Az utolsó inka főváros - Vilcabamba

Beszélgetés Gyarmati János néprajz kutatóval (a Néprajzi Múzeum főmuzeológusa), aki majd 20 éve járja Mexikót, Perut, Bolíviát. Magyar kutatók ősi civilizációk nyomában.

Rosner Géza, aki reszt vett Vilcabamba, az utolsó inka fovaros felfedezésében:

Binghamhez hasonlóan az első felfedezés Savoyt sem elégítette ki: „…úgy éreztem, hogy ez csupán egy elszigetelt felfedezés volt, és nem lehetek elégedett addig, amíg bizonyos más…., Vilcabamba történetéhez szorosan kapcsolódó lelőhelyeket meg nem találok." Így mindössze két hónappal később, már az esős évszakban Savoy egy második expedícióval tért vissza Vilcabambába. Az expedíció új tagokkal bővült, köztük a magyar Rosner Gézával, akit Savoy imigyen jellemzett: „egy óriás, aki fejével és vállaival mindenki más fölé tornyosult, lett az operatőrünk."[1]

Arra, hogy hogyan került Savoy expedíciójába ő maga így emlékezett:„Máig előttem van a pillanat, amikor először hallottam a felfedezésről. Sátram előtt ültem a világ legszárazabb vidékén, a chilei Atacama-sivatagban, ahol egy inka kor előtti erőd után kutattam. amikor meghallottam a hírt a rádióban… Azonnal tudtam, hogy el kell jutnom Vilcabambába. Filmem, Az Inka Birodalom sagája soha nem lehet befejezett… amíg záró képsora nem az elveszett város… Szeptember 12-én Lima legpatinásabb szállodája, a Gran Hotel Bolívar előcsarnokában ültem, amikor legnagyobb örömömre megpillantottam Savoyt… Bemutatkoztam és meghívtam egy teára… Tetszett neki, hogy profi fotós vagyok, és rendelkezésemre áll minden, felszerelés és nyersanyag egy újabb vilcabambai expedícióhoz… Mosolyogva közölte: Doug és én hétfőn reggel indulunk második vilcabambai expedíciónkra… Szombat este volt, öt perc múlva zárt a légitársaság irodája… Ilyen lehetőség az életben csak egyszer adódik, gyors döntést kellett hozni. Megtettem."[2]

Savoynak igen csak kapóra jött egy tapasztalt filmes, akinek segítségével meg tudja örökíteni friss felfedezését, még azelőtt, mielőtt más forgatócsoportok elragadják tőle a szenzációs felfedezéssel együtt járó világhírt. Ráadásul az 1910-ben Budapesten(?) született Géza de Rosner, ahogy előszeretettel nevezte magát, tapasztalt utazó volt.
1935-ben költözött Angliába, majd 1937-ben a német fenyegetés miatt az USA-ban telepedett le. Filmszínészettel próbálkozott, majd repülősként részt vett a II. világháborúban a csendes-óceáni hadszíntéren. 1946-ban visszatért az USA-ba. Sikertelen hollywoodi statisztaszerepek után átállt a kamera túloldalára, producer lett. Az 1950-es évek végétől sikeres dokumentum-filmeket forgatott Dél-Amerikában. Mindig egyedül dolgozott, ahogy ő maga fogalmazott: /one man crew/, egyszemélyes legénység volt. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy a legelhagyatottabb
vidékeken élő indiánok között éppúgy feltalálta magát, mint a legelőkelőbb körökben. Hamar fölismerte a fotó jelentőségét a helyiekkel való jó kapcsolat kialakításában. Ahogy fogalmazott, „…sehova sem mentem Polaroid kamerám nélkül, ami, Ali baba varázsszavaihoz hasonlatosan minden ajtót megnyitott előttem, akárhol is voltam."

