Gáts Tibor - citerakészítő, népi iparművész

		Életrajz
		Kaposváron született 1949-ben. Népi hangszereket 1973 óta készít, elsősorban különféle citerákat, valamint ütőgardont. Hangszereit kitűnő mesterségbeli felkészültséggel, magas színvonalon készíti. Az anyag gondos megválasztása, a szerkesztés archaizmusa és pontossága, a formai szépség és a műgonddal megoldott kivitelezés jellemzi hangszereit. Rendkívül sokféle citerát készít (formai, méretbeli, hangszín, hangmagasságbeli különbségek), amelyek hagyományos magyar népi citerák, ugyanakkor ?Gáts" hangszerek is, magukon hordozva az alkotó egyéniségét, saját elképzeléseit is. Ugyanilyen mértékben igazodik a felhasználók igényeihez is, ezért hangszereit egyaránt szívesen használják hivatásos és amatőr zenészek, citera együttesek és népzenei iskolák is.
		Hangszereivel évek óta sikeresen szerepel hazai és külföldi kiállításokon, melyeken számos díjat kapott. A Népművészet Ifjú Mestere címet 1976-ban, a Népi Iparművész címet 1979-ben a NÉPMŰVÉSZET MESTERE kitüntető címet pedig 1993-ban nyerte el. A Mesterségek Ünnepén, Budapesten 1997-ben az Év Mesterének választották.

		A CITERA A citerafélék családjába tartozó hangszerek a világ szinte minden táján megtalálhatóak, gyakran egymástól nagymértékben eltérő méretű és formájú hangszerek tartoznak ide. A citerák fontos közös jellemzője, hogy a húrok a hangszertest felett húzódnak végig, nyakuk nincsen. A magyar citera eredetéről biztosat nem tudunk. A citera név már a XVI. században előfordult, de hangszer, illetve leírás csak a XIX. század második feléből maradt ránk. A magyar citera közeli rokonai a német nyelvterületen régebben népi hangszerként használt Scheitholt, a ma is használt francia epinette, a norvég langleik, a dán humle és a svéd hummel.A magyar népi citera különösen a XIX. század második felében és a XX. század elején volt nagyon közkedvelt. Az utóbbi húsz-harminc évben ismét népszerűvé vált.
A magyar citerát, régebben és ma is, a rendkívül nagy formai változatosság jellemezte. Mivel nem túl bonyolult hangszer, legtöbben saját maguk készítették vagy egy-egy ügyesebb készítő látta el a környezetét citerákkal. A régebbi citerák diatónikusak voltak, az újabbak egy második érintősorral kiegészülve kromatikussá váltak. Hagyományosan a citerajátékos egymagában játszott, ugyanúgy, mint a tekerős vagy a dudás. Citeraszóra - mely elég erős ahhoz, hogy egy szobát betöltsön - énekeltek, táncoltak, mulattak. Citerazenekarok csak a XX. század második felében kezdtek kialakulni. A citerazenekarokban általában több citerás játssza ugyanazt a dallamot, oktáv különbségekkel hangolt citerákon. Néhány citeraegyüttes próbálkozik zenekari hangzás kialakításával és a többszólamúsággal is. Az, hogy ma a citera ismét nagyon népszerű, érdekes, szép hangjának és egyszerűségének köszönhető. Citerázni megtanulni könnyű. Különösebb zenei előképzettség és kimagasló zenei tehetség nélkül is, pár hetes gyakorlás után már élvezhetően el lehet játszani néhány dalt.
1. ábra 2. ábra 3. ábra Prím citera hangolása Tenor (normál) citera hangolása Közép (E-A) citera hangolása
A CITERAJÁTÉK A citerázást könnyű megtanulni. A játékos az érintők (bundok, kóták) fölött húzódó dallamhúrokon játssza a dallamot, míg a többi húrt (kísérőhúrok) időnként vagy állandóan hozzá pendíti. Nem penget mindig minden kísérőhúrt, gyorsabb játéknál csak a dallamhúrokhoz közelebb levőket használja. A kísérőhúrok a dallam mellé egyszerű (bordun) kíséretet adnak, színesítik a hangzást, ugyanakkor ütemes megpendítésük a ritmust erősíti, kiemeli, és feszesebbé teszi. A citera hangolását a mellékelt ábrák szemléltetik (fent 1-3 ábra). A javasolt hangoláson kívül általában lehetséges az összes húr egy hanggal magasabbra vagy mélyebbre hangolása azonos húrátmérő esetén is. A húrok cseréjével ez a lehetőség bővül. A citerán többnyire állva szokás játszani. A citerás játék közben a hangszert ferdén maga elé az asztalra fekteti úgy, hogy a pengetett vége van közelebb a játékoshoz. Az asztalnak a hang felerősítésében is szerepe van, mivel a legtöbb citera alul nyitott, nincs fenéklapja. Régebben a diatónikus citerákon a játékos bal kezébe fogott nyomóval (fa pálca, vagy lúdtoll) fogta le a hangokat. A kromatikus citerákon manapság már szinte kizárólag ujjal, általában a balkéz hüvelyk-, mutató- és középső ujjakkal játszanak. A pengetés jobb kézbe fogott pengetővel (verő) történik, a játszott dallamnak megfelelő ütemben. A magyar citerás a pengetést a kísérőhúrokon kezdve, mindig maga felé indítja, - ez a hangsúlyos -, míg visszafelé már csak a dallamhúrokat pendíti meg. Egy oda- és egy visszapengetés tesz ki két nyolcad-, azaz egy negyedhang értéket. Negyed hangértékek pengetése esetén nem feltétlenül kell visszafelé is megpendíteni a dallamhúrokat, a húrok fölött, azok megpendítése nélkül is visszatérhet a kéz a kiinduló helyzetbe. Negyed értéknél hosszabb, vagy kitartott hangokat a játékos általában tremolószerűen játssza, pergeti. A hangok lefogásakor az ujjrendet a célszerűség határozza meg. A legtöbb citerás balkezének csak három ujját, a hüvelyk-, a mutató-, és a középső ujját használja. Jobb játékosok négy ujjat is használnak, bevonják a gyűrűs ujjukat is a hangok lefogásába. Mindkét esetben a kiegészítő hangsor hangjainak ("félhangok") lefogása kizárólag a mutatóujjal történik. Az ujjak esetleges keresztezése csúsztatással, vagyis az egymás után következő hangok ugyanazzal az ujjal történő lefogásával kerülhető el.

Forrás: Gáts Tibor citerakészítő honlapja