Victor Hugo verseiből ...

MIKOR A KÖNYV


Mikor a könyv, amely elaltat minden éjre,
mikor a házi lég, a tűzhely gondjai,
mikor az esztelen város zörömbölése,
hol mindig hallani ezt-azt rikoltani,

mikor nyűg és öröm ezernyi aggodalma,
megtöltve a napot, míg szűk lesz és sötét,
nyakam soká, soká sűlyos igába hajtja,
és földre szegezi lelkem tekintetét:

akkor váratlanul kiszáll, szökik a lélek,
réti ösvényre hág, ma és holnap űjra csak,
mely eltéved vele, de mindig visszatéved,
mint a bölcs paripa, mely tudja az utat,

lelkem erdőbe fut, hol annyi kósza fény gyűl
az árny közt, s annyi hang, lágy zsongás vár reá,
s vár az álmodozás, az első fa tövén ül,
s együtt indulnak el a lomb, a lomb alá!

Fordította: Nemes Nagy Ágnes


ÖRÖMMEL ÜLÖK ÉN


Örömmel ülök én, míg álom ül a földön,
csillagbolt alatt, mely időnként tündököl fönn,
s fülelem, hogy az ég hullat-e némi neszt;
hiába csap felém az óra szárnya, mélyen
s némán tünődöm ott az örök ünnepélyen,
amit sugárosan a földnek ád az est.
S míg alszik a világ, már-már azt hiszem olkor,
hogy én gyúlok ki csak e tűz csillagnapoktól,
hogy én értem csupán: fényük mire való;
s én vagyok --hallgatag, veszendő, kósza pára --
e pompázó nagy éj titokzatos királya,
s nekem, nekem ragyog illumináció.

Fordította: Nemes Nagy Ágnes


MIVEL AJKAMHOZ ÉRT


Mivel ajkamhoz ért színültig tele kelyhed,
és sápadt homlokom kezedben nyughatott,
mivel beszívtam én nemegyszer drága lelked
lehelletét, e mély homályú illatot,

mivel titokzatos szíved nekem kitárult,
s olykor megadatott beszédét hallanom,
mivel ott zokogott, mivel mosolyra lágyult
szemed szemem előtt és ajkad ajkamon,

mivelhogy sugarát üdvözült főmre szórta,
örökké fátyolos virágú csillagod,
és nyaradból lehullt egy gyenge szirmu rózsa,
amelyet életem árja elringatott,

most azt mondhatom az időnek, míg továbbszáll:
-- vágtass, ha jól esik! Az én időm örök!
Vidd hervadt csokrodat magaddal: szebb virágszál
nyílik lelkemben, azt soha le nem töröd!

Nem dönthetik fel a vízzel teli korsót
vad szárnycsapásaid. Minden hamud kevés:
lelkemnek lobogó máglyáját ki nem oltod!
Szerelmes szívemen nem győz a feledés!


Fordította: Kálnoky László


Forrás: Klasszikus Francia Költők - A Világirodalom Klassikusai - Európa Könyvkiadó, 1984. I. kötet, 405-408.oldal