Tizenötezer fős római sereg Németországban

Nem aprózzák el Észak-Rajna–Vesztfáliában a teutoburgi ütközet kétezer éves évfordulóját, amelynek során a germán törzsek Arminius herceg vezetésével Augustus császár három teljes legioját semmisítették meg egy hatalmas, több napos rajtaütésben.

A Birodalom, konfliktus, mítosz című, három helyszínen rendezett, most tavasszal nyíló kiállítás a már látogatható honlapja és a sajtóhírek szerint nagyon látványosnak és izgalmasnak ígérkezik. A klasszikus régészeti és történeti bemutató mellett elképesztő látványelemként Halternben felállítják Varus 15000 fős seregét Playmobil figurákból.

Az képek alapján több ezer legionárius mellett, hatalmas lovasegységek és természetesen ökör vontatta társzekerek is megjelennek a több, mint 220 méter hosszú menetoszlopban. Gondolom, a mellékelt és az ezen a linken, illetve az itt elérhető képek bárkinek a szívét megdobogtatják, aki valaha játszott gyerekkorában hasonló figurákkal.

A teutoburgi csata

A Kr. u. 9.-ben, a mai Kalkriesen Berg közelében, Publius Quinctilius Varus hadvezér a XVII., a XVIII. és a XIX. legioból, és számos lovas és gyalogos segédcspatból álló, egyes becslések szerint 25000 fős seregét törbe csalták a germán törzsek és három-négy napig tartó kegyetlen csaták sorozatában a sereg nagy részét legyilkolták vagy foglyul ejtették.

A germán seregek fővezére, Arminius a cheruskus törzs hercege volt, aki korábban hosszú időn keresztül a római hadseregben szolgált, és az utolsó pillanatban árulta el korábbi fegyvertársait. Hirtelen pálfoldulásának okát még ma is vitatják.

A rómaiak vereségét, a források alapján, elsősorban az árulás, a nagyon nehéz erdős terep és természetesen a germánok tökéletes helyismerete okozta. A bekerített és számos részre szakadt hadsereg töredékének sikerült csak elérnie a Rajnát.

A hatalmas ember- és presztízs veszteség a történeti hagyomány szerint nagyon megrázta az ekkor 72 esztendős Augustus császárt, és gátat szabott a Germánia Rajnán túli területein való római terjeszkedésnek.

A vereség után már a következő évben sikeres hadjáratot vezetett a cheruskusok ellen a későbbi Tiberius császár. De a hatalmas vereség szolgált casus belliként hat évvel később az ambiciózus ifjú Germanicus által vezetett büntetőhadjárat számára, amelynek során a hadvezér eljutott a vereség színhelyére és eltemettette az elesett katonák maradványait.

Erről az eseményről számol be Tacitus egyik legismertebb leírása:

"Vágy ébredt hát Germanicusban, hogy megadja a végtisztességet a katonáknak s a vezérnek, de szánakozásra indult a vele levő egész sereg is a rokonok, barátok s egyáltalán a hadiszerencse és az emberi sors miatt. Előreküldte Caecinát, hogy kutassa fel az erdők rejtekeit, s hidakat és töltéseket építsen a mocsaras talajon és a csalóka ingoványokon, majd bejárják a látásra és emlékezésre is ijesztő, szomorú helyeket.

Varus első tábora széles kerületével és kimért vezéri szállásaival három legio keze munkáját mutatta; azután a félig leomlott sáncból, a sekély árokból már arra lehetett következtetni, hogy ott maroknyira zsugorodott maradványok húzták meg magukat. A kettő között a síkon csontok fehérlettek, a menekülőké, az ellenállóké, szétszórtan vagy egymásra halmozva. Mellettük törött fegyverek s lótetemek, ugyanott a fák törzsén koponyák voltak felfüggesztve.

A közeli erdőkben barbár oltárok, amelyeken a tribunusokat és a rangidős centuriókat áldozták fel. És akik túlélték e szerencsétlenséget, akik kimenekültek a csatából vagy a bilincsekből, rendre elmondták: itt estek el a legatusok, amott ragadták el a sasokat; hol kapta az első sebet Varus, szerencsétlen jobbjával hol vetett véget maga életének; hol az emelvény, amelyről Arminius szólt seregéhez; hány bitófa készült a foglyoknak, milyen gödrök; s hadijelvényeinkből és sasainkból fennhéjázva hogy űzött csúfot.

A vele levő római sereg tehát hat évvel a szerencsétlenség után úgy temette el a három legio csontjait, hogy senki sem tudhatta, mások vagy hozzátartozók maradványait földeli-e el: mind barát, mind vérrokon volt a szomorkodók és gyűlöletre lobbanók szemében, s közben még fokozódott haragjuk az ellenség ellen. A készülő sírhalomhoz Caesar helyezte el az első gyephantot, kegyes kötelességének jeléül az elhunytak iránt, és osztozva az ott levők fájdalmában."

Tacitus: Annales (Évkönyvek) I. 61.-62. Borzsák István fordítása

A teutoburgi csatával kapcsolatban többek között nagyon érdemes elolvasni Székely Melinda: Calamitas atrocissima (Szörnyűsges vereség) - című írását.

A kiállítás bizonyára nem szűkölködik majd egyéb korszerű ötletekben és megoldásokban, ahogy az például, a teotoburgi csatatér megjelenítésében,

Forrás: Sírásók naplója