Gondolatok a becsületről, etikáról ...

Arisztotelész: Az arany középútról...

A dühös természetű ember a kelleténél indulatosabb, és sokkal több emberre haragszik, mint akik erre rászolgáltak; a halvérű azt sem tudja, hogy kire és miért haragudjék: érzéketlen és rezzenéstelen. Közöttük áll az erény: a szelídség.

A vakmerő semmitől sem fél, azoktól a dolgoktól sem riad vissza, amelyektől a józan ész óva intené; a gyáva ellenben örökösen reszket, ő a rettegés birodalmában él. Közöttük áll az erény: a bátorság.

A mértéktelen túlzottan sóvárog, és túllép minden lehetségesen, nem tudja, hol a határ; az érzéketlen mozdulatlan, akár a kő, beéri azzal, ami kéznél van, nem vágyakozik a jobb s a több után. Közöttük áll az erény: a mértékletesség.

A nyerészkedő csak a hasznot lesi, abban talál üdvösséget, az élteti, amíg él; a vesztő mindig a sor végén kullog, számára az élet szerencsétlenségek áradata. Közöttük áll az erény: a jogszerűség.

A fennhéjázó illegeti, mutogatja magát, míg a szerény kevesebb annál is, mint amennyi valójában. Közöttük áll az erény: az igazság.

A hízelgő folytonosan dicsér, és képtelen az őszinteségre, nem azt gondolja, amit mond, és nem azt teszi, ami látszik; a gyűlölködő gonosz és kíméletlen másokkal, számára egyetlen lény méltó rangra, hírnévre, elismerésre: saját maga. Közöttük áll az erény: a szeretet.

Túlságosan sokat adni mások véleményére - ez a tetszelgő sajátja; de aki fütyül arra, hogy tettét tetszőnek vagy elítélendőnek tartják, nem különb annál az önhittnél, aki mások nélkül ítél és ítéltetik. Közöttük áll az erény: az önérzet.
A felfuvalkodott roppant sokra tartja magát; a kishitű ellenben semmire. Közöttük áll az erény: a nemes becsvágy.

Az elpuhult nem tűr semmilyen fájdalmat, még azt sem, amely a hasznára válnék; teste és lelke sajog a legkisebb kellemetlenségtől is. Vele szemben áll a tompa - őt átvitt értelemben fanyarnak, nyomorultnak is nevezhetnénk -, neki a szenvedés az élet legtermészetesebb velejárója, szenvedni számára annyit jelent, mint örülni, vagy boldognak lenni. Közöttük áll az erény: az állhatatosság.

A tékozló túlzásba viszi a költekezést, miközben testi-lelki értékeit elherdálja. A túloldalon áll a fösvény, ő minden tekintetben alatta marad az emberi mértéknek. Közöttük áll az erény: a nagyvonalúság.

Hasonlóképpen áll a dolog pazarlóval és a kérkedővel. Míg a pazarló és a kérkedő túllépi a mértéket, a szűkkeblű és az álszerény messze alatta marad. Közöttük áll az erény: az áldozatkészség.

Az álnok mindenből hasznot húz: trágyából aranyat csihol, sárból palotát épít - fortéllyal, csalással, hazugsággal; az együgyű, azt sem fogadja el, ami a természet folytán neki járna. Közöttük áll az erény: a belátás.

A szemérmetlen senkire sincs tekintettel, fölötte áll mindenkinek, lenézi a hagyományokat, a világ törvénye hozzá nem ér fel. Párja a szégyenlős, aki viszont nem tartja magát sokra, joggal hihetnénk, senki sem érdektelenebb a számára, mint saját maga. Közöttük áll az erény: a szemérem

Az irigy bosszankodik mások szerencséjén; mások jó sora annyira bosszantja, hogy még azokra is irigykedik, akik megérdemelten jutottak hozzá. Az irigyekkel szemben álló szélsőségnek nincs külön neve, - mondjuk, ők a rábólintók, belenyugvók, puhánvok -, ott viszik túlzásba a dolgot, hogy még azon sem tudnak méltatlankodni, amin pedig kellene: ha olyanoknak megy jól a sora, akik azt nem érdemelték meg. Könnyen veszik az igazságtalanságot, miként a falánkok az ételt. Közöttük áll az erény: a jogos felháborodás...

