A trójai háború - Iliász nyomán

A TRÓJAI HÁBORÚ Az Ilias nyomán

Néreus tengeri isten leányát, az ezüstcipellős Thetis istennőt eredetileg Zeus akarta feleségül venni, de Prométheus megjósolta, hogy Thetis fia hatalmasabb lesz apjánál. Zeus félt, hogy akkor rajta is Kronos sorsa fog beteljesedni és ezért a halandó Péleushoz, a thessaliai Phthia királyához kényszerítette. Péleus és Thetis lakodalmán az istenek is megjelentek, isteni ajándékokat hozva a házaspárnak, csak Erist, a "viszály" istennőjét tartották volna szívesen távol a fényes lakomától. De Eris aranyalmát dobott az isteni násznép közé, evvel a felírással: "A legszebbnek." Kitört erre a viszály, három istennő, Héra, Pallas Athéné és Aphrodité vetélkedtek az almáért, míg Hermés az Ida hegyére vezette őket, hogy Paris ítélje meg, melyik a legszebb istennő. Paris trójai királyfi, Priamos fia, kinek születésekor azt jósolták, hogy pusztító veszedelmet fog hozni hazájára. Ezért kitették az Ida hegyére, itt találtak rá a pásztorok, felnevelték, derék férfi vált belőle, ki mindig megvédte a nyájat és a pásztorokat, ezért Alexandrosnak, "Férfivédő"-nek is nevezték. Itt, az Ida hegyén jelentek meg elótte az istennők. Parist Aphrodité ígérete megvesztegette, a szerelem és szépség istennője a világ legszebb asszonyának szerelmét ígérte az Ida hegyi pásztornak, ha neki ítéli Eris almáját. Ez az ígéret zavarta ki Parist a békés pásztoréletből. Hajóra szállt, hiába intette hű hitvese, Oinóné, a Kebrenos folyó istenének a leánya a veszedelmes úttól. Görögországban a spartai király, Menelaos látta vendégül. Paris visszaélt a vendégjoggal, vendéglátó gazdájának feleségét, Helenét megszöktette. Az ázsiai királyfi tettét az egész görögség mint a maga sérelmét fogta fel. Menelaos bátyjának, Agamemnónnak a fővezérlete alatt összegyűltek az aulisi kikötőben és megindultak Trója ellen. Először még követséget küldtek Priamoshoz, hogy adja ki Helenét és a Helenével együtt elrabolt kincseket, de a trójaiak ezt megtagadták. Ekkor megindult a pusztító háború. Kilenc évig ostromolták hiába a várat, csak a tizedikben sikerült bevenni, akkor is cselvetés segítségével. Trója városvédő istenségét, Pallas Athéné égből hullott faszobrát, a Palladiont Odysseus és Diomédés lopták ki a városból. Aztán egy hatalmas falovat küldtek be a városba. A ravasz Sinón jelentette a trójaiaknak, hogy evvel az ajándékkal Pallas Athénét akarják kiengesztelni a görögök az elrabolt Palladionért, maguk pedig már fel is szedték a horgonyt és visszahajóznak Görögország felé, mert a kilenc esztendeig tartó eredménytelen ostrom meggyőzte őket, hogy úgysem fogják soha bevenni Tróját. Hiába intette őket Laokoón; Poseidón, ki a görögök pártján állt, a tengerből két kígyót küldött a népe sorsáért aggódó jós ellen, azok megfojtották Laokoónt és két fiát. Ebben is az istenek büntetését látták a trójaiak, mert az Athénének küldött ajándék ellen merte szavát emelni Laokoón, és most már kettőzött buzgalommal bontották a falakat, hogy be tudják hozni a városba a fálovat.

Aztán vidám lakomához ülve ünnepelték a kilencéves ostromzár megszűnését. De a görögök nem hajóztak messzire, csak Sinón jeladását várták. S mikor a trójaiak, a bortól elnehezülten, pihenőre tértek, Sinón kinyitotta a faló ajtaját; a görögök válogatott vitézei kuporogtak a belsejében és most ellepték a falakat. Ugyanekkor fáklyajellel a tovahajózó görögöket is visszahívta Sinón; Trója egyszerre megtelt ellenséggel. A várost felgyújtották, a férfiakat megölték, az asszonyokat rabnők gyanánt vitték Görögországba. Homéros Iliasa a trójai háború tizedik évében kezdődik. A vár még dacol az ostrommal. A környéket pusztítják a portyázó görögök, városokat gyújtanak fel, zsákmányt ejtenek és foglyokat hajtanak el, köztük Khryséist, Apollón papjának leányát. Khryséis apjának megjelenésével kezdődik az eposz, melynek voltaképpeni tárgya Akhilleus haragja : a fővezér és a legnagyobb görög hős végzetes civódása. Khrysés, Apollón papja, az isten szalagjával koszorúzott aranybottal a kezében jött a görögök hajótáborához, fényes váltságdíjat ígérve leányáért. - Adják meg nektek az olymposi istenek, hogy feldúlhassátok Priamos városát és épségben érkezzetek haza.

