Mezopotámia művészete - műtárgyak

Mezopotámia művészete (i. e. III. évezredtől az i. e. IV. századig) - MŰTÁRGYAK

Zikkurat, Kr.e. 2000 e. Ur

A sumér építészet legjelentősebb emléke az Ur-i fallal körülvett városközpont együttese; az óbabiloni birodalom idejéből a legfontosabb a Mári-i királyi palota.

Ur: szent kerület. Az i. e. 3. évezred végén, az új-sumér korban épült ki a város fallal körülvett szent kerülete, amelyben a városvédő isten temploma mellett több szentély s a királyi palota is helyet kapott.
Északkeleti szögletében állt az együttes leghangsúlyosabb épülete, a zikkurát. A háromlépcsős tömör építmény belső része - egy régebbi maradványa - napon szárított agyagtéglából épült, körülötte a szilárd falköpeny égetett téglából. Alaprajza szabályos négyszög (62,5 X 43 m), sarkaival a négy égtáj felé fordul. Oldalai mind a három szinten döntött síkúak, a felületet függélyes falsávok tagolták. Az alsó lépcsőzet (11,5 m magasan fekvő) teraszszintjére három lépcső vezet: egy a homlokfalra merőlegesen, a tengelyben, kettő pedig ennek érkezéséhez összefutva a homlokfal mellett. A lépcsők találkozásánál kapuépítmény emelkedett. Azon áthaladva már csak a tengelyben vitt tovább lépcső a két felső teraszra. A tömör alépítmény tetején, a harmadik szinten állt maga a szentély. (lásd fenti képen a rekonstrukciós részt)
A zikkurátnak a szent kerületen belül fallal elkerített külön udvara volt, s ahhoz a bejárat felől egy kisebb elő-udvar is csatlakozott. Ezektől délkeletre épült fel, az elő-udvar mellé a raktárterek tömbje, a zikkurát nagy udvara mellett egy palotával egyesített szentély, s annak közelében a királyi palota. A három épület kialakítása egymáshoz hasonló. A négyszög alaprajzba összefogott, keskeny, szűk terek sokaságát tömör fal zárja körül s a külső oldalakat masszív falpillérek függőleges sora tagozza. A nyílás nélküli, súlyos hatású tömbök megjelenése erődszerű. Védelmi jellegüket még tovább fokozza az, hogy a bejárat két oldalán a falpillérek védőtornyokká erősödnek.
Az Ur-i szent kerület hosszú időn át köztiszteletben álló kultuszhely volt. Romladozó épületeit a sumérok után majdnem másfél ezer évvel, az új-babiloni az új-babiloni korban helyreállították, s az egész együttest új fallal vették körül. Napjainkig mindebből az alapfalakon kívül csak a zikkurát két alsó szintje maradt fenn.

Lamassu (kapuőrző démon), Kr.e. VIII. sz. (Berlin, Staatliche Museen)
EMELT SZINT

Lamassu: asszíriai szárnyas bika, az ókori asszír épületek bejáratánál elhelyezett emberfejű szárnyas bikaszobor. Az ókori Mezopotámia legjelentősebb építészeti emléke az Istar-kapu, melynek falait színes-mázas téglák borítják. Babilóniát az északról támadó erős, harcias nép, az asszírok igázták le. Egyik legnagyobb királyuk - Asszurbanipál - ninivei palotájának falát frízek díszítik. A reliefekhez való átmenetet az emberfejű bikák (lamassu) és a kapuoroszlánok közvetítik. Fejük és előrészük szabad, oldaluk magas relief. A lamassukat precízen kidolgozott, finoman megmintázott szárny, gondosan fésült szőrzet jellemzi, ám vegyített jellegüknél fogva természetellenes hatást keltenek. Művészetileg magasabb fokon állnak Asszúrbanipál ordító, igen naturalisztikus kapuoroszlánjai. Gilgamest, a híres mondai hőst is szívesen ábrázolták oroszlánokkal viaskodva. Az emberi alakok ábrázolása alig, vagy csak vontatottan fejlődik. A kerámiáikra pedig a sokféleség, ám művészi szempontból a kevésbé jelentősség jellemző. A zománctéglák lazúrkék alapon ornamentális vagy figurális mintákkal voltak ellátva, akárcsak a babilóniaiak.

Babiloni Istaar kapu, Kr.e. 570 k. (Berlin, Staatliche Museen)

