Gyermekáldás az amazóniai indiánoknál

A terhesség új tag érkezését jelenti a közösségbe, és hogy ez boldogságot hozzon, mind az anya, mind az apa egy sor kultúrális tabut vállal magára. A felkészülés egy gyermek érkezésére jelentős változásokat hoz a család tevékenységében. Létezik egy sor tiltás a mama táplálkozását illetően, így például a terhes nő bizonyos tipusú gyümölcsöket és húsokat nem fogyaszthat. Ez a tiltás a férfit is érinti valamilyen szinten, mivel ez idő alatt nem vadászhat ezen állatokra. A chacobo, pacahuara, yaminahua, moré amazóniai törzseknél a szülés az egész közösség jelenlétében történik, ott vannak a gyerekek is, mellyel azt a társadalmi élményt kapják, hogy ez egy fontos esemény, és jó megünnepelni. Amikor ikrek születnek, szokás, hogy az egyiket hagyják meghalni, vagy ha az anya a szülésbe belehal, a gyermeket akkor is veletemetik, ha az életben van, mert úgy vélik, nem lesznek meg a feltételek a megfelelő felneveléséhez. Amikor egy egyedülálló, fiatal lány esik teherbe, több közösség természetes eljárásokkal szünteti meg az ilyen terhességet. Az ayoreos törzs például hagyja, hogy megszülessen a gyermek, de aztán a placentával együtt eltemetik.

Szülés után, az amazóniai indiánok hosszú időn át tartózkodnak a szexuális élettől, azon kívül a terhesség alatti tiltások addig folytatódnak mind a férfi mind a nő esetében, amíg nem tudják garantálni gyermekük egészségét. Ez a szabály valószínűleg a többnejű társadalmi berendezkedést erősíti, amely oly mélyen él ebben a régióban.
(Wigberto Rivero Pinto, indiánkutató, a bolíviai Universidad Mayor de San Andrés egyetem antropológusa) Forrás: http://www.amazonia.bo/amazonia_bo.php?id_contenido=1&opcion=detalle_text

Claude Lévi-Strauss (Brüsszel, 1908-) belgiumi születésű francia szociológus, etnológus és antropológus a Szomorú trópusok c. művében így ír az általa meglátogatott brazil törzsek gyermekvállalásáról:

„A nyambikvaráknál kevés a gyerek...nem ritkák a gyerektelen házaspárok... és csak kivételesen található háromgyereknél több egy családban. A szexuális kapcsolat tilos a szülők között amíg el nem választották az újszülöttet, vagyis gyakran a gyerek hároméves koráig....

A kóbor élet követelményei, és a szegényes környezet nagy óvatosságot kíván a bennszülöttektől. Ha szükséges, az asszonyok nem haboznak maguk is beavatkozni, vagy gyógynövényekhez folyamodni, hogy megszabaduljanak a gyermekáldástól. Pedig az indiánok nagy szeretetet táplálnak és tanusítanak gyerekeik iránt, akik viszonozzák is szüleik érzelmeit. De ezt az érzést olykor idegesség, nyughatatlanság álcázza, mert ezeknek is tanujelét adják...

A kaduveo indiánok a Rio Paraguay bal partján húzódó alföldeken élnek... Ez a társadalom erősen szemben áll az általunk természetesnek talált érzésekkel: heves undort táplált a nemzés iránt. A gyerekelcsinálás és a gyerek elpusztítása jóformán köznapi dolognak számított, olyannyira, hogy a csoport fennmaradását sokkal inkább az örökbefogadások, mintsem a születések biztosították, a harci vállalkozások egyik fő célja a gyerekszerzés volt. Ezért számították úgy a XIX. szd. elején, hogy egy guaikuru csoport tagjainak alig tíz százelékát fűzte vérségi kapcsolat a törzshöz.

Ha mégis megszületett a gyerek, nem a szülei nevelték fel, hanem rábízták egy másik családra, és csak nagy időközökben látogatták meg, tizennégy éves korukig tartották őket, ekkor testüket a hagyományos eljárásnak megfelelően tetőtől talpig fekete festékkel kenték be, és sor került a felavatásukra. Aztán a festéket lemosták, és két kontyuk közül az egyiket lenyírták.”

Milagros Palma, nicaraguai antropológusnő szerint az amazóniai letuam törzs asszonyai termékeny korukban mindent megtesznek, hogy a születendő új családtag neme különbözzék az előzőtől. Amennyiben a következő gyermek például megint egy kisfiú, akkor őt valamelyik szomszédukkal elcserélik egy kislányra. Ahogy a születésszabályozás, úgy ennek megszervezése is a nő feladata. A letuam családok nem engednek meg maguknak több mint öt gyermeket, mivel többet nem tudnának táplálni.

Milagros Palma is megerősíti, hogy a letuam asszonyok, csakúgy, mint más amazóniai társaik, terhességük idején szigorú étrendet és életmódot tartanak, ugyanis attól félnek, hogy ellenkező esetben nyúlajakkal, vagy foggal születik a kisbaba. Nem fogyasztanak például „picalón” halat a könnyű szülés reményében és nem esznek savanyú gyümölcsöket sem, hogy majd jó fogai legyenek a gyermeknek. Ártalmas továbbá az is, ha egy asszony többet beszél a kelleténél. Amikor kilenc holdhónap után elérkezik a szülés ideje, a letuam asszony a dzsungelbe készül, hogy egyedül fogadja gyermeke érkezését. Előzőleg senki sem készíti fel, hogyan kell szülni... Amikor megindulnak a szülési fájások, tojáshéjból főzött teát iszik, hogy a szülés gyorsabban lefolyjon, majd elindul a sűrűbe. Az egész közösség izgul érte. A sámán az égiekhez folyamodik, hogy az asszonyt közben meg ne támadják a jaguárok. A vajúdó nő helikónia levelekből „fészket” készít, hogy erre szülje gyermekét. A fájások erősségéből az asszony már előre tudja, fia vagy lánya születik-e. A letuamok szerint a fiúk fájdalom nélkül jönnek világra, a kislányok ugyanakkor háromszor annyira fájnak. Csak amikor már felsír a gyermek, akkor mennek oda a szülő nőhöz asszonytársai, hogy segítsenek, illetve, hogy megvigyék a hírt a falubelieknek.

Ha fiú születik, paprika cseppet cseppentenek a gyermek szemébe, hogy erős legyen. Az apa csak az ötödik napon láthatja először az újszülöttet, amikor is a varázsló ünnepélyes rítussal beviszi a növényi nedvvel feketére festett gyermeket a malokába. Ez az amazóniai népeknél a „keresztelő”. Három nap múlva a varázsló lemossa az újszülöttről a fekete festéket. Innentől kezdve az anya minden nap korán reggel megfürdeti gyermekét a folyóban, hogy erősödjön és gyorsan növekedjen. Az anya a kisbabát a saját függőágya mellé függesztett „baba függőágyba” fekteti.

Az első napokban a varázsló alaposan tanulmányozza a gyermeket, hogy kiolvassa jövőjét, és az eredménytől függően szigorú diétát ír elő az anyának. Az első öt nap csak yuka kenyeret, vagy csak szőlőt és kaimót ehet, ananászt viszont tilos.

(Forrás: Milagros Palma: Los Viajeros de la Gran Anaconda, Mitos y leyendas de los Letuama de la Amazonia, Indigo ediciones, Bogotá, 1984) /Amazóniai Portál