De az én édes leányomat engedjétek szabadon és fogadjátok el a váltságdíjat, tisztelve Zeus fiát, a messzelövő Apollónt. Hiába intették a többiek, hogy tisztelet jár a papnak, Agamemnón durván elutasította. Az aggastyán eltávozott, de bosszúért imádkozott az istenhez, kit Khrysé városában Smintheus néven tiszteltek. Apollón meghallgatta, haragosan szállt le az Olympos csücsáról, íjjal és tegezzel a vállán, félelmetesen csendült meg az ezüst ideg, s a messzelövő isten nyilai irtózatos járványt hoztak a görög táborra. Először az állatokra, az állatokról az emberekre terjedt a vész; szüntelenül égtek a halotti máglyák kilenc napon keresztül. A tizedik napon végre Akhilleus gyűlésbe hívta a népet. Itt Kalkhas, a jós, megmondta Apollón haragjának okát, s hozzátette, hogy Apollónt addig nem lehet kiengesztelni, amíg vissza nem adják, most már váltságdíj nélkül, Khriséist az atyjának. Agamemnón ragaszkodott a fényes szemű rabnőhöz, de nem térhetett ki az egész tábor követelése elól, hanem kárpótlást követelt. Akhilleus keserűen emlegette fel, hogy éppen Agamemnón családja kedvéért jöttek Trója alá mindnyájan - az ő testvérének, Menelaosnak a feleségét, Helenét csábította el Paris, a trójai királyfi. Most már egyenesen Akhilleus ellen fordult Agamemnón bosszúja, s mert Akhilleus erélyes fellépése fosztotta meg Khryséistől, Akhilleus rabnőjét, Briséist követelte. Akhilleus már-már kardot rántott Agamemnónra, de Pallas Athéné lefogta kezét - csak maga Akhilleus látta a hirtelen közbelépő istennőt. Akhilleus megkímélte Agamemnón életét, de megesküdött, hogy félrevonul a harctól: "majd még vágyódtok mindnyájan Akhilleus után, de te nem tudsz majd segíteni, mikor hullani fognak a görögök a férfiölő Hektór keze alatt. Akkor majd emészted magad haragodban, hogy az akhájok legnagyobb hősét nem becsülted meg!" Hiába engesztelte őket Pylos agg királya, Nestór, ki már a harmadik nemzedéken uralkodott, s ki már a lapithák királyának, Peirithoosnak a lakodalmán kitört híres háborúban, a laphiták és kentaurok harcában is részt vett segítő tanácsadásával. Khryséist küldöttség vitte haza Odysseus vezetésével, de Agamemnón elküldte két Szolgáját, Talthybiost és Eurybatést a myrmidónok sátraihoz Briséisért. Akhilleus hű fegyvertársának, Patroklosnak hagyta meg, hogy vezesse ki Briséist, s miután Agamemnón követei eltávoztak kedves rabnőjével, maga kiment a tenger partjára, hogy anyjának, Thetisnek panaszolja el fájdalmát. Thetis a tenger mélységében, agg atyja, Néreus tengeri isten mellett hallotta meg halandó fia sírdogálását; felszállt a tengerből, mint a köd, melléje ült, megsimogatta kezével, és úgy kérdezte ki bánatát : - Gyermekem, miért sírsz? Milyen gyász érte szívedet? Mondd ki, ne rejtsd magadba, hadd tudjuk mindketten. Azután vele sírt, halandó gyermekével, mert legalább azt a rövid életet, mit a sors engedett számára, szerette volna boldogabbnak látni. Akkor éppen az aithiopsoknál vendégeskedett Zeus - az aithiopsok istenfélő népét gyakran látogatták meg az istenek -, de mikor a tizenkettedik napon hazatért, Thetis fölment hozzá az Olymposra. Régi érdemekre hivatkozhatott : mikor a többi isten fellázadt és meg akarták kötözni Zeust, csak ő tartott ki mellette, és felhívta az Olymposra Briareóst, a százkezű óriást, védelmére. Most melléje ült, baljával átfogta térdét, jobbjával az állát simogatta, úgy kérte, hogy rövid életében legalább tiszteletet szerezzen halandó fiának. Zeus kedvetlenül hallgatta: tartott feleségétől, Hérától, ki úgyis szidta folyton, hogy részrehajló a trójaiak iránt. De mégis igenlőleg intett