MARCUS AURELIUS elmélkedései... 2. rész

2. Minden időben pontosságra törekvően, igazságossággal, és szeretettel járj el...
- Marcus Aurelius: Elmélkedések (2. könyv, 1. része )

1. Reggel előre beszéld meg magaddal: ma izgága, hálátlan, dölyfös, ármányos, ravasz, összeférhetetlen emberrel lesz dolgom. Azért esnek az emberek ezekbe a hibákba, mert nem tudják, mi a jó, mi a rossz. Mivel azonban én tisztáztam, hogy a jó természete szerint szép, a rossz pedig rút, hogy félrelépő embertársam rokon velem nem e megegyező vérség és származás alapján, hanem mint az értelem és az istenségtől eredő rész osztályosa, ezért nekem senki sem árthat, mert nem mocskolhat be; nem is neheztelhetek testvéremre, s gyűlölni sem gyűlölhetem. Hiszen együttműködésre születtünk, mint a lábak, a kezek, a szempillák, vagy mint a felső és alsó fogsor. Egymással ellenségeskedni természetellenes, márpedig ellenségeskedésszámba megy, ha bosszankodunk, vagy elfordulunk egymástól.

2. Bármi legyek is, nem vagyok más, mint test, pára és vezérlő értelem. - Hagyd a könyveket! Szedd össze magad ! Nincs tovább! Mintha már halálos ágyadon feküdnél, vedd semmibe a testet, hisz az csak vér, csont, idegek, visszerek, ütőerek esendő szövedéke. Vedd szemügyre az éltető leheletet! Ugyan mi az! Pára! Még csak nem is mindig állandó, hanem pillanatonként kilökött, újra beszívott pára. Harmadik pedig a vezérlő értelem; gondolj arra, hogy öreg vagy, s ne hagyd tovább szolgaságban, ne rángassa tovább dróton az önző ösztön, ne zúgolódjék a sors, sem a jelen ellen, s ne rettentse a jövő.

3. Ami az istenek hatalmában van, azt a meg-fontolás hatja át, de még a véletlen műve sincs a természet nélkül, az is a megfontolástól irányított összehatás és láncolat eredője. Minden innen folyik. Ehhez járul a szükségszerű és az, ami hasznos az egész mindenségnek, melynek te is része vagy. Ami az össztermészet velejárója, ami annak fenntartására szolgál, az a természet minden egyes részének javára van. A világrendet pedig egyrészt az ősanyag, másrészt a belőle összeállt testek változásai tartják fenn. Ezzel elégedj meg, ez legyen az alapelved. Távoztasd el a könyvek szomjúságát, hogy ne zúgolódva nézz szembe a halállal, hanem inkább lelki békességben, őszinte, szívbéli hálával az istenek iránt.

4. Gondold meg, mióta tétovázol már, hányszor kaptál az istenektől haladékot, s nem használod ki. Egyszer már rá kell eszmélned, hogy milyen az a világrend, amelynek része, vagy milyen az a világot kormányzó elv, amelynek kisugárzása vagy, s hogy kimért az időd, és ha kedélyed derítésére nem használod fel, elszalad, s nincs több lehetőség.

5. Minden órában szigorúan tedd fel, hogy mindenkori ügyeidben római és férfi módjára pontosságra törekvő, mesterkéletlen méltósággal, szeretettel, függetlenséggel és igazságossággal jársz el, s hogy minden más elfogultságtól megszabadítod magad. Ezt eléred, ha minden tettedet úgy intézed, mintha az volna az életben az utolsó: minden léhaság, józan megfontolástól elvonatkozott szenvedélyesség, képmutatás, önzés, sors elleni zúgolódás nélkül. Látod-e, milyen kevés kell ahhoz, hogy boldog, szinte az istenekéhez méltó életet élhessünk! Mert aki ezt betartja, attól az istenek sem kívánnak többet.

6. Csak piszkold magad, piszkold magad, lelkem! Nem sokáig lesz már módod önmagad tiszteletére. Mindenkinek csak egy élete van. A tiéd már-már a végét járja, s mégsem tiszteled magad, hanem a saját boldogságodat a mások lelkében keresed.

7. Hánynak-vetnek a külső események? Találj már rá időt, hogy valami jót tanulj, s szüntesd be az ide-oda kapkodást. De vigyázz, nehogy valami más tévelygésbe bonyolódj! Mert balgák azok, kik sürögve-forogva belefáradnak az életbe, s nincs határozott céljuk, ami felé minden törekvésüket és egész eszmevilágukat irányítanák.

8. Még aligha láttál valakit azért boldogtalannak, mert nem törődött vele, mi megy végbe mások lelkében. Akik viszont a saját lelkük rezdüléseit nem kísérik figyelemmel, azok szükségképpen szerencsétlenek.

{Forrás: Marcus Aurelius: Elmélkedések}