Két nappal később már a Bienvenidos a Cusco felirat fogadta az expedíciót, és alig hat nappal megismerkedésüket követően Savoy és Rosner útnak indult Cuscóból, ami mind a mai napig a Délkelet-Peruba vezető expedíciók kiindulópontja. Innen indulunk mi is Vilcabamba felé, hogy kövessük az expedíció útját. Az első nap nekik is, nekünk is kényelmes vonatozással telik. Ezután azonban két nap gyaloglás következett, amit egynapos pihenő követett. Onnan „…az út mind keményebb és keményebb lett, folyókat, patakokat zúgókat és zuhatagokat keresztezett, vízesések alá bukott. Nincs elég szó, hogy a vízfolyások sokféleségét, amelyeken át kellett kelnünk, leírjuk. Hegyoldalakról alászálló szakadozott ködfoltokban kapaszkodtunk fölfelé…" „Az idő mind hidegebbre fordult, ahogy vidék legmagasabb, 4300 m magas hágója felé haladtunk… a metsző hideg fáradt csontjaikig hatolt…"

Innen még további, kétnapos ereszkedés várt rájuk a fejvadász, kannibál hírében álló machiguenga indiánok földjén, akiktől annak idején Binghamet is óva intették. Nyilaik és félelmetes fúvócsöveik elleni egyetlen védelmet az expedíció helyi kalauza jelentette, aki valaha megmentette egy machiguenga fiú életét. Egyszerre csak „az alant
hömpölygő sűrű ködpaplan fölé magasodó sziklafallal találtuk szembe magunkat. Ebbe a függőleges falba az inkák egy lépcsősort vágtak. Az eső áztatta ösvény még ideális időjárás esetén is veszélyes. Egy rossz lépés, és aki hibázik máris a mélybe zuhan. Most azonban az eső az iszapos sarat a sziklákra mosta… továbbmenni az öngyilkossággal volt egyenlő. Mégis ez tettük." Azonban az utolsó nap is tartogatott meglepetést. Savoy rémülten látta a drámai változást, ami az előző expedíciójuk óta eltelt négy hétben bekövetkezett. A Vilcabamba folyó völgyében az öszvérek hasáig érő sárban minden lépésért valósággal meg kellett küzdeniük. Nem csoda, hogy Rosner Géza úgy nyilatkozott, ez voltélete legkeményebb útja: „Beutaztam az új-guineai őserdőt, de soha neméltem át annyi nehézséget, mint ezen az úton."

Azt követően, hogy minden akadályt leküzdve megérkeztek Espiritu Pampába, három héten át a város környékét kutatták, melynek során megtalálták azokat a lelőhelyeket, melyek Savoy hite szerint minden kétséget kizáróan igazolták, hogy az Espiritu Pamapánál található romok azonosak Vilcabambával. Ekkor azonban Savoy szembetalálta magát a minden hasonló expedíciót fenyegető veszéllyel, munkásai kimerültek és megtagadták a további együttműködést, ahogy Savoy fogalmazott, egyetlen lépést sem voltak hajlandóak tenni. Az expedíció tagjai is kimerültek, megbetegedtek. Be kellett fejezni a kutatást, majd ugyanazon az úton visszatérni. Rosner Géza úgy emlékezett, hogy az maga volt a pokol.
Magas lázzal, egy öszvér farkába kapaszkodva menetelt, hogy le ne tévedjen a keskeny ösvényről és a mélybe ne zuhanjon.

Alig egy hónap múltán azonban Savoy újabb, immár egy harmadik, minden addiginál hosszabb, 50 napos expedíciót vezetett Vilcabambába, ezúttal az esős évszak derekán. A városba vezető újabb utat fedeztek fel, és amennyire az őserdő engedte, feltérképezték a romokat, további kutatást azonban nem végeztek. Savoy végül is nem tudósalkat volt, hanem felfedező. A régészeket nem sokra becsülte, úgy tartotta, mindig csak a földet kémlelik, s nem képesek az egészet látni. Az elkövetkező években további nagyszerű felfedezéseket tett Peruban, miközben Vilcabamba
csaknem újra elfelejtődött az őserdő homályban. Így volt ez több mint három évtizedig, amikor végre megkezdték a város feltárását, hogy végre fellebbentsék a fátylat a város történetéről. Noha Savoy Binghamhez hasonlóan meg volt győződve arról, hogy Vilcabambát fedezte fel, mind a mai napig akadnak kétkedők, akik tovább kutatnak. Végül is egy megoldott rejtélynél csak egy jobb rejtély van: egy megoldatlan…

Gyarmati János: Magyar kutatók felfedezéseiről, és az Inka Birodalomról , saját tereptapasztalatairól

Saját kutatások, tevékenység:

• Terepmunka
  
  1985–1994 Régészeti terepmunka Mexikó Veracruz államában (államközi
  ösztöndíj, háromszor 3 hónap)
  
  1987 A Mexikói Állami Antropológiai és Történeti Intézet meghívására
  részvétel egy maja város, Edzná feltárásán Campeche államban,
  tanulmányút Guatemalában (2,5 hónap)
  