világkormányzó szemöldökével Thetis kérésére, hogy mindaddig a trójaiak győzzenek, amíg Agamemnón elégtételt nem ad Akhilleusnak. Thetis visszatért a tengerbe, Zeus pedig palotájába. Az istenek mind együtt voltak, és felálltak, mikor belépett. De Héra rátámadt, mert meglátta rajta, hogy az ezüstcipellős Thetis járt nála és az ő háta mögött ígértetett meg valamit magának. Féltette a görögöket, de Zeus visszautasította Héra beavatkozását, s csak Héphaistos szava vetett véget a civódásnak: még csak az hiányzik, hogy a halandók dolga zavarja meg az istenek lakomáját. Anyját béketűrésre intette : nem jó Zeusszal szembeszállni. Es serleget nyújtott Hérának, nektárt töltött a többi isteneknek is. Olthatatlan kacagás támadt a boldog istenek között, amint látták Héphaistost végigsántikálni a termen. Így lakomáztak naphosszat: Apollón játszott a lantján és a széphangú Múzsák felváltva énekeltek. Mikor pedig a nap leszállt, az istenek pihenni rétek, ki-ki a maga lakosztályába, melyet Héphaistos, a sánta kovácsisten készített mesteri hozzáértéssel. Zeust is elérte az édes álom, ott aludt az aranytrónusú Héra mellett. A többi istenek és az emberek egész éjszaka aludtak, de Zeust elhagyta az álom. Thetisnek adott ígérete járt az eszében. Végül is vészt hozó álomképet küldött Agamemnónra. Az álomkép Nestór alakját öltötte magára, úgy ment Agamemnón sátrába. Ott aludt a vezér, ambrosiás álom ömlött el körötte. Megállt az álomkép Agamemnón feje fölött : - Alszol, Atreus fia, pedig nem kell egész éjszaka aludnia a férfinak, akitől a határozat függ, akire ennyi nép van rábízva és akin ekkora a felelősség. Most hallgass rám, mert Zeus követe vagyok számodra; ő visel gondot rád a távolból, és ő parancsolta, hogy szólítsd fegyverbe a hosszú hajú akhaiosokat, gyorsan, mert most be tudnád venni Tróját, már nem oszlik meg az olymposiak akarata, mert megtörte ellenkezésüket Héra könyörgése. . . Agamemnón, mihelyt felébredt, össze is hívta a vezéreket Nestór hajójánál, elmondta álmát és új támadásra szólította fel őket. A gyűlésben elhatározták, hogy előbb próbára teszik a nép harci kedvét. A vezérek tanácsa feloszlott, népgyűlést hirdettek, s mikor már mind együtt voltak, szólásra emelkedett Agamemnón és kihirdette, hogy erejüket felemésztette a trójaiak kilencesztendős ellenállása, szálljanak hajóra, forduljanak vissza, hazájukba; ha eddig nem, már ezután úgy sem fogják Tróját elfoglalni. A görögök, mármint a nagy tömeg, amely nem vett részt az előbb a vezéri tanácsban, kaptak Agamemnón szaván. Megmozdult a gyűlés, mint a viharzó tenger, s ujjongva futottak a hajókhoz. Bizony már haza is indultak volna, de Héra ijedten vette észre, hogy Priamos kívánsága teljesül: a görögök hazamennek, és otthagyják az argosi Helenét a trójaiak között. Pallas Athénét küldte le a görögök közé, ez pedig egyenesen Odysseust kereste fel. Odysseus hamarosan átlátta a helyzetet, ledobta köpenyét, kivette gyorsan Agamemnón kezéből a királyi pálcát és úgy sietett a nép közé. Ha előkelőbb vitézzel találkozott, annak rábeszélő szóval magyarázta, hogy csak próbára tette őket Agamemnón, az egyszerű közembereket a bottal tanította meg kitartásra és engedelmességre. Csak a csúf Thersités ellenkezett még, a leghitványabb ember a görögök között, de Odysseus alaposan ellátta a baját a bottal, és evvel egyszerre mindenkit a maga pártjára vont. - Sok derék tette közt ez a legderekasabb, hogy a gyalázkodó szószátyárt elhallgattatta - hallatszott itt is, ott is. Hogy helyre állt a rend, szólásra emelkedett Odysseus. Maga Athéné istennő intette hírvivő képében csendre