Mit adtak nekünk a rómaiak?(1.) - Utakat

Anderkó Krisztián

Ha valaki Szombathelyről Győrbe autóval szeretne eljutni, akkor a 86. számú főút tűnik a legjobb választásnak. Amennyiben lehetőségünk nyílna visszaforgatni az idő kerekét, láthatnánk, hogy ennek az útnak az iránya és elhelyezkedése nem sokban különbözik a rómaiak által 1900 évvel ezelőtt kiépített út vonalától.

Járjuk be ezt az útvonalat az isteni Claudius császár által alapított Savariából Arrabonába utazva. Átlépve Savaria keleti városkapuját nyílegyenesen haladnánk az első nagyobb település, Bassiana felé (Sárvár mellett). Közvetlenül a város előtt még van egy hármas útkereszteződés, a jobb oldali közvetlenül Aquincumba (manapság is milyen hasznos lenne egy ilyen út!), az általunk követett bal oldali pedig Arrabona felé kanyarodik.

Átkelve a Rába fölött ívelő hídon, Mursella városa (Mórichida – Kisárpás modern települések között) felé haladnánk tovább. Azt elhagyva már a célegyenesben lennénk, egy rövid szakasz után pedig meg is érkeznénk Arrabonába. Innen, ha tovább szeretnénk menni, akár rá is térhetnék a római M1-re, a limes útra, Vindobona (Bécs) vagy Aquincum felé.

Talán ez a rövid szakasz is remekül érzékelteti, hogy bár a közlekedésszervezésben sok minden megváltozott az elmúlt kétezer év során, mégis mennyire elő a római örökség.

2008 őszén lehetőségünk nyílt ezen útvonal egy részletének feltárására a Sárvári elkerülő út kivitelezési munkálatai során.

Tóth Endre, a Nemzeti Múzeum régésze már az 1970-es években terepbejárások és levéltári adatok alapján azonosította és részletesen publikálta az út Vas megyei szakaszát. Eredményeit messzemenőkig alátámasztotta és kiegészítette kutatásunk.

Már a feltárás kezdetén feltűnt, hogy a római út kavicssávját nem csak az ásatás helyén, hanem attól nyugatra, egy frissen szántott területen, szabad szemmel is jól lehetett látni. Mivel ennek a területnek a feltárására nem volt lehetőségünk, megörökítésére a légirégészetet szerettük volna segítségül hívni, mivel a megfelelő körülmények között készített légi fotókon jól kivehetőek ezek, a tájat nyílegyenesen átszelő építmények. Részben ezzel a módszerrel sikerült feltérképezni például a Duna vonalát kísérő hajdani limes utat és annak erődítményeit.

Korlátozott anyagi lehetőségeink miatt végül a Google népszerű alkalmazásit (Google Earth, Google Maps) vettük igénybe. Korábban többször olvastam régészeti célú használatukról (például itt vagy itt), gondoltam most én is kipróbálom őket. A módszer bevált. A mindenki számára szabadon elérhető felvételek nemcsak kiegészíthetik a légi régészet eredményeit, de lehetőséget adnak arra, hogy bárkiből felfedező váljék.

De próbálják ki olvasóink a dolgot a gyakorlatban! Találják meg az alábbi műholdas képen a szóban forgó római utat!

Klikkeljenek a képre a nagyításért!

Egy kis segítség a kereséshez: az út nem más, mint egy 10 méter széles, 40-60 centiméter vastag tömör kavicssáv, ezért csak ritkás növényzet tudott megkapaszkodni a felszínén. Tehát egy halványabb sávot keressünk a vegetációban. Megközelítőleg kelet-nyugat irányban húzódik. A kép középső részén kevéssé látható, inkább a széleken keresgéljenek. A keleti végén (kép jobb oldalán) több törés található a vonalvezetésben.
Tehát elő a nagyítókkal és a szemcseppekkel!

A római utakról

A római birodalom védelmét, hatékony kormányzását, eredményes működését a kitűnően megépített és állandóan karbantartott úthálózat segítette. A Kr.u. 1. századig a becslések szerint mintegy 80-100 ezer kilométer hosszú hálózatot építettek ki az Imperium területén.

Szinte minden út Rómába vezetett. Ezt jelképezte a Forum Romanumon Kr. e. 20-ban, Augustus császár által felállíttatott milliarium aureum is.

Ez nem más, mint egy manapság is használatos kiindulópont megjelölés, például a Budapestihez hasonlító "0-kilométerkő".

Megtervezésük, felmérésük és kiépítésük a rendkívül sokrétű feladatokra alkalmazható hadsereg dolga volt.

A gyakorlatias rómaiak nem haboztak, a két pont között a legrövidebb út, az egyenes elvét követték. Martialis, a költő, ki is fakadt az építésekkel járó környezetromboló tevékenység ellen, hiszen ha kellett, hegyeket hordtak el, ha úgy alakult völgyeket töltöttek fel.

Szerkezetüket tekintve az utak 5-6 méter széles, 50-70 centiméter vastag kavicstöltésből álltak, széleiknél vízelvezető árkokat ástak. Felső részüket malterszerű kötőanyaggal tették szilárdabbá. Kőlapokból készült burkolatot csak a városokban használtak. A települések közötti távolságokat mérföldköveken jelölték.

Most nézzük a kérdéses szakaszt, amely Savariától futott Bassianáig (Sárvár). A tájat egyenesen átszelő kavicscsík több helyen szabad szemmel is megfigyelhető, a szántás helyenként szélesre húzta szét. Néhány ponton annyira köves, hogy rajta szántóföld nem is terem. Végig egy töltésszerű domborulaton fut, amely néhány területen a mai felszínből 50-60 centiméter magasságban emelkedik ki.