Időszámításunk előtt 612-ben a szövetséges babiloni és méd seregek elpusztították Ninivét. Ez az esemény volt a régészek által "új-babiloni"-nak nevezett kor nyitánya mert az ekkor megszülető új nagyhatalom fővárosa az a Babilon lett, amelyet Szín-ahhé-eriba (Szanherib) egykor leromboltatott. Nyolcvannyolc év alatt hat király követte egymást Babilon trónján, mielőtt Kürosz perzsái elfoglalták volna a várost. Az első két uralkodó, Nabú-apla-uszur (Nabupolaszár) és Nabú-kudurriuszur (Nebukadnezár) az ősi Babilon helyén hatalmas és ragyogó metropoliszt teremtett. A német Koldewey 17 éven át folyó feltárásainak az érdeme, hogy ma már jól ismerjük az i. e. VII-VI. századi Babilont. Koldewey hallatlan nehézségekkel találta magát szembe: az ásatások során általában nem hatoltak mélyebbre 2-3, legfeljebb 6 méternél, Koldeweynek viszont - hatalmas földtömegeket megmozgatva - 12 esetenként 20 méterig kellett leásnia. Első célkitűzése a Hérodotosz által leírt városfal megtalálása volt. Bebizonyosodott, hogy a görög történetíró állításai megalapozottak: a városfalat két, téglából készült párhuzamos fal alkotta, amelyeknek vastagsága több mint hét méter volt. A közöttük lévő 12 méter széles folyosót teljes magasságában földdel töltötték fel. Ötven méterenként egy-egy őrtorony emelkedett, s Koldewey kiszámította, hogy a falat egész hosszában mintegy háromszázötven ilyen bástya védte. A hatalmas védőfal övezte város területén Koldewey legfontosabb felfedezései a következők voltak: az egyik kapu mellett épült palota, egy széles út és egy szent torony, azaz zikkurrat. A palota valóságos város volt, amelyet Nabú-kudurri-uszur állandóan bővíttetett, ám innen mégsem kerültek elő remekművek, mert Babilont az arabok évszázadokon át fosztogatták. A palota főhomlokzata a Felvonulási útra nézett. Itt lehetett bejutni az előcsarnokba és a testőrség termeibe, amelyek közvetlen összeköttetésben álltak a palota három nagy udvara közül az elsővel. Az udvarok hatalmas kapukkal kapcsolódtak egymáshoz. A harmadik udvar mintegy előtérként szolgált a trónteremhez, amely 52 méter hosszú és 17 méter széles volt. Hosszanti falai 6 méter vastagok, ami arra vall, hogy a terem boltozva volt, annál is inkább, mert a király aligha tudott 17 méternél is hosszabb gerendákat beszerezni. A harmadik udvarban szertartások is zajlottak. Erre utal az a gazdag, mázas kerámiadíszítés is, amely összefüggő falikárpitként borítja a négy falat vad pompát árasztó zöld és kék motívumaival. A palota sarkánál emelkedett a Felvonulási útra néző, híres Istár-kapu (amelyet a berlini Vorderasiatisches Museumban építettek fel újra). Koldewey itt kőből készült boltozatos elemekre bukkant. Kutat is talált, ahol az egykori vízkiemelő berendezés nyomai is előkerültek. Valamennyi régi szöveg azt állítja, hogy Babilonban csupán a függőkertek építéséhez használtak követ. Hérodotosz, aki mindig előszeretettel időzött az érdekes részleteknél, hosszasan mesél ezekről a kertekről, amelyeket a görögök az ókori világ hét csodája közé soroltak. A régi leírások elemzése és az aprólékos feltáró munka után Koldewey arra a következtetésre jutott, hogy az Istár-kapunál talált boltíves elemek a "babiloni függőkertek" tartóelemei voltak.

A nagy zikkurratuhoz vezető Felvonulási út az lstárkapunál kezdődött. Ez utóbbit tizenkét méter magas falak és négy, négyzet alapú bástya védte. Felületét szent állatok mázas téglákból kirakott figúrái borították. A Felvonulási út kezdeténél, a kapun kívül a falakat százhuszonöt oroszlán díszítette. Kitátott szájú, több mint két méter magas alakjuk fehér, vörös és sárga színben pompázott. A kapu felett ugyanígy színezett bikák és sárkányok emelkedtek ki a sötétkék háttérből.
Végül szólni kell a híres babiloni zikkurraturól, Bábel tornyáról, amelyet az újbabiloni szövegek Étemenanki ("az ég és a föld alapjainak háza") néven említenek. Hétszintes toronyépítmény volt, és tetején, 90 méteres magasságban templom emelkedett. A Koldewey által feltárt alapok 90 méteres oldalú négyzetet alkotnak. Az első szint kb. 33 méter magas volt. Koldewey kiszámította, hogy 85 millió téglát használtak fel e gigantikus épület megalkotásához. Az i. e. 539-ben Babilont meghódító perzsa uralkodót, Küroszt is lenyűgözték a zikkurratu hatalmas méretei. Amikor Hérodotosz i. e. 458 körül ellátogatott Babilonba, a tornyot már megrongálva találta, de még részletes leírást ad róla. Az Indiából hazafelé tartó Nagy Sándor azonban már csak a romjait látta. Sztrabón is csodálattal adózott a maradványaiban is monumentális építménynek. Elbeszélése szerint tízezer emberre
volt szükség a romok elhordásához.