a népet, hogy figyeljenek a szavára. Odysseus a jóslatra figyelmeztette őket, mely már a hadrakelt seregnek az aulisi kikötőben éppen a tizedik esztendőre ígérte Trója bevételét. A nép eltelt újra harci kedvvel, a vezérek áldozatot mutattak be s a harcosok már gyülekeztek, lábuk alatt döngött a föld és ellepték a Skamandros folyó partján a mezőséget. Csak Akhilleus népe: a myrmidónok maradtak ki a készülődésből. Mykéné népét Agamemnón hozta, a spartaiakat Menelaos, a kephalléneket - Ithaka és a környező szigetek lakóit - Odysseus. Lokroi népét Aias, Oileus fia, a salamisiakat Aias, Telamón fia, aki Akhilleus távollétében a legnagyobb hős volt közöttük. Phylaké lakói már új vezért követtek, mert Prótesilaost, aki hazulról Trójába vezette őket, már ekkor fekete föld takarta; ő volt az első, aki partra szállt, és az első, ki elesett Trójában, fiatal feleségét Laodameiát, és épülő házát hagyva maga után Phylakéban. Philoktétés népét is a lokrisi Aias féltestvére, Medón rendezi: magát Philoktétést még Trójába vivő útjukban hagyták el Lémnos szigetén, mert sebe kibírhatatlan bűzt terjesztett magából. A trójaiakhoz Zeus elküldte Irist. Ezek éppen Priamosnál gyűléseztek. Iris Priamos fiának, az őrszolgálatot teljesítő Politésnak az alakjában jelent meg közöttük, hírül adta a görögök készülődését, mire a trójaiak is fegyverbe álltak. Hatalmas porfelhőt verve fel közeledett egymáshoz a két ellenséges tábor. A trójaiak éktelen lármát csaptak, mint a darvak, mikor a pygmaiosok ("öklömnyiek") törpe népére támadnak, az akhaiosok pedig néma méltósággal vonultak fel. A trójaiak élén Paris harcolt, s két érchegyű dárdát rázva a kezében, szólítgatta viadalra a görögök legjobbjait. Mint az oroszlán a biztos zsákmánynak, úgy örült meg Menelaos, mikor meglátta. De Menelaos elől ijedten húzódott félre Alexandros, s csak akkor emberelte meg magát, mikor Hektór rátámadt, és asszonyok bolondjának, elpuhult csábítónak bélyegezte. - Hektór, megérdemlem, hogy így korholsz - felelte Paris, akit Alexandrosnak is neveztek. - Mert a te szíved, mint a kemény bárd, mely áthatol a gerendán a hajóács kezében, s még növeli is a férfi keze lendületét. De ne vesd szememre az aranyos Aphrodité kívánatos ajándékát, mert nem szabad megvetni az istenek fénylő ajándékait, amit ők adnak, bár senki sincs, aki magától nyúlna hozzájuk. Ám ha azt kívánod, hogy most harcba menjek, tedd, hogy álljon félre a többi trójai s az akhaiosok mind, és állítsatok engemet a középre Arés kedveltjévei, Menelaosszal, hogy Helenéért és a kincsekért megvívjunk. Amelyikünk győz, azé legyenek a kincsek, az vezesse haza az asszonyt, ti többiek pedig, barátságot kötve igaz esküvéssel, lakhatnátok bizton Trója termékeny mezőin, ők pedig térjenek haza a lovakat nevelő Argosba és a szép asszonyok hazájába, Görögországba. Örült Hektór Paris szavainak, a görögök is elfogadták a feltételeket, csak ahhoz ragaszkodtak, hogy Priamos király maga jöjjön a szerződéskötéshez. - Mert az ifjabbak lelke kevésbé megbízható, de amiken öregember vesz részt, előre és hátra egyszerre tekint, hogy mindkét fél számára a lehetőleg; jobban üssön ki a dolog - mondogatták. Agamemnón Talthybiost küldte hátra a hajókhoz áldozati bárányért, Hektór a városba küldött követeket, hogy hozzanak bárányt és hívják el Priamost. Iris ezalatt Helenét hívta a bástyákra. A bástyán, a Skaiai kapu fölött ültek a nép vénei Priamos körül. Öreg koruk miatt a harccal már felhagytak, de hasznos tanácsaikat jó volt megfogadni. Tücskökhöz voltak hasonlók, akik az erdőben a fán üldögélve liliomtiszta hangon cirpelnek. Ilyenek