és megsemmisítően őszinte lenni. A kéz láttán a világ legoptimistább lénye is megszeppen.
Végül mindnyájunk keze ilyen lesz, ilyen szomorú, fáradt, tanácstalan, elhagyatott, szegény, öreg kéz. Az egyetlen amit az ember tehet, mint Dosztojevszkij, leborul előtte és nyög: nem előtte, hanem az egész emberiség szenvedése előtt!

Amikor mintegy száz évvel ezelőtt újra észrevették, hogy az élet szenvedés, semmi egyebet nem vettek észre, mint az öregasszony kezét.
S a helyzet azóta csak annyiban változott, hogy az emberiség egy része kitart az optimizmus mellett, s mindenekfölött ragaszkodik annak látszatához, hogy az élet öröm.

{Forrás: György Edit: A boldog élet titka}

Hamvas Béla: Létrendszer és léthazugság

Egy rendszerben nem a kijelentések tényleges igazságtartalma a döntő, hanem, hogy a kijelentés az organizációban miképpen építhető be, vagyis, hogy az organizációt tökéletesebbé teszi, vagy sem. Egy kijelentés az abszolút igazságot is kimondhatja, de ha a rendszerbe nem illeszthető be, semmit sem jelent. És a rendszer valóságbázisa minél szűkebb, igazságbefogadó képessége annál csekélyebb. Idők folyamán a rendszerek rugalmasságukat és asszimiláló képességüket elvesztik, és semmiféle tőlük idegen gondolat befogadására nem képesek. Megújulási tehetségük nincs többé. Ez az a pillanat, amikor egy rendszer az igazsággal szemben negatív magatartást vesz fel, vagyis amikor a létrendszer léthazugság rendszerré válik.

Hamvas Béla: Oszd meg amid van!

A legenda beszéli, hogy négy bölcs addig imádkozott, amíg elérte amit kívánt: a mennyországba léphetett az üdvözültek közé.
Teljes napot tölthettek itt a boldogok között, napkeltétől napnyugtáig élhettek elíziumi életet.
- Az első bölcs az élményt nem bírta el, és belehalt;
- a második elméjében megzavarodott;
- a harmadik az élményt magába zárta, őrizte élete végéig, s a megszerzett boldogságot magának tartotta meg.
- Csak a negyedik bölcs távozott egészségesen és épen, mert a látottakat arra használta fel, hogy azon, aki hozzáfordult, segítsen.

A szenvedés köréből mindenki szabadon kiléphet, ahogy tud, és a boldogságot elérheti. De azoknak, akik az üdvözültek világát megismerik, negyedrésze a nagy élményt nem tudja elviselni és belepusztul. Minden nap látni olyan embert aki a mennyország kapujában összeesett és meghalt.
A másik negyedrész megkótyagosodik. Ilyen fanatikus bolondot is látni eleget.
A harmadik negyed rész a boldogságot magába zárja és önmagának tartja meg, és nem ad belőle másnak...
A boldogságot csak a negyedik bölcs bírta el. Mert a gazdagságot, örömet, tehetséget meg szabad szerezni, de jaj annak, aki hozzá nem elég erős.
Egy része belehal, egy része eszét veszti, egy része a kincset magába ássa, és senkinek sem ad belőle. Az elíziumi kertek fénye benne sötétséggé változik.
A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja.
A fény csak abban válik áldássá, ami másnak is ad belőle...
Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz, osszad meg.
Az egész világ a tiéd. Szabad vagy a kövektől az éterig. Ismerd meg, hódítsd meg, senki se tiltja, de jaj neked, ha magadnak tartod. Amiből másnak nem adsz, legyen az arany, iszappá válik; legyen szent fény, átokká válik; legyen gyönyör, halállá válik...

{Forrás: György Edit: A boldog élet titka}