Göröország építészete - Kréta és Mükéné

A Balkán félszigeten és vonzási körében i. e. 2600- i. e. 2000 között, a korai helládikus korban elsődlegesen védelmi szükséglet érvényesül az együttesek kompozíciós elvében. Már az évezred közepe után kezdetleges erődépítési kísérlet jelei mutatkoznak; Dimini dombtetőn terjeszkedő elrendezésében például a megaron főépületéhez illeszkedő lakókörzetet átjárókkal egybekapcsolt falgyűrűk biztosítják. Csaknem várszerűen összefogottak a környék későbbi települései. A tengerpartokon, forráshelyek és legelők központjaiban, többek között a peloponnészoszi Lerna legendás táján, i. e. 2000 körül "U" alaprajzú tornyokkal bástyázott falak között fejlődik az élet.
Kréta földjén viszont éppenséggel erődítés nélküli települések kialakításához kezd az egyiptomi vagy talán dél-anatóliai ösztönzésre felvirágzó kultúra. Nyugalmukat hajóhaduk védi: központjaik szabadon alakulhatnak.
A kora minószi korban, i. e. 2600- i. e. 2100 között szerveződnek a sziget minószi, vagyis királyi kormányzatának első székhelyei, mindenekelőtt Knósszosz, Phaisztosz, Mallia.
A közép minószi korban, i.e. 2100- i.e. 1500 között a központi hatalom erősödésével terebélyesedő települések mellett már városméretű paloták növekednek. Az Égei-tengervidékének építészetében a fejlődés ellentmondásos egységével kapcsolódik össze a várszerű balkáni erődítések és az oldottan szövevényes krétai rezidenciák térszervezeti rendje: mindkettő lakóház, illetve városalakulat közötti kompozíciós átmenet. Különböző megoldásmódjuk a két terület hatalmi helyzetének eltérő alakulásából ered: nem védekezési törekvések határozzák meg a minószi együttesek alapelvét, hanem fokozott reprezentációs igény. Fényűző udvartartás színhelyei a krétai paloták. Bensőséges termek, kisméretű gazdasági helyiségek, tárolókamrák, műhelyek halmazában későbbi városterek nagyvonalú előképeként tágas udvar alakul ki. A különböző léptékű, megvilágításában is élesen elváló térrészek között átfogóan megtervezett kapcsolat nincsen, rendeltetési követelményekhez igazított, de művészileg önkényes csoportosításban, ötletszerűen felnyíló előcsarnokok, oszlopos erkélyek lazítják az együttes merev kontrasztját. Elrendezésében az udvartartás csaknem beláthatatlan helyiséghálózata, s a népünnepélyek áttekinthető tere a társadalmi tagozódás eredményeként kiválik; összefüggését környezetével formarendszer még nem szabályozza, a használati követelmények organikus bonyolultsága hatja át. A kompozíciós tudatosság a paloták térszervezetében az alkotók gondolati szintjén félbeszakad: differenciált együtteseikben a súlypontok (Knószoszban például az udvar és a tróntermek) viszonya nem domborodik ki, hanem hanem bizonytalanul szerteágazó marad. Határozottabb egységesítési kísérlet mutatkozik társművészetükben, a falképeken. Hullámzó háttérkompozíciók készülnek a részletezőn áradó bőség és stilizáló rajzi tömörítés feloldására. A krétai alkotások kompozíciós törvényszerűségeibe formailag kivetül a minószi világkép tartalma:nőistenek tiszteletével összeforrott természetkultuszuk a valóság százarcú jelenségét változatos gazdagsággal elemzi, de nem olvasztja összefogottan leszűrt igazságképletekbe.
A késő minószi korszak idején i. e. 1500 után a sziget nagyszabású kultúráját idegen katonai erő dúlja fel. Az akháj nép első törzscsoportjai i. e. 2000 körül újabb kutatások szerint Anatólia területéről, talán Ahhijava királyságából szakadnak az Égei-tenger nyugati térfelébe: a szigetsor mint híd vezet Kisázsia partjaitól a Balkán földjére.