voltak, és így ültek a bástyán a trójai vének. S amint meglátták Helenét a bástyához közeledni, röpke szavakat váltottak egymással: - Nem lehet csodálni, de még haragudni sem illik érte, hogy a trójaiak és az akhaiosok egy ilyen asszonyért sok időn át annyi nyomorúságot szenvednek, félelmetesen hasonlít szépségében a halhatatlan istennőkhöz. De még így is, még ha ilyen szép is, térjen csak haza a hajókkal, s ne maradjon itt a magunk, s utánunk a gyermekeink bajára. Priamos jóságos szavakkal szólította maga mellé a menyét: - Nem téged okollak, mindennek az istenek az okai a szememben, akik ellenem indították az akhaiosok könnyet árasztó háborúját. - És együtt nézték a magasból a görög tábort. Helené egyenként mutatta a hősöket, Agamemnónt - egykori sógorát -, Odysseust, Idomeneust és a többieket. Ekkor jött a követ Priamosért. Lement az agg király Anténór kíséretében a síkságra, görög részről Agamemnón és Odysseus léptek elő az eskütételhez. Hozták a hírvivő szolgák a bárányokat meg a bort, és a királyok kezére vizet öntöttek. Fekete juhot áldoztak a Földnek, fehér kost a Napnak, egy harmadik bárányt Zeusnak, minden szerződés legfőbb védőjének. Úgy kötötték meg a szerződést. Ezután Priamos visszament a várba, mert nem tudta nézni fiát Menelaos dárdájával szemben. Hektór sorsot vetett, a sors Parist jelölte ki, hogy elsőnek vesse el dárdáját. De nem találta el Menelaost, s mikor Menelaoson volt a sor, Aphrodité ködbe burkoltan elragadta Parist az emberek szemei elől. Az istenek az Olympos aranypadozatos termeiben lakomáztak. Hébé töltötte a nektárt, s miközben egymásra köszöntötték a serlegeket, letekintettek Trója városára.

Zeus gúnyolódva szólt Hérához : - Menelaost, íme, két istennő is segíti, Héra és Athéné, de bizony ezek csak a távolból nézik, nekik így is jól van, míg a mosolygó Aphrodité mindig ott van Alexandros mellett; most is megmentette a biztos haláltól. Beszéljük meg tehát, hogy ezután hogy lesz, keltsük-e fel újra az öldöklő harcot, vagy küldjünk közéjük békés egyetértést? Mert ha mindenki a békét választja, akkor tovább is lakhatja a nép Priamos király városát, de argosi Helenét Menelaos vigye magával. Duzzogva hallgatta Zeust a két istennő, Athéné magába fojtotta haragját, de Héra kifakadt : - Kegyetlen Kronidés, mit mondasz már megint ! Annyi fáradságomat hagynád, hogy kárba menjen. Nehéz szívvel felelt a felleggyűjtő Zeus : - Mit vétettek ellened Priamos és Priamos gyermekei, hogy ennyire gyűlölöd őket? Bemennél a kapun, a nagy falak mögé, s elevenen nyelnéd el Priamost egész népével, akkor talán megnyugodnál. Tégy hát tetszésed szerint, ez ne legyen ok többé köztünk civódásra. Így határozták el az istenek Trója pusztulását, s hogy beteljen mértéke, előkészítették a trójaiak esküszegését. Ezért Athénét küldték le ismét. Athéné, Anténór fiának, Laodokosnak képében Pandarost biztatta fel, kinek maga Apollón ajándékozott íjat, és rávette, hogy vegye célba nyilával Menelaost. Pandaros, a híres íjász, kivett tegzéből egy érintetlen nyilat, imádkozott Apollónhoz, és megfogadta, hogy száz elsőszülött bárányt fog áldozni neki, amint hazaér. Aztán megfeszítette íját, megpendült az ideg, repült a hegyes nyíl a sokaság felett. De Pallas Athéné vigyázott Menelaosra. Mint anya, ha alvó gyermeke felől hessegeti el a legyet, félrehajlította Pandaros nyilát, így ez csak a hős bőrén ejtett sebet. Kicsordult a sebből a vér, rémülten hívatja Agamemnón testvéréhez Makhaónt, Asklépios fiát, a híres orvost; az kiszopta a sebet és bekente gyógyító írral. Míg ezek Menelaost gyógyítgatták, a trójai