A Mezopotámiai civilizációk (I.e. 3000-331)

Építészet, művészet, kultúra

Az Egyiptominál is régebbi a Tigris és Eufrátesz folyók öntözte Mezopotámia kultúrája. Kb. 3500 év leforgása alatt a két folyó közének országa rendkívül önálló és viszonylag kultúrát és művészetet teremtett, mely oly sok területen gyakorolt hatást az utókorra. A sumér ékírás az i.e. 4. évezred végén alakult ki. Jeleit nyers agyagtéglákra vagy pecsételésre használt hengerek felületére nyomták, ezeket aztán kiégették.

Mezopotámia építészete monumentális alkotásaival, palotáival, templomaival, az égre emelkedő toronytemplomaival (zikkurát) és hatalmas városfalaival tűnik fel. Ezzel szemben a lakóházak nagyon egyszerű építmények voltak. Építőanyaguk olyan tégla volt, levegőn szárítottak; égetett téglákkal csak paloták építésénél dolgoztak. Az Eufrátesz és a Tigris vidékén az építészet fejlődésének feltételei nem voltak kedvezőek. A rendelkezésre álló a napon szárított agyagtégla, silány és múlandó; egyéb hiányában mégis ezt használták fel, csak burkolatoknál és szerkezetileg kényes épületrészeknél alkalmaztak égetett téglát. A legősibb észak-babilóni székhely Akkád volt, később Ur, végül Babilon lett a centrum. Ettől délkeletre terült el Nippur, Enlil főisten nagy szentélyével. Hatalmas templomtornyának, zikkuratjának romjai 30 m magasak.

Az Ur szent kerületében lévő zikkuratnak belül fallal elkerített udvara volt, s ahhoz a bejárat felől egy kisebb előudvar is csatlakozott. Ezektől délkeletre épült fel az előudvar mellé a raktár, a nagy udvar mellett egy palotával egyesített szentély és annak közelében a királyi palota. Az Ur-i szentély hosszú időn át köztiszteletben álló kultuszhely volt.
A zikkurat volt a babiloniai templom magva, ferdén emelkedő rámpák vezettek a folyton keskenyedő torony tetejére, ahonnan a csillagokat vizsgálták. A sumérok és a babilóniaiak egyébként kimagasló eredményeket értek el a természettudományok különböző területein, legfőként a csillagászatban, de jeleskedtek a matematikában és a csillagászatban is.

Az ókori Mezopotámia legjelentősebb építészeti emléke az Istar-kapu, melynek falait színes-mázas téglák borítják.
Babilóniát az északról támadó erős, harcias nép, az asszírok igázták le. Egyik legnagyobb királyuk - Asszurbanipál - ninivei palotájának falát frízek díszítik. A reliefekhez való átmenetet az emberfejű bikák (lamassu) és a kapuoroszlánok közvetítik. Fejük és előrészük szabad, oldaluk magas relief. A lamassukat precízen kidolgozott, finoman megmintázott szárny, gondosan fésült szőrzet jellemzi, ám vegyített jellegüknél fogva természetellenes hatást keltenek. Művészetileg magasabb fokon állnak Asszúrbanipál ordító, igen naturalisztikus kapuoroszlánjai. Gilgamest, a híres mondai hőst is szívesen ábrázolták oroszlánokkal viaskodva. Az emberi alakok ábrázolása alig, vagy csak vontatottan fejlődik. A kerámiáikra pedig a sokféleség, ám művészi szempontból a kevésbé jelentősség jellemző. A zománctéglák lazúrkék alapon ornamentális vagy figurális mintákkal voltak ellátva, akárcsak a babilóniaiak.

A túlnyomórészt sírépítményekből ismert boltozat többnyire, akárcsak a hídépítésben, konzoltechnikával (tartópillér) készült, oszlopokat nemigen használtak. A plasztika területén kb. i.e. 3000 óta maradtak fenn művek, elsősorban imádkozókat ábrázoló szobrok. A IX. századtól kezdve az uralkodó szobra rendkívüli jelentést nyer, s a dombormű is széles körben elterjedt. Kb. 900-tól, az újasszír korban a palota falának alsó peremét gyakran kb. 2 m magasan mészkő lapokkal látták el, melyeken az uralkodó tetteit ábrázolták. Ez volt az ún. orthosztát. Ebben az időben egyre nagyobb jelentőséget nyert a falfestészet is, mindenekelőtt a kerámiafestmény (égetett-mázas agyagtéglák), mely Istár istennő templomát és II. Nabú-kudurri-uszur babilóni palotáját is díszítette.

Az i.e. VI. század a dél-iráni perzsák szerezték meg az egész Irán feletti uralmat. Ezután a perzsa-méd haderő (ekkor a perzsák méd fennhatóság alatt álltak), Kürosz vezetésével megindult nyugat felé, s az ókori Közel-Kelet nagy kultúráit néhány évtized alatt hatalmuk alá vonták. Ilyen területek voltak Elő-Ázsia, Kisázsia, az Égei-tenger szigetei és Egyiptom is. A hatalmas zsarnokbirodalmat Nagy Sándor döntötte meg, alig két évszázados fennállás után.

A perzsa kultúra magába olvasztotta a behódolt területek ősi kultúráit, de keletről átvette az indiai, nyugatról pedig a görög kultúra számos elemét is. a perzsa ábrázolóművészet leginkább az asszírokéval áll rokonságban.
Az építészet feladatai között is a legfontosabb a palota, ám jellegzetesek a sziklasírok is. Az építészet anyagaira itt is a napon szárított agyagtégla a legjellemzőbb, ám alkalmaznak fát, sőt követ is. Nemcsak díszítő részleteket faragnak ki belőle, hanem szerkezeti elemeket is: önhordó nyíláskereteket és oszlopokat.

Perzsa oszlopok és részleteik.

Az oszlop a perzsa építészet legjellemzőbb formaeleme. Arányaiban, részleteiben a faépítészet hagyományait követi. A nagyon karcsú, kannelurázott oszloptörzs gazdagon díszített, harangalakú lábazaton áll. Fölül az egykori nyeregfára emlékeztető fejezet zárja le: egymásnak háttal fordított két bika mellső része nyúlik ki a gerenda alá. A kapuvédő szárnyasbikákhoz hasonlóan sokszor a az oszlopfőre is emberfejű bikát faragtak. a fejezett alatt az oszloptörzset gyakran kettős csigákba hajló alakzatok, kehelyként szétnyíló pálmalevelek koszorúja s harang alakban visszahajló levelek díszítik.

A perzsaépítészet legjelentősebb emléke a perszepoliszi palotaegyüttes, jellegzetes emlékei a Naks-i-Rusztám-i sziklasírok.

Forrás