Gondolatok a boldogságról

Hamvas Béla - Boldogság A boldogság az Első Lélek legelső érzése — a boldogság az első tudat, az első emlék, az első tapasztalat, az első gondolat, az első cél. Ez az első érzés- akarat-cél-tudat-gondolat, ez az Első Világ és Első Élet, ami benne lüktet a fákban és kövekben, a vizekben és a csillagokban, az emberekben és az istenekben. Ez az Első Érzés, amin a világ nyugszik, mint az őskőzeten a föld. A Boldogság a világ első érzése, amivel a nemlétből felébredt életet fogadja. Augustinus A boldogságról Nem a boldog életre kívánkozik-e minden ember? Hol ismerték meg, hogy ennyire áhítják, vagyakoznak rá? Hol látták, hogy ennyire szeretik? Mindenki birtokoija a boldogságot, ám senki sem tudja, hogyan és mennyire. Mondjuk, valaki egyszerűen úgy érzi, boldog — és ő valóban boldog. Másvalaki a boldogság reményében, vágyakozásában érzi ugyanezt — ő másképpen boldog, meg várakozik, és e várakozás több boldogságot hoz szá- mára, mint amaz embernek, ki nem is reményli ezt a távoli, talán soha be nem köszöntő eszményi pillanatot... Ki a boldog valójában? Talán nem ragaszkodnánk e megfoghatatlan ámulathoz, ha nem őriznénk róla titkokat a lelkünkben. Ime a neve: boldogság. De mit jelent e szó neked s nekem? Nem a szó csengesében találjuk-e meg örömünket? Hisz jelentése ott van az emlékeinkben. Ha pedig ott van, talán már vala- mennyien lehettünk boldogok. Ha létezne közös nyelv, amelyen megkérdezhetnénk a világ összes emberétől, hogy akarnak-e boldogok lenni, ők minden habozás nélkül - hála emlékeiknek - igennel válaszolnának... Hallom balgaságom zümmogését, mely tétovázni, habozni késztet. És em- lékeimből előcsalogatok egy képet, a boldogságét, és mondom: — Ne hallgass a hangra, mely a földre ránt, engedd, hogy vagyaid elenyész- szenek. Magamból indult e háborgás magam ellen. Kinlódva evesedtem, fáradtan lihegtem. Forgolódtam és hánykolódtam bilincseim közt, bárcsak lepattannának rólam abroncsaim. Befelé mon- dogattam: — Közel állok a célhoz: a boldogsághoz — és bilincseim kioldódtak. Tatiosz - Boldogtalan boldogok Ha a boldogságot kutatod, belül keresd, emlékezeted roppant nagy csarnokában. Itt tied az ég, a föld, a tenger, a csillagok. Itt találkozhatsz önmagaddal. Csak egyetlen egy nem lehet a tied: a perc, amelyet elfeledtél. Amire nem emlékszünk, már nem a miénk... Az emberek bebarangoiják a világot, megcsodálják a hegyek égre meredő csúcsait, a tenger egekig ívelö hullámait, a folyók félelmetes kanyargásait, az óceán végtelenjét és a csillagok semmibe tűnését. Csodálnak, miközben elfelejtenek emlékezni. Boldogtalan, aki emlékeire ügyet sem vet, és boldog ezek szerint csak az lehet, aki emlékezni képes. Seneca A boldogságról A tetőpontra az jut, aki tudja, minek örüljön, aki boldogságát nem tette másoktól függővé, aki nem nyugtalankodik, aki bizik önmagában... Hát tanulj meg örülni! De ne hidd, hogy a reményeket s a legédesebb mu- latságokat hiábavalónak tartom, s ezzel megfosztalak az élet kínálta gyonyörűségektől. Ellenkezőleg. Azt akarom, hogy sose légy szűkében a vidámságnak, hogy házadban mosoly fakadjon, s ha ott terem, tebenned lakik. Más vigassagok nem töltik el a szívet valódi örömmel, csak homlokod ráncát simítják ki futó pil- lanatokra... Hidd el, az igazi boldogság komoly dolog. Vagy azt képzeled, hogy bárki képes derüs arccal — ahogy mostani aranyifjaink mondják — ,,feldobottan” megvetni a halált, ajtót nyitni a szegény- ségnek, elszenvedni a fájdalmakat és elhajítani az élvezeteket? Aki ekképpen gondolkozik, boldog, de nem igazán. Neked másmilyen boldogságot kivánok: olyat, amelyik sosem hagy el, ha egyszer megtaláltad a forrását. Ami könnyen elérhető, az a felszínen csillog; ami érték, olykor fénytelen, és a mélyre kell ásni érte. Amiben a so- kaság élvezetét leli, sivár és illanó gyönyörűséget kínál. Amiről én beszé!ek, az a felszinröl nem látható, és bensődben derül. Szórd szét, ami csillog, az igazi jóra vesd tekinteted: örülj a magadénak. Hogy mit jelent ez? Téged és éned legszebb részét. Még ez alkalmi testet, a köntöst — bár nélküle semmi nem tör- ténhetne meg — csupán szükségesnek, mint fontosnak tartsd. Hiú gyönyöröket táplál, illanó örömöket, melyek könnyen átcsaphatnak szomorúságba, emésztő bánatba. A gyönyör a fájdalom szakadékába zuhan, ha nem ismer határt. Ám megfékezni nehéz azt, mit korábban jonak hittél. Az igazi jóra kockázat nélkül vágyódhatsz. Szeretnéd tudni, honnan ered? Ha szándékaid becsületesek, cselekedeteid helyesek, lelkiismereted nem zúgolódik, és megtagadod a véletlen ajándékait — akkor egyenes gerinccel járhatsz az úton, azon az úton, amit életnek nevezünk... Kevesen járják az utat az út természete szerint. Inkább a saját természe- tüknek hódolnak, s mint a folyó árjával tovaúszó holmik sodródnak egyik partról a másikra... ,,Rosszul él, aki mindig csak élni kezd” — mondja Epikurosz. ,,Miért?” — kérded joggal. Mert senki sem gondolkodik akkor, amikor éppen csak belefog az életbe.

Forrás: Ananke oldala