Alabástrom női fej Urukból, Kr. e. 2800 k. (Bagdad, Irak Múzeum)
EMELT SZINT

Az alabástrom szürkésen erezett, a márványra hasonlító gipszásvány; szobrok, kisplasztikák, dísztárgyak kedvelt anyaga.
A dél-mezopotámiai Warka romterületének dombjai rejtik magukban az ókori Urukot, az egyik legosibb és legjelentosebb sumer városállam fővárosát. A város két különálló szentély köré szerveződött településbol alakult ki, az egyik volt a Kulaba, Annak, az Ég istenének szentélye, a másik pedig az Éanna, Inninnek, a szerelem és termékenység istennőjének szent körzete. Valamilyen okból - a modern régészet szerencséjére - az Éanna szentélykörzet nagy része közel kétezer évig beépítetlen maradt, így szemben más fontos városokkal, ahol a későbbi, sokszor tíz méternél is vastagabb törmelékhalmok akadályozzák a korai rétegek kutatását, itt lehetőség volt arra, hogy nagy területen tárják fel a mezopotámiai kultúra korai emlékeit. A német régészek, akik 1912 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen az öbölválságig folyamatosan dolgoztak Warkában, ezekben a szentélykörzetekben találták meg az írás eddig ismert legkorábbi emlékeinek, az ún. archaikus, vagy más néven proto-ékírásos tábláknak a túlnyomó többségét.

Az ember arcának egyik legkorábbi megjelenítése, a sumer "Mona Lisa".

Bikafejes hárfa Urból, Kr.e. 2500 k. (Bagdad, Irak Múzeum)

A képen látható bika fejek hangszereket díszítettek. Gazdagon díszítettek, arannyal és lazúrkővel berakottak.
Az első képen látható az Ur-i királyi sírból származik, a második képen látható pedig Pú-abi királyné Ur-i sírjából.

Gudea, Lagas uralkodója italáldozatot mutat be, Kr.e. 2120. (Párizs, Louvre)

Gudea volt Lagas legjelentősebb uralkodója, újjászervezte az állam mezőgazdaságát. Lagas művészete, elsősorban szobrászata már a 3. évezred elején jelentős volt. Ezt a korszakot a nemes egyszerűség jellemzi, emberábrázolásain figyelhető meg az új művészi kifejezésmód kialakulása, amit az arc, a kéz, a láb leegyszerűsített vonalai jeleznek.A lagasi iskola a 3. évezred végén még egyszer felvirágzott. A Gudea képmásokat - többségüket dioritból - megrendelésre készítették. Jellegzetes vonásaik alapján különböztethetők meg, pl.: Gudea, a kérelmező; Gudea tervrajzzal; megtalálták néhány fej nélküli szobrát is. A szobrászok nem törekedtek testének részletezésére, egyszerű formákkal ábrázolták. A szemére több gondot fordítottak, tekintete olykor dermesztő, uralkodói méltóság kifejezése ül benne, amit turbánszerű fejkendővel is fokoztak. Kezét -kivéve, ha tart valamit, pl. tervrajzot- szertartásosan összekulcsolja. Az újsumer öltözetű nőalakot rendszerint Gudea asszonynak tekintik; ez már nem a Warkai nő szobra, amely csak arckifejezésével hat.

Sumér ékírásos tábla (vagy pecsételőhenger), Kr.e. 2000 k. (London, British Museum)

Ékírás:

Az írásrendszerek egyik legkorábbi példája a suméroktól származik, akik a Közel-Keleten éltek nagyjából i.e. 3500 és i.e. 2000 között. Az itt talált legősibb agyagtáblák nagy részén egyszeruen csak az ellátmányt vagy a pénzügyi elszámolásokat találjuk. Az "ékírás" azt jelenti, hogy "ék" alakú, mivel a feliratokat egy nádszál vagy bot (íróvessző) háromszög alakú végével készítették nedves agyagtáblákon. Az ék alakú jeleket úgy kombinálták, hogy szimbólumokká alkossanak, amelyek tárgyakat vagy fogalmakat jelölnek. Kezdetben több mint 2000 különféle szimbólumot használtak, de a sumérok fokozatosan lecsökkentették az "ábécéjüket" körülbelül 600 szimbólumra.

Pecsételőhenger:

A pecsétlenyomatnak az a funkciója, hogy egy adott tárgyhoz erősített plasztikus anyagon láthatóvá tegye valamilyen személy, csoport vagy intézmény kapcsolatát a tárggyal. Ez a kapcsolat leggyakrabban a tulajdonlás, de lehet a javak mozgásának ellenőrzése is. A lenyomaton látható ábrázolás többféle információt tartalmazhatott: a tárgyak eredetéről ill. feladójáról, a címzettről vagy a küldemény tartalmáról. A különböző lenyomatoknak alapvetően két, egymástól lényegesen eltérő funkcióval rendelkező csoportja van, az egyiket a mobil tárolóalkalmatosságokra -- edényekre, zsákokra, kosarakra és ládákra -- erősítették, a másikat pedig tárolóhelyiségek, raktárak ajtajára, illetve a zárára. Az első típus arra utal, hogy a megjelölt javak átléptek egy tulajdonhatárt, a második pedig olyan raktározási rendszert jelez, amelyben egy adott közösségen belül korlátozott volt a javakhoz való hozzáférés.

.

Forrás