A közép helládikus évszázadokban, i. e. 2000- i. e. 1580 között két államszervezeti központ kovácsolódik ki. Az egyik Kisázsiában Trója, a másik pedig a Balkán félsziget déli részén s környező szigetvilágában Mükéné, amely több független királyság, mindenekelőtt Tirünsz, Argosz, Spárta, Pülosz szövetségének irányítója. Patriarchális rendszerének alapja a család, amelyből vallási szokásokkal egybefűzött közösségek létesülnek. Hatalmukat kedvező feltételekkel királyuk szomszédos törzsekre is kiterjeszti, de csoportosulásuk léptékét civilizációs fejlettségük kezdeti szintjén döntően meghatározza a táj hegy-völgy mozaikja.
A terület, mai görög határok között a Földközi-tenger 35-42. szélességi övezetében mintegy 132 560 négyzetkilométer; ebből 48 365 négyzetkilométer sziget. Egységes síkság mindössze Északon, Thesszália-Makedónia vidékén tárulkozik. A modern műutak építése koráig csupán szűk ösvények, könnyen elzáródó átjárók nehézkes köteléke kapcsolja egymáshoz a sziklás emelkedők közötti ligetek s cserjés fúlegelők elkülönülő körzeteit.
A mükénéi kultúra földrajzi sejtrendszerben fejlődik ki, de nem zárul korlátai közé. Határai vízpartok végtelenjébe nyílnak: az akháj királyságok népét hódító hadjáratokra viszi a tenger -- tudást közvetítenek merész hajósai. Jelképes valóság a Minótaurosz mondabeli vége; Krétát a Balkán-félszigetről átkelő csapatok szállják meg. Szíria, Palesztina, Egyiptom földjéig hatolnak, s leigázzák Rhodosz és Ciprus szigetét is. Messzi vidékek értékei olvadnak össze műveltségükben.
A késő helládikus korban, i. e. 1580- i. e. 1110 évszázadaiban a Balkán-félsziget s Kisázsia, valamint Kréta hagyományát egybeötvözi az akháj kultúra. Fehér folt egészen a XIX. század második feléig az emberiség emlékezetében. Mesének tűnik a hellén a hellén mondák hőskora, míg Henrich Schliemann ásatásai során fel nem tárul a Peloponnészosz félsziget nevét adó Pelopsz nemzetségbeli Agamemnón székhelye -- Mükéné. Másutt is hasonló kutatások kezdődtek, például a püloszi Nesztor palota területén. Hatalmas anyag összegzése után, 1953-ban fejti meg írásukat M. Ventris. De a sok a sokszáz tábla- és leltárösszeírás egyoldalú adatközléséből csupán gazdasági életük adminisztratív rendje bontakozik ki. Végül is az egyiptomi-hettita források felhasználásával datált ásatási leletekből körvonalazódik az akháj települések élete. Központjuk, a várpalota, gondosan kiválasztott helyen épül fel. Mükéné például Argosz és Tirünsz irányában szétágazó, kereskedelmi és hadi szempontból egyaránt fontos csomópontban emelkedik. Elrendezése az Égei-tenger vidékének építészetében korábban elkülönülő erődépítési és reprezentációs törekvéseket összegzi.



