Gárdonyi Géza: Földre néző szem 4. rész

ÚJSÁG

A hirlapirónak az a munkája a művelődésben, ami az első ekéé az ősparlagon.

*
A könyvetlen népmillióknak a hirlap szállit mindennap uj gondolatokat. A hirlap szoktatja őket a betűre, olvasásra. A hirlap mozdítja ki a helyhezkötött embert gondolkodásának ki-csided posványából.
Azok a hirlap-nyalábok; amelyek hajnalonkint szerteszét szállanak az országba, a szellemi világosságnak kévékbe kötött első sugarai.
(... Ezelőtt tíz évvel gondoltam így, amikor még a vörös népboldogítóknak lapjaik nem voltak. - 1919.)

*
A hírlapi tárcák olyanok mint a posztószeletek a szabóknál. A szelet többnyire egy-egy értékes szövetből való, de így csak muster ohne wert.

*
Iró és ujságiró között csak annyi a különbség, hogy az ujságiró megmártja a tollát és gondolkodik. Az író meg előbb gondolkodik és csak azután mártja meg a tollát.

ZENE

A kóta olyanféle valami mintha vázlatos ceruzarajzban maradt volna meg egy-egy nagyszépségű festmény, s a játszónak a vázlatból kell ujra megalkotnia.

*
A földi zene összesen 7 oktáv.
Zenének kell lennie a másvilágon is.
- Hány oktáv ottan? Mi a hangok végtelensége. Milyen csak tízszer hét oktáv is? Talán az égi basszusból lehet fogalmunk, mikor a mennydörgést halljuk.

*
Aki éjjel óraütést hall és érdeklődik, hogy ugyan hány az óra, hát mikorra a tizenegyet vagy tizenkettőt végig olvassa, elmulik az álma.
Hát még Olaszországban ahol huszonnégy az óral
Ezt az időrablást el lehetne kerülni, ha az óra csak négyféleképpen ütne. Úgyis tudjuk körülbelül hogy melyik óra táján vagyunk. A négy ütés ez lehetne:

Ez hatszor ismétlődnék napjában: 1-4, 5-8 stb. órákat jelentené. Egy ütés megmondaná, hogy hány az óra.
(1914.)

FESTÉSZET ÉS SZOBRÁSZAT

Ha a festőművészetet kezdettől fogva nők gyakorolták volna, akkor az angyalképek nem hosszuhaju nők volnának, hanem kipödrött bajszu legények.

*
A művészetek közt csak az egy irómüvészet az, amelynek főfeladata, hogy eszmekincseket váltson közkincsekké.
A festészetben, szobrászatban, zenében a forma a fő. Eszme, ha nincs is, a mű tökéletes lehet.
Az irodalmi formáló ügyesség magában nem értékesebb a madártömő mesterségnél.

*
A szobrász műveiből az marad meg, amit a szobrász faragott, - tehát a faragása. A festő műveiből a festése. Az iró műveiből: ami az írásaiban nem írás már, hanem a papirosról a fejekbe és szívekbe átköltözött gondolat.

SZÍNLAP HÁTÁRA

A dráma élő emberekkel illusztrált írásmű. Néha az illusztráció jobb mint a szöveg.
Néha.

*
Olvastam egy vívást ezen a kérdésen:
A színész szolgálja-e az írót? vagy az író szolgálja a színészt?
Pedig mily könnyű az ítélés:
Ha a szinész nagyobb a művészetben, mint az iró (az írás művészetében), akkor az iró szolgál. S fordítva.
Az ítélet különben játékról játékra kimondható, ha elővesszük a játék után a szöveget, s megnézzük:
- Mit adott az író a színésznek?
- Mit alkotott belőle a szinész?

*
Fölösleges írni, mondani, hogy az iró jobban tudja, mi van a drámájában, mint a színész. De aki erről a mi állami színészeinkkel beszél, el fog bámulni a véleményükön.
Pedig csak a holt író szövegével bánhat úgy a szinész, mint a kaucsukember a saját bőrével.

*
A színészek felosztása szerepkörök szerint azt mutatja, hogy az írói teremtő-erő csak ritkaságképpen jelenik meg a földszínen, - mint az aranyrög.
A színpadi alakok olyanok, mint a figurális öntvények: hol puszta gipsz, hol festett, hol bronzolt, de mindig ugyanaz az egynéhány figura.

*
Sekszpír színpadján mindenki szaval és mindenki bölcselkedik. Nála nem az élet az álom, hanem az álom az élet.

*
A közönségnek mindig igaza van.
Ime a bizonyíték:
Ha az igazgató meg akarja rontani valamelyik színészét, olyan szerepet játszat vele, amely nem neki való.
Akkor a közönség azt mondja:
- No lám, ezt a szinészt jeles művésznek véltük, pedighát értéktelen.

*
Ha külföldi dráma nem tetszik a közönségnek, azt mondják nálunk:
- A főszereplő nem bírta megjátszani.
Vagy azt mondják:
- A szinház nagyobat vállalt, mint amekkorára képes.
Ha azonban magyar dráma van színen, akkor nincs szó a szinészröl, sem a színházról. Akkor mindig csak a szerző bukik.

*
A jó dráma szerkezete olyan, mint az óráé: sem egy kerékkel több, sem egy kerékkel kevesebb. A kerékfogak jól illeszkednek egymásba s a rugó erős.

*
Egy vidéki városban olvastam a szinház plakátját:
Őrnagy ur? A kikapós patikárius, A hálókocsi ellenőre, Mozgófényképek stb.
A plakát végén az igazgato pártolást kér a közönségtől.
Miért? Hiszen ez még csak nem is hazai ipar!

*
Némelyik vidéki szinház kreizler-bolt: cifra plakát, komisz portéka.

*
Némelyik fővárosi szinház feliratát is meglehetne igazitani:
A külföldi dráma-irodalom szemét-lerakodó telepe

*
A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi. A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés
válik ki közülők, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül.
A hárfa a női lélek.

*
Nő-színésztől mindent láthatunk hamisan alakítva, hamisan mondva, csak egyet nem: Mikor a vele egy-szerepkörű nőkollégával játszik, és a szerző utasítása ez:
Végig méri.
Ezt mindig megdobbentő realitással csinálják.

*
A donna este térdig-érő szoknyában jelent meg a színpadon. Szekszuális énekeket rikoltott, és a strófák végén a közönség felé lendítette a jobb lábát, - méternyinél magasabban persze.
A közönség tapsolt:
- Ez aztán művészet!
A donna persze azzal az érzéssel ment pihenni, hogy aznap többet tett a magyar kulturáért, mint Jókai ötven év alatt.

*
A mi népszínmű-íróink úgy főzik a pörköltet, hogy több benne a paprika, mint a hus.

*
A népszinművek asszonyai cifraruhásak. A hajok fel van sütve. Sohase dolgoznak, csak a szoknyájokat riszálják s örökké csókolódznak. Ilyenféle parasztnép Magyarországon nincsen.

*
A színmű levétele a műsorról nekünk íróknak mindig temetés. Meghalt belőlünk egy rész feltámaszthatatlanul.
Mert a regény, novella, vers mindig él. Ha nem olvassák ma, olvassák holnap. Színművet azonban nem olvas senki. Se ma, se holnap. Még a színész is kiiratja belőle, amit játszania kell. A többi nem érdekli.

*
A színészet délibáb-művészet: az életet játsza az életnek. Épp ezért minden más művészetnél hatásosabb.

*
Az író élete is csak: lábnyom, amit az utánajövők eltapodnak.

Forrás: Polczer Porta