A római hadsereg kivonulása után az út használata fokozatosan megszűnt, mivel elkerült minden későbbi települést, és nyílegyenesen vezetett a Rábáig. Nyilván ez okozta eltűnését: nem illeszkedett a középkori településhálózathoz, nem vezetett sehová. Bár közlekedésre nem használták ezt a továbbra is látható markáns terepjelenséget, több közép – és kora újkori elnevezése is ránk maradt.

1360-ban szerepel először Bálványkő út néven (Balwankew, Bálvány Kü, Bálván Uttya). A Bálványkövet a Szombathellyel 1870-ben egyesült Szentmárton község bírájának leírásából ismerjük: „egy emberi emlékezetet meghaladó időben készült egyszerű kő szobortól – ami még rom falával maig is áll – neveztetett el.” Feltehetőleg egy római síremlékről van szó, pontos helyét, maradványát ma már nem ismerjük. Öttevénynek is nevezték, több okleveles említése is előfordul (Wetewyn, Etevin-út, uttheuin, Vtteuim, utteuen, Eötevén uttya).

De konkrétan meg is nevezték, például az 1785-ös megyetérképen, amely via Romanorum felirattal ábrázolja. A népi emlékezet szerint azért öttevény, mert az ördögök építették Öttevénytű Szombathelyig.

Pannonia úthálózata

A pannoniai úthálózat keretét a Poetovio (Ptuj – Szlovénia) irányából szerémségi Duna-határra vezető út, a nyugat-pannoniában észak felé futó Borostyánkő út, és a Duna mellett húzódó limes-út adták. Erre a vázra fűződtek fel aztán a tartomány belsejében futó utak. Ez a jól megtervezett és kiépített hálózat a nagyobb városokat kötötte össze, a kisebb települések, villák csak bekötőutakkal csatlakozhattak a magasabb rendű közlekedéshez.

A birodalom bukásával azonban megváltozott a közlekedési infrastruktúra. Mivel a római településhálózat gyökeresen különbözött a középkoritól, ezért az egykori utaknak már csak egyes szakaszait használták.

A középkorban minden települést, falut összekapcsolt az úthálózat, a használaton kívüli részeket elszántották és azok földművelés miatt egyre inkább elpusztultak.

Az egykori római úthálózat rekonstrukciójához több lehetőség is a rendelkezésre áll. Fennmaradt például két olyan forrás is, amelyek segítségével képet alkothatunk a birodalom egykori út- és településhálózatáról. Az egyik a 3. század végén összeállított Itinerarium Antonini, a másik a középkori másolat formájában fennmaradt Tabula Peutingeriana. Teljes rekonstrukció megrajzolására viszont önmagukban - bár remek fogódzót jelentenek, sajnos nem alkalmasak.

Adataik azonban kiegészíthetőek a középkori határjárások, térképek dűlőneveivel, légi felvételekkel, földrajzi névgyűjtések anyagaival, ugyanis a mai földutak, mezsgyék vonala sokszor megegyezik az egykori római utak vonalával.

Most pedig néhány szó magáról a feltárásról, de előtte lássuk a megfejtést:

A régészeti szakfelügyelet mellett zajló földmunkák során a felső, 30-50 centiméteres humuszréteget gépi földmunkával távolították el a sárga színű altalaj szintjéig.

A munkálatok végéhez közeledve, közvetlenül a Tilos-erdő mellett, került elő a római út egy szakasza. Az előkerülés helyének ismeretében már könnyen beazonosítható volt az út nyomvonala a keleti szakaszon is. Itt ugyanis, a pár fokkal eltérő vonalvezetések miatt földmunkák nem érintették, ezért nem lehetett egyértelműen felismerni.

Ezt a részt egyébként a kivitelező vette újra használatba szervizútként, hiszen annak köves-kavicsos stabil felépítése egy-egy esős napon jó szolgálatot tett. A római út szerkezetét összesen négy, a nyomvonalra merőlegesen nyitott kutatóárokkal vizsgáltuk.

A munkálatok elején kísérletet tettünk az útfelszín megtisztítására is egy szakaszon, de hamar bebizonyosodott, hogy ez érdemi eredménnyel nem fog kecsegtetni. Az intenzív mezőgazdasági munkálatok miatt az eredetileg 50-60 centiméter vastagságú alapozásnak mindösszesen az alsó 8-10 centimétere maradt bolygatatlan.

Az azonban látható volt, hogy ennek kiképzése enyhén bogárhátú volt. Ez a fajta kialakítás megkönnyítette, hogy a csapadékvíz lefolyjon az útboltozatról. A felette lévő részen már csak a humusszal keveredett, erősen elszántott kavicsozást tudtuk rögzíteni. Egyes pontokon nemcsak az utat, hanem annak két oldalán húzódó vízelvezető árkokat is sikerült megfigyelnünk.

Érdekes, hogy feltárástól pár száz méterre egy kavicsbánya található. Könnyen elképzelhető, hogy ezt az útépítéshez felhasználható nyersagyag-lelőhelyet már a római korban is használták.

Végezetül megjegyezném, hogy a modern közlekedésszervezés az autópályákkal, gyorsforgalmi utakkal mintha visszatérne a rómaiak által egykoron megálmodott és létrehozott struktúrához. Jó lenne, ha tartósság és minőség tekintetében sem kellene szégyenkeznünk.

Szeretném megköszönni a feltáráson közreműködő munkatársaim, Csizmazia Tamás, Isztin Gyula, Szilasi Attila Botond segítségét!

Forrás: Sírásók Naplója - Régész blog