  1992–93 Az oslói Kon-Tiki Múzeum meghívására közreműködés a múzeumnak a
  perui Tucumében folytatott ásatásán, tanulmányút Peruban és Bolíviában
  (3 hónap)
  
  1995–99 Régészeti terepmunka a bolíviai Cochabamba-völgyben (háromszor 3
  hónap), OTKA T018 072 sz. program, témavezető
  
  2004–2007 Régészeti terepmunka a bolíviai Pariai-medencében (háromszor 3
  hónap), OTKA T047 048 sz. program, témavezető
  
  
  Múzeumi kutatómunka
  
  1997 Tanulmányút a madridi Museo de Américában (2 hét)
  
  1998 New York-i American Museum of Natural History (az andesi régészeti
  gyűjteményének tanulmányozása)
  
  2000–2003 A Néprajzi Múzeum Európán kívüli gyűjteményei európai
  kontextusban címu OTKA program (nyilvántartási szám: T032 125), témavezető
  
  2000 Tanulmányút a stuttgarti, mannheimi, müncheni és drezdai néprajzi
  múzeumokban (2 hét)
  
  2002 Tanulmányút a madridi Museo de Américában (2 hét), tanulmányút a
  berlini és a bécsi Museum für Völkerkundéban (2 hét)
  
  2004 Tanulmányút a berlini Museum für Völkerkundéban és a prágai
  Náprstek Múzeumban (2 hét)

Kiállításai:

1994 Peru Pizarro előtt, Móra Ferenc Múzeum, Szeged, rendező
1996 Totonákok – A 'három szív' népe", Néprajzi Múzeum, rendező
1997 Bolívia, az Andok országa, Móra Ferenc Múzeum, Szeged, rendező
1998 Costa Rica ősi kultúrái, Néprajzi Múzeum, és Matrica Múzeum, Százhalombatta, rendező
1999 'Nem csak sastoll...' Indián és eszkimó kézműves technikák, Néprajzi Múzeum, társrendező
A sipáni úr sírja, perui vendégkiállítás, Néprajzi Múzeum,Kolumbia: Arany és természet kolumbiai vendégkiállítás, Néprajzi Múzeum,rendező
2000 Időképek, Néprajzi Múzeum, közreműködő
2005 Sámánszobrok és kőjaguárok, Néprajzi Múzeum, rendező
2007 ...és akkor megérkeztek az inkák. Kincsek a spanyol hódítás előtti
Peruból, Szépművészeti Múzeum, társrendező

Publikációk:

• Amerika-gyűjtemény (társszerző, in: A Néprajzi Múzeum gyűjteményei, főszerkesztő Fejős Zoltán, 595-609 o., Budapest, 2000)
• A felkelő Nap háza. Egy Inka kori napszentély Bolíviában (in: Megfoghatatlan idő. Tabula-könyvek 2, 2000. főszerkesztő Fejős Zoltán)

Más magyarok dél-amerikai régészetben:

*Fejős Pál* 1897. I. 24.–1963. IV. 23.

1921 Magyar Királyi Orvos Egyetem, Budapest
1922 USA (30-tól állampolgár)
1923–26 Rockefeller Intézetben orvosi kutatások
1926–30 Hollywoodban Universal és MGM stúdiókban producer, rendező, néprajzi filmek Afrikában, K–Indiákon, Távol–Keleten
1934–36 Dán Etnográfiai Expedició igazgatója Madagaszkáron, Seychelles-szigeten
1936–38 Svéd Film Industries Etnográfiai Expedició igazgatója K–Indiákon és Siamban
1939–41 Wenner–Gren Tud. Ex. igazgatója spanyol Amerikában: régészeti kutatóporgram Machu Picchu régiójában, majd néprajzi terepmunka Északkelet-Peruban a yagua indiánok között.
1941–63 W–Gr. Alapítvány kutatási igazgatója
1955–63 elnöke
1943–63 Stanford Egy. prof. (consultant)
1949–51 Yale Egy. előadója (prof. rangban)
1951–2 Associate in Anthrop. Columbia Egy.
1957–63 Electrolux Corparation ig.-ja
1941 Cuzcói Egy. tiszteletbeli prof.
egyéb kitüntetések
1960 Osztrák Tud. Ak. tiszteleti tag

Forrás: Gyökerek - Ősi kultúrák Tegnap és Ma