A végletek között megtaláltuk az erényt. Mégis hány ember kényszerül nélkülözni az arany középutat... A léleknek két része van: az egyik gondolkodik, a másik érez. És mily szomorúan, de kevésbé igazságtalanul vagyok kénytelen kimondani, hogy a végletekben élő ember nem gondolkodik, csupán érez; s ha pedig kettévágjuk a Ielket, a benne lakó erények is e két rész szerint nyilvánulnak meg. A végletek messze állnak az erénytől: vagy csupa gyönyörrel, vagy csupa fájdalommal kapcsolatosak. Ezért mielőtt elhamarkodottan határoznánk meg az erényt, illesszük össze a gyönyör és a fájdalom széthullott darabjait, hogy középütt, a nyugalomban meglelve, felékesítsük igazi nevével.

_____________________________________

Megjegyzés: Nem minden esetben értek egyet a párosítással, de legtöbbször igen. Némely esetben a fogalmak jelentései is megváltoztak, ezért ma már - egyik, másik - nem azt takarja, amit eredetileg. De mégis nagyon szépnek és hasznosnak találom, s legtöbbször (ha nem is mindig) a "járható útnak" vélem a végletek elkerülését...


Weöres Sándor: Tíz lépcső

Szórd szét kincseid - a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid - a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid - a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid - a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid - az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid - a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid - a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid - a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid - a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod - a teljesség legyél te magad.


Gracián: A lélek bája

A léleknek is van bája, mely a szív ékessége, a szellem ünnepe.
Ám nem mindenki rendelkezhet vele, mert feltétele a belső nagyság. Első lépés, jót mondani ellenségünkről; a második, jót tenni vele.
A bosszú lehetőségét kihasználatlanul hagyni; a győzelem pillanatát nagylelkűséggé változtatni.
Az erény sohasem színlel, nem ölt magára díszes ruhát, nem ármánykodik, és nem aláz meg senkit, az élet legegyszerűbb és legbonyolultabb pillanataiban is az marad ami volt: erény.


Arisztotelész: Az igazságosságról
Arisztotelész : Nikomakhoszi etika, ötödik könyv, részlet

Az így értelmezett igazságosság, nem csupán része az erénynek, hanem maga a teljes egészében jelentkező erény, és az ennek ellentétét alkotó igazságtalanság is nem csupán része a lelki rosszaságnak, hanem maga a teljes egészében jelentkező lelki rosszaság. S mégis különbség van az erény, és az effajta igazságosság között, mint ezt a mondottak is elárulják: bár az igazságosság ugyanazt jelenti, mint az erény, lényegét tekintve mégsem ugyanaz, mint az erény, hanem csupán máshoz való viszony alapján: igazságosság, amennyiben pedig ilyen és ilyen lelki alkat, minden további meghatározottság nélkül: erény. Ámde mi azt az igazságosságot keressük, amely csupán része az erénynek. Mert állításunk szerint, van ilyen is. Hasonlóképpen a részjelenségként értelmezett igazságtalanságról kívánunk vizsgálódni. S hogy csakugyan van ilyen, azt a következők mutatják: aki az erkölcsi silányság egyéb fajtáit árulja el tevékenységében az igazságtalanságot követ ugyan el, de nem mutatkozik kapzsinak, pl. ha gyávaságból eldobja a pajzsát, vagy rosszmájúságból másokat megrágalmaz, vagy nemtelen fösvénységből senkit sem támogat pénzzel; viszont ha valaki kapzsi is, nem bűnös az imént említett egyik hibában sem, sőt, valamennyiben, egész biztosan nem bűnös; de azért mégiscsak lelki rosszaságból cselekszik így - hiszen ezért rójuk meg -, éspedig igazságtalanságból. Tehát mégiscsak van egy másfajta igazságtalanság is, amely a teljes egészében jelentkezőnek csak egy része, s van olyan igazságtalan dolog is, amely a teljes egészében jelentkező s a törvénnyel ellenkező igazságtalan dolognak csak egy része.

Forrás