A lektűrmester: Szilvási Lajos

Maja a Szovjetunióban töltötte gyerekkorát, apját komcsiként kivégezték, anyja egyedül nevelte őt és nővérét. Részleteket nem tudok, de a lényeget igen: az éhínségben és nincstelenségben eljött az idő, hogy Maja anyja eldöntse: egy lányt tud megtartani, a másik éhenhal. Ha nem, akkor mindkettő. Tehát választania kellett, melyiket ítéli halálra és kit ment meg. Maja a kiválasztott, ő túlélte, a testvére éhenhalt, később a mama öngyilkos lett.
A túlélő kislány, Maja, Szili első felesége.

Lektűr és dráma = Szilvási Lajos

1932. január 13-án születik a lektűrmester: Szilvási Lajos.
A lektűr általános definíciójába Szilvási (valamint kor és harcostársa: Berkesi) munkássága valójában nem fér bele. A hasonló szórakoztató, ebéd utáni, netán utazáshoz gyártott könnyű olvasmányt két felekezetre oszthatjuk: lírai lektűr és direkt lektűr. Azaz: szerelmi történetek tértől és kortól függetlenül, valamint kaland,- detektív-, rém-, horror, pornóregények.
Szilvási a kommunista lektűr nagy alakja, a hit heroikus terjesztője, nem mellesleg olyan hithű dialógusok megalkotója, hogy az ember inkább levágná tőből a kezét, minthogy kedves szereplői szájába adja.

A világ (vö.: a szocializmus építése, annak tempója) fölött érzett csalódottsága, sértettsége, esetleg a módszer vélt (és valós) hatékonysága kisodorta Szilvásit az emlékezetes Szabad Nép füstös szerkesztői szobáiból a lektűr verőfényes, sikerrel szegélyezett emeleteire. Kelet-Európa irodalmában - a szocreál mellett elsüvítő - Szilvási Lajos honosította meg az idióta amerikai filmek technikáját. A meghasonlott magányos hős társra, társakra talál, velük a mindenek feletti jó szolgálatába áll, beveti magát a harcokba. Eszmei vértezete, nagy lelke, tehetsége és állhatatossága a jót győzelemhez segíti, a gonosz elbukik, mint rendesen.
A Csillag fényesen ragyog a parlament kupoláján. Szilvási okos ember volt. Pontosan tudta, az Olvasó Nép nem hülye. Ha egyszer nyakig ül a latrinában, szeretné hinni, de legalább remélni, egyszer csak a gödröt szegélyező szaros fenyőrudak arannyá válnak. És abból neki is jut. Mert minek ülne remény nélkül nyakig odalent? Minek kelne fel reggelente mindig ugyanarra a Kossuth rádióra? Szilvásit mindenki olvasott, aki (a nyolcvanas években) ismerte a betűket. Megkerülhetetlen tömegben árasztotta el az országot, és elég Kelet-Európát. Kelet-Európa ugyanott ül, és hallgatott, mint Magyarország. Olvasó Népe. Ráadásul JA-díjak, meg amit akartok. Egy sikeríró. Elkanyarodhatnánk a mai könyvipar agyrongáló elhajlásaihoz, de az egy újabb vetület. Egy dolog biztos Szilvási Lajos ügyében: oldott a balos prózán, az úgynevezett szocreálon. Elküldte a hősi abszurd felé.
De semmi nem egyszerű.
A harminckét kötetes, jelentős nemzetközi sikereket elért (értsd: NDK, Románia, Kuba, Vietnam), az 1960-1980-as években az egyik legnépszerűbb magyar írónak az 1990-ben kiadott Akadémiai Kislexikon a nevét sem említi. Berkesi András, a szocialista ponyva atyamestere viszont nyolc sort kapott. Igaz, Szilvási 1956-ban a Szabadság, majd az Igazság című lap munkatársa volt. Az élet bonyolult a kommunizmusban is. Mondhatni.

Ennek bizonyítására következzen egy személyes megemlékezés (régebben bukkantam rá, most nem találom a forrást, hogy jelölhetném):

Szilvási Lajos (szili)
"Anyám eleinte és még ezer évig a Lapkiadó Vállalatnál dolgozott, egy csúnya barnára virazsírozott színű újságnál: az "Újítók lapjánál". Itt dolgozott az írás mellett olvasószerkesztőként Szilvási Lajos, aki amint a képen is látható, igazi férfi. Sok szüksége anyagilag nem lehetett rá, minden napjából szigorúan elvett 6 órát, de csinálta. Tudatában volt, hogy ha nem csinál valamit, ami keretet ad az életének és fegyelemre kényszeríti, szétesik.
Az újság olyan alap az életvitelében, mint a metronóm a zongorán. Ezt sokkal később is megőrizte magának. Igen jó módban élt de még szerkesztette a Delta című lapot.
Sziliről nem az a fontos tudnivaló, hogy milyen sikeres és népszerű író volt, én nem ezért szerettem, hanem hogy milyen ember. Ő is gyakran megfordult nálunk éjszakánként, részegségéből kipihenni magát.
Legkorábbi emlékem, hogy nagy szerelme és első felesége Maja, a hihetelen gyönyörű nő és a borzalmas egzaltált feleség. Ennek is van oka, és nem itélkezem (ekkoriban tanultam meg, hogy óvatosan alkossak ítéletet emberekről). Maja a Szovjetunióban töltötte gyerekkorát, apját komcsiként kivégezték, anyja egyedül nevelte őt és nővérét. Részleteket nem tudok, de a lényeget igen: az éhínségben és nincstelenségben eljött az idő, hogy Maja anyja eldöntse: egy lányt tud megtartani, a másik éhenhal. Ha nem, akkor mindkettő. Tehát választania kellett, melyiket ítéli halálra és kit ment meg. Maja a kiválasztott, ő túlélte, a testvére éhenhalt, később a mama öngyilkos lett.
A túlélő kislány, Maja, Szili első felesége.
Azt hiszem, illetve dehogy hiszem, pontosan tudom, hogy izzó szerelem volt, de a hétköznapokban szörnyű dolgok történtek. Volt, hogy alaphangon a viták úgy kezdődtek, hogy Szili kicsit ittasan hazament, merthogy persze ivott több okból, egyrészt az írás miatt, másrészt a munka miatt, és összevitatkoztak Majával, aki leöntöte őt a forró teával. Tudtuk, hogy mi van, mert előtte voltak telefonok, hogy a Szili hazaért-e, illetve anyám már a szerkesztőségben látta, hogy Szili "faltól-falig jár", azaz részeg, és tudni lehetett, hogy hazaérve ebből háború lesz, ezért is volt, hogy nálunk aludt ilyenkor. majd folytatom..."

*

Ha azt mondom, a kommunizmus még a helyileg sikeres emberek életébe is belerondított, nem is vékonyan, akkor egy füst alatt azt is mondom, hogy meg kell érteni őket, mert egymást is gyilkolgatták, ha elfogyott az ellenség?
Ezért aztán nem mondok semmit. Mindenki tűnödjön el a maga emlékein, nyissa ki pl. az Apassionatát, és döntsön, ahogy akar.

Forrás: Onagy Zoltán - Irodalmi Jelen Online