hadsorok már készülődtek, Pandaros békebontásától vérszemet kapva újra fegyverbe álltak és újra kívánták a harc mámorát: Agamemnón is bejárta a görög tábort : egyenként biztatta a hősöket, egyiket dicsérte, másokban kötődő, kicsinylő szavakkal ébresztgette a harci kedvet: - Argosiak, ne engedjetek a szilaj harci kedvből, mert nem lesz Zeus az esküszegők oldalán ! Újra szemben állt egymással a két tábor. Folyt a harc keményen, senkit nem érhetett gáncs. Aki sértetlen maradt a harc forgatagában, azt maga Pallas Athéné vezethette kézen fogva, s csak ő fordíthatta el felőle a nyilak lendületét. Mert azon a napon trójaiak és akhaisok sokan hullottak egymás mellé a porba. Kivált Tydeus fiába, Diomédésbe öntött Pallas Athéné rettenthetetlen harci kedvet. Meglátta Aineias, mint pusztít Diomédés a trójaiak között. Kereste Pandarost, s őt szólította fel, hogy biztos nyilával vegye célba az ismeretlen harcost, aki már annyi trójai halálát okozta. - Ha ugyan nem valamelyik isten áll szemben velünk, aki elmaradt áldozatokért haragszik a trójaiakra - tette hozzá elborzadva, mert a bosszúálló istenekkel nem merte volna felvenni a harcot. Pandaros már tudta, hogy ez Diomédés. Egyszer már célba is vette, de hiába, íja cserbenhagyta. Aineias szekerére kéredzkedett, együtt mentek Diomédés ellen, de az halálos sebet ejtett Pandaroson nyilával, mely tőből metszette el dicsekvő nyelvét. Ekkor Aineias pajzsával és hosszú dárdájával leugrott a harciszekérről, hogy megvédje bajtársa holttestét. Tydeidés óriási követ ragadott fel, akkorát, hogy ketten sem bírnák el olyanok, mint amilyenek a mai emberek, ájultan rogyott le Aineias a szörnyű ütés alatt. El is pusztult volna ott a hős Aineias, de megjelent Aphrodité, fehér karját fonta kedves fia köré, s fényes ruhája redőivel eltakarta a görögök szeme elől. Már-már ki is vitte a harc forgatagából, de Diomédés a nyomában volt és az istennő lágy keze fején ejtett sebet dárdájával. Nagyot sikoltott az istennő és kiejtette kezéből fiát; Phoibos Apollón mentette meg végül Aineiast, kék felhőbe burkolva. Aphroditét Iris ragadta ki a harc közepéből és vitte fel az Olymposra. Egyenesen anyja, Dióné ölébe rogyott a sebesült istennő, az karjai közé vette leányát, megsimogatta és kikérdezte baja felől. Héra és Athéné kárörvendve gúnyolták, Zeus atya is mosolygott, és maga mellé szólítva, mondta az aranyos Aphroditénak : - Nem terád van bízva, gyermekem, a háború dolga ! Ezalatt Aineiast Apollón védte, Diomédés ugyan már őt sem tartotta tiszteletben. De félelmetes hangon rákiáltott a Messzelövő : - Térj észre és vonulj félre, Tydeus fia, és ne akarj te az istenekkel vetélkedni! Diomédés meghátrált, Apollón pedig a szent Pergamosba vitte Aineiast, ott, temploma nagy csarnokában Létó és Artemis gyógyították és tették még daliásabbá. Apollón elkészítette Aineias alakmását; míg a hős fellegvárban volt, addig azt bocsátotta a harcmezőre, s trójaiak és görögök a puszta képmásért harcoltak. Aztán Arést hívta Phoibos Apollón az emberi mértéket áthágó Diomédés ellen; maga visszavonult Pergamosba, Arés pedig újra a csatába elegyedett. Athéné ismét Diomédés mellé állt. Most már arra biztatta, hogy Arést is támadja meg, s ő maga felöltötte Hadés láthatatlanná tévő sisakját, hogy Arés előtt is rejtve maradjon. Athéné segítségével Diomédés sebet ejtett Arésen is, ez felment panaszra Zeushoz. Zeus megvetéssel mérte végig : - Ne nyöszörögj mellettem, te állhatatlan ! Az Olympos minden lakója közt te vagy a leggyűlöletesebb nekem, mert te mindig a viszályt szereted és a háborúkat és az öldöklést. De mégsem tudom