Szophoklész: Az öregség

KAR

Most látom, milyen esztelen, aki e rövid életet
vágyik nyújtani, nyújtani,
túl a közepes határon.
Hosszu élet a bánatot
hozza csak közelebb, csak a
bánat jön közelebb feléd s közben az öröm elkerül.
Így jár, ki túl sokáig él.
Egy válthat meg:
amikor eljő
befejezésül
énekek és lakodalmi kiséret
kobzai nélkül a mindig egyenlő
néma halál s kivégez.
Nem születni a legnagyobb boldogság, de a második
megszületve hamar megint
visszasüllyedni ahonnan jöttünk.
Míg virágzik az ifjúkor,
karján ott ül a balgaság.
Baj nélkül ki megy át ezen? Kit nem ér el a fájdalom?
Harc, gyűlölet, viszály, csaták
s irigység; míg
a legutolsó,
míg a lenézett,
koldus, erőtlen, árva öregség
eljön, az átkok elöntenek és a
nyomorúság veled hál.

Idejutottunk, s nem mi egyedül.
Mint a parti szirtet észak ormán
folyton korbácsolja a tél viharja,
úgy korbácsol örökké
s hullám-módra csapódik
hozzád is a sok nyomorúság kínja.
Egyik nyugati tájról,
másik keleti ég alól
csap le, az egyik délről,
a másik az északi szélből.


Babits Mihály fordítása


Forrás: Görög Költők Antológiája - A Világirodalom Klasszikusai, Európa Könyvkiadó, 1982 291-292.oldal