Mükéné elzárkózik környezetétől; szabálytalan háromszög alakban terepalakulathoz igazodó falrendszere, a monda szerint óriások, "küklopszok " munkájával készül. A fénykor idején kiépülő főbejáratot a kaputümpanon reliefjén két heraldikusan komponált, oszlopra támaszkodó oroszlán "őrzi" -- és védőtorony. Kocsibejáró vezet a belső várpalota falai alá, ahonnan lépcsőfeljárat emelkedik az udvartartás központjába. Két főrészre különülő együttesében összekapcsolódik a későbbi átépítések során megsemmisült kultuszhely, valamint a napjainkig romosan fennmaradt uralkodói reprezentáció színtere. Az utóbbi elrendezése a krétai paloták elrendezésére emlékeztető, de méretben kisebb udvar körül alakul ki. A hosszúkás térség rövid oldalán helyezkedik el a trónterem, s átellenben a balkáni építészet örökségét felidéző megaron. E hagyományos, tűzhely körül négy oszloppal tagolt térrész rendeltetése szerint "férfi-ház", olykor trónterem is, mint Tirünsz és Pülosz együttesében.
Az akháj uralkodói központjainak tetősíkra helyezésével jelentősen tovább fejlődik a minószi építészetben már alkalmazott kompozíciós kiemelés rendszere. A kapcsolat organikus marad ugyan, de a természeti magaslat révén a rendeltetési követelmények szerint burjánzó térszövetből kitűnik a reprezentációs mag. A mükénéi társadalom építészeti modellje az együttes; "csúcsán" a vallásos tisztelettel övezett király behódolt, alacsonyabb rendű társai, valamint saját népe vezetőiből kiválasztott tanács meghallgatásával uralkodik "barátai és szolgái" körében.
Pompás ünnepségek színterei e rezidenciák. Háromezer serleg kerül elő, jellemző módon, Pülosz ásatása során. Ezüst ivókürtökön, arany kancsókon jelennek meg az akhájok vadászatai és harcai. Küzdelem-ábrázolás látható a mükénéi eredetű, jelenleg az athéni Nemzeti Múzeumban bemutatott falfestménytöredéken; emeletes épület ablakaiból nőalakok figyelik az előttük zajló látványosságot. A várpaloták egykori úrasszonyai tirünszi képmaradványokon is megjelennek: egy buja, krétai mintára fedetlen keblű dáma s két kimért tartású kocsihajtó. Heléna kortársai kortársai nevetnek vagy sírnak Menelaosz megcsalattatásán -- nem tudjuk. De bizonnyal borzongatják a szemtanúkat a korszak véres történései, amelyeknek emlékét napjainkig őrzi Klütaimnésztra s Oresztész vagy éppen Agamemnón király pusztulásának tragédiája.
Halottkultuszuk fejlettségéről vallanak az erőd tövében kialakított temetkezőhelyek. Korai példája a főbejárat belső oldalán alacsony fallal övezett "sírgyűrű". Elrendezésének központos alapelvét fejlesztik tovább az i. e. XV. évszázad után emelt tholoszok. Sziklába vágott út végén tárul fel kerek, felül körkörös rétegekben előugratott kövekkel álboltozatosan fedett belsejük: az együttes kozmikus értelmű, egyiptomi mintára aranyrozetta csillagdíszes "mennyei kupola". Drágaságok telítették hajdan e termeket; a sírok téves elnevezése "kincsesház". Temetkezési maradványaik évezredek rablásai ellenére, már nemesfém-mennyiségben is káprázatos. "Arany Mükéné": arany maszk fedi bronz fegyverű halottai arcát. Vas fegyverekkel dönti meg kultúrájukat a "görög honfoglalás" utolsó hullámaként, feltehetően Makedónia-Thesszália vidékéről több szakaszban, romboló diadallal lezúduló "dór népvándorlás".
Birodalmak omlanak össze az i. e. XII. évszázad kezdetén. Anatóliában ismeretlen nép inváziója söpör végig. Elpusztul a hettita birodalom; szétszóródik az Ahhijava királyság népe. Kisázsia partvidékén s az Égei-tenger meghúzódó alól telepesek körébe a dórok elől menekülő akhájok húzódnak. Mükéné Nyugaton -- Trója Keleten romokban hever.


Forrás: Cs. Tompos Erzsébet: Görögország építészete (6-9. oldal) Corvina Kiadó 1970