sokáig elnézni, hogy fájdalmat szenvedsz, hiszen az én fiam vagy. Bizony, ha más istentől származnál, már mélyebbre taszítottalak volna, mint Uranos fiait, a titánokat. És hívatta Paiéónt, az istenek orvosát, az gyógyító írral kente be a sebet, ettől egykettőre meggyógyult Arés. Hébé megfürösztötte és szépséges ruhát adott rá, úgy ült Zeus mellé, csak úgy sugárzott a büszkeségtől. Ekkor már Héra és Athéné is visszatértek Zeus palotájába, hiszen már elérték, hogy az emberpusztító Arés felhagyjon az öldökléssel. Így magukra maradtak az egymással harcoló emberek, a Simoeis és Xanthos folyók között elterülő síkságon. Hangos szóval biztatta Nestór a hősöket : - Társaim, görögök, Arés hős szolgái, senki se maradozzon hátra, zsákmánnyal törődve, hanem rontsunk az ellenségre, ráérünk majd aztán a halottakról leszedni a fegyvereket! A trójaiak már vissza is futottak volna a városba, csak Aineias és Hektór tartották bennük a lelket. Priamos jóstehetségű fia, Helenos biztatta a két hőst, hogy ne hagyják szétzülleni csúfos futással a hadsorokat, aztán Hektórt a városba küldte : - Mondd meg anyánknak, hogy gyűjtse össze az idősebb nőket a fellegvárban Athéné templomában, és azt a peplosát, amelyik a legszebb és legnagyobb és a legkedvesebb neki magának, helyezze a széphajú istennő térdére. Igérjen tizenkét egyéves, hibátlan üszőt, és úgy kérjék, hogy könyörülve a városon, a trójaiak asszonyain és balgatag kisgyermekein, tartsa vissza a szent Iliostól Tydeus kegyetlen fiát. Hektór eltávozott a városba. Mikor a Skaiai kapuhoz és Zeus szent bükkfájához ért, tódultak eléje a trójai nők; ki gyermekét, ki testvérét, ki férjét kérdezte tőle. Hektór imára szólította fel mindnyájukat és ment tovább, Priamos szépséges palotájába. Szelíd, jó anyja, Hekabé jött eléje: - Gyermekem, mért hagytad ott a harcot? Hiszen az akhaiosok átkozott fiai még ott dúlnak a város körül. Jöttél, hogy innét a fellegvárból tárd ki kezedet imára Zeus- hoz? Hozok mézédes bort, hogy önts ki belőle először áldozatul Zeus atyának és a többi halhatatlan istennek, aztán magad is igyál; jól fog esni, hiszen a fáradt embernek erőt ád a bor, és te kifáradtál véreid védelmében. De a sisakrázó Hektór elutasította : - Ne tölts nekem mézédes bort, mert a lábamba szállna és elvenné erőmet; Zeusnak sem áldozhatok belőle vérrel szennyezett kezemmel. - És elmondta Helenos üzenetét, Hekabét az asszonyokkal Athéné templomába küldte, aztán felkereste Parist, majd saját otthonába sietett. Hekabé bement illatos hálószobájába, ott válogatott a pompás, tarka ruhák között, kiválasztotta közülük a legszebb és legnagyobb peplost, mely úgy ragyogott, mint a csillag. Az öregasszonyok élén azt vitte Athéné templomába a fellegvárba. A széparcú Theanó, Anténór felesége volt Athéné papnője Trójában. Kinyitotta a templom ajtaját, bementek az asszonyok és hangos siránkozással tárták ki kezüket az istennőhöz. Theanó átvette a peplost, a széphajú Athéné térdére helyezte és így imádkozott hozzá : - Felséges Athéné, városvédő istennő, törd össze Diomédés dárdáját és add, hogy ő maga is elbukjék a Skaiai kapu előtt, hogy mi is tizenkét egyéves hibátlan üszőt áldozzunk fel templomodban, ha megkönyörülsz a városon és a trójaiak asszonyain és balgatag kisgyermekein. - Így imádkozott, de Pallas Athéné nem hallgatta meg az imádságot. Feleségét, a fehér karú Andromakhét nem találta otthon Hektór. A gazdasszonytól tudta meg, hogy Andromakhé keserves jajszóval a bástyatoronyra ment, hogy letekintsen a harcmezőre, mert hallotta, hogy a görögök előretörtek és a trójaiak pusztulnak. Mint az