Arany János: A tölgyek alatt

Margitsziget A tölgyek alatt Szeretek pihenni, Hova el nem hat Város zaja semmi. Zöld lomb közein "Áttörve" az égbolt S a rét mezein Vegyül árny- és fényfolt. A tölgyek alatt Oly otthonos itten! Évem leapadt: Ime, gyermek lettem, Mint mikor a tölgy Sudarát megmásztam, Hol seregély költ - S vígan madarásztam. A tölgyek alatt Több egykoru társsal Madárfiakat Kifeszíténk nyárssal; Jó tűz lobog ott, Zizeg a kis bogrács - S ha bealkonyodott, Haza már egy ugrás. A tölgyek alatt Örömest valék én, Bár a madarat Hagytam utóbb békén; Gyermeki önző Korom' ifju ábránd Veszi ösztönző Szárnyára, s tovább ránt... De tölgyek alatt, Valamerre jártam, Szűlőhonomat, - Csakis ott - találtam; S hol tengve, tunyán Hajt, s nem virul a tölgy: Volt bár Kanaán, Nem lett honom a föld. - A tölgyek alatt Még most is el-űlök; Bűv-kép csalogat, Ábrándba merűlök; Hajó-kerekek Zubogását hallom... "Hajrá, gyerekek: A vízi malom!" A tölgyek alatt Im, meglep az alkony, Hűsebb fuvalat Zörög át a parkon; Felhők szeme rebben: Haza sietek, Jobb ott, melegebben, Ki vén, ki beteg... A tölgyek alatt Vágynám lenyugodni, Ha csontjaimat Meg kelletik adni; De, akárhol vár A pihenő hely rám: Egyszerüen bár, Tölgy lenne a fejfám! (1877 aug. 5)