Kelták Nyugat-Magyarországon

KÉSŐVASKOR (KELTÁK)

Kr.e. 3 – 1. század

A Nyugat- és Közép-Európát benépesítő kelta törzsek a Kr.e. 4. században Nyugat-Magyarország területét is birtokba vették, a 4/3. század fordulóján pedig az egész Kárpát-medencét meghódították. A kelták nagy létszámú és harcias népe a Rajna-vidékről vándorolt ide és győzelmeit elsősorban vasból készült félelmetes fegyvereinek köszönhette. A Kr.e. 4. század első negyedében Itália ellen vezettek hadjáratot és Rómát is kirabolták, egy évszázaddal később pedig a Balkán elleni sorozatos támadásaik során a delphoi szentélyt dúlták fel. Gazdag régészeti emlékanyaguk a kelta kovácsok, vasművesek és ötvösök nagy mesterségbeli tudásáról tanúskodik. A Kr.e. 2. századtól kezdve – görög előképek alapján – ezüstből pénzérméket is vertek. A kelták történetének néhány lényeges eseményét, az egyes törzsek neveit és szokásainak vázlatos leírását az ókori, latin és görög nyelvű írott források őrizték meg számunkra.

Budapest területén a kelta hódítás korai időszakából csak szórványos megtelepedésre van adatunk. A kelta hódítók nem űzték el az itt talált lakosságot; a pesti oldal szkíta kori őslakosságának késő vaskori továbbéléséről a rákospalotai (Mogyoródi úti) temető egyik sírja tanúskodik. A Kr.e. 1. században viszont a főváros területe és közvetlen környéke különösen sűrűn lakott volt. Az ókori történeti és földrajzi adatok alapján a Duna jobb parti sávja, valamint a mai Pest, Fejér és Tolna megye nagy része az eraviszkusz törzs településterületéhez tartozott.

A Gellérthegy legmagasabb részén, a déli és az északi oldal lejtőin létesült a kelta eraviszkusz törzs központi települése, amelyet sánccal erősítettek meg. Ez a település (oppidum) a törzs politikai, gazdasági, kereskedelmi és vallási életének a centruma is volt. A sziklás lejtőn kialakított teraszokon épültek a házak, a bronzöntő műhelyek és a fazekasműhelyek a hozzájuk tartozó edényégető kemencékkel.

A lakóházak többnyire négyszög alaprajzúak voltak, vesszőfonatos vázú és kívül-belül agyaggal tapasztott falaikat faoszlopok tartották. A gellérthegyi házak építéséhez a kelták tölgyfát használtak. A néhány ház belsejében talált kézimalmok, sütőkemencék és agyagból tapasztott tűzhelyek alapján ítélve a gabona őrlését és az ételek elkészítését a házban végezték. A gellérthegyi és a tabáni telepeken talált állatcsont maradványokból háziállatok (ló, sertés, szarvasmarha, juh és kecske) tartására és a vadászat fontos szerepére is következtethetünk.

A gellérthegyi virágzó törzsi központnak az élete a Kr.u. 1. század elején, a római hódítás következtében szűnt meg, de vallási szerepét egykori lakói és utódaik a Pannonia provincia megszervezése után is még sokáig megőrizték. A kelta (eraviszkusz) őslakosság a római uralom alatt a Gellérthegy és a Várhegy lábánál, a Duna-menti sík területeken folytatta tovább életét, fokozatosan romanizálódva, átvéve a római kultúrjavakat és szokásokat.

A Duna mentén több nagykiterjedésű, falusias jellegű telep került elő, amelyek szintén a Kr.e. 1. században létesültek (Békásmegyer, Tabán, Nagytétény) és ahol a korszakra jellemző festett kerámiát is előállító fazekasműhelyek működtek. A Duna túlsó partjáról, a pesti oldalról és a Csepel-szigetről kis kiterjedésű, tanya-szerű települések régészeti nyomait ismerjük. A síkvidéki területek kelta falvaiban egyszerű, nyeregtetővel fedett gödörházak voltak szokásosak (Szigetszentmiklós, Dunakeszi, Békásmegyer).

A korszak temetőinek helyét nem ismerjük, mert kelta temetkezések Budapesten még nem kerültek elő. Csak feltételezzük, hogy a különböző évszázadokban az általános kelta szokásnak megfelelően a csontvázas és a hamvasztásos rítus is előfordult. A főváros területének legkorábbi kelta leletei (vas kardok, lándzsa, bronz kar- és lábperecek) valószínűleg temetkezések mellékletei voltak.

Irodalom

Ph. Barral: Bilan des recherch franco-hongroises sur l’oppidum de Gellérthegy-Tabán à Budapest (1990-92, 1996). Acta Arch. Hung. 50 (1998) 343-379.

B. Bónis Éva: Die spätkeltische Siedlung Gellérthegy-Tabán in Budapest. Arch. Hung. 47 (Budapest 1969).

Fitz Jenő: Herkunft und Ethnikum der Eravisker. Acta Ant. Hung. 6 (1958) 395-.

Mócsy András: A gellérthegy-tabáni telep és az eraviszkuszok problémája. Ant. Tan. 15 (1968) 275-279.

Nagy Lajos: Békásmegyeri késő La-Tène fazekaskemence. Arch. Ért. (1942) 162-172.

Nagy Lajos: A késő vaskor. Az eraviszkuszok Buda földjén. Az eraviszkusz kultúra emlékei Budapest környékén. Budapest története I. (Budapest 1942) 121-171., 236-265.

Nagy Tibor: La Tène-kori szkíta-jellegű sírlelet Rákospalotáról. Bud. Rég. 19 (1959) 123-138.

Pető Mária: A Gellérthegy története az őskortól napjainkig. (Gemini Budapest Kiadó, 2000).

Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. (Hereditas, Budapest 1971).

© Budapesti Történeti Múzeum, 2003