őrjöngő, rohant el, s a dajka a gyermeket utána vitte. Hektór visszafordult azon az úton, amelyen jött, s a Skaiai kapunál talállkozott feleségével. Vele volt a szolgáló is, ölében a gyermek, Hektór édes kisfia, szép csillaghoz hasonlóan, kit Hektór Skamandriosnak hívott, de a többiek Astyanaxnak, a "Város Fejedelmének. Szótlan rámosolygott a gyermekre a hős, Andromakhé könnyes szemmel ragadta meg a kezét, úgy tartóztatta : - Az istenért, el fog pusztítani téged a te harci kedved! Nem szánod kisfiadat és engemet, akit nemsokára özvegyen fogsz hagyni? Nekem jobb is volna, ha téged elvesztlek, a föld alá jutnom, mert nem marad számomra más választás, ha téged utolér a sorsod, csak a gyász, meg a gyász. Mert nekem nincs atyám, sem felséges anyám, mert atyámat Akhilleus ölte meg, mikor Thébét feldúlta. Hét testvérem is volt: egy napon szálltak le Hadés birodalmába, mert mindet megölte a gyorslábú isteni Akhilleus. Anyámat, aki királyné volt az erdős Plakos alatt, foglyul elvezette, de aztán fényes váltságért szabadon engedte : atyám termeiben érte utol Artemis istennő nyila. Hektór, hiszen te vagy atyám és anyám és testvérem, és te vagy viruló férjem, könyörülj hát rajtam és maradj a bástyán, ne tedd gyermekedet árvává és özveggyé asszonyodat ! Népedet pedig állítsd ide a vadfügefa mellé, mert itt a legkönnyebb a városba jutni, és a falat itt rohanják meg leginkább; már háromszor tettek vele próbát. Hektór így válaszolt : - Nekem is gond mindez, hitvesem. De szörnyen szégyellném a trójaiak és a hosszú ruhájú trójai nők előtt, hogy mint valami hitvány ember, a harctól távol bujkáljak. Lelkem sem hajt erre, mert én azt tanultam: deréknek mutatkozni és mindig az első sorban küzdeni, védve atyám és a magam jóhírét. Mert tudom szívemben: eljön majd a nap, hogy elpusztul a szent Ilios és Priamos, és a dárdás Priamos népe. De nem fáj annyira a szívem a trójaiakért, még magáért Hekabéért sem, sem Priamos királyért, sem testvéreimért, akik sokan vannak s mint derék vitézek hullanak a porba ellenséges kéztől, mint érted, ha egyszer egy ércinges görög elvezet majd sírva és megfoszt téged a szabadság napjától. S talán majd Argosban más asszony szövőszékén fogsz szőni és vizet hordani a Messéisból vagy a Hypereia-forrásból, s hiába vonakodsz, mert erő, s kényszer fog hajtani. S ha lát majd valaki, amint könnyed omlik, ezt mondja felőled : "Ez Hektór asszonya, azé, ki vitézül harcolt a lófékező trójaiak között, amikor Ilios körül folyt a háború." Így szól majd valaki, s neked kiújul a fájdalmad, mert vágyódsz hős férjed után, hogy elhárítsa felőled a szolgaság napját. De engem már akkor hantolt föld takar majd, jajszavad és elhurcoltatásod híre nem jut már le hozzám. Így szólva gyermeke felé nyúlt a dicső Hektór. De az sírva fordult a dajka kebléhez, megijedt atyjától, az érctől és a lósörényes sisaktaréjtól. Nevetett rá édesapja, nevetett felséges anyja is, s levette fejéről a fényes sisakot a hős, és letette a földre. Úgy csókolta meg a fiát és meglóbálta és imádkozott Zeushoz és a többi istenekhez, hogy magánál is derekabb hős váljék majd belőle. Aztán kedves felesége kezébe tette a gyermeket; az felvette illatos ölébe, könnyein át mosolyogva; férje szíve megesett rajta, megsimogatta és szelíd szóval hazaküldte. Maga pedig felvette a lósörényes sisakot. Az asszony hazaindult, de útközben vissza-visszatekingetett, amíg csak haza nem ért, Hektór házába. Ott együtt talált sok cselédet, azoknak rákezdett a sirató énekre, így ezek elsiratták még életében Hektórt a házában, mert nem hitték, hogy még haza fog jönni egyszer.

Forrás