A dzsungel törvénye

Münz András „állatéletképei” oly igen nagyon hasonlítanak az emberéletképekre, hogy … hajjaj, de nagyon. Ilyenek vagyunk?

Ha zebráról, lajhárról, guppiról van szó, elsőre látjuk a zebraság, lajhárság, guppiság korlátait, azt a jellegzetes bezárt léthelyzetet, amelyre a zebra, a lajhár, a guppi kárhoztatott, a csíkossága, a lustasága és a bezártsága révén. Ha magunkról van szó, nem ilyen éles a látásunk. Ez a kívülállás – hiszen ha állatmesékről van szó, akkor „másról” van szó, nem rólunk - megadja a kellő távolságtartást is, és elsőre ettől olyan szórakoztatóak Münz András „állatéletképei”: azonnal látjuk a helyzetkomikumot. És csak másodjára látjuk meg magunkat a zebrában, a lajhárban, a guppiban. Attól kezdve már inkább keserédes az élmény – de ettől erősebb is mindjárt.
Régi klasszikus irodalmi műfaj a fabula. Heltai Gáspár, Esopus, aztán modern korunkban Nagy Lajos, Romhányi József volt kiváló művelője. Münz András remek – kesernyés, önironikus - humorérzéke új csillogással tölti meg ezt a már-már elfeledett műfajt. A Génficam harminchat szellemes állatmeséje - vagy ahogyan a szerző nevezi: állatéletképe – megannyi kis sűrítménye hétköznapi nyomorúságainknak.

Bár ellenállhatatlanul szellemesek Münz András "állatéletképei", (A PACIens címűt itt olvashatod.) fölvidulást azért ne várjunk tőlük. Inkább egyfajta bölcs rálátáshoz segít hozzá: annak megértéséhez, hogy nincs más út, mint saját korlátaink elfogadása. Nem mintha úgy könnyebb volna leélni az életet, de legalább szórakoztatóbb. Meglátni például nagy akarásainkban a lajhárattitűdöt: a főlustáét, aki – „tekintettel a tekintendőkre. A tekintendők jelen esetben a súlyfölösleget jelentették, amely, ahogy már a neve is utal rá, legalábbis fölösleges.” – szobabiciklit vásárol nekibuzdulásában, hogy javítson kicsit a koleszterin- és trigliceridszintjén. És persze, ahogyan sejthető volt, az egészség eme záloga több fokozaton át a pincében köt ki, hiszen a szobainas sokkal jobban szolgálja azt a funkciót, amelyre a szobabicikli használtatott: a szobainasságot. Azért még a főlusta lajhártól is van mit tanulnunk: annak belátását, hogy a szobabiciklivel együtt ajánlatos a lelkiismeret-furdalást is a pincébe zárni – az is csak a koleszterinszintünket növeli tovább. A lajhár legalább ezt olvasta valahol.

Münz András történetei arra is megtanítanak, hogy miután kényszerűen elfogadtuk a korlátainkat, az még önmagában nem biztosíték a túlélésre. Haj, de egyszerű is volna az élet, ha az albínó zebra, aki az átfestést (értsd: kényszerű alkalmazkodást) elvetve, fölvállalva „másságát” békére találhatna az állatkertben, ahol „génficama” értékként kezeltetik. Sajnos szomszédainak – a fehér farkasnak és a jegesmedvének – nem jutott túl sok a toleranciából: „összevont szemöldökkel méregetik az ő páratlan ujjú patáját…”.

A dzsungel - ahol az állatok élnek - törvénye örök: légy folyamatosan résen.
Még szerencse, hogy ez itt nem a dzsungel. Vagy mégis?

Münz András: Génficam
és más állatéletképek

Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2008

176 oldal, 1999 Ft.

Forrás: Ötvenentúl.hu